Holttőke


„A szereplők és az események is a fantázia termékei. Bárminémű egyezésük a valósággal, csupán a véletlen műve.”
      Pár hónapja kaptam egy ajánlott levelet egy távoli kisváros jegyzőjétől. Valami haláleset kapcsán hagyatéki ügyben. Rögvest kiviláglott belőle nekem, hogy nem vagyok érintett benne. Ráadásképpen nem, hogy kaptam volna valamit örökül, de még nekem kellett volna a temetés költségeit is állanom. Az is kitűnt a levélből. hogy annyira terhelt örökségről volt szó, hogy többen már visszautasították azt az egyeneságiak. Mivel bizonyos voltam a dolgom felől, csak címelírásnak ítéltem az egészet, így hagytam a fenébe. Így telt el fél év. Ki is ment a fejemből az ügy.
      Fél év múltán egyszerre csak ismét hivatalos levelek kezdtek el szállingózni felém, és most már nem is csak egy hivataltól. Jöttek fizetési meghagyások, csekkek is. Például az elhunyt köztemetkezési számlája, amit az illetékes önkormányzat volt szíves megelőlegezni nekem. Megörököltem valami hasznavehetetlen, eladhatatlan aprócska tulajdonrészt is egy nagyobbacska földterületből, aminek rám vonatkoztatott tulajdonrész aránya még annál is kisebb volt, mint a matchboxok alján található méretarány jelzet. Naná, hogy a földhivatal már a nevemre is írta potom tízezerért.
      Ennek hatására még egyszer nekiveselkedtem, hogy jól átgondoljam a családfám. Nem lehet-e az, hogy valami törvénytelen gyermek nagybácsimat örökbefogadták, és elkallódott az elmúlt kilencven év során utólagosan téve tiszteletét nálam? No hiszen, egyáltalán lehet itt örökségről beszélni? Minek a nincstelennek örökös? Ezentúl majd két semmim lesz. Azaz hogy, az esedékes fizetnivalók azok nem semmik. Azok bezzeg kitennének egy kisebb fajta vagyont is. Ellenemben és nem mellettem, ahogy egy örökségtől nem várná el az ember.
      Az lett a vége, hogy akárhogyan is erőlködtem, nem bírtam felfedezni a rokoni szálakat az elhunyttal kapcsolatosan. Kifaggattam még a rokonaimat is. Mindenki értetlenül hümmögött csak a hirtelenül előkerült megboldogolt kapcsán.
      Ekkor vettem csak a fáradtságot, hogy az örökhagyó végzés ellen kifogással éljek. Ennek legegyszerűbb módja volt telefonon megkeresni az illetékes Jegyzőt. Valamiféle hivatali segédje vette fel a telefont, és bemutatkozásom után, amikor hadarni kezdtem az örökségemről, akkor kapcsolta a jegyzőt. A Jegyző csak anynyit mondott, hogy tessék, hallgatom!
      Indulatos voltam már ekkor ettől az igaztalanul rám nehezedő ügytől, és a telefonban előadtam, hogy mennyire felháborítónak tartom eltemettetni valakit, és aztán kiszámlázni annak költségeit valami indifferens számára, vagyis nekem. Éreztem, hogy sokkal keményebb választ kaptam volna, ha nem lennék nő. Egy markáns férfihang azt válaszolta, hogy az első levelük óta eltelt fél év, így az örökhagyás jogerőre emelkedett, és nem tehet semmit. Miért nem jelenkeztem hamarébb? Lett volna lehetőségem választani, lemondani is róla. Erre mondtam, hogy azt hittem, elírták a címzést, mert nekem nem is rokonom az illető. Nem is tudtam róla eddig a percig, hogy a világon van az az ember. Azaz, hogy volt. Erre viszont azt mondta, hogy sokan örökölnek úgy, hogy nem ismerik az örökhagyót. Attól még a törvény rájuk is vonatkozik, és sajnálja, de ez már jogerős. Fogadjam el azt ami van.
      Azzal rukkoltam elő, hogy csak is a hivatal tévedése lehet ez. Valamiféle névazonosságok okozhatják a félreértést, mert biztos, hogy az összes adat nem lehet megegyező. Az rendben van, hogy sok ember neve és még a felmenője neve is stimmeljen az enyémmel, de ez nem elégséges az azonosításhoz. Kellenek azon túl, és ott is vannak a további adatok, mint a születési idők és helyszínek, a bizonyossághoz. Figyelmeztettem, hogy én addig megyek el az ügyemben, ameddig csak lehetséges. Minden fellelhető fórumon kitárom a nyilvánosság elé az igazam.
      Erre kissé megváltozott a hozzáállása. Furcsa volt, mert az jutott eszembe róla, hogy végig tudta, hogy igazam van. Hónapok óta. Mondta is rögtön, hogy hölgyem, küldje meg részemre az Ön saját anyakönyveinek a másolatát, és majd meglátom, hogy mit tehetek az érdekében. Valamint azt is megjegyezte még emellé, hogyha kiderül, hogy Ők hibáztak, szeretné azt jóvátenni, de nem telefonon kellene a továbbiakban erről beszéljünk. Addig is töröltetik a meghagyásokat. Egyeztessünk időpontot, és ő fel fog keresni egy alkalommal. Ne íjedjek meg, mert lenne egy ajánlata a számomra. Na, ne gondoljak mindjárt rosszra. Még udvarolni is megpróbált, hogy a hangom alapján bizonyára nagyon csinos nő lehetek.
