Vissza

A múlt árnyai

      Viktort az apja kész tények elé állította, amikor határozatlan időre kellett Manhattanbe utaznia, hogy részt vegyen egy fedett nyomozásban. Eközben Eszter maradt, és éppen egy homoszexuális férfiak ellen irányuló gyűlölet bűntényt próbált felderíteni. A gyilkos egy nő volt, akinek a párja megcsalta a legjobb barátjával. Ez szolgált indítékul a gyilkosságokhoz. A rajtaütés nem sikerült, Robi és Eszter megsérült.
      Miután Eszter nem reagált Viktor üzeneteire, a férfi riasztotta a volt főnökét, és akcióba lendültek, amely során egy régi bandát kapcsoltak le. Azt, amelyikbe még évekkel ezelőtt épült be, és az álcája szerint ez idő alatt börtönben volt. Sietett vissza Eszterhez, tudta, hogy ha nem jelentkezik, akkor óriási lehet a baj.
      Amint leszállt a repülőről Budapesten, taxiba ugrott és hazament. Sehol sem találta Esztert, a fürdőben csak a mosógép villogott, ami nem indult el, mert nem volt teljesen becsukva az ajtó. Leguggolt megigazítani, és látta, hogy a nő törölközője van benne, ami csupa vér. Azonnal a kórházba indult, útközben felhívta Andit, és Csabával a kórház előtt várták.
      – Hol van? Mi történt? – kérdezte Viktor, a pánik megtörte.
      – Elvetélt. Nagyjából három-négy hetes lehetett – tájékoztatta Andi szomorúan.
      – De mi… – rázta meg a fejét értetlenül. – Hogy van?
      – Rengeteg vért vesztett, most azt is kap – magyarázta Andi, miközben besiettek a kórházba. – Hol ébren van, hol elalszik, ez a vérveszteség miatt van.
      Viktor szinte futott Eszter kórterméig, és meg sem várta Andit vagy Csabát. Óvatosan benyitott, és sokkolta a látvány. Sosem fogja megszokni, hogy így lássa, sápadtan, gyengén, kimerülten és összetörten.
      – Gyönyörűm! – suttogta elcsukló hangon, és megsimogatta a nő arcát.
      – Viktor, álmodom? – a hangja rekedt volt és érzelemmentes.
      – Nem, hazajöttem.
      – Úgy sajnálom! – robbant ki belőle a bűntudat, most, hogy a férfi vele volt, átengedte magát az érzelmeinek. – Tényleg nagyon sajnálom!
      – Nem te tehetsz róla!
Esztert rázta a zokogás, Viktor mögé feküdt és szorosan magához ölelte.
      – Minden rendben lesz – suttogta a könnyeit nyelve, hogy erős támasza lehessen. Egy újabb baba, aminek az elvesztését fel kell dolgozni. – Sajnálom, nem voltam ott, hogy megvédjelek! Ott kellett volna lennem.
      – Ne tedd ezt! – szorosabbra vonta magán Eszter a férfi kezeit.
A nő teljesen legyengült, és minden nehezére esett. Hajnalban már arra sem volt ereje, hogy felüljön.
      – Szólj egy nővérnek, kérlek – kérte Eszter ismét szégyenkezve.
      – Ne aggódj, bízz bennem!
      Viktor óvatosan felvette, és mivel még mindig kapta a vért, ezért vigyáznia kellett, ahogy a mosdóhoz vitte, nehogy az infúzió kicsússzon. Levette a nő nadrágját és az alsóját, tisztát adott rá, és egy betétet a kezébe. A szennyessel a csaphoz ment, és a szemetet a kukába dobta. Nem fordult vissza, csak dörzsölte a véres ruhát, miközben könnyek égették a szemét.
      – Készen vagy? – kérdezte Viktor, amikor végzett.
      – Ühüm.
      – Ne sírj, kérlek! – súgta gyengéden, míg a szívét mardosta a bűntudattal tarkított gyász. – Semmi baj nem lesz.
Felállítva magához ölelte, megigazította a ruháit, és a csaphoz vitte. Sűrűn pislogott, hogy a látását elhomályosító könnyek eltűnjenek. Az ágyban mellé feküdt, hogy Eszter a mellkasára tehesse a fejét.
      – Kérlek, Gyönyörűm – suttogta, bár ő maga sem tudta, hogy mit kér.
      – Viktor, csókolj meg! – a férfi egy gyengéd csókot adott. – Nem így, rendesen! – a következő egy igazán szenvedélyes és forró csók volt.

Másnap délelőtt Andi a kötelező vizit miatt felkeltette, bár őszintén örült neki, hogy nyugodtan alszik a férfi mellett, akit szeret.
      – Este hazamegyek – kezdte Eszter, amint kinyitotta a szemét.
      – Nem lehet! – rázta a fejét hevesen az orvos. – Még nagyon gyenge vagy!
      – Saját felelősségre.
Viktor tudta, hogy az édesanyja halálának évfordulóján Eszter számára már hagyománnyá vált a körút.
      – Majd én vigyázok rá, ígérem – mondta Viktor, és tudta, hogy ez így is lesz.
      – Tudnotok kell, hogy tovább fogsz fogyni. Állj rá a mérlegre.
Eszter vonakodva állt rá, jól tudta, hogy fogyott. Látta és érezte is magán, az örökös fáradtság, valamint a lötyögő ruhák.
      – Negyvenkét kiló – olvasta le Andi.
      – Basszus! – bukott ki Viktorból.
      – További két-három kilogramm is le fog menni, és akkor már minden nehézséget fog okozni. Jobb lenne a kórházban, ahol infúzióban tudjuk adagolni a gyógyszert és a tápanyagokat – magyarázta Andi. – Ez nagyon komoly, Eszter.
      – Megvesszük a vitaminokat, eszek és minden rendben lesz.
Viktor mögötte állt és átölelte.
      – Ketten vagyunk, egyek vagyunk! Minden sikerülni fog.
      – Írok egy listát – adta fel az orvos, évek óta ismeri Esztert, tudta, hogy hajthatatlan. – Tényleg vigyázz rá!
      – Esküszöm!
Vacsora után Viktor a fürdőben pakolta a ruhákat, amikor valami csattanást hallott a konyhából.
      – Mi történt? – rohant ki aggódva.
      – Csak ez – jelentette ki Eszter.
Egy újabb tányért vágott a földhöz, és még egyet.
      – Hogy tud fájni, ha nem is tudtam róla? – kérdezte a könnyeit törölgetve. – Miért pont velünk?
Eszter egy tányért adott Viktor kezébe, aki már mellette állt.
      – Miért nem voltam itt? – ledobta.
      – Miért kapjuk meg, ha utána elveszik tőlünk? – újabb csattanás.
      – Miért nem kaptuk meg?
      – Miért? – Eszter már zokogott.
      – Miért nem lehetünk boldogok? Miért kell apámnak mindent tönkretenni? Miért vagyok a fia?
      – Miért kell így élnem? – Viktor szembe fordította magával. – Miért kell szenvednünk? Miért élünk?
      – Hogy szeressük egymást!
      – Szeretlek Viktor, jobban, mint bármi mást a földön! Mikor lesz ennek vége?
      – Szeretlek, jobban, mint az életem!
Viktor végigsimította az arcát, és Eszter megcsókolta. Ott álltak a tányérok darabjai között, és ölelkezve sírtak. Körbenézve kitört belőlük a nevetés.
      – Jobban vagy? – kérdezte Viktor, mikor a kanapén ültek, Eszter az ölében.
      – Igen, sokkal. Te?
      – Fura, de én is.
      – Küzdök – jelentette ki Eszter elszántan. – Nem adom fel! Nem hagyom el magam, csak kell egy kis idő.
      – Soha nem gondoltam volna, hogy feladod – mosolygott Viktor. – Kérlek, engedd, hogy segítsek!
      – Holnap elkísérsz?
      – Ezer örömmel!
      – Menjünk el sétálni. Futni még nem bírok.
      – Csak fokozatosan. Mehetünk.

Reggel egymás karjában ébredtek. Eszter elfordult Viktortól, mert nem akarta a fájdalmat látni a szemében, amikor felteszi a kérdést, ami órák óta a lelkét nyomta.
      – Önző vagyok attól, ha jobban érzem magam, mint tegnap?
      – Egyáltalán nem! – vágta rá Viktor, amire Eszter felemelte a fejét. – Szerintem, mi tegnap meggyászoltuk.
      – Igen, én is erre gondoltam, csak nem voltam biztos benne, hogy illik-e így éreznem – vallotta be a nő.
      – Igazából, jobb így. Tegnap nagyon mérges és dühös voltam, aztán furán nyugodt.
      – Én is azt érzem, hogy nyugodt vagyok. Menjünk! Tudod, mire gondoltam?
Viktor mosolyra húzta a száját.
      – Motorral menjünk, Gyönyörűm? – kérdezte vigyorogva.
      – Igen, olyankor úgy érzem magam, mintha repülnék.
      – Azt hittem, hogy azért szereted, mert engem ölelhetsz – Eszter megcsókolta. – Így sosem fogunk elindulni – visszacsókolt.
      Egy órával később már a raktárnál voltak, hogy végigjárják az Eszternek szokásossá vált útvonalat, mint minden évfordulón. Az első megálló a temető volt, ahol nemcsak Eszter anyukájához mentek, hanem Kristófhoz is. A nő meglepődött, amikor a sírok elé értek.
      – Lolo már volt itt? – kérdezte Viktor.
      – Nem. Lolo mindig sárga rózsát hoz. Minden évben találok egy csokor nefelejcset, és nem tudom, ki hozza. Most Kristóf sírján is van.
      – Nincs valamilyen távoli rokon?
      – Nincs, még közeli sem, majd később megbeszéljük. Szerinted hallják amit mondunk nekik?
      – Szeretném azt hinni, hogy igen.
      – Én is – mesélni kezdett az édesanyjának, miközben a hátát Viktornak döntötte.
Egy kis bisztróban reggeliztek, miközben megállás nélkül beszélgettek, az elmúlt napok eseményeiről.
      – Mehetünk? – kérdezte Viktor, amikor végeztek.
      – Még elmegyek a mosdóba. Elkísérhetsz, de nem vehetsz ölbe. Erősödnöm kell.
      – Rendben. Szeretem a kompromisszumokat. Sőt téged is szeretlek!
      – Hm, ez igazán kedves volt – nevettek.
Az utcán megcsókolta Viktort, mielőtt felült volna a motorra.
      – Mehetünk a cukrászdába – közölte Eszter mosolyogva.
      A következő pillanatban a nő Viktor után kapott, és a karjába kapaszkodott, míg a férfi elé állt, és átfogta a derekát. Érezte, hogy Eszter egyre nehezebben tartja magát. A cukrászdában a tulajdonos köszönt, majd bólintott, hogy tudja, mit vigyen. Megették a mézes-krémest, és közben Eszter mesélt az anyukájáról, meg a gyerekkoráról. Viktor vigyorogva hallgatta az eleven kislányról szóló történeteket. Eszter a házban, ahol felnőtt, a lépcsőre ült le, semmi erő nem volt a lábában. Később a régi szobájába ment és az ágyra feküdt. Viktor mellé.
      – Te vagy az első férfi, aki ebben az ágyban fekszik – közölte és ráfeküdt a férfi mellkasára.
      – Ezt örömmel hallom – nevetett.
      – Apa ki nem állhatott volna, ha megismer téged. Mikor kicsik voltunk, mindig azt mondta, hogy a fiúk helyett kutyákat kell venni.
      – Anyukád?
      – Ő biztosan kifaggatott volna a legapróbb részletekig. A végén pedig letesztelt volna. Mindketten szerettek volna, mert boldog vagyok melletted.
      – Én is boldog vagyok veled! Nagyon szeretlek!
      – Szeretlek! Lassan mennünk kell.
A következő helyszín az a kereszteződés, ahol az anyja meghalt.
      – Mehetünk haza – mondta Eszter.
      – Nem megyünk Diához? – csodálkozott Viktor.
      – Nem tudom, lehet, hogy az már sok lesz.
      – Mi az igazi ok, amiért nem akarsz menni? – értette meg Viktor Eszter vonakodását.
      – A múlt héten nálunk volt, nem akarom, hogy így lásson. Az arcom fehér vagy sápadt szürke, a szemem vörös, és zörögnek a csontjaim – írta le magát Eszter kegyetlen őszinteséggel.
Viktor a szemébe nézett, az orruk hegye összeért, miközben beszélt a nőhöz és csak bízni tudott benne, hogy hisz neki.
      – Gyönyörű vagy – Eszter sírt. – Tényleg így van. Nem tudom, mikor fogod elhinni, hogy te elbűvölően szép vagy.
      – Sajnálom! – hüppögte.
      – Ne aggódj! Induljunk haza és addig eldöntheted, hogy megyünk vagy maradunk.
A hazaúton Eszter szorosan ölelte Viktort, és az arcát a hátára simítva élvezte a szabadság érzését. A ház előtt észrevették Áron autóját, közelebb érve látták, hogy a kanapén ül Diával.
      – Hát ez eldőlt – jegyezte meg Eszter.
      – Ha szükséged van rám, akkor itt vagyok – súgta Viktor.
Dia majdnem ledöntötte a nővérét a lábáról, ha Viktor és Áron közösen két oldalról el nem kapják.
      – Dia, finomabban! – szólt Eszter.
      – Sajnálom, nagyon hiányoztál. Hoztam mályvacukrot. Menjünk már be, elég hűs van.
      Eszter és Viktor egymásra néztek, tegnap este és ma reggel sem takarítottak össze. Viktor kinyitotta az ajtót, és előre engedte a nőket, majd Áront, utolsóként lépett a házba. Dia és Áron döbbenten álltak meg a konyhaajtóban.
      – Mi a francot csináltatok? – fakadt ki Dia.
      – Egyáltalán ti voltatok? – kérdezte Áron.
      Eszter és Viktor ismét összenéztek, majd nevetni kezdtek. Már a könnyük csorgott, mégsem tudták abbahagyni. Viktor felkapta Esztert és a kanapéra ült, oldalról vonta az ölébe. És tovább nevettek. Dia csak állt, és nézte a nővérét, vagyis ami maradt belőle. Mindig olyan vidám volt, és jókedvű, csinos. Mára csak a beesett arca, vékony bőre, vörös szemei, kilátszó csontjai maradtak. Viszont ez a nevetés, még talán sosem hallotta így nevetni, élettel töltötte meg a gyenge testét. Áron csodálta, hogy egy ilyen veszteség után képes talpra állni, túl sokat vett el a sors a legjobb barátjától. Egyedül ő tudott a babáról, mert Eszter munka közben sérült meg, és ez bekerült az aktájába.
      – Ha azt mondom, hogy véletlen volt, elhiszitek? – próbálkozott Viktor.
      – Nem – vágta rá Dia és Áron egyszerre.
      – Akkor az igazság az, hogy Eszter azokba kapaszkodott a pulton ülve.
      – Viktor! – kiabált rá a nő elpirulva.
      – Csak vicceltem, nem a pulton ült, hanem itt állt – mutatott a pult mellé. – Ki akartuk próbálni, milyen, ha mindent széttörünk. Hozom a seprűt, üljetek le.
      – Segítek! – ajánlotta Dia.
Eszter túl sokáig volt a mosdóban, és Viktor aggódva kopogott, majd lépett be, amikor engedélyt kapott.
      – Ezt megcsinálom és megyek – a nő a ruháját mosta a csapnál, nem nézett a férfira.
      – Jól vagy?
      – Jól leszek – emelte fel a fejét elszántan Eszter.
      – Tudom – Viktor megfogta a kezét, megmosta a ruhát, kiöblítette és a gépbe tette. – Semmi baj. Menjünk, gyere.
      – Viktor, emlékszel mit mondtál? Hogy ugyanúgy nézel majd rám – a férfi megállt és a szemébe nézett.
      – Igen, tudom. Még mindig ugyanannyira szeretlek, csodállak, kívánlak és tisztellek – felelte őszintén, mert tudta, hogy Eszternek megerősítésre van szüksége. – Ez sosem fog változni. Menj, gyújts rá Áronnal, míg Diával takarítunk.
Áron már az első teraszon ült a kanapén, és csak nézett maga elé. Szörnyű bűntudata volt, amivel nem tudott megküzdeni.
      – Mi a baj? – kérdezte Eszter, miközben rágyújtott.
      – Úgy sajnálom! Hiba volt egyedül elengedni – fújta ki a levegőt Áron.
      – Nem voltam egyedül, Lajos és Zalán is ott voltak. Csak én máshova küldtem őket. Nem a te hibád – lökte meg a vállával Áronét, ahogy mellé telepedett.
      – Hogy vagy?
      – Egészen jól. Sokat jelent, hogy Viktor itt van.
      – Mi lesz most? Hogyan tovább?
      – Nem tudom, azonban még egyszer nem bírom ki – rázta meg a fejét tagadólag Eszter. – És így is tiszta homály, hogy jött össze.
      – Mindketten védekeztek?
      – Igen.
      – Nagyon erősek a génjeitek, és ha két erő találkozni akar, akkor fog is.
      – Akkor mit tegyek? – hördült fel Eszter keserűen.
      – Andi biztos kitalál valamit – ölelte át a vállát Áron, hogy megnyugtassa. – Csak gyógyulj meg hamar. Nélküled nem ugyanaz az őrs.
Este az ágyban összebújva folytatták a beszélgetést, elég sok minden történt velük az elmúlt két hétben.
      – Elmondod, hogy mi volt a feladatod? – faggatta Eszter.
      – Még mielőtt megismertelek, beépített rendőr voltam egy bandában. Közvetlenül azelőtt kerültem vissza az osztályra, amikor te megérkeztél. Azért én kaptalak meg, hogy a háttérben maradjak.
      – Megkaptál? – vigyorgott rá a nő.
      – A szó létező összes értelmében igen, ahogy te is engem és ez nagyon büszkévé tesz – viszonozta a mosolyt Viktor és közelebb húzta magához. – Apám teljesen véletlenül pont most újította fel az ügyet – a hangja már gúnyos volt.
      – Sikerült megoldani? – terelte el a témát Istvánról. – Mi történt a karoddal? – simította meg a kötést.
      – Igen, súrolt az egyik golyó, semmi vészes.
      – Túl fáradt vagyok veszekedni – sóhajtott Eszter kimerülten. – Az egyetlen szerencséd az, hogy egyben vagy – megcsókolta a mellkasát. – Miattam jöttél vissza hamarabb?
      – Igen, nem válaszoltál – sóhajtott fel fájdalmasan a férfi. – Tudtam, hogy baj van. Kértem a felszámolást, és gépre ültem. Itthon láttam a mosógépben a törölköződet és a kórházba mentem. Most te jössz? Mi történt?
Eszter elmesélte az egészet.
      – Ha tudtam volna, hogy babát várok, akkor nem kezdek verekedni – magyarázta.
      – Akkor először is, Robi, nem tudott két napig a seggén ülni, ezért azonosították. Másrészt nem volt képes elkapni egy nőt.
      – Ez elég sértő megjegyzés volt, egyébként meg nem az ő hibája – fejtette ki Eszter, és megfeszült a teste. – Csak az enyém. Elfelejtettem, hogy az áldozatoknak nincs családjuk, utána pedig Benettnek, mégis lett egy nővére. Ezért kezdett gyanakodni.
      – Nem akartalak megbántani.
      – Aludjunk.

