Irina lehajtott fejjel, lehunyt szemmel állt apja koporsója felett. Nem akarta látni, amint a sírásók a sírba teszik az apját. Minden erejét össze kellett szednie, kiirtani magából minden istenverte gyengeséget, mert, ha valahol nem sírhat, akkor ez pont az a nyomorult hely.
Éppen ezért mély levegőt vett és felnézett. Inkább néz az ellenségei szemébe, minthogy lássa az apját a sírjában.
Jól megnézett mindenkit; természetesen itt volt minden fontos bűnöző, aki számított. És Irina nagyon is jól tudta, itt van az apja gyilkosa is. A jobb oldalára nézett, ahol a bátyja állt.
Egyenes háttal.
Szótlanul.
Rabruhában.
Mellette két rendőr, kicsit távolabb még ketten.
Kéz és láb bilincsben.
De egyenes háttal állt, az arca rezzenéstelen volt. Megérezhette, hogy a húga nézi, mert ádáz barna szemeit ráemelte.
A pillantása olyan volt Irina számára, mint egy ölelés. A testvérét nem engedték oda hozzá, ő sem mehetett oda. Egyikük se sírhatott, mert az ellenségeik látták volna.
Szeretett volna ráborulni a bátyjára, és kisírni a szemeit, szerette volna biztonságban érezni magát. Vele együtt gyászolni.
De nem engedték a körülmények. Éppen ezért, ez a pillantás volt az ő titkos vigaszuk. Tudta, hogy csak ő látja a testvére szemében a bánatot, és az övében is csak Igor látja a keserűséget, a félelmet.
Mert egyedül maradt.
Mert akár itt is kaphat egy golyót a fejébe.
Felhangzott a pap, ebből jól tudta, hogy az apja már a sírban van, de nem vette le a szemét a testvéréről, mert ha megteszi, össze fog esni. És ő inkább meghalt volna, de soha nem lesz gyenge. Még akkor se, ha csak egy nyomorult nő volt.
Csak akkor fordította el a fejét a testvéréről, amikor a temetésnek vége lett. Mielőtt bárki is odaléphetett volna hozzá részvétet nyilvánítani, elindult. Igort, a testvérét előtte vezették.
Nagyon fontos volt, hogy semmiképp sem mehetett gyorsan, és semmiképp sem eshetett össze! A torkában egyre nagyobbra nőtt a gombóc.
A testvérét vezető rendőrök hirtelen megálltak. Igor megfordult, és intett neki. Egy sóhaj szakadt fel belőle, és mikor odaért a testvéréhez, megölelte.
Igor a bilincsektől nem tudta viszonozni, de a fejét a vállára hajtotta, majd a füléhez fordult.
– Menekülj! – súgta, ezzel elhúzódott, és tovább haladt.
Irina megállt és nézte, ahogy a testvérét beültetik a rabszállítóba, majd a kocsi felbőgött, és elhúzott.
Távozásával tudatosult benne, egyedül van. Valaki kiválasztotta a legjobb időt az apja megölésére: Igor nincs itthon, ő maga pedig csak egy nő.
Az orosz maffia semmibe veszi a nőket. Semmik és senkik. Apja megölésével elvettek mindent tőlük.
A Popolova csoportot az apja alapította, az idő múlásával három kisebb alcsoport csapódott az apja mellé. Nem tudta ki ölte meg az apját, de egy dolog biztos volt: ebből a három alcsoportból az egyik.
Irina egyenesen az autójához ment, majd beszállt. Szinte azonnal indított, meg se állt a legközelebbi plázáig, ahol rengeteg az ember, és kizárt, hogy fejbe lövik. Apja halála óta az utcán tengődött, mert sehol sem volt biztonságban. Még a telefonját is kikapcsolta.
Amint a parkolóban letette az autóját egyenesen a pláza vécéjébe sietett. Ahogy magára zárta az ajtót, az a sok keserűség, amit el kellett dugnia, kiszakadt belőle.
Mély, keserves bánattal tört ki belőle a zokogás. Sírt az apjáért, sírt Igorért, és sírt a birodalomért, amit az apja teremtett meg Igornak. Megölték az apját,és ezzel őket is eltemették. Kisemmizték a családját.
Az alcsoportok még az apja temetése előtt elkezdtek egyezkedni, kié mi legyen.
Ebben biztos volt. És ha most nem menekül el, a legjobb esetben is csak egy kibaszott kurva lehet. Szétzilálták a családját, elválasztották a testvérétől, és megölték a drága jó apját. Nem tudta honnan bugyogott fel benne a bosszúvágy, de olyan elevenen uralkodott el rajta, hogy a könnyei elapadtak, a kezei ökölbe szorultak.
