Mint egy félős kisiskolás, úgy gubbasztok a WC-ben. Nem tudtam, hogy hova szívódhatnék fel minél előbb. Nem számítottam arra,
hogy Emília pont Sterlinget kéri fel szakmai referensnek. Miután egymásnak feszültünk, valahova el kellett bújak, mielőtt mindenki szeme láttára sírásban
török ki. De hiába vagyok itt, és egyedül, egyszerűen a feszültség nem talál belőlem kiutat.
Ez nem fer!
Pont azt az embert kell kerülgetnem, aki a legnagyobbat rúgta belém. Emíliát sem értem. Kezdem úgy érezni, hogy ez szándékos
volt a részéről, hogy jól megszívasson. Az agyam eldobom! Majd szétvet az ideg!
Nyikorogva nyílik az ajtó. Ösztönösen felhúzom a térdeimet, mintha valaki gyík módjára járná közbe a mellékhelységeket, hogy
tartózkodik e bent valaki.
Hallom, ahogy kattan a zár. A szívem hevesebben kezd zakatolni a mellkasomba. Bár most legszívesebben megkérdezném, hogy még is
ki a franc járkál idebent, de felesleges. Pontosan tudom, hogy ki áll az ajtó túloldalán. Ismerős cipőorr jelenik meg az ajtó alatti kis résnél. Na, ez sok.
Betör a privát szférámba is már?
– Ugyan már kislány… – szólal meg az ismerős hang, amire felkapom a fejem.
– Nem gondolod, hogy beszélnünk kellene?
Összeszorított fogakkal próbálok magamon uralkodni, nehogy kitörjek innen.
– Elena… – fájdalmasan sóhajt egyet – esküszöm, hogy nem tudtam, hogy miattad hívnak ide!
Ismerem már annyira Sterlinget, hogy most elhiggyem, amit mondd. Ha Cindy igazat mondd, akkor nem okozna ekkora fájdalmat
magának azzal, hogy velem egy légtérbe kerül. Nem tudhatott a visszatérésemről. Még Kaliforniában sem terjednek ennyire gyorsan a hírek.
– A rohadt életbe – egy jókorát ráverhetett az ajtóra, mert az egész fülke beleremegett.
– Két éve várok arra, hogy végre letisztázzak veled mindent. Ennyivel tartozol nekem, hogy végighallgatsz, és nem dugod a
homokba a fejed.
Leteszem a lábaimat, és azt a pár lépést, ami a rendelkezésemre állt, felhasználtam, hogy nekirontsak az ajtónak. Én kitörtem a
WC fülkéből dühösen, Sterling pedig seggre huppant vérző orral.
– Nem tartozom neked semmivel sem! – förmedek rá dühösen.
Nem szól semmit. Beletelt pár percbe, mire összekaparta magát a földről. Úgy tűnik pont orrnyergen vágtam. Kellemetlen egy
dolog, de megérdemelte. Orrát szorongatva a mosdóhoz lépett, és próbálta elállítani a szivárgó vért, miközben vadul röhögött.
– Most mi a franc olyan vicces? – förmedtem rá.
– Már ki is ment a fejemből, hogy milyen vad és kiszámíthatatlan vagy!
Letépett jó pár papírtörlőt, amit az orrához nyomott. Remélem azért nem törtem el neki. Kárt azért nem akartam tenni benne, de
minek áll olyan közel az ajtóhoz.
– Mondjuk azt, hogy ezt most megérdemeltem! – kuncogja.
– Ennél többet is érdemelnél! – folytatom a dühkitörésemet.
– Folytasd csak! Csupa fül vagyok! – jegyzi meg cinikusan.
– Tönkretettél mindent! – kiabálok rá.
Ez most jólesett.
– Nem, hátat fordítottál nekem, és elmenekültél! Nem bíztál bennem annyira, hogy elhidd, amit mondok! – támadt vissza Sterling.
– Nem magyaráztál el semmit! Nem tiltakoztál, ha jól emlékszem! Csak csendben maradtál, mint egy bűnös! – vágom oda neki.