      Viktor egyedül ébredt, Eszter a konyhában a reggelit készítette. A férfi az ajtóból nézte, ahogy a nő haján megcsillan a napfény, gyönyörű volt. Majd feltűnt neki, hogy időnként megáll, mozdulatlan lesz, valószínűleg a fájdalom miatt. Tényleg küzd! – gondolta magában. Mögé állt és átölelte.
      – Köszönöm, hogy tegnap velem jöttél – bújt Eszter az ölelésbe.
      – Köszönöm, hogy szerethetlek. Bevetted a gyógyszereket?
      – Igen, amikor felkeltem. Hétvégén elmennék inni, ha nem gond. Akkor már nem fogok gyógyszert szedni.
      – Noel is veled megy?
      – Igen, ha téged nem zavar. Nem akarom, hogy féltékeny legyél.
      – Eszter, te egy csodaszép fiatal nő vagy. Minden férfi utánad fordul, ha eddig nem tűnt fel. Előfordul, hogy féltékeny vagyok, de kordában tudom tartani.
A napot a kanapén töltötték egymást ölelve, csak néhány perc erejéig megszakítva ezt a bensőséges kapcsolatot. Eszter késő délután felült és Viktor arcát simogatva szólalt meg.
      – Kérnék valamit, aminek nem fogsz örülni – erre a kijelentésre a férfi is ülő helyzetbe tornázta magát a nővel szemben. – Egyedül akarok futni.
      – Megígértem Andinak, hogy vigyázok rád. Habár csak a szobában levő futópadhoz mész, akkor is ott leszek, és befogom a szám.
      – Viktor, nem akarom, hogy láss szenvedni, és emiatt sírni. Nagyon fog fájni, és nem fogok megállni.
      – Együtt megoldjuk.
      Eszter a leglassabb fokozatra állította a futópadot és fokozatosan emelte. Egy kellemes kocogó tempót választott első estére. Nem akart húsz percnél tovább futni, azonban azt bírnia kell. Az első öt perc után már nem tudta lenyelni a könnyeit, halkan sírt, ahogy a fájdalom sugárzott a testében. Tíz perc után nem tudott csendes lenni, annyira gyengének érezte magát. Tizenöt percnél zokogott, alig látott keresztül a könnyein, azonban sokat jelentett neki, hogy Viktor végig mellette állt, és mosolyogva biztatta. Mikor lejárt az előre kitűzött idő, mindketten sírtak. Viktor felkapta Esztert, és körbeforgatta a szobában.
      – Tudtam, hogy sikerülni fog! Neked minden sikerül! Nagyon kemény nő vagy! Érted? Te egy harcos vagy! Egy amazon! Viktor szeme tele volt szerelemmel és csodálattal. Eszter sem sírt már, hanem nevetett.
      – Hogy tudsz még mindig így nézni rám? – hitetlenkedett a nő.
      – Mert az én szememben te semmit sem változtál. Ez az egész, ez a sok rossz, nem te vagy. Nyilván a részünkké válik, de akkor sem mi vagyunk.
      – Hol voltál ennyi ideig? Már kamasz koromban is mellettem kellett volna lenned! – nevetett Eszter.
      – Tusolsz?
      – Igen. Utána eszünk fagyit?
      – A kanapén várlak – mielőtt kiment volna, felvette a nőt az ölébe, megcsókolta, és a fürdőben letette. – Szólj, ha kell valami.

      Szombat reggel elsétáltak Noelhez, aki meglepődött ugyan, mégis örült, amiért láthatja Esztert. Megbeszélték, hogy este találkoznak kettesben, és ismét együtt isznak. Vagyis Eszter berúg, Noel pedig vigyáz rá. Időközben a férfi rajongása átcsapott barátságba, és nagyon megkedvelte a nőt. Ezután Eszter Viktorral töltötte az egész napot, és összebújva hallgattak vagy hétköznapi dolgokról beszélgettek. Amikor éjjel Noel hazahozta Esztert, tudta, hogy átlép egy határt, azonban nem tudta nem észrevenni a jeleket, amiket a nőn tapasztalt. Még látta az ajtóból, miután Esztert lefektette a hálóban, hogy Viktor leveszi a cipőjét, betakarja és megpuszilja a homlokát.
      – Tudom, hogy nem tartozik rám… Napsugár jól van?
      – Jól akar lenni. Minden rendben volt?
      – Igen, persze. Bár ma elég sokan fel akarták szedni. Mindenkit elhajtott, aki meg nem ment, annak segítettem.
      – Köszönöm szépen!
      – Megyek, mert vár a taxi. Szia!
      – Szia!
      Viktor végre nyugodt volt, Eszter biztonságban van, és nem esik semmi baja. Nem mondta a nőnek, hogy mennyire aggódik, amikor nincs mellette, mert látta, szüksége van egy kis időre nélküle. Noel megfelelő választásnak tűnt, bízott benne. Leült a kanapéra, hanyatt dőlt, és behunyta a szemét. Eszter az ölébe bújt és szorosan a férfihoz simult oldalról.
      – Hiányzol az ágyból – motyogta a nő és Viktor magához szorította.
      – Ezen változtathatunk.
Eszterrel az ölében a hálóba sétált, és egymás mellé feküdtek. Eszter feje Viktor mellkasán pihent, és minden rossz érzése elmúlt, amint a karjában tartotta a szeretett nőt.

Eszter reggel kínzó fejfájással ébredt, amit csak tetőzött Áron korai látogatása. Fáradt, nyűgös, kócos és éhes volt.
      – Eddig ki tudtalak menteni, már nem. Muszáj eljönnöd! – nyaggatta Áron.
      – Utálok minden ehhez hasonlót, nagyon jól tudod. Miért nem lehetek egyszerűen csak rendőr? – panaszkodott.
      – Mert ez politika is – mondta Viktor. – Azzal, hogy részt veszel az éves rendőrségi banketten az egész osztályt képviseled, ami gondolom, hogy jól jön az adományoknál.
      – Eszter, azzal, hogy osztályvezető vagy, ez is hozzátartozik a munkádhoz. Évente egyszer. Az előző kapitány is kimentett téged, sajnos már nem lehet.
      – Mikorra kell ott lenni?
      – Este hét.
      – Farmer és póló? – kérdezte a nő reménykedve.
      – Sajnos ki kell lépned a komfortzónádból.
      – Túl sokszor léptem ki, pont ez a baj. Mennyire legyen puccos?
A két férfi nevetett, azonban Eszter arcán csak az őszinte fájdalmat látták, így gyorsan befejezték.
      – Csak egy egyszerű ruha, amiben…
      – Jól érzem magam? – vágott közbe Eszter, Áron bólintott. – Majd szólok, ha feltalálták. Megoldom.
      A szobába ment, ahol Diát hívta. Ő igazi csajos kislány volt, és most is ugyanúgy öltözködött. Megbeszélte vele, hogy segít neki ruhát választani, és a legjobb barátnőjét is beszervezte, mert ő minden bizonnyal élvezni fogja a bevásárló túrát. Vikivel húsz perccel későbbre időzítették az indulást.
      – Elmegyek Diához, délután jövök.
      – Eszter, egyedül nem szabad! – ijedt meg Viktor.
      – Viki velem jön, mindjárt itt lesznek.
      – Vigyázol magadra?
      – Ígérem! Van öltönyöd? – Viktor a fejét rázta. – Akkor nektek is lesz programotok.
Később Eszter beengedte Vikit és Robit, akik egyenesen a konyhába mentek, ahol Viktor nem tudta visszafogni magát. Elkapta Robi karját és a falhoz szorította.
      – Hogy lehettél ennyire idióta, hogy beépített nyomozóként abba a boltba mész, ahol ismernek?
      – Nagyon sajnálom, hogy Eszter megsérült – vallotta be őszintén, bár ő nem tudott semmiről.
Viktor karja felemelkedett és ütésre lendült, majd hirtelen megdermedt.
      – Viktor, ne tedd ezt, kérlek!
      Eszter állította meg a kezét, amihez elég volt hozzáérnie. A fejét a levegőben tartott karjára hajtotta. Elé állt és megfogta Viktor kezét, amivel Robi karját markolta, és elhúzta onnan.
      – Mindjárt jövünk! – mondta és a hálóba vezette Viktort. – Jól vagy?
      – Igyekszem. Sajnálom, csak nagyon mérges lettem.
      – Tudom, viszont pont olyan hibás voltam én is. Nem figyeltem eléggé.
      Búcsúzóul Viktor ölbe kapta, és körbeforgott vele a szobában, mire Eszter megcsókolta. Az ajtóból még hallotta, ahogy Viktor bocsánatot kér Robitól, és elindultak Pécsre Diához. Az egyik piros lámpánál üzenetet írt Viktornak.

Eszter: Szeretlek!

A válasz szinte azonnal megérkezett.

Viktor: Imádlak!

      Dia már az ajtóban várta őket, akkora mosollyal az arcán, amit a nővére már régen nem látott. Eszter jól döntött, a húga a divat világában érzi jól magát, és ott tud kiteljesedni, ami valóban boldoggá tette. Míg Diát nézte, ahogy feléjük sétált, bűntudat lepte el, amiért elhanyagolta, annak ellenére, hogy nem könnyű természet.
      – Viki, mit szólsz egy kék színű ruhához? – kérdezte Dia az egyik kedvenc üzletében, ahol Eszter szemének túl sok volt a szín és a fodor.
      – Szuper!
      – Ajj, te nagyon könnyű eset vagy.
      – A két véglet – felelte Viki.
      – Ezért vagyunk ilyen jóbarátok – válaszolta Eszter mosolyogva.
Viki felvette a térdig érő, egyvállas, tengerkék színű ruhát, aminek apró ráncok futottak az alsó szegélyén, és a hozzá választott csinos fekete tűsarkút.
      – Gyönyörű vagy Viki! – mondták a lányok.
      – Szerintem is. Nagyon jó vagy ebben Dia! Vállalod az esküvői ruha kiválasztását is?
      – Persze. Mennyi volt ez, tíz perc? – jegyezte meg vidáman Dia. – A következő két óra Eszter ruhájáról fog szólni – nevetett, és félve fordult a nővéréhez. – Piros?
      – Kizárt!
      – Sárga?
      – Nem!
      – Kék?
      – Nem!
      – Szerintem, csak a feketére fog igent mondani – kuncogta Viki, amikor végzett az öltözéssel, és leült Eszter mellé. – Pedig a húgod tényleg jó ebben, eszembe sem jutott volna felvenni ezt a ruhát, most pedig imádom!
      – Eszter, legalább csak próbáld fel őket! Kérlek, na, légyszi – könyörgött Dia.
      – Nálam semmire sem mész ezzel, ugye tudod? – lombozta le Eszter.
      – Te vagy a legjobb nővér a világon.
      – Még mindig nagyon messze vagy a célodtól – nevetett.
      – Képzeld, Viki, tavaly meg akartam lepni Esztert, és a hálóba nyitva tudod mit láttam? – váltott módszert Dia.
      – Remélem, tudod, hogy a zsarolást büntetik, én pedig rendőr vagyok – próbálta menteni a helyzetet Eszter.
      – Mit láttál? – vigyorgott Viki.
      – Hol az a nyavalyás ruha? – fakadt ki Eszter.
Dia a kezébe adott egy piros bokáig érő, rövid ujjú ruhát, aminek csipke díszítés futott a mellkas részén, hozzá egy tűsarkút.
      – Engedd ki a hajad – szólt be a húga.
Eszter kilépett, és szóhoz sem tudtak jutni, lélegzetelállító volt. Dia a tükör elé vezette, majd a későbbi bizonyítás miatt képeket készített róla, amit a nővére észre sem vett. Elküldte neki a fotókat.
      – Hol a következő? – fintorgott.
      – Ez tökéletes, Eszter.
      – Nem!
      Majd jött egy sárga váll nélküli, egy kék pántos, egy fehér hosszúujjú, és a nővére bosszantása céljából, egy rózsaszín mini. Mindegyik ruháról volt képe. Másfél órával később Eszter visszavette a pólót a farmerral, és kisétált a boltból.
      – Túlfeszítettem a húrt! Ezt elrontottam – mondta Dia, miután Viki fizetett, és Eszter után mentek.
      – Mehetünk? – kérdezte egy padon ülve cigivel és kávéval a kezében.
      – Neked is kell egy ruha – mondta Viki.
      – Van egy ruhám, menjünk. Megebédelünk és hazamegyünk.
      – Sajnálom, Eszter!
      – Tudom, hogy jól érezted magad – karolta át a húgát.
      Vikivel útközben a két férfiról beszélgettek, nyugtázták, hogy milyen boldogok, főleg, mivel a munkában is együtt lehetnek. Miután besétáltak Eszterék házába, ez az érzés még tovább erősödött. A három férfi a konyhában beszélgetett, miközben együtt főztek. A két nő döbbenten állt a konyhaajtóban, Viktor felpillantott, és abban minden benne volt. Eszter mellé lépett, átkarolta és megcsókolta az arcát. Miután kettesben maradtak, Viktor hátulról átölelte a nőt, aki szembe fordult vele, és csókolózni kezdtek. Kelletlenül váltak szét, mert készülődniük kellett.
      – Miért nem vettél ruhát? – kockáztatta meg a kérdést Viktor.
      – Mert egyik sem tetszett.
      – Akkor?
      Eszter vállat vonva a hálóba ment magára hagyva Viktort, aki a nappaliban öltözött át. A nőt kétségek kezdték gyötörni. Hirtelen döntés volt, lehet, hogy nem jó rá a ruha. De ez az egy, amiben jól tudná érezni magát. Fekete fehérneműt vett fel alá. A fekete ruha váll része csipkéből állt, ami hosszú ujjban végződött. Elöl a térde fölé ért, hátul egy kicsit hosszabb, minimális hullámmal. Fekete tűsarkút húzott, a tükörbe nézve egy pillanatra az édesanyját látta a tükörben rámosolyogni. A fürdőben kihúzta a szemét, és szempillaspirállal kifestette. Egy nagy levegővel bátorságot gyűjtött, és kilépett a nappaliba. Viktor felnézett, és nem tudta levenni a szemét a nőről.
      – Gyönyörű vagy!
      – Ne nézz már így rám! – fülig pirult.
      – Hogyan?
      – Mintha meztelen lennék.
      – Nem tehetek róla, elképesztően nézel ki – mellé lépett és arcon puszilta. – Ez az a ruha, amit anyukád vett?
      – Igen. Fejezd be, vagy nem megyek sehova!
      – Csak nézlek, és nagyon tetszik, amit látok.
      – Más is ezt fogja csinálni, ettől pedig kiráz a hideg – rázta meg a fejét Eszter, hogy mélyre űzze az emlékeket. – Ahogyan bámulnak és méregetnek.
      – Értem. Akkor innen indul minden. Gyere, ülj ide az ölembe – oldalról ült a férfi lábára. – Szeretlek! Nincs abban semmi rossz, hogy gyönyörű vagy. Szeretem elmondani, hogy így érzem, mert tudnod kell.
      – Az nem is zavar, ha te mondod, vagy nézel. Bár néha az is zavar. Hanem…
      – A búvárvezér?
      – Mondjuk. Tetszik ez a ruha, főleg mert anya vette, ellenben félek kimenni benne a házból.
      – Nem lesz semmi baj, egy percre sem hagylak magadra. Ígérem.
      – Szavadon foglak!
Eszter bekapcsolta a telefonját, ami még reggel lemerült, és egymás után legalább hússzor csipogott.
      – Dia – sóhajtott fel bosszúsan Eszter.
      – Baj van?
      – Nem, csak megfertőzted a fényképmániáddal.
      – Megnézhetem?
Viktor az összes képet megnézte, és a szája a füléig ért.
      – Ezekben is elképesztő vagy, azonban ez a nyerő, ami rajtad van. Állj csak fel, gyere! – bevezette a hálóba a nagytükör elé. – Nézz bele! Fényképeket készített és elküldte Diának.