Remegve törölte meg a szemeit, és fújta ki az orrát. Túl kell ezt élnie, Igorral együtt! Semmiképp nem hagyhatja, hogy elvegyék mindenüket, azt meg pláne nem, hogy megöljék őket!
El kell őket ásnia!
Mindet!
Lehúzta fekete magas sarkúját, a kezében fogva sétált vissza az autójához.
Miután beült, rágyújtott. Minden eszköze megvolt ahhoz, hogy megtartsa, ami az övék. Lehunyta kisírt szemeit és hagyta, hogy azok a gondolatok, amik ez idáig csak cikáztak a fejében, most megfogalmazódjanak. Meg tudja tartani a Popolova csoportot. A terve megkönnyebbülést hozott gyászoló, háborgó lelkének. Meg tudja menteni Igort, és saját magát is. Teremt lehetőséget a bosszúra. Ha a Jóisten most vele lesz, nem csak megmenti, ami az övék, de életben tartja a testvérét, és olyan kibaszott lehetőséget teremt a bosszúra, hogy a moszkvai alvilág bele fog remegni. Igor mindezt nem tudta megtenni a börtönből, mert bentről emberek nélkül nem volt eszköze. De ő maga itt volt kint. Megteremti a lehetőséget a testvérének.
Elküldött egy üzenetet az apja egyik verőlegényének, Georgijnak, hogy találkozzanak, aki nem azonnal, de visszaírt neki, hogy a lakásán várja.
Még elszívta a cigijét, átgondolta a tervét, majd indított.
Még ő maga is belátta, nem piskóta az, amit kigondolt, de nincs más választása! Mert ő egy Popolova, aki úgy ismeri az alvilágot, mint a tenyerét. Éppen ideje,hogy mindezt kamatoztassa. Ér annyit a testvére élete és a sajátja, hogy mindenét feltegye.
Amikor a cím is megjött, odahajtott. Tudta, hogy a sírás nyomot hagyott rajta, de már nem érdekelte. Leállította a kocsiját a belvárosban, magas sarkúját a kezében fogva szállt ki, és csengetett fel Georgijhoz.
A felvonóban nem vette a fáradságot, hogy rendbe tegye magát. Kilépve a liftből Georgij az ajtójában várta. Alacsony volt és zömök, szőke haja rövidre volt nyírva.
Amikor közelebb ért, a férfi minden szó nélkül állt arrébb, hogy beengedje a lakásába. Az egyszobás lakás rendetlen volt, az ablakok tárva-nyitva, ez volt a szellőztetés. Körbe se nézett, egyenesen a férfira pillantott.
– Mit akarsz, Irina? – kérdezte Georgij.
A hűtőhöz lépve kivett egy sört. Tehát még ülőhellyel sem kínálja meg. Pedig ez a férfi az apja embere volt.
– Beszélj meg nekem egy találkozót Boris Kashnikovval – szavaira a tömzsi férfi felé fordult.
– Miért tenném? – vonta fel a szemöldökét.
Ettől a kérdéstől ökölbe szorult a keze. Verje meg az isten! Nem maradt egy maroknyi presztízse se. Semmije nincs, a kurva életbe, amit felajánlhatna ennek a faszkalapnak.
– Mert megkértelek rá – felelte, és érezte, hogy az orrcimpái kitágulnak.
– Tudod, hogy ez kevés, Irina. Te már nem vagy számottevő tényező – lehelte és leült a koszos kanapéra.
– De nyilván munkát akarsz, ha Moszkva főstricijét keresed, megértem. Igort is csomagolnod kell. De én nem tudok összehozni neked egy találkát – tehát nem emeli fel érte a szaros telefont.
Boris valóban strici volt, de olyan strici, akinek kellő ereje és esze volt ahhoz, hogy megvédje Irinát. Ezt az apjától tudta, minden egyebet, amit összerakottpedig abból, amiket otthon hallott. Hiszen minden az orra előtt történt.
– Viszont, ha leszopsz, elárulom, merre találod – a szavaira Irina lehunyta a szemét.
Mielőtt meggondolhatta volna magát, már a férfi előtt térdelt, és a szájába vette a péniszét. Az egyik kezében még mindig a magas sarkúját fogta, miközben Georgij a hajánál fogva tartotta a fejét, míg erőteljesen dugta a száját, és amikor az arcára élvezett, Irina görcsösen kapaszkodott a tűsarkújába.
