Piroska beért a mosdóba, de már akkorra a magzatvíz meg elfolyt. Még szerencse, hogy nem az első gyerek, így megőrizte a
lélekjelenlétét, sejtette, hogyan tovább. Csak éppen mégsem tudta, mit csináljon. Valahogy haza kellene jutni, meg szólni a bábasszonynak – ilyen állapotban
azonban ő egyiket sem tudja megtenni. Egy régi biciklivel járt dolgozni, de most mihez kezdjen vele? Üzenni kellene Pistának. Mert az már biztos, hogy a kicsi
elindult! És akkor az első száraz fájással Piroska körül megfordult a világ, valahol a mosdó és az üzemhelyiség között elájult. Talán nem feküdt sokáig a
földön – még szerencse, hogy június volt és meleg –, egy másik szövőnő, aki arra járt, észrevette, és szaladt segítségért. Kemény szigor, vasfegyelem volt a
gyárban, német tulajdonos, szerb főnök – magyar munkásasszonyok. A gépeket nem lehet leállítani, csak mert egy nő szül – de valahogy mégis mindenki segíteni
akart. Egy ember Pistáért szaladt, egy másik tiszta holmikért, vízért, a harmadik bábáért, és így tovább, mindenki azon volt, hogy itt aztán már több baj ne
legyen. Piroskát betámogatták egy nem túl steril pihenőhelyiségbe, ahol egy priccsszerű fekhely is volt. És Évike, akinek járt volna a kilenc hónapos jólét, a
teljes kifejlődés lehetősége, nyugalmában megzavarva, illő kínlódással, tiszteletre méltó hangerővel látta meg a napvilágot. Azazhogy…
(Évike – részlet)
Ahogy halványodott az ég, egy batyut vett észre, amint lebeg a víz színén. Keresett egy hosszú faágat, utánanyúlt, kihuzigálta
a partra, és azonnal meg is rökönyödött: egy gyermek volt a batyu! Jaj, ne ilyen jelet! Ne küldj nekem még egy gyereket – futott át az agyán. Egy pillanatig,
csak egy egészen rövid, nem mérhető pillanatig látta magát, amint szépen visszabocsátja a batyut oda, ahonnan jött, be a vízbe, mert csak a baj jön vele,
hogyan magyarázza meg, hogy ki ez, hogy találja meg a szüleit, ha meg is találja, akkor azok lebuknak, mert nyilván szöktek, de végképp hogyan eteti, ruházza,
ha rámarad – szóval egyetlen másodpercben benne volt mindez. Meg még az, hogy mi van, ha fentről figyelik? Hogyan számol el Eszternek a tettével? Majd úgy
látta, halott a gyerek, de azért mégis kibontogatta a sok holmiból, hogy megbizonyosodjék. De bizony életet tapintott – egy kislányt. Nem is értette, miként
maradhatott a víz felszínén, bár lehet, hogy a sok holmi között megrekedt levegő utolsó ereje tartotta ott. A férfi nemrég látni vélt egy csónakot a csatornán,
de még szinte sötét volt, arról eshetett le a „motyó”. Tudta, mostanában sok-sok ilyen „magyar” csónak ereszkedik le ide, délre, mert odaátról szökniük kell.
Mindegy, most nem gondolkodott semmit, otthagyott mindent, foszlott kabátjába burkolta a kicsit, és rohant vele hazáig.
(A „magyar” Feri – részlet)