Dia: Igazad volt, ez a tökéletes! Te vagy a legcsinosabb nővér a világon! Szeretlek!

Eszter: Szeretlek!

      – Ha hazajöttünk, akkor beszélnünk kell még erről – kötötte ki Viktor. Nem értette, hogy Eszter miért nem úgy látja magát, ahogyan ő. – Imádlak!
      – Pont eleget beszéltünk. Én is imádlak! Induljunk! Egyébként borzasztóan jól áll ez az öltöny. Már-már vetekszik a favágással – nevetett Eszter jóízűen.
Viktor megállt, magához húzta, és olyan szenvedélyes csókot adott neki, amibe mindketten beleremegtek.
      – Igen, egyértelmű a holtverseny – jegyezte meg Eszter az ajkát tapogatva.
Az éves rendőrségi gála egy óriási teremben került megrendezésre, ahol az ország minden rendőrőrse képviseltette magát.
      – Velem tart, hölgyem? – nyújtotta Viktor a kezét, hogy kisegítse az autóból.
      – A világ végére is! – mosolygott rá a nő.
Eszter belekarolt Viktorba, aki érezte, hogy a nő legszívesebben sarkon fordulva mindent itt hagyott volna. A bejárat előtt találkoztak Vikivel és Robival, akik köszönés után bementek az épületbe.
      – Én még rágyújtok – húzta az időt a nő. Viktor megfogta a derekát és megcsókolta. – Miért vagyunk itt? Még el tudunk szökni!
      – Már nem tudtok – szólt Áron, mire Eszter elengedte Viktort, így látta teljes egészében. A szája kinyílt, bár nem mondott semmit, csak bámult.
      – Csukd be a szád! – Eszter a kezével megemelte Áron állát. – Utálom, ha bámulnak!
      – Ne haragudj! Csodálatosan szép vagy!
      – Köszönöm szépen! Ha bemegyünk, akkor utána mehetünk is?
      – Egy gyilkostól nem ijedsz meg, de egy gálától igen. Szép kis nyomozó vagy – cukkolta Áron, hogy oldja a feszültséget, mert nagyon jól ismerte Esztert.
      A teremben rengetegen voltak, a díszítés visszafogott és egyszerű volt. Mind egy asztalnál ültek, mert ugyanarról a kapitányságról érkeztek. Meghallgatták a beszédeket, amiket a főnökeik főnöke tartott, és elérkeztek ahhoz a részhez, amikor kiosztják a kitüntetéseket. Ezt minden évben, ezen alkalommal hajtották végre, amikor néhány nyomozó kiemelkedő munkáját értékelik.
      – Ralti Eszter a legeredményesebb nyomozói díjat kapja, amiért tavaly sikerült kézre kerítenie a teljes Cápák fegyverkereskedő szervezetet. Nagy tapsot neki! – Eszter Áron és Viktor között ült, miközben felállt, közel hajolt a legjobb barátjához, hogy a fülébe súgjon.
      – Ezért még nagyon csúnyán megfizetsz.
Kisétált, nagyon gyors köszönetet mondott a csapatának a lelkiismeretes munkáért, ami nélkül nem lett volna sikeres az akció.
      – Gratulálok Gyönyörűm! – puszilta meg Viktor, amikor visszaült mellé.
      – Ha ebben te is benne vagy, akkor az ő sorsára jutsz – Eszter a fejével Áron felé bökött, aki felnevetett.
      – Ártatlan vagyok! – emelte magasba a kezeit Viktor. – Táncolunk?
      – Persze – majd a lábára nézett, egyáltalán nem volt tűsarkúhoz szokva.
      – Ha már nem tudsz benne menni, akkor szívesen ölbe veszlek vagy bármikor, ha szeretnéd!
      Egymáshoz simulva lassúztak, és nem szóltak egy szót sem. Eszternek mindenki megállt elmondani, hogy mennyire szép, ő pedig mosolyogva fogadta. Így nagyon jól esett neki, csak Viktorra figyelni. Egymást ölelve táncolni. A bárhoz indultak, hogy kicsit lazítsanak.
      – Ki vezet? – kérdezte Viktor.
      – Majd hívunk taxit, holnap pedig eljövünk az autóért – felelte Eszter.
      – Két whisky tisztán – rendelte a férfi.
Eszter vállát valaki megsimította, és egy férfi hajolt hozzá. Nagyjából a negyvenes évei közepén járhat, átlagos testalkat és arc, barna haj, illetve szem. A nő nem tudta megtagadni a nyomozó részét.
      – Szabad ez a hely, drágám? – szólította meg a férfi mézes-mázos hangon.
      – Igen, de van partnerem – felelte határozottan Eszter.
Visszafordult Viktorhoz, aki még nem avatkozott közbe, csak ha a nő azt szeretné. A csapos újabb whiskyt tett Eszter elé.
      – Nem rendeltem.
      – Ezt tőlem kapod – vigyorgott a férfi.
      – Köszönöm, nem kérem!
      – Ne kéresd magad, drágám! – átkarolta a vállát.
      – Ne érjen hozzám!
Eszter átült Viktor másik oldalára.
      – Gyere, menjünk még táncolni! – hívta Viktor, így legalább távol kerültek a férfitól, és így ismét magához ölelhette. Eszternek már fájt a lába, ezért visszaültek az asztalukhoz, és pár perccel később Áron is csatlakozott.
      – Táncoltál már? – kérdezte Eszter.
      – Nem akarok táncolni! – vágta rá Áron túl gyorsan, és már tudta, hogy elrontotta.
Eszter Viktorra nézett, aki bólintott, és mosolygott Áron keserű arcát látva. A nő talpra rántotta, hogy egy kis elégtételt vegyen egy szám erejéig.
      – Utálok táncolni! – motyogott Áron a helyére ülve.
      – Én meg a középpontban lenni! – tromfolt a nő.
Áron meghozta az italokat, amit Eszter egyből lehúzott.
      – Ez aztán igazán nőies volt – szólt a pasi a bárból.
      Eszter nem vett róla tudomást, remélte, hogy ezzel eléri a távozását. Tévedett, mert amint Áron újabb körért ment a férfi a helyére ült, mellé. Még mielőtt a nő felállhatott volna, hogy otthagyja, megpróbálta a szoknyája alá tenni a kezét combjára. Eszter felugrott és ellökte a férfi kezét. Viktornak ez már sok volt, nem várt engedélyre, elindult, azonban a nő visszafogta. Kizárt dolog, hogy itt kezdjenek el verekedni.
      – Ha még egyszer hozzám mer érni, nem ússza meg ennyivel! – vágta oda Eszter.
      – Ez csak egy kis játék – mentegetőzött a férfi.
Áron a férfi elé állt, és szúrós szemmel méregette.
      – Problémája van?
      – Nincs – odébbállt.
      – Viktor, haza akarok menni.
      Egy könnycsepp volt a szeme sarkában, amit Viktor óvatosan letörölt. Felhívta Vikit, ők is menni akartak, ezért a ruhatárnál találkoztak. Két taxit hívtak. Öltöztek, amikor valaki Eszternek ment, hátranézett, és a pasi a bárból a fenekét akarta megfogni.
      – Mondtam, hogy hagyjon!
      – Miért kell kéretned magad? Mindketten tudjuk, hogy mi lesz a vége. A lakásomon dugunk egyet, és viszlát!
      – Nem megyek magával sehova. Nem akarok magától semmit.
A férfi elkapta az arcát, és próbálta megcsókolni. Eszter ellökte magától, és ekkor már mindhárom férfi előtte állt, Viktor, Áron és Robi. Viki pedig a vállát ölelte és simogatta.
      – Addig kopjon le, amíg tud! Elmondta, hogy nem akar magától semmit! Hagyja békén! – mondta Viktor halkan, mégis olyan gyűlölettel a hangjában, ahogy Eszter még nem hallotta eddig beszélni.
      – Minek öltözik akkor így, ha nem akar semmit?
      – Nem magára tartozik, hogy mit vesz fel! Világosan elmondta, hogy hagyja békén! – mondta Áron.
A taxira várva Eszter megölelte Vikit, a fiúk pedig kezet ráztak, amikor a férfi a bárból belemarkolt a fenekébe. A nő gondolkodás nélkül fordult és húzott be a férfinak. Mire az megtántorodott.
      – Nem elmondtam, hogy hagyja békén? – Viktor elindult a férfi felé, az inget felgyűrte a karján. Eszter elé állt, és a sírás határán állt.
      – Haza akarok menni! Most! Vigyél haza!
      Viktort azonnal észhez terítette Eszter, hallotta a hangjában a könyörgést. Ölbekapta, és a taxiba ült vele. Áron melléjük, Robi és Viki a másikba. Megvárták, amíg a másik autó is elindult. Eszter Viktor mellkasára hajtotta a fejét.
      – Eszter, jól vagy? – kopogott be Viktor a fürdőbe.
      – Nem, hagyj egyedül!
      A válasz ellenére lenyomta a kilincset, és kinyílt az ajtó. Eszter már vörösre súrolta a bőrét és a forró víz csak rontott rajta. A kádba omlott és zokogott, Viktor nem habozott, levetkőzött, a bokszert magán hagyva a nővel szemben ült le. Az ölébe húzta, és szorosan átfogta. Viktor bőrét égette a víz, ezért Eszterrel az ölében lépett ki a kádból egy törölközőt terítve a hátára. A hálóban megtörölgette, pólót és alsót adott neki. Míg a nő öltözött, levette a vizes alsót és szárazat vett fel, meg egy pólót.
      – Kérsz valamit? – kérdezte Viktor, nem akarta, hogy magába zárja.
      – Nem – felvette a gálán viselt ruhát az ágyról, vállfára tette és a szekrénybe akasztotta. – Aludni akarok! – nyakig magára húzta a takarót és várta az alvást.
Mindketten tudták, hogy Eszter miért borult ki a kéretlen érintés miatt, és a nő ettől gyengének érezte magát. Éjszaka valami történt, erőtlen és gyenge volt. Nem akart semmit csak aludni.
      – Hogy érzed magad? – faggatta Viktor.
      – Fáradt vagyok – ismerte el Eszter.
      – Gyere kicsit.
A kanapéra ültette, azután a konyhából behozta a whiskyt.
      – Igyál – Eszter meghúzta az üveget, utána Viktor. – Sajnálom!
      – Nem kell. Tudom, hogy miért nem ütötted le már akkor, amikor a vállamat megfogta. És igazad is volt. Szeretem azt hinni, hogy meg tudom magam védeni.
      – Ez igaz Eszter. Kiütötted – mondta büszkén Viktor. – Nézd csak meg a kezed.
A keze feldagadt, és kék volt. Zavarodottan nézte, mert a feje kóválygott.
      – Én ütöttem meg? – bámulta a sebes kezét. – Nem emlékszem rá.
      – Pedig te voltál!
      – Viktor. Mi lesz, ha mi… ha már nem tudsz… – újra sírva fakadt.
      – Ezt már megbeszéltük. Szeretlek, és ezen nem lehet változtatni – nyugtatta meg a férfi.
Eszter érezte Viktor könnyeit, felemelve a fejét látta, hogy sírt.
      – Nem tehetsz róla!
      – Nem akadályoztam meg!
A kanapé sarkába ült, és Viktor fejét az ölébe húzta, hogy a haját cirógassa.
      – Te vagy az első férfi, akit igazán szeretek. Tudom, hogy nem minden tökéletes, viszont ha veled vagyok, minden könnyebb lesz – Viktor ránézett.
      – Eszter, te vagy az első és utolsó nő, akit szeretek. Előtted nem tudtam, hogy milyen szeretni valakit. Mindentől meg akarlak óvni és sosem sikerül.
      – Mindig ott vagy, amikor szükségem van rád. Meg tudsz védeni. Bízom benned!
      Már nem beszéltek, Eszter addig cirógatta Viktor haját, amíg a férfi elaludt. A nő addig ficánkolt éjszaka, amíg teljesen le nem feküdt a kanapéra, Viktor pedig szemből félig rajta hasalt. A feje Eszter hasán volt, a két karjával pedig oldalról ölelte.

Eszter pár órával később már ébren volt, élvezte a férfi súlyát magán, ezért nem keltette fel, csak a haját simogatta.
      – Jó reggelt, Gyönyörűm! – mondta Viktor anélkül, hogy felemelte volna a fejét.
      – Jó reggelt! Hogy aludtál?
      – Nagyon jól, de inkább cseréljünk helyet.
      – Ne, maradj még így – szorította magához erősebben.
      – Nem zavar vagy nem kellemetlen?
      – Mire gondolsz?
      – Tudod, hogy neked… – Viktor elakadt, és percekig nem szólalt meg. – Nincs kedved segíteni?
      – Nincs. Kíváncsi vagyok, hogy oldod meg – nevetett Eszter.
      – Nagyon kedves tőled – felelte zavarában, mégsem tudta elfojtani a mosolyát. – Szóval, ha meg van a menzeszed, jó lenne, ha tudnám, hogy mi az, amit ilyenkor nem szeretsz, vagy mivel tudok segíteni. Nincs tapasztalatom ilyesmiben, azt pedig nem akarom kockára tenni, ami közöttünk van. Például, ahogy most vagyunk?
      – Szombat reggel óta nincs meg. És igen, ez biztosan zavarna, de ha nadrágban lennénk, akkor nem.
      – Sajnálom, hogy a kórházban annyira erőszakos voltam – sóhajtott Viktor. – Fájt úgy látni, ülni sem bírtál. Nekem nem okoz problémát gondoskodni rólad.
      – Nem jó, ha úgy látsz – suttogta a nő szégyenében.
      – Eszter! Az, hogy segítettem akkor, csak még erősebbé tette a szerelmemet irántad. Amin keresztül mentél másodszor is, számomra felfoghatatlan, hogy honnan volt erőd.
      – Belőled.
      – Bármikor szívesen megtenném újra!
      – Viktor, sajnálom.
      – Mit?
      – Hogy amikor Kristóf meghalt, ellöktelek magamtól.
      – Eszter, nem kell.
      – El kell mondanom, csak hallgass végig!
Viktor bólintott, és szorosabban ölelte a nőt, aki továbbra is a haját simogatta.
      – Azért küldtelek el, mert tudtam, hogy veled könnyebb lenne. Nem akartam, hogy könnyű legyen, azt akartam, fájjon nekem! Hogy a fájdalom emlékeztessen rá mit vesztettem. Hallottalak éjszaka, minden éjszaka amikor a hálóban ültél. Hallottam amint szenvedsz és sírsz, tudtam, hogy szükséged van rám. Mégsem engedtelek magamhoz közel, nem akartam elengedni a fájdalmat, mert akkor Kristófot is el kell engednem. Sajnálom, hogy nem voltam melletted, amikor szükséged lett volna rám!
      – Te ott voltál. Minden percben mellettem voltál, csak fájt, amiért nem engeded, hogy segítsek. Imádtam veled inni, mert tudtam, hogy másnap reggel a karjaimban ébredsz. Órákon át néztelek, ahogy alszol. Tudtam, hogy neked nehezebb, azt akartam, tudd, ott vagyok, ha kellek.
      – Biztos jó ez így neked? Ami köztünk van? Nem akarok másik babát, ha erősebb lettem volna, vagy nem dolgozok, lehet, még ma is élne.
      – Meghalt, mert rád lőttek. Nem a te hibád. Eszter, én veled akarok élni, ha van gyerekünk, ha nincs. Nekem te vagy az életem! Te vagy az álmom! – simította az arcát a nő hasához. – Sírsz?
      – Nem, csak könnyezik a szemem – felelte Eszter és Viktor felnevetett. – Szeretlek! Egy férfi sem mondott még ilyen szépet nekem.
      – Akkor szokj hozzá! Most már tényleg gyere, mert összenyomlak.
Ölben a hálóba vitte. Eszter megcsókolta és ő ráhajolt. Hosszú csókokat váltottak.
      – Viktor, kérlek ne – húzta el a fejét a nő.
      – Sajnálom! – Viktor mellé feküdt. – Nem akartam tovább menni. Imádlak a karjaimban tartani és csókolni.
      – Nem akarok kockáztatni, nem sok minden választ el egymástól.
      – Én sem.