Amikor a liftben állt, úgy sírta el magát, hogy az öklei már a címet és azt az istenverte tűsarkút szorították. Megtörten ült be a kocsijába, nem tudta miért is sírt, hiszen beleegyezett. Mégis úgy érezte kényszerítették rá.
Valahogy rossz érzés volt. Tudta, hogy ideje magát összeszedni, mégsem ment egykönnyen.
Amikor végre sikerült elindulnia, még mindig zaklatott volt. Megint egy plázába ment rendbe tenni magát. Nem tudta miért gyűlölte a címet, talán már a papírt is utálta. Éppen ezért miután elolvasta, lehúzta a vécén.
Makulátlanul indult el, és míg a kocsiban ült, azon igyekezett, hogy elrejtse a mai nap történéseit. A cím, amit kapott, egy bár volt.
Leállította a kocsiját, és miután vett egy nagy levegőt, kiszállt. Egyenesen a bejárathoz sétált, ahol egy nagydarab férfi az útját állta.
– Zártkörű – közölte.
– Tudom. Mindig az – felelte és felnézett a férfi szemébe.
– Boris Kashnikovot keresem. Munkáért jöttem. Irina Popolova vagyok. Biztos te is tudod, hogy ma temettük el az apámat – a férfi felvont szemöldökkel hallgatta,majd, amikor kitisztult nála minden, bólintott.
A füléhez nyúlt, és mondott valamit, ezután útba igazítva átengedte a kordonon.
Meg se lepődött, hogy tudott az apjáról, egy hete mindenki erről beszélt. Az apja kivégzéséről. Persze, hogy beengedte, mindenki erre számított, hogy kurva lesz, mert nincs más választása.
Hát nem egy sima bár volt, sokkal inkább sztriptíz bár, nem a hagyományos értelemben. Nem táncolt senki a színpadon, bár lehet csak rossz napon jött. Élő zene volt, a pincérnők melleit egy fekete, átlátszó, könnyed kis tunika takarta. A hely tömve volt, ital szaga és füst terjengett, a világítás gyér volt. Körbenézett, de mivel alacsony volt, szart se látott a tömegből. Mielőtt elveszhetett volna, valaki elkapta a csuklóját, és húzni kezdte maga után. Még védekezni sem tudott, rángatták és lökdösték. Aztán hirtelen egy üres folyosón találta magát. A férfi, aki a kezét fogta, közép magas, nagydarab szőke volt kék szemekkel, karjai, kézfeje végigtetoválva, szemöldökében piercing, ahogy az orrában is.
– Irina Popolova, ugye? – kérdezte.
– Igen, én vagyok.
– Gyere utánam – mondta neki és elindult.
Irina követte, egészen a folyosó végére, ahol kinyitott neki egy ajtót. Nem tudta felmérni a környezetet, mert a férfi, aki a szobában volt, betöltött mindent. Jelenléte uralta a szobát, túl magas volt, legalább két fejjel magasabb nála, de nem volt az a kigyúrt valaki.
Kopasz volt, rövid körszakállat és színezüst keretes szemüveget viselt. Irina nem értette a kinézetét, a szemüvegnek tompítania kellet volna a rosszfiús kisugárzását. Fekete szemei keményen néztek rá. Torkát olyan sebhely fedte, amilyet még életében nem látott. Hosszában legalább tizenöt, míg széltében vagy két centi volt, amit az öltések tettek ki. Bőr nyaklánc volt rajta, ami felhívta a figyelmet a sebhelyére. Kék inget viselt, valamint fekete szövetnadrágot.
Hogy a kurva életbe maradhat valaki életben egy ilyen sérülés után?! Ragadt le a nyilvánvalónál. Az egész lénye félelmet szült az emberben, ami fojtogatta őt.
Irina azt tette, amit az apjától tanult az ilyen helyzetekre. Elrejtette a riadalmát.
Kashnikov alaposan végigmérte, ettől csak még jobban koncentrált, hogy semmi ne látszódjon rajta.
Az ajtó bezáródott mögötte, és ettől akaratlanul is összerezzent, mire a férfi elmosolyodott.
Szó nélkül ment és öntött neki egy vodkát, majd a kezébe nyomta, mire ő szótlanul húzta le.
– Ülj le, Irina – szólalt meg végül a strici.
Hangja hideg, tárgyilagos volt. Az íróasztal mögé ment és leült, ő maga is így tett. A legfurcsább az volt, hogy ez a férfi szinte rá se nézett.