– Időt sem hagytál – mentegetőzik.
– Takarodj!
– Megragadom a pólójánál fogva, hogy kidobjam végre a klotyóból. De megragad, és egy laza fordítással nekinyom a falnak. Egyik
keze a vállamnál fogva szegez a falnak, míg a másik keze a derekamba mar.
– Engedj el, különben sikítok! – préselem ki a szavakat a fogaim közül.
– Ha tényleg szándékodban állna sikítani, már rég megtetted volna. Ne engem akarj hülyének nézni drágaságom. Ne feledd, ezek
közül a nyomorékok közül még mindig én ismerlek a legjobban!
– Dögölj meg! – morgom, de csak, hogy eltereljem a figyelmet a tényről, hogy igaza van.
Dehogy akarok sikítani. Bár harcolok ellene látványosan, de a hátralévő életem minden egyes percét eladnám az ördögnek azért,
hogy most a karjai között lehetek. Persze ezt neki nem kell tudnia.
– Ezt már sokan kívánták! – röhög bele a képembe.
Nem kapálózom többé. Felesleges! A szorítása alábbhagy. Könnyedén kislisszolhatnék a karjai közül, de én mégis maradok. Tudom,
hogy nem cselekszem helyesen, de nincs erőm távol maradni tőle. Számomra ez a harc olyan, mintha árral szemben próbálnék küzdeni a vízbe fulladás ellen.
– Örülök, hogy minden rendben van veled! – sóhajtja fájdalmasan, de én csak azokra a tökéletes ajkaira tudok
összpontosítani.
– Úgy eltűntél két évre, hogy attól féltem, soha sem látlak viszont. Tisztában vagyok azzal, hogy új életet kezdtél, és hidd
el, tiszteletben fogom tartani, még ha bele is gebedek. Ami volt kettőnk között, az a múlt. Nem kell tartanod, hogy felhánytorgatom. De itt és most pontot
kell raknunk a dolgunk végére.
Nem szólok egy szót sem. Tudom, és értem mire céloz, de nekem ez nem megy. Nem tudok tőle végleg elszakadni, és valahol a
szívem mélyén nem is akarok.
– Mire gondolsz pontosan? – kérdezek vissza erőtlenül.
– Le kell tisztáznunk minden félreértést, hogy el tudjuk engedni egymás kezét. Nem lehet haraggal továbblépni
– magyarázza.
Kezdek kétségbeesni.
– Már mindent elmondtunk egymásnak – menekülnék, de ahogy megfordulnék, az alkarjába fordul az arcom.
– Nem hagyhatom! Senki sem mondta el, hogy merre talállak.
– Te meg akartál keresni? – döbbenek meg.
– Kicsit megkésve, de igen.
Ezer késsel mar a szívembe minden egyes szava. Bár erőszakosabb lett volna. Bár még időben megtalált volna. Bár elmondhatnék
neki mindent. De nem lehet! Már túl késő!
– Most már mindegy! – válaszolom, hátha békén hagy.
– Pedig most végig fogsz hallgatni! Nekem sem volt könnyű feldolgoznom az igazságot, de annyival tartozom neked, hogy megosztom
ezt veled is.
– Mit akarsz megint a szemembe hazudni?
– Hazudni? Sosem hazudtam neked! – döbben meg Sterling.
– Sterling, rád szakad az ég! Most is a szemembe hazudsz.
– Szeretlek!
A gyomrom meg remeg! Csak ezt ne!
– Bár két év telt el, de úgy érzem, mindig is szeretni foglak! Tudom, te gyűlölsz, amire biztosan rászolgáltam.
– Teszek rá! – csattanok fel, magamtól ellökve izmos, meleg testét.
– Akkor szerettél volna, amikor felcsináltad azt a kurvát!
Látom, ahogy megfeszül az egész teste. Küzd! De nem tudom eldönteni, hogy mi ellen. A vállai végül elernyednek, feladta!
Egy gúnyos mosoly húzódik a szája szélén. Indul a második menet.
– Te csak ezt tudod szajkózni ugye?