      Reggel Eszter keltette Viktort, szájon csókolta, és palacsintát kért reggelire, legalább annyira a férfi miatt, mint magáért. Ennie kell, hogy hízzon, Viktort pedig boldoggá teszi, ha gondoskodhat róla. Az első útjuk Lolóhoz vezetett, ahol Eszter örömére újranyitották a teraszt. Kint ültek le, és rágyújtottak, mielőtt dolgozni indultak volna. Csatlakozott hozzájuk Viki és Robi, majd együtt mentek fel. Áron Eszter irodájában várt.
      – Gyere, kérlek! – intett neki a kapitány.
      – Mi történt, baj van? – kérdezte a nő, bár látta az arcán.
      – Van egy ügyünk, és tudni szeretném, hogy elég erős vagy-e hozzá.
      – Persze, muszáj dolgoznom! – vágta rá határozottan Eszter.
      – Nemi erőszak – ejtette ki lassan Áron le sem véve a szemét róla. – A nőket bedrogozza, és amikor már nem tudnak magukról, akkor elviszi valahova, ahol megerőszakolja őket.
      – Hol hagyja a nőket? – kérdezte tárgyilagosan.
      – Ez a csavar az ügyben – rázta a fejét dühösen a kapitány. – A saját házukban, az ágyukban ébrednek. És ha ez még nem lenne elég, akkor pizsamában. A ruhájuk pedig az ágy mellett összehajtva.
      – Van egy ügyünk – kezdte Eszter, amikor a többiek mellett álltak.
      Az áldozatok nevei már Viki előtt voltak, miközben ismertette az ügyet. Mikor befejezte, Viktor felhúzta a szemöldökét, amire Eszter bólintott. Áron mosolygott a néma beszélgetésen, és az irodájába ment.
      – Az első áldozat Szakács Lujza 18 éves, egyedül bérel egy lakást, jogi szakra jár az egyetemen. Szombat éjszaka támadták meg – jelentette Viki.
      – A második?
      – Mobat Ilona 19 éves, építészmérnöknek tanul, ő is egyedül él. Tegnap éjszaka erőszakolták meg. A kórházban vannak még.
      – Annyival egészíteném még ki, hogy két támadó van, két férfi erőszakolta meg a lányokat – mondta Eszter.
      – Miért nem jelentették hamarabb? – kérdezte Robi furcsállva.
      – Mert csak a tegnap esti áldozat után lehettek biztosak benne, hogy nem egyszeri támadás volt. Ez egy minta, amit az elkövetők maguk alakítottak ki – magyarázta Viktor. – Gondolom, hogy a szombati eset valamelyik kollégához került.
      – Már nálam a jelentés – bólintott Eszter. – Viktorral bemegyünk a kórházba, Robi te menj az első áldozat lakására, küldök ki helyszínelőket, tiéd az irányítás. A lány, azóta nem járt otthon, és mivel egyedül él, ha maradtak nyomok, akkor megtaláljátok.
      – Szerintem akkor is volt helyszínelés, beszélek Tiborral – felelte Robi és már nyúlt a telefonért.
      – Viki, mindent tudj meg a lányokról.
A kórházban az első áldozatot keresték fel. Viktor kint maradt, ezekben az ügyekben, az az eljárás, hogy férfiak csak nagyon ritkán tartózkodnak bent a beszélgetés alatt.
      – Szeretném, ha elmesélnéd, hogy mi történt – kérte Eszter nyugodt hangon, miután bemutatkozott. – Nem kell sietni, tarthatunk szünetet is.
      – Szombat este bulizni mentünk a barátnőimmel, és ittunk, nem túl sokat, de ittunk – mondta Lujza sírva. – Soha nem iszok többet két pohár italnál, mert ilyenkor még józan vagyok.
      – Csak nyugodtan – Eszter megfogta a kezét, hogy megnyugtassa. – Most már biztonságban vagy, nem eshet bajod.
      – Aztán furán kezdtem magam érezni, ahogy megittam a második sört. Először csak szédültem, később már a fejem is fájt. Egy férfi lépett felém, és felkért táncolni – újra megakadt. – Olyan romantikus volt, a barátnőim mind irigyek voltak rám.
      – Táncoltál a férfival?
      – Igen és összefolyt minden, utána már a hideget éreztem meg az arcomon. A klub előtt álltunk, és a férfi a derekamat fogta. Erre tisztán emlékszem, mert már járni sem bírtam, ő tartott meg.
      – A körülöttetek állók nem vettek észre semmit?
      – Nem volt mit észrevenni – rázta a fejét Lujza, miközben dühösen törölgette a szemét. – A férfi sokat mosolygott, mondott valamit, már nem emlékszem mindenre. Sopánkodott, hogy miért ittam ilyen sokat.
      – Megjátszotta magát – Eszter próbálta vigasztalni, nem engedte el a kezét.
      – Elmentünk egy helyre – Lujza a semmibe meredt maga elé, valószínűleg azt a helyet próbálja felidézni, ahova a férfi vitte.
      – Lakás vagy ház? – próbálkozott Eszter hosszúra nyúlt csend után.
      – Nem volt lépcsőház, szerintem egy családi ház lehetett. Nem sokat láttam bent, a fejem kavargott és homályos volt minden. A hálóban az ágyra fektetett, ahol volt egy másik férfi is. Próbáltam felülni, hogy legyen esélyem, azonban nem tudtam mozogni – idézte fel Lujza életének legszörnyűbb éjszakáját.
      – Tartsunk szünetet? – érzékelte Eszter a vágyat a lányban a megkönnyebbülésre.
      – Nem, túl akarok esni rajta. A szobában levetkőztettek, és innentől nem sok minden van a helyén a fejemben, csak az érzés… nagyon fájt, és nehezek voltak. Megerőszakoltak egymás után mindketten – Lujza zokogott, Eszter minden erejét összeszedte, hogy ne sírjon.
      – Nagyon sajnálom.
      – Mellettem aludtak, ébren akartam maradni, hogy elszökjek, mert fogalmam sem volt, hogy mit terveznek. A testem továbbra sem működött, és mintha egyszer csak elájultam volna. Amikor felkeltem, akkor a saját ágyamban voltam a pizsamámban. Először arra gondoltam, hogy csak egy rémálom lehetett, azonban ahogy felültem, a fájdalom megbénított. Azonnal ide jöttem, nem tusoltam le, pedig semmi másra sem vágytam – magyarázta tovább Lujza a könnyei között.
      – Nagyon jól tetted – simogatta meg Eszter a karját. – Kérlek, mesélj a házról! Mire emlékszel?
      – Nem volt nagy ház, nem volt emelet.
      – A háló?
      – Nem tudom. Csak egy ágy, és egy szekrény volt bent, de a szoba nagy volt.
      – Nem mondták a nevüket?
      – Nem, nem beszéltek.
      – Voltak nálad papírok?
      – Igen, lakcímkártya is, viszont azon nem az a cím szerepel.
      – Tessék? – döbbent meg Eszter. – Akkor honnan tudhatták a címed?
      – Nem tudom, miért történt ez pont velem? – tört fel belőle a harag. – Nem is öltözködöm kihívóan, nem flörtölök férfiakkal.
      – Ez nem a te hibád. Egyedül ők a felelősök. Semmit sem tudtál volna máshogy csinálni, valami miatt téged szemeltek ki.
      – Kapják el őket!
      – Mindent megteszünk! Tudsz személyleírást adni a tettesekről?
      – 180-185 cm magasak, ezt csak abból gondolom, hogy jóval magasabbak voltak tőlem – Lujza behunyta a szemét, és elszántság csillogott benne, ahogy kinyitotta. – Nagyon jól emlékszem a barna szemükre amiben gonoszság volt.
      – Ha ide hívok egy rajzolót, akkor le tudod írni az arcukat?
      – Maga itt marad velem?
      – Ha szeretnéd, akkor igen, maradok – Lujza bólintott és sóhajtott. – Kimegyek telefonálni. Esetleg hozhatok valamit? Kávé, csoki?
      – Egy csoki jól esne, köszönöm.
A kórteremből kilépve Viktor csatlakozott hozzá, és egy kávéval a kórház előtt gyújtottak rá.
      – Menj vissza az őrsre, csak előtte beszélj az orvossal, aki kezeli a nőket – mondta Eszter. – Én elég sokáig itt leszek. Idehívom Tamarát, hátha sikerül fantomképet összehozni.
      – Nem szívesen hagylak egyedül, azonban tiszteletben tartom a döntésed.
      – Nem akarom, hogy még több nőt bántsanak. Csókolj meg és induljunk!
      – Ez parancs volt? – mosolygott Viktor, a választ nem várta meg, megfogta a nő tarkóját és a derekát. Magához húzta, megpuszilta az ajkát, majd megcsókolta.
      Eszter miközben visszasétált a kórházba, felhívta a rajzolót, aki húsz percen belül már ott volt. Dél körül végzett Tamara a rajzzal, amire Lujza is azt mondta, hogy hasonlít az elkövetőkre. Nem lehet perdöntő bizonyíték, mivel a lány nem volt teljesen magánál, azonban kiindulópontnak megfelelt. Eszter tüzetesen vizsgálta meg a két arcot, és semmilyen ismertetőjegyet nem talált rajtuk. Két teljesen átlagos férfi. A második áldozathoz indultak, azonban Eszter egyedül akart beszélni a lánnyal.
      – Menjen ebédelni, ha visszajön, megcsinálják a rajzokat – ajánlotta.
      – Ennyire látszik, hogy nem bírnám végighallgatni? – lepődött meg Tamara.
      – Ettől még nem lesz rossz rendőr – vágta rá Eszter azonnal. – Nagyon nehéz mindezt úgy végighallgatni, hogy közben az arcunkra nem ül ki érzelem. Ne aggódjon! Majd hívom.
      – Köszönöm!
Eszter várt egy kicsit, amíg elég ereje lesz még egyszer meghallgatni. Kint elszívott egy cigit, mialatt megkávézott. Nyugalmat erőltetve magára kopogott a második áldozat kórtermének ajtaján.
      – Szia! Ralti Eszter vagyok a rendőrségtől.
      – Jó napot! Mobat Ilona vagyok.
      – Elmondanád, hogy mi történt? Minden apró részlet fontos lehet.
      – Tegnap este elmentünk inni a barátaimmal. Ittam, bár nem voltam részeg.
      – Én nem ítélkezem, csupán tudnom kell mindent – mondta Eszter megnyugtató hangon.
      – Máskor is ittam már, viszont tegnap egy koktél után máshogy kezdtem magam érezni. Szédültem, fájt a fejem, és zavart voltam – hunyta le szorosan a szemeit Ilona. – Ekkor ült mellém egy férfi, és a kutyákról kezdtünk beszélgetni.
      – Kedves volt?
      – Igen! Nem tudom meddig lehettem vele, mert nem láttam a többieket. Az egész zavaros, képek estek ki, és az egyik percben még az asztalnál ülve mutattam képet a tacskómról. Utána már egy autóban ültem, és nem emlékeztem rá, hogy kerültem oda. Mintha kiestek volna dolgok, és csak néha-néha tértem volna magamhoz. A következő emlékem, hogy az ölében tartva egy házba vitt – még szorosabban csukta be a szemeit és a kezei ökölbe szorultak. – Meg akartam állítani, mindent megpróbáltam, mégsem tudtam mozogni. A hálóban, ahova lefektetett volt egy másik ember. Ilona hátradőlt, és zokogott. Eszter megfogta a kezét.
      – Tartsunk szünetet?
      – Igen, kérem, hagyjon magamra.
      – Rendben, tíz perc múlva itt leszek.
Eszter kiment egy újabb kávéra és cigire, közben pedig megpróbálta összeszedni magát. Ebédszünetben Viktor írt neki, csak most nézte meg, és válaszolt rá.

Viktor: Szeretlek!

Eszter: Szeretlek! Hiányzol!

      – Készen állsz? – kérdezte Eszter, és visszaült az ágy melletti székre Ilona kórtermében.
Újra kinyitotta a jegyzetfüzetét.
      – Levetkőztettek, és mindketten megerőszakoltak.
Kiszakadt belőle egy sikítás, és sírt. Eszter a hátát simogatta, majd amikor csendesedett, újra beszélni akart.
      – Elaludtak mellettem, és még mindig nem bírtam moccanni se. Majd én is elaludtam, pedig ébren akartam maradni. Láttam az arcukat, azt hittem meg fognak ölni, egyszerűen képtelen voltam… a szemeim egyszerűen lecsukódtak.
      – Amikor felébredtél?
      – Otthon voltam, a pizsamám volt rajtam, és az ágyamban feküdtem betakarva.
      – Mit tettél ezután?
      – Éreztem, hogy mit tettek velem, bármennyire is azt akartam, hogy csak álom legyen. Még mindig magamon éreztem őket, ahogyan most is. Tudtam, hogy kórházba kell jönnöm.
      – Jól tetted. Nem tudod, hogy honnan tudhatták a címed?
      – Sajnos nem, nem ez a cím szerepel a lakcímkártyán, csak iskolába járok ide.
Eszter ezt is leírta magának és bekarikázta. Nem lehet véletlen, hogy mindkét áldozat címét tudták, pedig az irataikon nem is az szerepel.
      – Tudsz személyleírást adni?
      – Igen, sosem felejtem el az arcukat.
      – Szólok a rajzolónak, te pedig mesélj addig a házról.
      – Nem volt nagy ház, a szoba viszont óriásinak tűnt. Csak ágy és egy szekrény volt benne – ugyanazt mondta el, amit Lujza is, tehát van egy módszerük, amin nem szívesen változtatnak.
      – Kívülről milyen volt a ház?
      – Nem tudom, elég kába voltam. Talán fehér volt, nem biztos – kopogtak.
      – Ő itt Kocsis Tamara, ő készíti el a fantomképet – mutatta be Eszter.
      A következő két órában a rajzokon dolgoztak, elkészült mindkét rajz, ami nagyon hasonlított a Lujza emlékei által készítettekhez. Tamara taxival ment vissza. Eszter az órájára nézett, ami fél hatot mutatott. Kilépett a kórházból és Viktor állt előtte mosolyogva.
      – Szia, Gyönyörűm!
      – Szia! Hát te?
      – Úgy gondoltam, hogy szükséged van egy nagy ölelésre – a nő a karjaiba omlott.
      – Nem is tudod, hogy mennyire – Eszter az arcát Viktor nyakába fúrta. Hosszú percekig álltak így, mielőtt megszólalt volna. – Be kell mennünk az őrsre.
      – A kapitány mindenkit hazaküldött, parancsba adta, hogy vigyelek haza. Szóval menjünk.
      – Nagyon fáradt vagyok – sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Vegyünk vacsorát.
      – Már vettem, volt egy olyan gondolatom, hogy egész nap semmit sem ettél.
      – Jól gondoltad. Nagyon éhes vagyok.
      Megvacsoráztak és összebújtak a kanapén. Eszter nem akart a munkáról beszélni, majd holnap az őrsön elmond mindent, amit ma megtudott. Csak élvezni akarta Viktor közelségét edzés előtt. Egymás mellett feküdtek a vékony bútoron, Eszter feje a férfi mellkasán, az egyik lábát a derekára tette és egy perccel később már aludt.