– Te vagy Boris? – kérdezte, és érezte, nagy szüksége lenne még egy italra.
Kashnikov hátra dőlt, egyik lábát átvetette a másikon, és enyhén ringatni kezdte magát a forgószékben jobbra és balra fekete szemeit ráemelve. Ettől úgy érezte sarokba van szorítva.
– Én – felelte.
– Szóval munkát akarsz? – kérdezte nem törődően.
Erre Irina megrázta a fejét, mire az felvonta a szemöldökét.
– Ugye tudod, hogy én csak munkaügyben tudok segíteni neked? – érdek-lődött.
Itt az idő, Irina.
– Van egy ajánlatom számodra – jelentette ki, és szemét le sem vette róla.
– Semmit nem tudsz nekem ajánlani – felelte kételkedve.
– Talán mégis. Már itt vagyok az irodádban. Van rám tíz perced – mondta magabiztosan, mert ez egy tárgyalás alapfeltétele.
Az apjától tanulta.
– Csak abban az esetben, ha megéri.
– Ezt magadnak kell eldöntened.
A férfi nézte egy ideig, majd megigazította a szemüvegét, és intett a fejével, hogy kezdje el.
– Az apám és Igor azt mondta, hogy Moszkvában a prostitúció a tied. Ebből kifolyólag soha nem tudtál egy csoport tagja se lenni, mert a csoportok elvárták volna tőled, hogy megoszd az üzleted velük. Éppen ezért nem léptél be sehova se. A Popolova csoportot a három kisebb szétszedte. Már csak én maradtam, és mivel nő vagyok, előbb ölnének meg, minthogy egy asztalhoz üljenek le velem. Ha lenne egy férjem, ő be tudna ülni közéjük, mint egy Popolova. Nevek, címek, telefonszámok, a családom minden kapcsolata, üzletfelek, ezeket mind át tudom adni a férjemnek. Szükségem van egy férjre, aki megtartja nekem azt, ami a családomé.
Boris felvonta a szemöldökét.
– Megkéred a kezem? – kérdezte meglepetés nélkül, ami azt bizonyította semmi sem tudja meglepni, arról nem is beszélve, hogy még ezek ellenére se tudta megmondani, mit gondolt erről.
Más talán hasra vágta volna magát, de Boris csak ült hidegen, és figyelt. Ez a viselkedés ismét megijesztette. Irina megdörzsölte a szemét, és sóhajtott.
– Meg – felelte egyszerűen.
– Miért rám gondoltál? – kérdezte.
Nem volt szünet a kérdések közt, ami szintén csak mutatta, hogy ez a férfi megingathatatlan.
– Mert ha valaki képes arra, hogy egész Moszkvában csak ő profitáljon a prostitúcióból, akkor meg van hozzá a kellő ereje, hogy megvédjen.
– Apád mondta ezt?
– Magamtól tudom.
– Szóval eladod magad, Irina? A hatalomért? – kérdezett rá fagyosan.
Ezzel az egy kérdéssel kihúzta a lába alól a talajt. Mert kimondva egészen más, mint körülírva végiggondolni. Mit mondjon? Valóban így volt.
– Folytasd! – parancsolta hűvösen, mintha az előbbi kérdést fel sem tette volna.
Talán ez adott neki erőt ahhoz, hogy felnézzen a férfira és folytatni tudja.
– Amiért a prostitúció a tied, nem hagynak másban érvényesülni. Ha elveszel, lesz egy csoportod, ahol kialakíthatod magadnak azt, amit megvontak tőled. Általam oda kerülsz, ahol lenned kell. És a prostitúciót is megtarthatod.
– Amit a családodba viszel.
– Pontosan.
– Miért adjak bármit is neked, Irina?
– Mert amit én adok, az sem kevés.
– Meg kell védenem téged, aztán magamat is, mert ezt nem fogják jó szemmel nézni. Apád birodalma hatalmas.
– Mint ahogy mondtad, hatalmas, több országra is kiterjed. Nemzetközi kapcsolatokról beszélünk – felelte.
– Te vagy az egyetlen, akinek meg van a hatalma a védelemre.
A strici bólintott, az égegyadta világon semmi nem látszott rajta, és ez szinte megölte őt.
– Mit gondolsz, Irina, milyen életed lesz a feleségemként? – nézett rá.
Mit mondjon? Mert válaszolnia kellett.
– Ennek nincs jelentősége – felelte végül az igazsághoz mérten, mire a férfi elmosolyodott.
– Nem érdekel? – kérdezte végül.
