– Végül valószínűleg ez lesz a legjobb megoldás! – bátorította magát egy újabb pohár pezsgő elfogyasztásával Éva, és körbejárta
a nappaliba beállított telefonfülkényi szerkezetet.
Mennyi csalódás, mennyi szánalmas randevú övezi az elmúlt két évet! A péniszküldözgetőktől az anyucival élőkig, a háromgyerekes
nőstől az agorafóbiásig, a lábfetisisztától a szociopatáig… nagyon széles volt a merítés! Harminchárom évesen, három diplomával, három nyelvvizsgával
felesleges több időt pazarolnia a reménytelen párkeresésre.
A „fülkét” hozzá csatlakoztatta a laptopjához, majd feltelepítette a nyomtató programot. Pár másodperc múlva felugrott az
adatlap.
– Olyan, mint egy társkereső oldalon, de itt legalább azt is kapom, amit szeretnék – gondolta optimistán.
Mivel az igényei – az eltelt évek alatt – tökéletesen kikristályosodtak, könnyedén beállította a paramétereket: „Harmincöt-
negyvenes, egyedülálló, középvezető, magassága 180-190 cm, testsúly 80-90 kg, izmos fenék, fekete haj, égszínkék szem, egyéb tulajdonságai udvarias,
előzékeny… ”, és már meg is nyomta az entert, mielőtt meggondolhatta volna magát. A készülék zúgva munkához látott.
– Míg dolgozik, lefürdöm – mondta félhangosan, majd illatos, habos vizet engedett, rózsaszirmokat szórt a vízfelszínre,
gyertyákat gyújtott, és töltött egy újabb pohár pezsgőt kedvenc kristálypoharába, majd sóhajtva ereszkedett a kádba. Már hűlni kezdett a víz, és újra meg
kellett nyitnia a melegvizes csapot, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtette beállítani a szóbeli készségeket.
Nem baj, ha nem beszél – gondolta először cinikusan, de aztán rájött, hogy nem lesz teljes az illúzió egy néma robottal.
Morgolódva magára kapta a fürdőköntösét, és habos-vizes lábbal a nappaliba sietett. A laptophoz csatlakoztatott készülék nagyerővel dolgozott. Többször
megpróbálta leállítani a programot, és újra behívni a kitöltő ablakot, de nem sikerült. Aztán hatalmas robajjal a készülék leállt. Most mi van? Kész van,
vagy csak leállt a program? Mielőtt eluralkodtak volna rajta a kétségek, valaki határozottan megnyomta a bejárati ajtó csengőjét. Éva a köntöst összehúzva
magán kikukucskált. Fekete haj, égszínkék szem… szuper! Már nyitotta is az ajtót!
– Ez nagyon jó így! Sokkal jobb, mintha a telefonfülkeszerűből kellett volna előhúzzalak, vagy fel kellett volna pumpáljalak! –
kiáltotta, és a nappali felé terelte a küszöbön talált férfit.
– Milyen jó izmos a feneked! Kedvem lenne rácsapni! Tudom, hogy néma vagy, de valamit majd kitalálunk. Mondjuk, újra indítom a
programot, vagy ilyesmi. Most ülj le szépen a kanapéra, mert el kell zárnom a vizet, és fel kell öltözzek.
A kreatúra a kanapéra ült. Éva rohant a fürdőszobába, ahol már jócskán kifolyt a víz a kádból. Jó néhány perc volt, amíg
feltörölte, és felöltözött. Közben megcsörrent a mobilja. Andi volt az, aki a párjával, Lajossal az ötletet adta a pasas nyomtatáshoz, sőt a megvalósításhoz
szükséges készüléket is kölcsönözte. Fogadta a hívást, és köszönés nélkül, boldogan hadart a telefonba:
– Tökéletesnek tűnik, csak sajnos elfelejtettem beállítani a beszédkészséget, és egyelőre néma lett. Nagyon köszönöm még
egyszer, érdekes este elé nézek!
A válasz sokáig késett, a statikus csendet Andi döbbent kérdése szakította félbe:
– Miről beszélsz?
– A 3D-s nyomtatóról. Kipróbáltam. A kanapémon ül a készre gyártott, dögös pasi.
– Jaj, komolyan vetted? Hiszen az egész egy tréfa volt! Lajossal megsértődtünk rád, amikor a barátját, Tamást, olyan kurtán-
furcsán leráztad a páros randevún, mert kopaszodik. Lajos találta ki, hogy vicceljünk meg a programmal, és munkahelyéről, a kísérleti laborból hoztuk el neked
azt a régi, felturbózott fülkét. Én nem gondoltam, hogy komolyan veszed… nem lehet ott a férfi…
– De! Itt ül a kanapémon, és majdnem a fenekére csaptam! – szajkózta kétségbeesetten Éva.
Ekkor nyikordult a nappali ajtó, és a kékszemű csoda Évához lépett:
– Az alul lakó vagyok, és csak arról szerettem volna szólni, hogy ázik a fürdőszobám mennyezete.