"...Éjjel van, azaz hajnali 2óra. István „egyszercsakhirtelen” kapja jobbra a kormányt, és olyan cifra rossebezésbe kezd, hogy
akármelyik somogyi születésű parádés kocsis megirigyelhetné. A kétsávos autópályán(!), a felezővonalon egy kivilágítatlan vaddisznó! Azt hittem,
megbolondultam.De nem, a vadkan ott állt, és amikor meglátta a kamiont, visszafordult az erdő irányába, és leszegett fejjel megtámadta a kocsi bal oldalát! (Nem viccelek,
tényleg így volt!) "
--------
Róma – azon belül is a Vatikán – egyik leggyakrabban fotózott, legérdekesebb történettel rendelkező és leglátványosabb
„nevezetessége” a Svájci Gárda. A Vatikán kapuinál szolgálatot teljesítő, színes, középkori hangulatú egyenruhát viselő, jó kiállású katonák a
Szentatya személyes védelmét látják el, immár 500 esztendeje. Jelmondatuk: „bátorság és hűség”. A bazilika kupolájába a feljutás kalandos, és meglepő. Az egyik lehetőség, hogy gyalog megmászunk 600 – nem viccelek, hatszáz!!!
lépcsőt felfelé. A másik lehetőség, hogy az első 280 lépcső megmászása helyett felvisz a lift (7 euró/fő) és csak ez után kell megmászni a még hátralevő 320 lépcsőt. Igazán
baráti... Megmásztuk…! A felfelé haladás kissé nyakatekert, mert a kis folyosók igencsak tekergősek, és volt olyan keskeny kis csigalépcső is, ahol bizony egy testesebb ember
alig-alig tudta magát átpréselni.De amikor fent voltunk a kupolában, a látvány minden lépcsőmászást és lihegést megért.
-----------
Aztán hurrá: zöldségszállítmány Sevillába. De hiába lelkesedtem Sevilla miatt, ahol még soha nem jártam, olyan szerencsétlen voltam, hogy a máskor oly
napfényes spanyol tájakon most hűvös, szeles, szinte őszi idő fogadott. Kedvetlenül róttam a kilométereket, forgalom kevés, a tempomathoz már vagy két órája
hozzá se kellett nyúlni, tök unalmas az egész. Aztán csak megérkeztem, de csak másnap reggel lehet lerakodni, a megrendelő már elment haza. A cuccot egyébként
a spanyol Lidl-hez vittem, Sevillába, a „pontos cím”: Sevilla, Los Herberos. Na, találd meg! Semmi baj, kerestem egy parkolóhelyet, behúztam a függönyöket
(pótkocsi ráengedve a tankra, a már ismert módon), és alvás. Egy darabig. Arra ébredtem, hogy rettenetesen fázok. Leállt a fűtés. Hajnalok hajnalán, a fene se
fog ilyenkor vizsgálódni mi lehet a baj, magamra ráncigáltam még egy plédet és szunyálás tovább. Szóval nem húzom a dolgot, tönkrement az állófűtés...
------------
Az egyik fizetőkapunál megállunk (említettem múltkor, megint úgynevezett „négykézben” dolgozom), sofőrcsere. Én átülök a jobb egybe, társam vezet majd. De nem!
Egy terepruhába öltözött katona állja utunkat, és franciául hadarva elmagyarázza, hogy a katonai (!!!) kisbuszuk lerobbant, van-e indítókábelünk. Szerencsére
van. Indítás, siker, a hadsereg tagja boldogan integet, és végre indulhatunk… de álljunk meg itt egy percre.
Mi minden van nálunk a kamionban??? Indítókábel, aztán emelő, meg különböző kulcsok, ez természetes. De hogy a társam mi mindent cipel még, az fenomenális!
Komplett szerszámos táska (XXXXXL méret, ami talán nincs is), tartalék biztosítékok és égők garmada (úgy két kilóra való), áram- átalakítóból kettő, meg egy
tartalék, aztán feszmérő (3 db) forrasztópáka, a tévéhez egy antenna és még egy, ha az az egy nem működik, aztán három-négyszáz méter különböző vezeték,
zsinór, kábelek… szóval kész műhelykocsi. De nem baj, mert többször szükség volt már ezekre a dolgokra, hiszen nem áll rendelkezésre minden városban
szerelőműhely, és ha valami kisebb dolog nem működik, azt sokszor nekünk kell megoldanunk. (Most például az egyik áramelosztó vezetéke szakadt le, azt
forrasztja, ameddig én írok.)
Miután segítettünk a francia srácoknak, igazán kellemes élményben volt részünk. Pihenőidőnket a spanyol oldalon, Donosita San Sebastianban tölthettük, lent a
tenger partján, a csodaszép kikötőben.