– Nem – felelte.
– Irina. Összegezzük ezt az üzletet. Te saját magad teszed zálogba, ezáltal megosztjuk, amink van. Ami azt jelenti, ebből a házasságból egyikünk se fog már kiszállni. Mert, amit most egyesítünk, nem fogja engedni. Igor hazajön egy év múlva, mint a Popolova csoport feje. Látni fogja azt, ami az enyém, és én is látom, ami az övé. Ekkora hatalmat egyikünk se fog tudni tartani hosszú távon egyedül. Tehát ez a házasság egy életre így marad. Felkészültél rá? – kérdezte rezzenéstelen arccal.
Az, hogy tudja, mikor jön haza a testvére azt bizonyította, hogy kurva jól tájékozott, és ez megerősítette Irinában az elhatározását.
– Tudom! – vágta rá.
– Hatalomról alkudozunk, Boris, de a valóságban az én életemről van szó. Ezt úgy védem meg, ahogy az apámtól és Igortól tanultam. Nagyon mélyre süllyedtem ma a címedért, mert már nincs egy deka presztízsem se. Nincs választási lehetőségem. Ha ma nem térek haza, még az sincs, ahol lehajtsam a fejem. És haza, mint tudjuk nem térhetek, mert akár fejbe is lőhetnek. Elvették mindenemet. A testvérem a Popolova csoport nélkül elbukik a börtönben, ezt te is tudod. A bátyám sokaknak ártott üzleteken keresztül, valamint az agresszióját se feledjük, és azt a sok irigyet. Nem hagyja el élve a börtönt – megnyalta a száját, és egy apró sóhaj szakadt ki belőle.
Boris acélosan nézett rá.
– A miheztartás végett mondom, Irina. A házasság után az enyém leszel. Olyannyira az enyém, mint itt bármelyik másik nő.
Tehát egy kurvával veszi egy kalap alá. Talán valóban nem jobb náluk.
– A hatalom biztosítja az én és a testvérem életét – felelte végül.
Nem értette miért okoz neki fájdalmat az, ahogy a férfi beszélt. Talán mert rávilágított az igazságra. Végül is idejött, és megkérte vegye el. Még ő is belátta valóban olyan, mint egy nyomorult kurva, aki pénzért árulja a testét. Ő a hatalomért adja el magát. Igaza van a férfinak, hatalomról üzletelnek, de ő maga a zálog ebben az üzletben.
– Adj egy órát, amíg szerzek valakit, aki összead minket – jelentette ki a férfi, Irina álla lesett.
Az előbbi sokkból és szégyenből még fel se ocsúdott, de máris megkötött egy visszavonhatatlan üzletet. Szégyen és megkönnyebbülés száguldott át rajta, lehunyta a szemét, a következő pillanatban pedig elájult.
Boris figyelte, ahogy a lány elájul, teste ernyedten lógott a székben. Más körülmények közt szart volna rá. Ám ez a nő valami olyat tett a kezébe, ami eddig el volt tőle zárva. Arról nem is beszélve, hogy nő létére kibaszott okos volt.
Ennek ellenére nem jobb, mint a többi kurva.
Boris már régen nem tisztelte a nőket, mert nem volt bennük tartás, éppen ezért kezelte őket áruként.
A városban az összes nő neki dolgozott így vagy úgy. Az összes strici neki fizetett, utakért, bárokért, masszázs szalonokért; akárhogy is, de elérte, hogy mindenből profitálni tudjon. Ehhez kőkemény ököl kellett.
Az ő bólintása nélkül Moszkvában senki nem tudott megmozdulni. És ez így volt rendjén.
Már egészen fiatalon megtanulta, a nők csak eszközök, amik biztosítják a pénzt és a hatalmat. Időről időre belefutott olyan lányokba, akik azt gondolták, hogy beléjük fog szeretni, mert olyan szépek, mert többször megdugta őket. Számtalan olyan kurva volt, aki rajta keresztül tervezte megváltoztatni az életét.
Ám a valóság az volt, hogy soha nem alakított volna ki közös életet eggyel se, mert a szemében ők csak olyan nők voltak, akiket a férfiak használtak pénzért.
Irina bár okosabb volt, mint az átlag, mégis csak eladta magát. Az egyetlen különbség, hogy nem a pénzért, hanem a hatalomért.
És a hatalmat ő is szerette. Irina valójában egy kulcs volt, olyan kulcs, ami kinyitja azokat az ajtókat, amiket bezárva tartottak előtte.