Reggel, a kapitányságon a szokásos módon az ügyet vették át, mind a helyükön ültek, amikor Eszter belevágott.
      – Ne haragudj Robi. Nem tudtam tegnap a helyszínre menni. Sikerült megoldani?
      – Persze. Nem volt helyszínelés a múlt héten – rázta meg a fejét hitetlenkedve. – Egyszerűen nem értem, hogy miért nem rendelték el, hiszen Lujza… – nagy levegőt véve folytatta. – Ami a lakást illeti, ezeket találtuk, már megvizsgálták a technikusok, nyugodtan megfoghatod. Mindkét áldozatnál találtunk egyet – nyújtotta át Eszternek.?
      – Ez undorító – tette le az alig tenyérnyi kis könyvet, amiben képek szerepeltek az áldozatról. – A lányok nem emlékeztek arra, hogy fényképeket készítettek róluk, sőt a könyvet sem említették.?
      – Talán szégyellték, és azt hitték, hogy úgyis megtaláljuk – mondta Viki feldúltan.?
      – Van címe is – folytatta Robi ingerülten. – Egy éjszaka velünk       – Megörökítették az erőszakot – jegyezte meg Eszter undorodva. – Hol találtátok meg??
      – A hálóban, az ágyon volt.?
      – Ezen kívül valami??
      – Nem volt betörés, és én nem láttam nyomát annak sem, hogy kipiszkálták volna a zárat, tehát kulccsal mentek be. Szerintem elvették a nőktől. A ruháik, amiket a bárban viseltek aznap este, az ágy melletti széken volt összehajtva.?
      – DNS, ujjlenyomat??
      – Sehol semmi, mindent letöröltek. Nem találtunk más furcsaságot a lakásokban. Tipikus egyszobás egyetemi lakás.?
      – Viki??
      – Nem sokat találtam, mindketten egyedülállók, jó tanulók. A szüleik nem Budapesten élnek. Ennél több nincs.?
      – Esetleg az áldozatok lakásánál kereshetnél térfigyelő kamerát.?
      – Már próbáltam, egyet sem találtam – mondta csalódottan Viki. – Igaza van Robinak. Azon a környéken sok egyetemista lakik, és nem éppen luxus környék, ami hemzseg a kameráktól.?
      – Viktor, mit mondott az orvos??
      – Mindkét nőt megerőszakolták és elkábították, a vérvizsgálat alapján Ginával. Nem találtak DNS-t, viszont tusfürdő nyomait igen. A lányokat megfürdették, míg ki voltak ütve.?
      – Vagyis randidroggal – bólintott Eszter. – Más sérülés??
      – Az erőszak és a bedrogozás.?
      – Az italuk után szédültek és fájt a fejük – kezdett bele a lányok estéinek leírásába. – Egy kedves férfi lépett melléjük, Lujzával táncolt és utána együtt távoztak, vagyis ezt látták a többiek. Ilona esetében leült az asztalhoz, és a kutyákról beszélgettek. Mindkettőjüket egy családi házba vitte, a hálóban egy másik férfi is várt rájuk. Mindketten megerőszakolták őket, majd aludtak egyet, amikor a nő elaludt, képeket csináltak és hazavitték. Nem tudják honnan tudták a címüket, a lakcímkártyán más cím szerepel. Gondolom a szüleik címe – foglalta össze Eszter röviden. – Tehát két elkövetőnk van.?
      – Ezt mennyi ideje tervezhették? – döbbent meg Viktor.?
      – Elég sok előkészítést igényelt, úgyhogy elég régóta. Már csak azt kell eldönteni, hogy mit tegyünk. Forduljunk a sajtóhoz, vagy egyelőre osszuk ki a rajzokat a járőrök között?
      – Eszter! Várjatok még a sajtóval – lépett közbe Áron. – Mesélj a lányokról!
Esztert meglepte a kérés, mégis válaszolt.
      – Mindketten fiatalok 18-19 évesek, nagyon csinosak. Vékony testalkatúak, zöld szemük, és hosszú vörös hajuk van. Szeplős az orruk.
      – Gyere velem – Eszter felállt és követte a férfi irodájába. – Ülj le, és nézd meg ezt!
      – Kapcsolatban van a mostani üggyel? – kérdezte, mire Áron csak az akta felé bökött.
Eszter leült, és olvasni kezdte, rengeteg papír volt benne. Legalább egy órába telt, amíg az egészet átolvasta.
      – Ez teljesen egyforma a miénkkel – felelte tétován Eszter. – Ez egy harminc éves ügy, és ez azt jelenti vagy jelentheti, hogy…
      – Ki kell zárni a sajtót – szakította félbe Áron. – Nem szabad, hogy tudjanak róla, addig nem, amíg rá nem jössz, hogy mi ez.
      – Értettem, a többiek tudhatnak róla, igaz? Mert egyedül nehéz lenne dolgozni.
      – Persze, azonban csak ők hárman. Menj, és próbáld megoldani.
      – Várj, ebben az szerepelt, hogy két férfit börtönbe zártak az erőszakok miatt. Akkor lehet, hogy…
      – Két ártatlan ember van börtönben harminc éve – fejezte be Áron helyette. – Ez egy nagyon fontos ügy.
      – Rendben, igyekszem!
Eszter visszasietett a többiekhez, és odaadta nekik az aktát, amit az előbb olvasott, és gyorsan összefoglalta.
      – Kezd zavarossá válni az ügy. Ez az akta egy harminc éves ügyet jelent, akiket elítéltek, még ma is börtönben ülnek. Azok a nemi erőszakok pontosan egyformák a mi ügyünkkel. Minden egyezik, az elkövetés módja, az áldozatok kinézete, minden.
      – És most attól félnek, hogy ártatlan emberek ülnek börtönben három évtizede? – szűrte le a lényeget Viktor.
      – Igen. Nekünk pedig igyekeznünk kell minél hamarabb tisztázni az ügyet.
      – Hol kezdjük? – kérdezte Viki.
      – Utána kell nézni, hogy az elmúlt harminc évben történt-e hasonló eset ezeken kívül.
      – Intézem! – felelte.
      – Mi pedig próbáljunk rájönni, hogy tudjuk őket elkapni. Csak előtte látnom kell a lányok lakását. Viktor menjünk, Robi te is gyere, kérlek.
      Lujza lakása egy szobából, fürdőből és egy kis konyhából állt. Eszter mindent tudni akart, hogy találták a lakást, mi hol volt. Minden tiszta és rendezett, azonban nem tudhatták, hogy ez alapvetően így van, vagy a támadók keze nyoma.
      – A lakás kulcsra volt zárva, a gondnok engedett be minket – magyarázta Robi. – A konyhában nem találtunk semmit, a hálóban volt az a könyv.
      – Pontosan hol?
      – Itt, Lujza párnája mellett – mutatott a helyre, ahol a támadók által készített fotóalbumot találták. – A ruha pedig, amiben elrabolták, ezen a széken volt összehajtva.
      – A szék eredetileg nem itt állt – motyogta maga elé Eszter a szőnyeget vizsgálva.
      – Igen, látszik a szőnyegen, hogy itt állt az íróasztal mögött – felelte Viktor a négy kis kör alakú bemélyedést figyelve.
      – Miért rendeznék át a szobát? – kérdezett vissza Robi.
      – Hogy minden úgy legyen, ahogyan elképzelték. Mint egy színpadon elrendezve – nézett körbe Eszter. – Vannak képek? Tudnunk kell, hogy mi változott, mert így nehéz lesz bármit is találni.
      – Igen, rengeteg képet csináltam neked, mert tudtam, hogy nem tudsz jönni. Ezért próbáltam mindent úgy lefényképezni, ahogy találtuk.
      – Köszönöm, szép munka! Ezen kívül?
      – A fürdőt is átvizsgáltuk. Mivel tusfürdő nyomait találták meg rajta, és nem említette, szerintem itt fürdethették meg Lujzát a tettesek.
      – Semmi nyomot nem hagytak? A kádon, a törölközőn, a hálóban vagy valahol? Se hajszál vagy bőrfoszlány?
      – Eszter, tisztára pucolták az egész házat – csóválta a fejét Robi. – Lujza ujjlenyomatait sem találtuk, csak a kilincsen, gondolom, amikor távozott.
      – Volt még valami?
      – Nem tudom, mennyire számít, mégis napokkal ezelőtt támadták meg, nem hiszem, hogy bármi nyomot hagytak volna, ha ennyire gondosan előkészítették.
      – Miért nem jelentették nekünk még vasárnap? – bukott ki Viktorból.
      – Mert Lujza nem akart feljelentést tenni, félt tőle, hogy visszajönnek. Tegnap mondta el, amíg Tamarára vártunk – válaszolta Eszter. – Ezért van még kórházban, biztosították neki a helyet, amíg nincs rá szükségük.
      – Meggondolta magát, amikor megtudta, hogy van másik áldozat is? – kérdezett közbe Viktor.
      – Igen – bólintott Eszter. – Robi semmi más nem volt?
      – Semmi.
      – Az ágy alatt is néztétek? – próbálkozott a nő feleslegesen, biztos volt benne, hogy minden centimétert átvizsgáltak.
      – Igen, tényleg semmi. A ruhákat a laborba vittük.
Ilona lakása is hasonló elosztású. Ez egy friss helyszín volt, és Robi ismertette a vizsgálat eredményét, miszerint ugyanott találtak mindent. Egyetlen eltérést észleltek a két helyszín között.
      – Eszter, volt valami, amit nem tudok hova tenni.
      – Mondd csak, Robi.
      – A kávéfőző még langyos volt, amikor ideértünk.
      – Igen? – lepődött meg a nő.
      – Tudod, hogy imádom a kávé illatát, ezért amikor beléptem, azonnal megéreztem. Megnéztem, hogy ki van-e kapcsolva, és akkor láttam, hogy a kiöntő üres és száraz. Ezután néztem meg a kukát, ami szintén üres volt.
      – Megkávéztak, kivitték a szemetet és kitakarítottak? Ezek biztosan nem amatőrök – mondta Viktor.
      – Én is ettől tartok, viszont azzal, hogy időben kutattátok át a házat kiderült, mennyire arrogánsak. Ügyes volt, Robi! Itt is készültek képek?
      – Tömérdek.
      – Oké, akkor kellenek a képek, mert a kórházba kell mennem.
      – Az őrsön vannak, Eszter. Nem tudtam, hogy szükség lesz rájuk.
      – Semmi baj, menjünk.
A kapitányság előtt Viktor és Eszter megálltak rágyújtani, nem beszéltek, csak szorosan megölelték egymást. Mielőtt a nő beszélt Áronnal.
      – Egyre több hívást kapok, válaszokat várnak.
      – Áron, tegnap kaptuk az ügyet. Vagy azt hiszed, hogy nem teszek meg mindent?
      – Én nem ezt mondtam, csak sokan aggódnak – idegeskedett.
      – Dolgozunk, és akkor engedélyezd, hogy este is bent maradjunk – váltott taktikát Eszter. Őt sem hagyta nyugodni az eset.
      – Nem lehet, te is tudod. Szűkös a keret, ettől függetlenül ezeket én is vázoltam nekik. Ismersz, tudod, hogy kiállok az enyéimért!
      – Igen, de felesleges ez a beszélgetés, csupán időt veszítek. Vissza kell mennem a kórházba a helyszínen készült képekkel, hogy pontosan tudjuk, miket mozdítottak el a lányok szobájában.
      Eszternek rosszul esett Áron hozzáállása, tudta, hogy csak a munkáját végzi. Így eltorzítja az embert a politika? Felkapta az asztaláról a képeket, és tovább is indult, Viktor az utolsó percben lépett be a liftbe.
      – Hova mész?
      – Mondtam, hogy a kórházba, sietnem kell – hadarta mérgesen. – Maradj itt, majd beszélünk.
      – Eszter! – szólt utána az őrsről kijövet, a nő már az autóban ült.
A kórházi büfében vett magának egy kávét, és Lujzának egy csokit. Kopogás után belépett, és leült átnyújtva a csokit.
      – A segítségedre lenne szükségem. Adok fényképeket, és szeretném, ha ezzel a piros filccel bekarikáznád nekem azokat a dolgokat, amiket elmozdítottak a helyéről. Menni fog?
      – Persze. Azt is mondjam meg, hogy előtte hol volt?
      – Igen, én pedig leírom.
      – A hálóban a széknek az íróasztal mögött van a helye – Eszter bólintott. – A fürdőben a tusfürdő nem az enyém.
      – Tessék? – kapta fel a fejét.
      – Én nem használok tusfürdőt, csak bio szappant – magyarázta meg Lujza.
      – Értem. Van még valami, ami nincs a helyén?
      – A törölköző. Ezt előtte való este a szárítón hagytam.
      – A konyhában?
      – Minden a szokott helyén.
      – Köszönöm szépen!
A reggelit leszámítva nem evett semmit, és nagyon fáradtnak érezte magát. Áront is sürgetik, szóval haladni kell az üggyel. Ami igazából két ügy. Ekkor csipogott a telefonja. Viktor volt.

Viktor: Szeretlek! Hiányzol! Csókollak! Ölellek!

Már ennyi elég volt ahhoz, hogy elmosolyodjon. Tudta, hogy a férfi gondol rá. Nem is váratta a válasszal.

Eszter: Szeretlek! Te is nagyon hiányzol! Csók.

