– Nem kell megvédened – szólalt meg Endre, mikor már az utcán sétáltak. – Segítek akkor is, ha nem teszed.
– Nem ezért tettem – lépett be elé Dani, megállásra kényszerítve ezzel Endrét.
Egyforma magasak voltak, így egymás arcát nézték. Túl közel álltak, de valamiért ez mégsem zavarta őket. Érezték a másik párás leheletét.
– Akkor miért? – vonta fel a szemöldökét Endre.
– Már tavaly kellett volna. Akkor, amikor először viselkedtek így veled – mondta csendesen Dani.
– Megszoktam – vonta meg a vállát közönyös hanggal a másik fiú.
– Ne szokd meg! – kérte Dani. – Ne fásulj bele!
Endre csendben figyelte a zöld szempárt, amelyben az őszinteség fényét látta csillogni, és valami mást is, amit nem értett.
Volt a zöld tekintetben valami, ami mindig benne lobogott. Egy piciny lángocska, ami táncolt, és egyszerűen magával ragadta Endrét is.
Dani nem várt választ, tudta, hogy nem fog kapni, de a sötétkék tekintet mégis mesélt halkan. Nem értette pontosan, hogy mit,
de talán csak ő volt süket rá, nem tudta igazán. Újra a némaságban találták magukat. A szürke nap valahogy másodlagossá vált. Nem számítottak a hamuszínű
felhőgomolyagok, az enyhe szellő, ami támadt, csak ők ezekben a percekben, egymást nézve.
Dani megemelte a kezét, Endre szeme kikerekedett. A másik a hajához ért, majd elmosolyodott:
– Esik a hó – mutatta fel a piciny kristályt, ami megolvadt mutatóujja hegyén.
Endre szívdobogása erősebbé vált. A mozdulat megrémítette, de csalódással is töltötte el.
– Nézd! – mutatott Dani az égre.
Endre felnézett. A pelyhek egyre szaporábban hullottak alá, bár a földet érve elolvadtak.
– Esik – nézett rá újra Endre. – Havas lettél – nyúlt Dani felé, akinek a levegője megakadt, ahogy a másik ujjai leseperték a
fehér pelyheket a hajáról.
Szíve nagyot dobbant, lélegzete bennszakadt a mozdulattól.
– Menni kellene – vetette fel Dani, bár szívesen maradt volna az egyre sűrűbben hulló hóban a másikkal.
– Igen – értett egyet Endre is.
Előző tettébe még az ujjai is belerándultak. Ijesztőnek érezte a történéseket. Egymás mellé léptek és lassan sétálni kezdtek.
Nem néztek a másikra, nem beszéltek. Mind a kettőjük lelkében a hóesés egy új érzést indított el.