Világéletében kihasználta a pénzéhes nőket. Miért ne fogadja el a hataloméhes Popolova ajánlatát?
Éppen ezért gondolkodás nélkül belement ebbe a házasságba. Mert hülye lenne nem élni egy ilyen lehetőséggel; ha már így elé dobták a Popolova csoportot, akkor köszöni szépen, elfogadja.
A zsebéből halászta elő a telefonját, és legjobb barátját, jobb kezét hívta. Aztán összenyalábolta a túlsúlyos Irinát és a kanapéra fektette.
– Gyere az irodába – mondta a telefonba.
Pár pillanattal később belépett Gawriil. Ő volt a nagydarab szőke, aki idekísérte a Popolova lányt.
Belépve megdöbbenten nézett az ájult nőre, majd Borisra.
– Ez több sebből is vérzik. Fel van öltözve… ruhán keresztül dugtad meg úgy, hogy elájult? – kérdezte összeráncolt homlokkal.
– Te egy kibaszott szellem vagy? – érdeklődte lazán.
Gawriil arra utalt, hogy a munkába álló lányokat természetesen kipróbálták. Tudniuk kellett mennyire bevállalósak az elején, vagy éppen mennyit bírnak. És természetesen ennek megfelelően kellett őket tréningezni, idomítani, hogy később mindent vállaljanak.
– Megkérte a kezem – barátja pislogott párat, majd felkacagott.
– Igent mondtam neki – jelentette ki.
– Ez a nő itt, kérlek szépen, arra kért, hogy vegyem el, cserébe átad nekem mindent a Popolova érdekeltségből.
Barátja leesett állal nézett rá.
– Azt mondod…
– Azt! Mindent. Csak úgy elém dobta.
– És Igor?
– Igor és én egy család leszünk.
Gawriil az íróasztalnak dőlt.
– Mi a különbség eközött és aközött, hogy beállsz egy csoportba és megosztod velük az üzleted? – kérdezte.
– Sose kapnék ekkora hatalmat egy csoportban sem, hiába osztanám meg a birodalmam. Mivel, ami most a kezemben van hatalmas, mindig is nagyon vigyáztak rá, hogy sose szerezhessek többet. A moszkvai csoportok számára olyan ember vagyok, akit együttes erővel tartanak kordában. Ez a nő itt mindent a kezembe tesz. Általa ki tudok törni. Moszkva úgy, ahogy van az enyém lesz.
Gawriil ellökte magát az íróasztaltól.
– Nem fogják hagyni, Boris. Egész Moszkva összefog ellenetek – jelentette ki.
– Tudom – vigyorogta el magát.
– Megyek, nézek valakit, aki hivatalossá teszi ezt a házasságot – mondta, és ott hagyta őt.
Miután elment, Boris öntött magának egy kupica vodkát, és visszaült a helyére a nőt nézve. A Popolova lány festett vörös volt, rövid hajjal, barna szemekkel. Alacsony volt olyan kerek seggel, ami csak keveseknek adatik meg. Legalább tizenöt kiló felesleg volt rajta, ennek köszönhetően, volt egy kis pocakja, ami hatalmas mellei alatt eltörpült.
Igazi szexi dög volt.
Az a fajta nő, akit lehetett gyömöszölni.
Boris a nők terén veterán volt, nagyon is jól tudta, hogy ez a fajta alak mennyire lázba tudott hozni egy férfit.
Mert a férfiak, akik egy kurva kegyeit keresték, nem egy bombázót akartak, az átlag férfiaknak nem volt hozzá önbizalmuk. De egy Irina-félével már egészen más volt a helyzet.
Minden kétséget kizárólag, Irina nagyon jól keresett volna kurvaként. Alakjából ítélve, gyerekszülés után minden meg fog maradni rajta.
A legkevésbé se érdekelte, akkor is elvenné, ha férfi lenne. Mert hatalom van a kezében. Egész életében akartak tőle valamit a nők, és mindig is kínáltak érte ezt-azt. Jó szexet, bombázó külsőt.
Irina hatalmat kínált, akkorát, hogy talán egész Moszkva az övé lehet.
Amikor megszólalt a Popolova lány telefonja, simán előhalászta a táskájából, és felvette.
– Irina? Hol vagy?! – hallotta egy férfi hangját.
– Irina ájultan fekszik az irodámban. Boris Kashnikov vagyok. És te? – kérdezte, pedig jól tudta ki ő.
A vonal elcsendesedett.
– Itt vagy, Igor? – kérdezett rá.
– Irina munkába állt nálad – nem kérdés volt.