      A második áldozat, Ilona következett, neki is vett egy szelet csokit. Eszter bekopogott, de nem kapott választ. Benyitott, a lány az ágyon feküdt és a két csuklójából szivárgott a vér, felvágta az ereit. Erőteljesen megragadta a két vágást, ezzel elállítva a vérzést, közben pedig segítségért kiabált. Megjelent egy nővér, majd még egy, és még egy. Végül az orvos is odaért.
      – Szerencse, hogy maga itt volt. Nekünk csak harminc perc múlva kellett volna jönnünk – mondta a főnővér bosszúsan.
      – Megfigyelte magukat – vonta le a következtetést Eszter. – Rendbe jön? – kérdezte az orvost.
      – Igen, mindjárt magához tér. Akkor majd beszélhet vele és le kell kötöznünk. Nem adatunk esélyt neki, hogy újra megpróbálja.
      – Megértem. Itt megvárom, amíg magához tér.
Közel két órát várt, nem tudott egy helyben ülni, fel-alá járkált a kórteremben, miközben a múltjából feltörő szellemek ellen küzdött.
      – Miért nem hagyott meghalni?
      – Mert, akkor ők nyernek. Erős vagy, túl fogod élni.
      – Persze, maga könnyen beszél. Nem tudja, milyen, ha más rendelkezik a teste felett és olyat tesz, ami egész életére hatással lesz. Nem tudja, mit érezhet az, akit akarata ellenére erre kényszerítettek – förmedt rá Ilona.
      – Sajnos tudom – bukott ki Eszterből, mielőtt átgondolta volna – Annyi idős voltam, mint te. Ma pedig pont olyanokat fogok el, mint akik bántottak. Borzasztó nehéz lesz, viszont van esélyed! Esélyed az életre.
      – Elkapták, aki bántotta? – nézett fel Ilona reménykedve.
      – Nem, nem tettem feljelentést, amit ma már bánok. Okosabb voltál nálam. Ne dobd el az életet, küzdj!
      – Megpróbálom!
      – Maradjon kettőnk között amit mondtam.
      – Hallgatok. Köszönöm, hogy megosztotta velem, nagyon sokat jelent.
      – Segítened kell nekem. Vannak fotók a lakásodról, szeretném, ha megneveznéd azokat a dolgokat, amik nincsenek a helyükön.
      – Sosem volt szék az ágyam mellett, ez a konyhába való – nézte Eszter kezében a fotót.
      – Értem.
      – A törölközőt tegnap este a radiátorra tettem. Ez pedig nem az én tusfürdőm.
      – Nem a tiéd? – kérdezett vissza Eszter, bár már biztos volt benne, hogy ez is az elkövetők módszeréhez tartozik.
      – Nem, én habfürdőt használok.
      – Látsz még valamit, ami máshol van?
      – Nem, minden más jó helyen van.
      – Köszönöm szépen a segítséget! Mennem kell, ha kiderül valami, értesítelek.
      – Én köszönöm a bizalmat!
      Eszter a mosdóban megmosta az arcát, és kiment rágyújtani, nem tudta tovább tartani magát. Ahogy kilépett az ajtón, meglátta a rámosolygó Viktort, aki széttárta a karját. Eszter arcát nézte, a mosolya eltűnt, és aggodalom lépett a helyére. Megindultak egymás felé, a nő Viktor nyakába borult, és azonnal zokogni kezdett. A férfi magához szorította és simogatta a hátát, míg Eszter a mellkasához nyomta az arcát és folytak a könnyei. Nagyon sokat kivett belőle ez az ügy, mégis az öngyilkossági kísérlet borította ki. Egy pillanatra, miközben Ilona csuklóit szorította, magát látta a helyében.
      – Tudok segíteni? – kérdezte Viktor, amint csillapodott a zokogása.
Eszter pár perccel később felemelte a fejét, és nagy levegőt vett.
      – Menjünk haza.
      – Vettem vacsorát, otthon eszünk.
Eszter átölelte hátulról Viktort, amikor mosogatott vacsora után.
      – Bújjunk össze a kanapén egy kicsit – motyogta a férfi a nő hajába, ahogy megfordult.
      – Nem, mert akkor rögtön elalszok – lépett hátra Eszter. – Muszáj futnom.
      – Edzőterem?
      – Nem, a futópályára akarok menni.
      – Elég jól vagy hozzá, hogy meghajtsd magad?
      – Igen, velem jössz, igaz? Készülj fel, mert nem fogom kímélni magam.
      – Ott leszek a pálya szélén, ha szükséged lesz rám. Öt perc és indulhatunk, én vezetek.
      A futópályán Eszter újra azt a jóleső borzongást érezte, hónapok óta erre várt. Tizenegy hónapja, nagyon jó érzés volt újra a pályán állni. Érezni a salak megnyugtató illatát, és a friss levegőt maga körül, ehhez semmi sem fogható. A fülest a fülébe tette, Viktor elé állt és mosolyogva megcsókolta, ez a mosoly pedig őszinte volt, amitől a férfi is elmosolyodott és visszacsókolt.
      – Lássuk, hogy megy. Adj bele mindent!
      Futásnak eredt, az elején még fájdalmat érzett a testében, elszokott az igazi futástól, később egyre könnyebb lett. Rótta a köröket, és minden kör után felszabadultabb lett. Kicsivel több, mint két órát futott, majd lerogyott a pálya közepére, és próbálta lassítani a légzését. Viktor mellé térdelt, és megpuszilta a száját. Felvette a földről, és az autóhoz vitte. Eszter átkarolta a nyakát és a fülébe suttogott.
      – Köszönöm, hogy velem vagy, szeretlek! – mondta még mindig levegő után kapkodva.
      – Számomra a megtiszteltetés, hölgyem! – nevetett Viktor.
      – Lüke!
      Eszter volt a gyorsabb a fürdőben, már ágyban feküdt, amikor lecsapott rá egy újabb hullám, azt hitte, hogy elég mélyre temette magában. Az órára nézett fél tíz, kockáztatott, Lolót hívta. Viktor is a hálóba lépett, és miután Eszter intett, hogy nyugodtan maradjon, szorosan mellé bújt. Elmondta, mennyire sajnálja, hogy tizenöt évesen felvágta az ereit. Most a másik oldalról is látta és nagyon hálás volt Lolónak, amiért akkor és azóta is mellette áll. Letette a telefont és könnyek csorogtak az arcán. Viktorra nézett, felemelte a takarót, hogy mindkettőjüket betakarja.
      – Holnap reggel elmesélem bent. Ne aggódj, nincs baj!
      – Mit csináljak?
      – Ölelj magadhoz szorosan, és ne engedj el akkor sem, ha el akarlak lökni magamtól. Mert te vagy a legjobb dolog az életemben, és ez megijeszt.
      Nem tudta folytatni, a zokogás teljesen elnyomta. Viktor a hátára feküdt, Esztert pedig magára húzta, hogy minél közelebb érezze magához. Még mindig nem tudta, hogy melyiküknek van erre nagyobb szüksége. Megpuszilta a homlokát.
      – Soha nem engedlek el, szeretlek!

Eszter reggel fáradtan ébredt, még mindig Viktoron feküdt, aki most is őt figyelte.
      – Utálom, ha bámulnak.
      – Én is utálom, ha téged bámulnak – mosolygott a férfi. – Jobban vagy?
      – Igen. Hány óra van?
      – Még csak hat – kacsintott szerelmesen Eszterre. – Csak csók.
      – Akkor meg minek beszélsz még? – mosolygott, majd megcsókolta Viktort.
      Későn indultak dolgozni, ezért kihagyták a reggelit. Egyből az osztályra mentek, ahol Viki és Robi az asztal mellett turbékolt. Ők nem csináltak problémát abból, hogy a munkahelyükön is kimutassák a szerelmüket, viszont Eszter más véleményen volt.
      – Itt vannak a képek a lakásokról, pirossal jelölték a lányok, hogy mi került más helyre. Nem tudom, hogy miért éppen ezeket a tárgyakat mozdították el, azonban hiszem, hogy van valami jelentősége. A legfontosabb, hogy a tusfürdőt ők viszik, ez is egy fontos nyom – kezdte Eszter.
      – Mi történt tegnap a kórházban? – kérdezte Viki. – Mindenki arról beszél.
Eszter leült a székébe. Nem akart erről beszélni, habár tudta, hogy mindenki erre kíváncsi.
      – Ilona tegnap délután felvágta az csuklóit – egyedül Viktor látta az arcán átfutó szörnyű bűntudatot és haragot. Most vált világossá számára, hogy miért akadt ki tegnap. – Még időben sikerült a vérzést elállítani.
      – Eszter! – robbant be Áron az osztályra. – Te egy igazi hős vagy, aki mindig jókor van jó helyen. Az orvos azt mondta, hogy ha te nem szorítod le a vágást a két csuklóján, akkor két perc alatt élvérzett volna.
      – A munkámat végeztem – tért ki Eszter a dicséret elől bűntudatosan.
      – Olyan jól, hogy elő akarnak terjeszteni egy újabb kitüntetésre – jegyezte meg Áron mosolyogva.
      – Ne! Csak oldjuk meg az ügyet. Szedjük össze amit tudunk.
      – A két ügy az egy – mondta Áron.
      – Nem! – ellenkezett Eszter. – Két külön ügy van. Nem moshatjuk a kettőt egybe, amíg valamivel alá nem tudjuk támasztani. Hadd dolgozzak a saját módszereim szerint, kapitány.
      – Rendben. Jelentést kérek!
      – Igenis!
      – Akkor a táblánál kezdünk, igaz? – húzta vissza a munkához Viktor, aminek egy alig látható néma köszönöm volt a jutalma.
      – Külön kell vennünk a két ügyet. Mert, ha rögtön úgy kezeljük, hogy ugyanazok a tettesek, akkor könnyen elsiklunk valami felett, ami egyébként lényeges. Kezdjük a friss esetekkel, ha ezek készen vannak, jöhetnek a régiek.
      – Rendben – bólintottak a többiek.
      – Áldozatok? – kérdezte Eszter a tábla elé sétálva, és örült annak, hogy háttal áll.
      – Fiatal, 18-19 éves lányok, egyetemisták, egyedülállók, egyedül élnek, a szüleik távol vannak. Vékonyak, vörös hajúak és zöld szeműek. Sehol semmi panasz nem volt rájuk. A barátaik szerint kedvesek, megbízhatóak és szorgalmasak – felelte Viki, mert tegnap ő beszélt a lányok barátaival telefonon.
      – Jó – nyugtázta Eszter, miközben a táblára írta. – Elkövetési mód?
      – Elkábítja a kiszemelt lányt az italába kevert randidroggal, és később odamegy hozzá, hogy beszélgetésbe elegyedjenek. Ezután autóval egy családi házba viszi, ahol egy másik férfival megerőszakolják, miközben és utána is képeket készítenek róla. Ha végeztek, visszaviszik a lakásába, megfürdetik és felöltöztetik, majd az ágyába fektetik mellette hagyva a képes albumot. Végül kipucolják a házat és távoznak. Nem verik vagy kínozzák meg a lányokat.
      – Robi, szerinted miért megy oda a lányokhoz? – kérdezett vissza Eszter a beszámolójára. – Mármint azután, hogy bedrogozta őket?
      – Gondolom, azzal a szándékkal, hogy a környezetének ne legyen gyanús ha együtt távoznak, így később gond nélkül viheti el őket. Senkinek sem tűnik fel, ha egy fiatal lány olyan férfival távozik, akivel előtte táncolt vagy jól elcsevegett.
      – Szép munka Robi! – mondta Eszter és hátra nézett. – Viktor, mi a helyzet az elkövetőkkel?
      – 180-185 cm magasak lehetnek. Szerintem jó anyagi helyzetük van, vagyis a családi ház leírásából én erre következtetek. A fantomképek alapján 40-45 évesek lehetnek. A nők szerint barna szemük és barna hajuk volt. Az autóról egyik lány sem tudott leírást adni, valószínűleg nem is voltak maguknál.
      – Már csak az indíték maradt hátra – közölte Eszter. – Lehet egyszerű szórakozás a részükről, vagy bosszú, bár ez nem annak tűnik. Viki, találtál hasonló ügyeket?
      – Kell még egy kis idő, szerintem ebédre készen lesz.
      – Rendben. Robi, a ruhák, amik a székre voltak hajtva, azok a laborban vannak?
      – Igen, miért, mire gondolsz?
      – Szerintem, azokat is kimosták, mivel minden nyomot eltüntetnek, kizárt dolognak tartom, hogy ilyen apróságon bukjanak el. És ott van még a tusfürdő. Miért éppen az a fajta kell, és honnan tudják, hogy az áldozatoknál nincs?
      – Mindenesetre elég szokatlan és hátborzongató – jegyezte meg Viki.
      – Hogyan választják ki az áldozatot? – motyogta Eszter, inkább csak maga elé beszélt, a gondolatait akarta összeszedni a tábla sarkába írva a kérdéseit. – Miért tolják el a bútorokat? Kiből lesz áldozat? Hova viszi a lányokat? Honnan tudják, hogy nincs tusfürdő a házban? Miért kell a ruhákat összehajtani?
Viktor fogta meg a vállát, amikor úgy látta, hogy a nő már nem jegyzetel tovább.
      – Menjünk enni, már rég elmúlt az ebédidő, és reggel sem ettünk – suttogta, mire Eszternek a füléig húzódott a szája. Odakint Viktor magához ölelte és a fülébe súgott.
      – Nagyon sajnálom, hogy tegnap úgy kellett látnod Ilonát.
      – Én nem. Így legalább tudom, hogy mit érezhetett Lolo. Ijedtséget, tehetetlenséget és haragot.
      A bisztró előtt már Lolo várta, szorosan átölelte és megpuszilta az arcát. Elmondta neki, hogy nem haragszik rá, és Linda, a felesége, sem neheztelt miatta. Eszter egészen belesimult a nagydarab férfi ölelésébe, és a mellkasába motyogta a köszönetét, hogy megkereste azon az éjszakán, amikor megpróbált öngyilkos lenni.
      – Eszter, kapcsolatot kerestem a két áldozat között, hogy találkoztak-e valaha, de semmit sem találtam. Még csak nem is egy egyetemre járnak, nincsenek közös barátaik, és a lakásaik is messze vannak egymástól.
      – Nem baj Viki. Jó ötlet volt. Hogyan választanak áldozatot?
A tábla elé állva újra és újra átvette az egészet, ismét annyira belemerült a munkába, hogy nem észlelte az idő múlását. Viktor megfogta a kezét, és összekulcsolta az ujjaikat.
      – Menjünk haza.
      – Rendben – felelte Eszter és az órára nézve felsóhajtott. – Vacsora Tomival? – kérdezte mosolyogva.
      – Szerintem éppen itt az ideje. Imád téged!
      – Ahogy téged is! – beszélgettek lefelé menet.
      – Téged jobban, mert…
      Eszter szájon csókolta, és olyan közel húzta magához, amennyire csak lehetséges volt. Miközben a száját le sem vette az ajkairól. Viktor a derekát fogta, Eszter kezei már a nyakát karolták. Szinte egyszerre mosolyodtak el, amitől az ajkaik szétváltak. Hosszúra nyúlt a vacsorájuk, régóta nem beszélgettek Tomival, most be akarták pótolni. A kisfiú alig akarta otthagyni őket, úgy tekintett Eszterre, mint a nővérére és nagyon szerette.
      – Több időt kell vele töltenem – sóhajtott fel Eszter az autóban, miközben hazaindultak.
      – Töltenünk – pontosított Viktor. – Egy család vagyunk. Nem engedlek el soha többet, megígértem neked!
      – Igen, emlékszem. Viszont én…
      – Tudom – szakította félbe Viktor, már tudta, hogy számítani kell Eszternél hullámvölgyekre, ami az önbizalomhiányából fakad. – Nem vagy egyszerű eset, és ezt is szeretem benned.
      Este egymás karjaiban feküdtek, és messze elkerülte őket az álom. Mindketten ugyanarra gondoltak, mégsem szóltak. Máskor is nyomoztak nemi erőszak ügyében, sajnos sokkal többször, mint kellene. Ez a helyzet mégis új, mert ez volt az első olyan, amikor Viktor tudta, hogy Esztert is megerőszakolták. Beszélni szeretett volna, azonban biztos volt benne, hogy a nő nem. Csak remélni tudta, hogy ha készen áll rá, akkor hozzá fordul.

