A parkoló, ahol az ember a testőrei védelme mellett átment, eléggé üres volt, nem sok autó foglalta a helyet. Az ő járművük a
másik végén állt a mintegy nyolcvan méter hosszú betonplaccnak. Amikor korábban leparkoltak még zsúfolásig tele volt, ezért is kellett a legtávolabbi sarokban
hagyniuk az autót, de azóta eltelt bő két óra.
Kiegyensúlyozott tempóban, amolyan délutáni séta ütemével haladtak, csak a testőrök fejmozgása mutatta, hogy azért figyelmük a
feladatra összpontosít. Az egyetlen szokatlan dolog ebben a jelenetben az volt, hogy ez az ember egy távcső üvegén keresztül látszott, testén egy
célkereszttel. Ez a kereszt nem volt nyugalmi állapotban, mozgott fel-le a mellkas és a fej között. A távcső viszont nem volt magányos, egy puska volt a
társa, töltött állapotban. Precíz fegyver, Cseh gyártmány, 243. Winchester kaliberű, gyors, pontos. Háromszáz méterről egy gyufásskatulyába bele lehetett
találni vele. Itt viszont a táv nagyjából százhúsz méter volt, főleg a magasság miatt, mert a fegyver csöve egy szemben lévő épület 13. emeleti lakásának az
ablakából vette célba a parkolón áthaladót. Mikor kilépett az ajtón, már rátalált a kereszt.
A férfi nyugodtan figyelte az embert. A testőrök nem érdekelték, nem velük volt baja, meg amúgy sem sejtették, hogy mi készül.
Szúrós szeme pislantás nélkül követte a célszemélyt, és szinte nem is látott körülötte mást a lenti világból. Az úja a ravasz mellett pihent, gondolkodott. Az
elmúlt időszak eseményei átperegtek a szemei előtt annak minden fordulatával és borzalmával együtt. A képek, mint valami villogó diafilm kockái, úgy jelentek
meg előtte, de bármilyen képsorozat is futott át a gondolataiban, mindig egy kép, még az ő acélos szívét is meglágyító kép zárta azokat. Kérdésként felmerült
benne, hogy mi lenne az a dolog, amiért ne tegye meg, ám nem igazán talált rá érvet, de nem is biztos, hogy keresett.
Még negyven lépés az autóig!
Tegye le a fegyvert és menjen el? Akkor mi értelme volt az egésznek? Akkor az eddigi tettei értelmét veszítik, mintha egy
könyv utolsó oldalai, az esemény lezárását, megoldását elbeszélő fontos oldalai hiányoznának. És ott van a múlt is. Soha nem hagyott lezáratlan dolgot maga
mögött, volt az bármi, mert a nyitott kapukat mindig be kell zárni. És ez, amiért ez történik, ez ezerszerese, ha nem több azoknak, amiket régen is mindig
lezárt.
Még harminc lépés!
Egy pillanatra levette a szemét az objektívről, és a homlokát a puskatusra hajtotta. Muszáj lesz megtenni, le kell zárnia ezt
az ügyet. Tudta, hogy nagyot fog szólni a fegyver, de ez nem érdekelte. Bár nem nagyon volt mozgás lent, biztos volt benne, hogy nagy lesz a felhajtás utána.
Fel volt készülve mindenre, gondoskodott arról, hogyan hagyja majd el a helyszínt. A liftet eleve számításba sem vette, mivel nem lehet tudni az pont hol áll,
időbe telhet, mire odahívja. A lépcsőn sem lehet hamar lejutni, ráadásul a durranásra biztos, hogy sokan kijönnek és mivel idegen ebben a lakóházban, feltűnő
lesz. Ezért döntött a szemétledobó mellett. Elég tágas kürtő ment le az alagsori tárolóba. Készített előző éjjel egy kötéllel működő szerkezetet, olyat, mint
amit az alpinisták használnak. Gyors, nincs szem előtt, csöndes. Lent már simán fog menni minden, nem messze várta egy autó. Belenézett a távcsőbe és
megkereste vele a célszemélyt.
Még tíz lépés!
Muszáj, már csak a többi miatt is. Róla nem is beszélve, aki miatt van ez az egész. Igen, miatta meg kell tennie, ő a
legfontosabb az életben, ha kell, meghal érte. Erre majdnem volt is esélye az utóbbi időben, mert a veszély mindig benne volt a levegőben, és egy apró
figyelmetlenség a tett hevében lehetőséget is adott erre, de ez nem érdekelte túlságosan.
Még öt lépés!
Igen, miatta, csakis miatta, amiért azt tették vele.
Buuummm!!
Éles csattanás remegtette meg a levegőt. A hanghullámok szinte látható gyűrődéseket toltak maguk előtt a levegőben, és amint
beleütköztek az épületek falaiba, mint valami pingponglabda, úgy cikáztak tovább, mígnem elhalkult a tér, és egyfajta baljós csend ülepedett le.
Az ember az autótól két lépésre rogyott össze, pedig az ajtó már nyitva volt előtte, az egyik testőr munkája szerepéül
előresietett. A földön fekvő áldozat mellkasából egyre nagyobb folton kezdett a vér szivárogni. De nem ez volt a látványos, hanem a férfi háta. A becsapódási
szögből adódóan a csípője fölött jött ki a lövedék, de nem csak az.
A speciális, expanzív lövedéknek köszönhetően nagyjából kéttenyérnyi lyuk tátongott a kimeneteli nyílás helyén. Az expanzív
lövedék tulajdonsága, hogy a testbe becsapódva szinte szétrobban, és minden útjába eső dolgot visz magával, miközben elhagyja a testet. Itt is ezt tette, a
húscafatok között volt szív, tüdő, gerincdarab és minden, ami ezeket környékezte. A halál már akkor beállt, mielőtt elesett volna az ember. A lövész nem
bízott semmit a véletlenre!
A testőrök előkapták a fegyvereiket, de hírtelen megzavarodtak a váratlan eseménytől, és céltalanul forogtak körbe. Pedig ha
jobban körbenéznek, még látták volna, amint egy fegyver zuhan lefelé, és szinte beleáll a földbe, nem messze előttük a bokrok között.
Mire az utca elkezdett mozgolódni, két sarokkal arrébb az ember beült egy parkoló autóba, lehúzta a kesztyűjét, és
indított.
Senki nem vette észre.