      Így hát amilyen gyorsan keletkezett ez az ügy, olyan gyorsan visszavonásra is került. Nem győztem álmélkodni, hogy ilyen létezhet. Itt valami nem tiszta. Biztos, ami biztos, azért elküldtem az anyakönyvi kivonataim fénymásolatát nekik.
      Alig telt el pár nap, és hívást kaptam a jegyzői titkárságtól, hogy a Jegyző Úr másnap fel fog keresni lakóhelyemen. Nem mondhatnám, hogy örültem ennek, de a rejtélyes jóvátétel az megmozgatta a fantáziámat. Mi a nyavaját lehet még ebből kihozni, egy törölt örökségből? A pasas nem volt az esetem és reméltem, hogy nem ezért találkozna még velem, hogy házassági ajánlatot tegyen.
      Másnap aztán azzal hívott fel, hogy a lakásom melleti parkban találkozzunk. Megkönnyebbültem, mert semmiképpen nem akartam magamhoz felhívni. Az időjárás kedvezett a szabadtéri programoknak, úgyhogy egy fapadra letelepedtünk, és némi formális udvariaskodás és kézcsókot követően belekezdett mondandójába.
      – Most olyan dolgokat fogok elmondani Kisasszony önnek, amelyek szigorúan csak kettőnkre fognak tartozni, és mindketten jól fogunk kijönni belőle. Mint azt már tudja, munkaköröm egyik hányadát az örökösödési ügyek teszik ki. Amint az az Ön esetében is előfordult, és egy örökös nélküli ügybe csöppent. Ilyenkor az önkormányzat vagy az állam szükségképpen örökös, nincs más választásuk. Ennek igyekszem én ellene tenni azzal, hogy mindenáron örökösöket hajtsak fel, hogy a terheiket mérsékeljem és áthárítsam. Egyre többen mennek el örökösök nélkül, és nincs is örökségük, sőt inkább csak adóságot hagynak. Hivatalomnál fogva, és jogellenesen ugyan, de azt az utasítást kaptam, hogy mérsékeljem ennek a tendenciának a Kincstárra gyakorolt nyomását...
Tágra nyílt szemmel hallgattam, még pislogni is elfelejtettem tőle.
      – Az Ön ügyében is ez történt, kiválasztottuk, hogy mérsékelje a kiadásainkat. (Amiért ezúton is a bocsánatát kérem.) Nagyon sokan azt sem tudják már, hogy kicsodák, hogy honnan származnak, ezért gyakran elfogadnak idegen örökhagyókat néhai rokonuk gyanánt. Az is igaz, hogy a kapzsiság is szerepet játszik benne, és amikor rájönnek, hogy nem származik semmiféle javadalmuk ebből, akkor már késő. A törvény az törvény, fizetniük kell, és eszükbe sem jut vitatni a jogszerűséget. Ön kezdetben a kezünkre játszott azzal, hogy nem jelentkezett, és minden simának tünt, de azt hiszem most nem kockáztathatunk, mert egy nyilvánosságot felkavaró ügyet egy hivatal sem kívánna önmagának. Az Ön szemeiből pedig kiolvastam, hogy a végsőkig elmenne, és még ha meg is nyernénk Önnel szemben a pert, mert megnyernénk, azt elhiheti. Ám az ezzel járó felhajtás megsínylenénk. Inkább megelőzöm a gondokat, és megnyerem magamnak az ilyen embert, ha tetszik, amolyan külsős munkatársnak. Ezzel el is érkeztünk a mondanivalóm lényegéhez. Nem csak szegény örökös nélküli örökhagyók adódnak a Hivatali munkám során, hanem tehetősek is, de botorság lenne, ha minden esetben a vagyonuk az államra vagy az önkormányzatokra szállna. Csak elherdálnák, és végül így is, úgy is korrupcióval végződne az eset. Ebben biztosak lehetünk. Az lenne a mi kettőnk magánvállalata, hogy mentsük a menthetőt. Minek legyen felesleges procedúrával a másé, amikor ez a holttőke, egyszerűen a miénk is lehetne.
Nagyon nagyot nyeltem mire mondandójával idáig jutott. Már kezdett nekem valami derengeni hová is akar kilyukadni, de meg se mukkantam, hagytam hadd folytassa tovább.
      – Semmi mást nem kellene tennie a jövőben ha örökséggel kapcsolatos ügyből kifolyólag megkeresem, mint megjelennie a hagyatéki tárgyaláson, és el kellene játszania a bánatos hozzátartozót, de ezt sem kötelező, hiszen ma már az sem feltűnő, ha valaki egyenesen örvendezik a rokona elvesztésén. Minden papírmunkát elvégzek Ön helyett. Ehhez néha szükségeltetni fog az okmányaiban változást eszközölni, de arra is meg lesz a lehetőség. A vagyontárgyak pénzzétételét is megkönnyítjük, és abból osztozunk. Ön csak az aláírását és a külsőségeket biztosítja az ügymenetnek. Kockázat nincs. Támadhatatlanok leszünk, lévén, hogy az ügyfeleinket már senki nem tartja számon lehetséges öröklés címén. Mi legalább őszinte kegyelettel fogunk jótevőinkre emlékezni. Inkább, mint az Államkincstár.
      Itt hagyta abba az ismertetőt, és kérte ki véleményem az elhangzottakról. Közben egyébkén, végig kutakodva figyelte reakcióimat. Azt hiszem, alaposan utána nézett anyagi helyzetemnek, és felfogóképességemet is mérlegelte már a telefonban.