Abban se volt semmi szokatlan, hogy a börtönből haza tudott telefonálni. Ma már a legügyesebbeknek volt bent telefonja, amiért nagy árat fizettek, mert mindig voltak vamzerek a börtönben. A lebukást természetesen magánzárkával és büntetéshosszabbítással viszonozták.
Ám jól is lehetett vele keresni, akinek bent telefonja volt, az vitte a börtönt, és megvolt mindene. Mert egy-egy telefonhívásért sokat fizettek; tusfürdő, cigi, nyugtatók és egyebek, aminek értéke volt bent.
– Nem egészen, Igor. A helyzet úgy áll, hogy elveszem a húgodat feleségül. Te meg én egy család leszünk – hagyta, hogy a szavai kellő értelmet nyerjenek.
– Mikor? – kérdezte végül.
– Már elküldtem az emberemet valakiért, aki összead minket – felelte.
A hangtalan vonal már zavarta.
– Nagyon vigyázz a húgomra! Nem kell mondanom, ugye? Azt, amid most lesz, Irinának köszönheted, beleértve az életedet is.
Boris felkacagott. Igen, ez egy kétélű fegyver volt. Mert ha most átvesz mindent, és irányít, Igornak megmaradnak a kapcsolatai, ezáltal lesz rá lehetősége, hogy megölesse őt, akár a börtönből is.
– Irina miatt nem kell aggódnod, ő már az én gondom! Semmiképp nem hagyom kicsúszni azt, amit most a kezembe tesz.
– Bánj jól a feleségeddel! – szólította fel, ez volt az áldás, amit megkapott.
– Alap – felelte, és letette a telefont.
Tudta, hogy ugrál egy ér a halántékán, amit az aggodalom váltott ki belőle. Törni-zúzni tudott volna.
De nem tehette.
Tehetetlenül szorította a telefont a kezében, lehajtott fejéből ádázan nézett előre a nikotintól megsárgult, koszos falra.
A kurva életbe!
Muszáj volt megnyugodnia. Boris meg tudta védeni Irinát, és per pillanat csak ez volt a fontos.
Csak áldani tudta az eszét, hogy mindezt véghez tudta vinni.
Irina most már biztonságban lesz, de, hogy boldog nem lesz a testvére az olyan biztos, mint, ahogy itt ült.
És ez kibaszottul fájt neki.
Borisé volt az orosz prostitúció, jó néhányszor volt már vele üzletben, egy-egy vendégnek ő szállította le a nőket a szórakoztatásra. Boris volt a legmegátalkodottabb személy a bűnözők világában, és ezt nem a hűvös, kiismerhetetlen, elbaszott természete miatt volt.
Ezen a köcsög Borison nem volt fogás, nem tudni róla semmit, honnan jött és mikor, nem volt családja, nem lehetett semmivel sakkban tartani. Nem volt semmi olyan, ami felhasználható lett volna ellene, amellett pedig rohadtul okos és erős, mert jól válogatta maga mellé az embereit.
Igor mindig is tudta, hogy nem a pénz miatt vannak mellette az emberei, és nem is a hűség miatt. Boris a kezében tartotta őket.
Hogy jutott eszébe Irinának pont őt megkeresni?
Ki kell innen jutnia!
Muszáj!
A testvére mellett akar lenni!
Még bele se mert gondolni, mi lesz vele Boris mellett. Arról nem is beszélve, húgának még soha nem volt férfi az életében.
Lassan állt fel, és a cella másik oldalára sétált, visszatette a telefont a zacskóba, és feltolta a vécé peremébe, majd visszasétált az ágyához. Ezzel jelezte,ma már senki nem fog vécére menni.
Undorral ült le, herótja volt ettől a helytől.
A húsz nézetméteres helységben L alakban helyezkedett el a hat darab emeletes ágy. Az első ágyon legalul a legerősebb aludt, ennek az ágynak hatalma volt, nem csak eszmei, hiszen innen beláttad az egész helységet. Ahogy haladtak az ágyak úgy csökkent az erőd. Az itt lévő férfiak mind tele voltak varrva, helyüket mutatva a börtönben. Rajta egy sem volt, mert ő nem tartozott a kóbor bűnözőkhöz. Ő az alvilág krémjéhez tartozott. Ő ezeket az embereket irányította.
Itt az vagy, amelyik ágyon alszol. Ezért volt övé az első ágy. Az utolsó ágyon alul is, felül is az aludt, aki takarított, és akit az erősek dugtak. Az ő cellájukban három ilyen férfi is volt, aminek örült, mert tisztaság volt egy cellához képest. Ám még így is hemzsegtek a csótányok, és a matracokban a poloskák.