– Miért? Én estem bele egy másik nőbe álló dákóval? Legalább húztad volna fel azt a rohadt gumit, cseszdmeg! Akkor talán túl
tudtam volna lépni a dolgon. Nem rögtön, de… – nem folytatom, mert látom a döbbent tekintetét.
– Ha nincs Holly, akkor nem mentél volna el? – kérdez vissza halkan.
– Sterling, azért mentem el, mert nem engedhettem meg magamnak azt, hogy az én önös érdekeim miatt apa nélkül nőjön fel egy
kisgyerek – magyarázom.
Persze annak idején maga a tény, hogy lefeküdt egy másik nővel is a padlóra küldött, de amikor az a ribanc közölte velem, hogy
a szíve alatt hordja annak a férfinek a gyerekét, akiért mindent eldobtam volna, a földbe döngölt.
– Ezt miért nem tudtad elmondani? – kérdezett vissza erőtlenül.
– Miért nem tudtál utánam jönni? Elmondom miért. Mert csak te számítottál mindig is. Szerinted a kis lebukásod után nem
jelentkeztek nálam sorba a kis titkaid őrzői? – rögtön felkapja a fejét.
– Te meg miről beszélsz?
– Mondjuk a szabadúszó kis lesifotósodról, aki állítólag a te kérésedre kapott minket le, mert nem tudtad elviselni, hogy nem
akartam világgá kürtölni a kapcsolatunkat.
– Ez azért nem teljesen így van! – hárít.
– Látod, most sem vállalod, csak tagadsz! Vagyis hazudsz! – kiabálok rá.
– Jól van, jól van! – kiállt vissza ingerülten.
– Kellett egy kis löket neked. Igen, én voltam, de nem fogok ezért bocsánatot kérni.
– Azt gondoltam. Te ahhoz túl tökéletes vagy ugye? – ellököm, és a kilincs felé nyúlok.
– Nem mész sehova! – kap utánam ingerülten, és egyet pörgetve rajtam, újra a falnak nyom.
A szemei az idomaimra tévednek, majd a nyakamon lassan felfutva újra a szemeimbe réved. El sem tudja képzelni, hogy milyen
erővel küzdök ellene. Jóval erősebb nálam. El akarom tolni magamtól, de a testem nem engedelmeskedik. Ettől féltem. Nem lehetek vele egy légtérben. Érzem,
ahogy percről percre egyre jobban szítja bennem a kitörni készülő Etnát.
– Bár a szád taszít, de a tested igen is vágyik rám! – suttogja a fülembe.
Tudom, hogy meg kellene ijednem, de Sterling sosem bántana.
– Úgy néz ki, két külön előadást nézünk! – rúgok bele egyet, miközben igazat mond.
Nem engedhetem ki a kezemből az irányítást.
– Kibaszott nehéz nélküled! – sóhajtja.
– Nem tudok veled egy légtérbe lenni úgy, hogy nem érhetek hozzád. Sajnálom. Amit megígértem, ahhoz tartom magam, de az csak
úgy megy, ha nem vagy mellettem!
– Ott az ajtó, akkor indulás! – bökök a zárt ajtó irányába.
– Hogy érinthet ennyire semlegesen az, ami közöttünk volt! – egy hatalmas ököl csapódik a csempébe az arcom mellett, meg sem
remegek.
Tudom, hogy csak a feszültsége és a tehetetlensége távozott belőle ilyen módon. Más nő sikítana, vadul kapálózna, de az én
tekintetem még csak félelmet sem sugározhat felé. Ott áll előttem egy élő rock legenda, egy igazi fenegyerek, aki csak arra vágyik, hogy visszakapja azt,
amit elveszített. Azt hittem, hogy nyeregben vagyok, és mindent irányíthatok. De ez puszta délibáb. Úgy ahogy eddig sem tudtam vele kapcsolatban
irányítani az események áradatát, hát most sem tudom.
Két év! Milyen hosszú idő, ha anélkül kell eltöltened, akit mindennél jobban szeretsz. Alkalmam adódott, és én kihasználtam.
