A szín vörös fénybe borul. A férfi a mobiltelefonján fotókat nézeget.
– Az első szerelem a szívbe gravírozza magát, még az idő sem mossa ki. A Makói kollégiumban Gebe Mártuska
testesítette meg azt az ideált a szerelemről, amit addig csak könyvekből ismertem. Verseimmel ostromoltam, hol az ajtaja alatt csúsztattam be,
hol a kezébe adtam. Azt hiszem, jobban szerette a verseimet, mint a személyemet. Gebe Mártuska volt a bimbózó tavasz, gyöngyvirág illat a májusi
éjben. A várakozás, a vágyakozás egy olyan érzés után, amit előtte még nem éreztem. Az első szerelem még vakmerő, mert nem ismeri a csalódást.
Csókot mer kérni versben. De mikor csalódik, nem tudja hogyan viselkedjen, mert nincs benne tapasztalata. Ha az első szerelem viszonzatlan, vajon
nem ezt a sémát követjük-e egész életünk során? Egy szerelmi bánat nem a világ vége, de nekem tizenhét évesen az volt.
Márta, hajad,
Bronz-ajakad
Kéri s lázad a vágyam
Illatozó
Vészt okozó
Csókba lehelni be lágyan.
Megremegő,
Hű szerető
Karban ölelni igézve,
Édes ölön,
Rózsatövön
Szép szemeket megidézve.
Retten a lomb,
Zöldel a domb Arra szaladnánk ketten,
Reppen a szél,
Csókra beszél,
Dalra kel önfeledetten,
Véle dalol
Itt valahol
Szív-körülöttem a vérem:
Csend, Kicsi, csend!
Így, ez a rend Most csak a csókod kérem.
1922. jún. 23.