Három megviselt komód állt még a helyiségben, egy asztal négy székkel, és egy kis tévé a bejárat mellett, szintén széken tartva, Igorral szemben pedig a vécé és a mosdó egy kis lavórral, amiben esténként le szoktak mosakodni, mert fürdeni, csak egy héten háromszor engedték őket.
Hátradőlt a matracára, hamarosan villanyoltás lesz. Hallotta az egyik rabtársát, ahogy oda szólt a másiknak:
– Készítsd magad elő! Nem figyelt rájuk, lehunyta a szemét, ahol megjelent az apja és a húga arca. Irina feláldozta magát kettőjükért. Mert azt, hogy elbukott a csoportjuk, ő sem élné túl. Nem kockáztatnák, hogy egy éven belül szabadul.
Hallotta, ahogy a lavórt megtöltik vízzel. Rápillantott a srácra, éppen a lavór fölé guggolt és nekiállt kimosni a seggét. Befordult, a legkevésbé sem akarta látni.
Való igaz, hogy a Popolova csoport miatt tudott telefonhoz jutni idebent. De a csoport nélkül is talpon tudna itt maradni, mert elég erős volt hozzá.
Nem csak azért, mert erős, és meg tudta magát védeni, de sikerült bekerülnie a konyhára, ami azt jelentette, hogy a börtönön belül a két legnagyobb üzletben is benne volt. Aki konyhán van, tud üzletelni az étellel is. És nem csak a rabokból volt haszna az étel által, de az őröket is meg tudta kenni vele.
Ők a nyers hússal voltak megvásárolhatók. Üres moslékos bödönökbe tette bele nekik a fagyasztott nyers húst, ezt ők kivitték a börtönből, és valahol kint használták fel, hazavitték vagy eladták.
De a telefonok ugyanígy be is kerülhettek. Az őrök minden lefülelt telefon után jutalmat kaptak, éppen ezért be is hozták azt. Ez egy körforgás.
Mindenképpen haza akart menni, az apja kivitte volna, ha nem végzik ki. Csak erre vártak azok a nyomorultak, hogy valami galibát csináljon. Természetesen súlyos testi sértésért kapott egy évet, amibe részegen keveredett. És azok a mocskok kivégezték az apját, kihasználva, hogy egy pillanatra meggyengültek.
Boris ki fogja vinni, mert nem tudja egyedül tartani a két üzletet, még akkor se, ha Irina mellette van. És amint kijutott innen tesz róla, hogy ne legyenek kiscsoportok többet!
A villanyoltás megtörtént, amit szinte észre sem vett, mert olyan mélyen bugyogott fel benne a bosszúvágy, hogy kezeit ökölbe szorította, és lelki szemei előtt megjelentek apja lehetséges gyilkosai, mind vérbe fagyva. Ez a gondolat annyira megnyugtatta, hogy belé szorult a levegő, majd kiszakadt belőle.
Hallotta a lépteket a padlón, majd megnyikordult a matrac, valaki befeküdt.Nem sokkal később felhangzottak a szopás hangjai, majd az öklendezésé, nyilván mélyen lenyomták a torkára. Ezután ismét megnyikordult a matrac, majd egy halk nyikkanás kíséretében ütemesen nyikorgott az ágyuk, csendes szuszogások kíséretében.
Leszarta, mit művelnek mellette, csak Irina és a bosszú járt a fejében.
Áldotta a testvére eszét, mert bizonyította, hogy ízig-vérig Popolova, nincs jelentősége annak, hogy csak egy nő volt. Az esze akár az övé. Megmentette mindkettőjüket, de hatalmas árat fizetett érte. Soha nem fog tudni kiszállni ebből. És ha még csak papíron is létezik ez a házasság, testvérének nem lehetett senkije Boris mellett, mert nem viselte volna el a büszkesége. Irinának becsületesnek kellett maradnia. Hiszen az orosz férfiak még azt is nehezen viselték, ha a nő haja rövid.
Csak remélte, hogy nem éli le egyedül az életét.
Ráadásul otthon kellett lennie, amikor ezek bejelentik a házasságot, mert ezt Moszkva összes csoportja rossz szemmel fogja nézni, ahogy az az istenverte három alcsoport is. Nem fogják hagyni, hogy Boris beüljön az asztalhoz.
Ezen kívül jobb, ha ő is a háta mögé néz innentől kezdve.