Nem azért, mert megbocsátottam volna. Erről szó sem eshet. De ugyanannyira szükségem van arra az úgy nevezett utolsóra, mint neki.
Az ajkaim megborzongtak, ahogy forró ajkát ízlelgették. Elhatalmasodott rajtam egy érzés, amikor a hajamba túrva a tarkómba
mar, amit már hiányoltam. Végre élek! A vérem pezseg, a szívem kalapál. Bár tombol bennünk a szenvedély, de be kell lássam, ez már rég szerelem. Nem tudunk
szabadulni a másiktól, mert egy láthatatlan kötelék nem engedi.
Kétségbeesett csók ez két olyan ember között, akik tudják, hogy nem lehetnek már együtt, mégis vágynak a másikra. Úgy érzem,
olyan kalamajkába kezdek megint bele keveredni, amiből nem fogok majd tudni kimászni. A vállába marok, és eltolom magamtól, miközben a nyelvét még utoljára az
ajkaim közé szívom.
– Nem szabad! – suttogom, de túl sok erő nincsen a szavaim mögött, hiszen Sterling erőszakosan tapad rám megint.
Isten lássa lelkemet, mennyire szívesen engednék neki, de nem ezért küzdöttem két éven át. Túl sok munkám veszne most kárba.
Erőt veszek magamon, és eltaszítom a közelemből. A szemeiben ismerős tűz tombol. Nem figyelmeztetem, csak lendül a kezem. Egy hangos pofon észhez téríti.
Megtorpan.
– Ezt nem lett volna szabad! – emeli rám a tekintetét.
– Ne haragudj!
Ezzel a két mondattal teljesen megsemmisít. Ezzel ő is tisztában van.
– Most kérlek, menj! – suttogom remegő hanggal.
– Remélem, egyszer kíváncsi leszel arra is, ami a színfalak mögött zajlott. Mert te csak a kirakat alapján hoztál döntést.
Összezavar. Nem értem a szavait, de nincs erőm beleállni a vitánkba. Tudom jól, hogy sok mindent kellene letisztáznunk, de nem
megy. Túl mélyek a sebek, és olyan iszonyatosan fáj.
– Most elmegyek! De holnap itt leszek, hogy segítsek neked! Csak rajtad múlik, hogy elfogadod-e, vagy sem!
Ahogy hátat fordít nekem, már utána kapnék, de megállítom a mozdulatomat, és minden izmomat mozgósítva a karjaimat a testem
mellette tartom. Végig nézem, ahogy kinyitja a mosdó ajtaját, és kilép rajta. Tudom, hogy abban reménykedett, hogy visszatartom, de nem tehetem. Percek telnek
el a néma csendben. De csak úgy érzem, hogy felrobban az agyam. Előkapom a mobilomat, és az anyámat tárcsázom. Rövid búgás után fel is veszi. Rémülten szól bele a vonalba.
– Történt valami? Úgy egyeztünk meg, hogy végszükség esetén hívsz csak.
– Anya, Sterling! – makogom, mert feltörni készül a sírógörcs.
– Mi a franc van vele? – kérdez vissza ingerülten.
– Itt van, és vele kell dolgoznom!
– Oh Elena! – szólal meg együttérzően.
– Tudod jól, hogy el kell kerülnöd, a ti érdeketekben.
– Anya, ez nem fog nekem menni! – szabadkozom!
– De igen! Erős nő vagy! Csak tartsd távol magad tőle! Ha fény derül a történtekre, nem fog kesztyűs kézzel bánni veled, és ezt
te is jól tudod!
– Anya … – szipogom.
– Tudom! – suttogja.
– Gyere haza pár napra.
– Nem lehet, akkor utánam jön!
– Légy óvatos! – figyelmeztet anya, majd kinyomja a telefont.
Szipogok még egy pár sort, majd ismeretlen erő költözik belém. Lassan összeszedem magam, és visszamegyek dolgozni. Tudom jól,
hogy Sterlingnek is meg kell emésztenie az eseményeket, ahogy nekem is. Lehet, jobb lenne, hazaugranom egy kicsit. Csak, hogy ne felejtsem el, miért is küzdök
annyira.