      Reggel közösen készítettek palacsintát, mégsem voltak vidámak. Vészesen közeledett az este, amikor az eddigi tapasztalatok alapján újabb áldozatot keresnek az elkövetők, és még semmit sem sikerült kideríteni.
      – Gyönyörű vagy!
      Eszter a konyhaablak előtt állt, a kezében egy bögre kávé, ami már régen kihűlt. Viktor egyik pólóját viselte, ami a combja közepéig ért, alatta bugyival. A férfi nagyon vékonynak látta, azonban így sem győzött gyönyörködni benne. Mindig őszinte volt Eszterhez, mert ő akkor is szépnek látta, amikor a nő magát nem.
      – Sajnálom, nem figyeltem – eszmélt fel Eszter.
      – Annyit mondtam, hogy gyönyörű vagy – mosolygott Viktor, mellé lépett, és átölelte. – A kávéd jéghideg.
      – Tudom – megcsókolta a férfi arcát. – Csak elgondolkodtam. Egyébként te sem panaszkodhatsz, már ami a jóképűséget és a sármot illeti.
      – Megmelegítem a kávéd.
      – Inkább csak ölelj tovább!
      A kapitányságon nagyon nyomasztó volt a légkör. Mindenki tudta, hogy éjszaka egy újabb lány esik áldozatául ezeknek a férfiaknak. Mégsem láttak semmi esélyt arra, hogy még azelőtt el tudják fogni őket. Semmit sem tudtak, hiába dolgoztak az ügyön napok óta.
      – Viki, szükségem lesz a lányok barátainak a nevére. Tudnunk kell, hogy választanak áldozatot. Valamit csak észre kellett venniük az egészből.
      – Azonnal.
      – Robi, nézz utána a ruháknak és a tusfürdőknek a laborban, kérlek.
      – Indulok.
      – Mi Viktorral beszélünk a barátokkal. Ha bármi fontosat tudtok meg, akkor hívjatok.
Lujza barátnői egy kávézóban várták a nyomozókat, mindhárom lánynak vörös és puffadt volt a szeme a sok sírástól.
      – Kérnek egy kávét? – kérdezte az egyik lány.
      – Majd én hozok – szólt Viktor.
Úgy látta, hogy a lányok feszélyezve érezték magukat egy férfi jelenlétében, ezért jelzett Eszternek, hogy a pultnál várja.
      – Rendben. Lányok, mindent tudnom kell Lujzáról! Mindent – hangsúlyozta, tudta, hogy a lányok szívesen falaznak egymásnak, ha valami olyan dolog áll a háttérben, ami kínos vagy illegális lehet.
      – Kedves, aranyos és megbízható lány.
      – Igen, bármire van szükségünk, mindig ő az első, aki felajánlja.
      – Vidám és jókedvű, folyton megnevetett minket – a három lány sírt. – Sosem hagyja, hogy szomorkodjunk, ezért nem enged be minket magához.
      – Nem voltatok a kórházban? – döbbent meg Eszter.
      – Voltunk, viszont nem akar velünk találkozni.
      – Sajnálom. Mi a helyzet az iskolával?
      – Ő a legjobb tanuló közöttünk, nagyon komolyan veszi az iskolát. Minden előadáson ott van, jegyzetel és tanul.
      – A bulik?
      – Mindig eljön velünk, bár igazából nem élvezi őket – a szőke hajú lány felzokogott. – Nem jó szót használtam. Utálta ezeket, eljön velünk, iszik egy sört, vagy csak úgy tesz.
      – De mindig táncol velünk – vágott a szavába a másik.
      – Ezért nem gondoltunk rosszra, amikor egy férfival táncolt – a három lány felváltva beszélt, egymás gondolatait folytatták.
      – Láttuk, hogy kint megálltak beszélgetni, tudtuk, hogy nem fog elmenni, mert… – a lány a többiekre nézett.
      – Mit titkoltok? Mindenről tudnom kell. Volt barátja? Szerelme?
Nem válaszoltak csak egymásra szegezték a tekintetüket. Eszter kezdett mérges lenni.
      – Ti nem akarjátok, hogy megtaláljuk azokat, akik bántották Lujzát?
Kicsit hangosabban beszélt, mint eddig, és a hangjából sütött a düh. A pultnál Viktor megfordult, így szembe került Eszterrel, ami elég volt ahhoz, hogy a nő kizökkenjen és higgadtabban kérte ismét.
      – Volt barátja, egyik sem volt komoly. Amint a fiúk megtudták a terveit, abban a percben szakítottak vele.
      – Ahogyan velünk is.
      – Mondjátok el, milyen tervről van szó!
      – Pár éve megegyeztünk, hogy várunk az esküvőig mindannyian.
      – Szóval akkor Lujza még nem? – szörnyedt el Eszter. – Szűz volt?
      – Igen.
      – Ki tudott erről az egyezségről?
      – A fiúk, akikkel jártunk, és talán a haverjaik.
      – Tudtok még valamit, ami fontos lehet?
      – Volt egy fiú, akivel közel jutottak ahhoz, hogy megszegje az egyezséget. A fiú nagyon mérges volt rá, amiért felhúzta, és úgy hagyta – magyarázta mérgesen a szemeit törölgetve a szőke hajú lány.
      – Tudják a nevét?
      – Igen, Sobre Sámuel.
      – Mennyire nyitott? – folytatta a kérdezősködést Eszter, minél többet meg akart tudni róla.
      – Hacsak nem tűnt zűrös alaknak, akkor mindenki felé kedves és figyelmes.
      – Köszönöm szépen! Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk őket. Legyetek mellette!
A három lány a pultnál fizetett, és kimentek, miután megköszönték a nyomozók segítségét. Eszter is odasétált amint kiléptek a lányok, és Viktor mellé állva a fejét a férfi vállára tette.
      – Viktor, nem megy. Nem tudok erős lenni – suttogta a fülébe.
      – Eszter, nem is kell.
      – De igen, nem tudom, mikor kerül minden a helyére, ez nem én vagyok. Ezek csak a…
      – Hormonok – fejezte be Viktor a mondatot. – Azt olvastam, hogy pár hónap után rendeződnek.
      – Kedves tőled, hogy utána néztél.
      – Azért tettem, mert szeretlek, tisztellek és fontos vagy nekem. Szeretnék mindent jól csinálni, ha csak egy kicsit is segítek.
      – Nagyon sokat segítesz. Össze kell szednem magam. Igyuk meg a kávét, és menjünk Ilona barátaihoz – terelte vissza a beszélgetést a munka irányába, és megpuszilta Viktor ajkát.
      – Ami Ilona barátait illeti, igazából csak egy fiú barátja van. A lányok, akikkel bulizni volt, a csoporttársai. Ők nem ismerték igazán, ezért Eszter csak a legfontosabb dolgokat kérdezte meg. Azonban a lányok egyáltalán nem figyeltek Ilonára és semmit sem vettek észre. A nő gyanította, még az sem tűnt fel nekik, hogy nincs ott velük. A fiú a kollégiumi szobájában fogadta őket. Megviselte, ez nagyon jól látszott rajta, amint ajtót nyitott. A szemei vörösek, az arca nyúzott, a haja pedig úgy nézett ki, mint amit tucatszor rángattak meg.
      – Mesélj Ilonáról – kezdett bele Eszter a konyhaasztal mellett ülve, Viktor közvetlenül mellette.
      – Kedves, vicces, csinos és felelősségteljes – mosolyodott el a fiú.
      – Az iskola?
      – Jól tanult, nem volt szín ötös, de keményen odatette magát.
      – Akikkel bulizott, nem igazán ismerik – fogalmazta meg Eszter óvatosan.
      – Egyáltalán nem, csak be akart illeszkedni, ezért ment velük.
      – Nem tudod, mikor döntötte el Ilona, hogy velük tart?
      – Aznap délelőtt.
Eszter kezében megállt a toll egy pillanatra, azonban igyekezett úgy tenni, hogy a fiú ne vegye észre. Erősen aláhúzta ezt az információt, és tovább jegyzetelt.
      – Volt barátja?
      – Nem, régebben volt egy-kettő, ellenben semmi komoly.
      – Mit értesz azon, hogy semmi komoly? – kérdezett rá Eszter rosszat sejtve.
      – Hát tudja, nem feküdt le velük. Úgy akarta, hogy a férje legyen az első.
      – Ki tudhatott erről?
      – A volt pasijai biztos, viszont velük régen járt. Miután összesodort minket a sors, nem igen volt kapcsolatunk. Sőt egyáltalán nem volt, mióta együtt lógunk.
      – Nyitott vagy inkább zárkózott?
      – Nagyon félénk és visszahúzódó, nehezen oldódik fel.
      – Mégis szóba állt a férfival – jelentette ki Eszter furcsállva.
      – Igen, valószínűleg a kutyákról beszéltek, azok a kedvencei.
      – Ezekről a dolgokról ki tudhatott rajtad kívül? – kérdezett közbe Viktor.
      – Szerintem senki, vagyis gondolom, hogy a szülei. Mindig együtt voltunk, egy szakra járunk, csak most úgy gondolta, hogy a lányokkal is barátkoznia kell.
      – Ez fura volt?
      – Az anyukája miatt – rázta meg a fejét rosszallóan a fiú. – Nem tetszett neki, hogy én vagyok a legjobb barátja.
      – Voltál bent nála? – faggatta Eszter.
      A nőt nagyon emlékeztette ez a szoros barátság Áronra és magára, ami egyszerre tette boldoggá és szomorúvá. Ha nincs vele miután Dávid rátámadt, nem tudta volna átvészelni, ebben biztos volt. Áron és a barátsága segített azokban az időkben, ami nagyon jólesett neki. A kapcsolatuk mélyrehatóan szoros volt, és nem lépték át a határt egyszer sem, bár ha Eszter őszinte magához, akkor nemcsak Áron akarta új szintre emelni. Viszont ott volt Dia. Nagy levegőt véve rázta meg a fejét, hogy elfelejtse a múltat.
      – Nem, nem tudok a szemébe nézni. Meg kellett volna védenem.
      – Ez nem a te hibád, viszont Ilonának szüksége van rád – állította Eszter magabiztosan.
      – Tudom, ellenben amikor eszembe jut, hogy mit tettek azok a mocskok, elborul az agyam.
      – Menj, és legyél mellette.
Viki és Robi a székükben ülve kutattak az akták és a jelentések között, amíg vártak, hogy beszámoljanak a legújabb fejleményekről.
      – Eszter, a laborban nem találtak semmit – kezdte Robi, amint az asztalukhoz értek Viktorral. – Igazad volt, a ruhákat is kimosták, semmi nyom nem maradt. A tusfürdők egyszerű tusfürdők, semmi más nincs benne. Mindenre gondoltak – fejezte be csalódottan.
      – Egy újabb zsákutca! Nem tudjuk megvédeni, bárkiből lehet áldozat este. A két klub messze van egymástól, nem tudhatjuk, hogy hol csapnak le megint. Annyi emberünk viszont nincs, hogy minden bárban ott legyünk – jegyezte meg Eszter, frusztrálta a tehetetlensége.
      – Az biztosan nem lenne jó ötlet – szólt közbe Áron. – Ki kell találnotok valami mást.
      – Igyekszem!
      – Eszter, ezeken kívül nincs más hasonló nemi erőszak, vagyis csak ami a harminc évvel ezelőtti aktát illeti – jelentette Viki. – Országos keresést futtattam, szóval el kell gondolkodnunk rajta, hogy mi köze ezeknek egymáshoz.
      – Menjetek haza! Holnap reggel újrakezdhetitek – utasította őket Áron.
      Eszter gondolatai egymást kergették, mert ez az ügy sokkal több sebet tépett fel, mint amennyit képes volt jelenleg kezelni. Ezért pontosan azt tette, amit ilyen helyzetben mindig, futni indult. Még egy dolog, ami az Áronnal közös múltjára emlékezteti. Viktor nem rajongott a futásért, kizárólag Eszter miatt volt itt, és egy óra után már a lelátó mellett ülve figyelte a nőt. Soha nem lehet biztos benne, hogy mi járhat éppen a fejében, de a gyilkos tempót látva, semmi jóban nem reménykedett.
      – Fel tudsz állni? – kérdezte Viktor, miután Eszter három óra után összeroskadt a pályán.
      – Igen – zihálta, és megpróbált. – Várjunk még egy kicsit – mondta, miután nem sikerült talpra kecmeregnie. Viktor csak nevetett, és ölbe kapta, Eszter a nyakába kapaszkodva mélyen beszívta az illatát.
      – Kezdem azt hinni, hogy nem is engem szeretsz, hanem csak az illatomat – piszkálta a férfi. Eszter a hátsó teraszon ülve cigizett, amikor Viktor is csatlakozott hozzá és átölelte. Már éppen elég időt hagyott neki, hogy egyedül legyen.
      – Ma be kell rúgnom – jelentette ki a nő, el akarta űzni a fejéből a következő lányt, aki áldozatul esik.
Az eddigi két támadás szombati napon történt egy hét különbséggel és nagy valószínűséggel ez a minta meg is marad. Tisztában voltak vele, hogy ma is lecsapnak.
      – Készültem, bent minden a helyén van. Lazítanod kell!
      – Lazítanunk! – belebújt Viktor ölelésébe.
      A házban, a kanapén ülve kezdtek inni, amikor a férfi érezte, hogy kezd becsípni a hátsó teraszra mentek, ahol hosszú percekig csókolóztak. Utána visszamentek inni. Ezt a kört legalább még kétszer eljátszották. Az udvaron egyre hevesebb csókokat adtak, a testük forrón vágyakozott a párja után. Viktor Eszter nyakát csókolta, miközben ölbe vette, és a nappaliban ülve folytatták. Meztelen mellkasuk egymáshoz simult, mialatt az ajkuk és a nyelvük vad táncban egyesült. Viktor magához ölelve sétált a hálóba, és lassan az ágyra engedve ráfeküdt. Lassan szabadultak meg az utolsó ruhadaraboktól, már semmi sem választotta el őket egymástól. Egy pillanattal azelőtt, hogy összeolvadt volna a testük, Eszter kijózanodott.
      – Viktor, kérlek, ne! Nem akarom, sajnálom!
A tenyerét a férfi vállára tette, és finoman eltolta, aki azonnal legördült róla. Eszter arcát látva belőle is elpárolgott az alkohol.
      – Sajnálom! – mondta.
A nő a fürdőben a földre rogyva zokogott. Viktor felvette a hideg csempéről, és az ágyban betakarta.
      – Ne haragudj, kérlek! Elfelejtettem, hogy egy hetet kell várnunk, hogy védve legyünk – suttogta Viktor a hátán fekve és Eszter nem bújt hozzá.
      – Az én hibám, nagyon sajnálom! Túl későn tértem észhez – zokogta.
      – Igazából mindketten benne voltunk – nevetett feszülten Viktor. – Legalább te időben józanodtál ki.
      – Csak előtte jól felhúztalak.
      – Semmi baj! Mondtam neked, hogy bármikor leállhatunk, engem nem zavar. Emberek vagyunk. Hiba lett volna, ha tovább megyünk, mert attól tartok, hogy az óvszer sem elég biztos nekünk. Nem akarlak többet úgy látni összetörten.
      – Viktor!
      – Nincs semmi gond. Tényleg, hidd el. Azért viszont megsértődök, ha nem bújsz ide mellém.
      – Biztos?
      – Persze, bár aludni már felesleges, mindjárt reggel van.
      – Inkább öltözzünk fel, és csináljunk valami ehetőt.
      – Nem bízol bennem? – Viktor hangjából áradt a bizonytalanság és a megbántottság.
      – De igen, csak hajnali két óra, és mire indulnunk kell, nem lehetünk részegek. Ezen kívül megittunk több mint fél üveg whiskyt.
      – Kompromisszum? – mosolygott rá Viktor. – Tíz percig simulj hozzám, utána pedig eszünk.
      – Nem leszel frusztrált? Nem akarom még nehezebbé tenni.
      – Akkor ne tedd, csak a fejed ide – a mellkasára mutatott. – Szeretlek! Jegyezd meg jól! Nem baj, ha leállunk, bármi legyen is az oka. A következő annál jobb lesz, bár a legutolsót nem hiszem, hogy felül tudjuk múlni.
      – Viktor – Eszter arca lángolt, amit a férfi megérzett a bőrén, és csak nevetni tudott. – Tudom, hogy szándékosan csinálod!
      – Mondtam már, hogy mérgesen is imádlak.
Mindketten nevettek, és miután felöltöztek, Eszter megölelte.
      – Valami nehéz kaja kell – tűnődött Eszter a konyhában. – Mit szólsz a baconos szendvicshez?
      – Én sütöm a szalonnát – vállalta Viktor.
      – Rendben, elkészítem a szószt, és összevágom a zöldségeket.
      – Közben főzök egy kávét.
      Nem beszéltek többet, csak örültek annak, hogy együtt vannak. Lopva néha egymásra néztek, és nevettek, ha tekintetük találkozott. Amint a reggel közeledett, a hangulatuk úgy lett egyre szomorúbb és dühösebb. A teraszon ültek a hideg tavaszi hajnalon, és a gondolataikat rendezték.

Hamarabb értek az őrsre, és már várta őket az üzenet. Egy papírlap Eszter asztalán.

Tegnap este újabb áldozat volt, Telaki Vivien 18 éves. A Szent Ferenc kórházban van.

      Egy pillanatra leült a székébe, számított rá valahol mélyen, mégis abban reménykedett, hogy nem történik meg. Viktor látta rajta, amint kijött az irodából, gyorsan átölelte, éppen csak annyira, hogy tudja nincs egyedül.
      – Mielőtt bemegyek hozzá, a tegnapi adatokat még leírom.
      – Rendben.
A tábla előtt állva mondta és jegyzetelte a fontosabb adatokat.
      – Egy újabb kapocs az áldozatok között, hogy mindketten szüzek voltak, várni akartak az esküvőig. Lujza nyitott, míg Ilona visszahúzódóbb. Szóval ez nem számít. Akkor még mi lehet?
      – Eszter! – szakította félbe Áron. – Gyere az irodámba, kérlek.
      – Igenis – mondta, és amikor megfordult, meglepődve látta, hogy Viki és Robi már a gépek előtt dolgoznak.
      – Eszter, átvettem Viktortól a keresést, habár elég szépen haladt vele.
      – Rendben, Viktor, Robi, menjetek a lány lakására.
      – És te? – kérdezett vissza Viktor.
      – Beszélek Áronnal, utána pedig a kórházba megyek. Igyekezzetek, minden nyomra szükségünk van!
      – Megyünk.
      – Viki, majdnem elfelejtettem, nézz utána, kérlek, Sobre Sámuelnek. Ő Lujza egyik ex barátja, aki nehezen viselte, hogy csak csókolóznak.
      – Rendben.
      Eszter a kórházban először a kezelőorvossal beszélt, aki tájékoztatta, hogy a lányt megerőszakolták, és most sincs verés vagy kínzás nyoma. Ebben az esetben is randidroggal kábították el. Ezután rákérdezett Ilona állapotára is, ami az orvos szerint kielégítő. Csupán ezután ment Vivienhez.
      – Szia! Ralti Eszter vagyok.
      – Jó napot! Telaki Vivien. Gondolom, maga rendőr.
      – Igen, szeretném, ha mesélnél nekem a tegnap estéről.
      – A barátnőimmel mentem lazítani, nem ittam sokat, csak egy koktélt, de szédültem tőle. Majdnem elájultam, és ekkor egy férfi kapott el. Így ülve maradtam, mellém ült, beszélgettünk, majd felajánlotta, hogy kikísér a levegőre – mesélte a tegnap éjszakát Vivien.
      – Te pedig vele mentél.
      – Igen, kint pedig már nem nagyon emlékszem, hogy mi történt. Akkor tértem magamhoz, amikor a ház felé vitt. Fura, azt gondoltam, hogy aki ilyen szép házban lakik, az nem lehet szörnyeteg. Egy férfi várt ránk a hálóban, ahol az ágyra fektettek. Levették a ruháimat, és megerőszakoltak egymás után – mondta monoton hangon.
Eszter biztos volt benne, hogy sokkot kapott.
      – Mi történt ezután?
      – A saját ágyamban a pizsamámban ébredtem. Mindenre emlékeztem, ezért bejöttem a kórházba.
      – Nagyon jól tetted. Tudsz valamit mondani a házról?
      – Csak annyit, hogy gyönyörű volt. A két férfi szeme viszont maga a jeges borzongás. Nem tudom, hogy milyen színű volt a szemük, mert amikor rájuk néztem, csak gonoszságot láttam benne. És ez ijesztő, mert, amikor a bárban jött oda hozzám semmi hasonlót nem éreztem, a házban annál inkább.
      – Sajnos az ilyen férfiak azt a képet festik le magukról, amit akarnak és nehéz őket felismerni, illetve a szándékukat. Láttál annyit belőlük, hogy egy rajzoló le tudja rajzolni?
      – Igen, azt hiszem.
Vivien ijedten nézett körbe a szobába.
      – Itt maradok veled. Felhívjak valakit?
      – Nem, a szüleim messze élnek, köszönöm.
      Eszter kiment felhívni Tamarát, közben pedig cigizett. Egy ilyen ügy sosem lesz könnyebb, Vivien a harmadik áldozat, és minden beszámoló rosszabb és rosszabb volt. Hatalmas nyomás nehezedett rá, ami kezdte lehúzni magával a mélybe, pedig minden erejére szüksége van, hogy elkapja ezeket a férfiakat. Újabb üzenet törte meg a bűntudat áramlását.

Viktor: Szeretlek! Hiányzol! Csókollak! Ölellek!

Eszter: Szeretlek! Hiányzol! Csók!

      Viviennel együtt várták meg a rendőrségi rajzolót, Tamarát, aki miután elkészült a fantomképpel, visszament a kapitányságra. Eszternek eszébe jutott valami, ezért tovább folytatta a faggatózást, hogy minél világosabb képet kapjon a támadásokról.
      – Vannak barátaid? Úgy értem, igazi barátok?
      – Sajnos nincsenek – sóhajtott fel a lány.
      – Tudom, hogy kínos lehet, viszont a nyomozás szempontjából fontos lehet. Úgy gondolom, hogy korábban még nem voltál férfival, igaz?
      – Honnan tudja?
      – A másik két áldozat is szűz volt még, nagyon sajnálom. Itt a számom, ha bármit szeretnél megbeszélni, hívj nyugodtan, akár éjszaka is.
      – Köszönöm!
A kórterem mellett Viktor várta, megölelte és megpuszilta az arcát.
      – Még beszélnem kell Lujzával és Ilonával – tájékoztatta Eszter.
      – Csak hiányoztál. Áron mindenkit hazaküldött, nem akartam nélküled haza menni. Ettél ma?
      – Nem volt időm, majd eszünk otthon. Egy kávé és cigi nagyon jól esne, miközben a karjaidban tartasz.
Odakint is csak ölelték egymást. Nem sokkal később Eszter bement először Lujzához, akit meg akart győzni arról, hogy ne legyen egyedül.
      – Nem akarom, hogy így lássanak – vallotta be sírva.
      – Csak melletted akarnak lenni – biztatta Eszter, nagyon jól tudta, hogy a legrosszabb, amit Lujza tehet, ha elszigeteli magát.
      – Akkor mindig így fognak látni, nem lehetek gyenge!
      – Egyáltalán nem vagy gyenge! Azok után, amin keresztülmentél, még mindig azzal foglalkozol, hogy a többiek ne lássanak így. Sokkal erősebb vagy, mint gondolnád! Nagyon erős, és ebből az erőből kell merítened. A barátaid szeretnek, és törődnek veled.
      – Fájni fog nekik, ha így látnak.
      – Nekem azt mondták, hogy mindig mellettük állsz és bármiben segítesz, ha szükségük van rá. Most engedd, hogy ők segítsenek! Egyedül sokkal nehezebb, hidd el nekem!
      – Holnap beszélek velük, ha bejönnek.
      – Hívj, ha bármire szükséged van. Tegnap itt hagytam a számom.
      – Köszönöm.
Az ajtó mellett Viktor várta, nem szólt semmit csak a kezét fogva mentek Ilona szobája felé. Ahova Eszter megint egyedül ment be.
      – Beszéltél a szüleiddel?
      – Még nem, hogy mondhatnám meg nekik, mi történt?
      – És István? – Ilona elmosolyodott.
      – Hogy lehetnék a barátja? Mindenkitől összerezzenek, főleg, ha férfi.
      – Szerintem, holnap bejön hozzád – mosolygott rá Eszter biztatóan. – Azt hiszi, hogy az ő hibája volt, mivel neki kellett volna megvédeni.
      – Ez nem igaz! Majd holnap letolom érte. Mi lesz ezekkel? – feltartotta a két kezét, a csuklóját mutatva, amin jelenleg vastag kötések voltak. – A szüleim tudni fogják, és nem engednek vissza az egyetemre. Pedig ez a célom!
      – Szerintem megértenék! De tudod… – Eszter is felemelte a kezeit a tenyerével felfelé, és a csuklóját nézte. – Mindent el lehet rejteni!
Csak miután kimondta nézett Ilona szemébe, hogy lássa, érti-e. A lány megfogta a kezét, és végig a szemébe nézett.
      – Köszönöm, hogy a bizalmába fogadott. Ígérem, hogy nem élek vissza vele.
      – Ebben biztos vagyok! Vigyázz magadra!
      Eszter Viktor kezét fogva sétált ki a kórházból, ahol a férfi magához szorította. Már nagyon jól tudta, hogy ezzel az apró gesztussal is támogatni tudja a nőt szavak nélkül, amik ilyenkor Eszter ellenségei voltak.
      – Rágyújtunk? – érdeklődött Viktor, és elővette a dobozt, de félúton megtorpant.
Eszter nem szokta visszautasítani a cigit.
      – Nem, fáradt vagyok, menjünk haza.
      – Oké, vacsora?
      – Állj meg Lolónál, én a kocsiban várok.
      Eszter otthon legszívesebben aludni akart volna, de tudta, hogy futnia kell. Nemcsak a lelkének volt szüksége a sportra, a testének ez kellett, hogy működni tudjon. Annyi trauma és stressz érte az utóbbi időben, hogy a teste kezdte feladni. Vérszegény lett és alultáplált, eddig ellensúlyozni tudta a fáradtságot, kimerültséget, nem érezte magát gyengének. A mai nap valami megváltozott. Már délután érezte, ahogy a teste sajogni kezd, a feje nyilallt és szörnyen kimerült annak ellenére, hogy legalább öt kávét ivott a kórházban. Az alig egy órás futás után, két külön fürdőben tusoltak, Eszter hamar végzett, bekopogott a másik fürdőbe.
      – Jöhetsz! – kiabált ki Viktor, a víztől alig hallotta.
      Amint megpillantotta Esztert, a gyomra görcsbe rándult, valami baj van. Nincs jól. Óriási erő kellett hozzá, hogy ne kérdezze meg, mi a baj, mégsem szólt. Nem maga miatt, hanem a nőért, mert azzal semmit sem segít, ha faggatni kezdi.
      – Jó éjszakát! – mondta Eszter.
      A kád mellé lépett, lábujjhegyre állt, és Viktor lehajolt. Eszter megsimogatta az arcát, hosszan a szemébe nézve, mielőtt az ajkát a férfiéra szorította volna. Egyszerűen, röviden, de szeretetteljesen. Ezután megfordult és kiment, magára hagyva Viktort a gondolataival. A szobába érve már csak az összegömbölyödött, alvó nőt látta nyakig takaróban.

      – Eszter! Gyönyörűm! Mindjárt nyolc óra. Ideje felkelni!
Viktor már harmadjára keltette, nem sok sikerrel. Hirtelen megcsókolta, amire a nő visszacsókolt..
      – Jó reggelt! – magához ölelte Viktort..
      – Eszter, nyolc óra van – suttogta a szájába a férfi..
      – Gondolom, már próbáltál kelteni. Legközelebb rögtön ezzel a módszerrel kezdj – megcsókolta. – Öltözök és mehetünk. Tölts nekem kávét, kérlek!.
A kapitányságon nem vesztegette az időt, azonnal belevágott a munkába..
      – Viki, megvan Lujza ex barátja?.
      – Igen. Sobre Sámuel, 21 éves, ő is arra az egyetemre jár. Nincs priusza..
      – Hívjátok be, nem zárhatjuk ki. Senkit sem zárhatunk ki..
      – Máris..
      – Eszter, Viktorral tegnap a lány lakásán voltunk. Minden ugyanúgy volt, mint a másik két helyszínen. A szék az ágy mellett, rajta összehajtva a ruha, ami a laborban van – jelentette Robi. – A tusfürdő a fürdőben volt, gondolom ez sem az áldozaté volt..
      – Ezt elfelejtettem megkérdezni – kapott észbe Eszter..
      – Elugrok, megkérdezem – ajánlotta Viktor..
      – Nem, veled nem beszélne. Telefonálok..
Az irodába ment, és pár perccel később már biztosak voltak benne, hogy a tusfürdőt a tettesek vitték magukkal. Tehát ez egyfajta rituálé a támadók részéről..
      – Minden, amit találtunk a laborban van..
      – Rendben, szép munka. Viktor és Robi beszéljetek az exel, ha ideér. Mégis be kell mennem a kórházba beszélni az orvossal. Egy óra, és jövök..
A kórházban a lányok orvosa felé igyekezve összefutott Andival, aki azonnal látta, hogy Eszter sápadt és nincs jól, mint orvost, nem tévesztette meg a smink..
      – Csináljunk egy vérvételt a vérszegénység miatt – támadta le azonnal, tudta, hogy más módszer nem vezet sehova..
      – Andi dolgozok – próbált kitérni Eszter, mert az áldozatok elsőbbséget élveztek..
      – Én veszem le a vért, két perc az egész, azonban muszáj tudnom, hogy használ-e a jelenlegi kezelés. Ha a diéta, a vitaminok és a sport nem elég, akkor komolyabb lépéseket kell tennünk..
      – Jó, utána tényleg mennem kell..
Amint Andi végzett, megkereste a lányok orvosát, hogy kikérdezze egy újabb gondról..
      – Találtak DNS-t a lányok testében? – kérdezte tárgyilagosan Eszter, mert a fejében őrült mód kavarogtak a szörnyűbbnél szörnyűbb lehetőségek.
      – Nem – válaszolta az orvos.
      – Lehet tudni, hogy védekeztek-e?
      – Sajnos nem. Lehet, hogy volt DNS, azonban megfürdették őket, így lemosták a nyomokat. Egyébként nem hiszem, hogy ekkorát hibáztak volna, mivel a lányokon semmi árulkodó nyom nem volt.
      – Vagyis lehet, hogy nem is védekeztek, és mi nem gondoltunk erre. Vizsgálták őket terhesség szempontjából?
      – Nem – döbbent le az orvos. – Nem gondoltuk azok után, hogy nem volt DNS.
      – Pont ezt akarták elérni – érvelt Eszter. – Azonnal vizsgálják meg mindhárom lányt.
      – Csak az első lány esetében lesz valamennyire megbízható a teszt eredménye.
      – Rendben. Kérem, hívjon, ha megvan az eredmény.
      Mielőtt visszaindult volna az őrsre, még benézett a lányokhoz, szerencsére mind jól voltak, már amennyire lehettek ebben a helyzetben. Még a kórház területét sem hagyta el, amikor Andi kereste telefonon, mert beszélni akart vele. Kelletlenül, azonban felkereste.
      – Itt az eredmény, Eszter. Kevés a vörösvértest. Emelünk a vas mennyiségen, szerintem a stressz lehet az egyik oka. Ráállsz a mérlegre?
      – Nem, írd ki a vasat és megyek. Sietek.
      – Muszáj megmérnem a súlyod, mert akkor nem tudok pontos adagot számolni.
      – Jó.
      – 43 kg. Egyél rendesen, és pihenj sokat.
      Az őrsre hajtott, a sikátorban a falnak dőlve elszívott egy cigit, és felment. Lelkiismeretfurdalása volt a szünetek miatt, amikor már egy hetük sincs, hogy újabb lány keresse fel a kórházat, mert megerőszakolták.
      – Volt bent az ex, kikérdeztük, és stabil, megbízható alibije van. Éppen a kórházban volt a detoxikálóban. Majdnem halálra itta magát – közölte Viktor, miközben rémülten méregette Esztert.
      Reggel nem volt rajta pulóver, ebben biztos volt, és nincs hideg sem. Kellemes, meleg tavaszi nap van, amit akár egy padon ülve is élvezhetnének, ha nem lenne ez a rémes eset. A nőnek pedig szüksége is lenne rá, a napfényre és a friss levegőre.
      – Szép munka! – jókedvet erőltetett magára. – Kezdjük elölről, nézzük át.
      – Hol kezdjük? – sóhajtott fel Robi.
      – Az áldozatok fiatalok, vörös hajú, zöld szemű lányok, akik szüzek voltak. Így duplán kínozzák meg a lányokat – kezdte Eszter.
      – A tettesek magasak, barna haj, barna szem. Középkorúak – mondta Robi.
      – Először bedrogozza a lányokat, majd a közelükbe férkőzik, el akarja nyerni a bizalmukat – folytatta Viki.
      – Szerintem követi a lányokat – szólt köze Viktor. – Ismerte őket, tudta melyik lányhoz hogyan kell közelíteni.
      – Igen, azt is tudta róluk, hogy még nem voltak férfival. A lányok közötti egyezség nem lehet véletlen, nem tudhatta olyan sok ember – értett egyet Eszter.
      – Hol szemeli ki őket? – kérdezte Viki.
      – Az utcán?
      – Az interneten?
      – Nem tudom, valami hiányzik! – törte a fejét Eszter. – Viki, a kamerák a bárok előtt?
      – Csak annyi látszik, hogy kisétálnak a klubból. A férfi nagyon jól tudta, hogyan tartsa a fejét, hogy az ne kerüljön a kamera látószögébe. A ruhája azokon az estéken farmer és egy hosszúujjú ing volt, semmit sem vettem észre, amivel szűkíteni tudnánk a kört. A fején valamilyen sapka volt, tehát még a hajszíne sem látható. Átlagos testfelépítés, nagyjából megfelel annak a magasságnak, amit a lányok mondtak.
A liftben csak ketten voltak, amikor ebédelni indultak, ezért Viktor bátran átölelte, Eszter pedig hozzásimult. Nem sokat evett, nem tudott elszakadni az ügytől.
      – Eszter! – szólította Áron, amint felért az osztályra.
      – Még nem tudom – felelte a kérdést meg sem várva. – Semmi nincs, amin el tudunk indulni. Holnap elővesszük a régi aktát. A mai nap még a friss ügyé.
Mire Viktor mellé ült, megszólalt a telefon. A laborban most sem találtak semmit.
      – Most mit csináljunk? – kérdezte Robi aggodalmasan.
      – A lányokat biztosan követi, az erőszak után hazaviszi őket, viszont nem tudhatja a címet, csak, ha… egészen az otthonukig a nyomukban marad. És onnan tudta, hogy nincs tusfürdőjük, mert járt a lakásukban – Eszter leginkább magának mondta, ült a székben felhúzott lábakkal, az asztalt nézve. – Felderítette a terepet, a lakásukban minden fontos információt megszerezhetett róluk, és így könnyedén került hozzájuk közel a bárokban.
      – Ez kezd egyre durvább lenni – szólt Viki.
      – Igen, és ettől már csak rosszabb lesz.
      – Mi jár abban az okos kis fejedben? – vigyorgott Robi.
      – Csupán egy rossz megérzés.
      – Hallgatunk – biztatta Viki.
      – Az orvosok nem tudták megállapítani, hogy védekeztek-e, vagyis használtak-e óvszert, mivel utána megfürdették őket. Lehet, hogy azért választottak szüzeket, mert ők ártatlanok, ezáltal a gyerek is az lesz.
      – Ez nagyon beteg – felelte Robi.
      – Nem erre gondoltál – nézett a szemébe Viktor.
      – Tényleg nem – mosolygott szomorúan Eszter a férfira. – Nagyobb a valószínűsége, hogy ez is csak a kínzás része. Egy éjszaka alatt elveszi a lányok múltját, jelenét és jövőjét is. Ezek szadisták, és abból is a legrosszabbak. Minden létező módon uralkodni akarnak az áldozataikon. Először az erőszak, utána az, hogy szüzeket választottak, védekezés nélkül tették, végül pedig hazaviszik őket az addig biztonságot adó lakásukba. Elvesznek tőlük mindent, amit csak tudnak, és ezzel egy életre megnyomorítják őket. Négy kínzás egy éjszaka alatt.

Vissza