Hatalmas ajtócsapódás rázta meg a Mclewitt házat, amikor a dühtől fűtött Laura távozott az utána üvöltő apja irodájából.
A veszekedés alapja nem is lehetett volna más, minthogy Oresztész számon kérte drága kicsi lányán a pletykákat, amik a fülébe jutottak. Sokan azt állították,
hogy a Mclewitt lány az egyik Davidson kölyökkel kavar, amin persze a főnök iszonyatos dühbe gurult.
Oresztésznek mindegy volt, hogy melyik fiúról volt szó, hiszen hallani sem akart arról, hogy az ő vérvonala egyáltalán
keveredjen Wyattével.
Laura egyenes jellem volt, és nem tagadott le semmit sem. Nem is volt értelme, hiszen apja kutyái már lényegében mindent
kiderítettek róla. Csak idő kérdése volt, hogy napvilágra kerüljön a kis titka. Amúgy is elege volt a folyamatos bujkálásokból, és a sok-sok hazudozásból.
Egyedül egy dolog dühítette, hogy valaki pont két nappal azelőtt köpött róluk, mielőtt végleg le tudtak volna Done-nal lépni.
Hónapok óta tervezték a szökést, erre most ez mind füstbe ment tervé vált. Hála az egyik felkapaszkodó jóakarójuknak.
Mérgesen vágódott be az ezüstszínű porchéjának volánja mögé, majd felbőgetve a motort kihajtott a Mclewitt rezidencia
udvaráról, hogy csak úgy porzott utána minden. Elege volt a folyamatos feszültségből, az állandó vitákból, és félelemből, amit az apja generált.
Szabadulni akart mindezek terhe alól, és új életet kezdeni egy olyan helyen, ahol senki sem ismeri, és senki sem tudja,
hogy kinek a lánya. Valahol a lelke mélyén szégyellte, hogy az apja Cleveland legnagyobb alvilági fejese. Persze sok előnye volt, de sajnos megannyi
hátrányával is meg kellett küzdenie. Erre talán annyira nem büszke az ember, ha normális életre vágyik.
Eljött az a nap, amire mindennél jobban várt, hiszen pár hónapja végre betöltötte a tizennyolcat. Végre nagykorú lett,
és megnyílt előtte a világ. Most már szabadon jöhetett és mehetett, nem kellett az apja beleegyezését kérnie semmihez. Többek között ahhoz sem, hogy végre
együtt élhessen azzal a férfival, akit mindennél jobban szeretett. Pont ez a hirtelen jövő szabadság okozott komoly fejtörést a Mclewitt klán fejének is.
Oresztész azonnal hívatta Franket, akivel tanácskozott a felmerült problémával kapcsolatban. Végül meghozta élete talán
legrosszabb, és legönzőbb döntését, amit csak egy apa tehetett. Tudta, hogy hibát követ el, de kétségbe volt esve, és vesztésre állt. Újra nyeregbe kellett
kerülnie. Nem maradhatott alul a lányával vívott csatában.
Done szürke öltönyben feszengett bátyja és apja mellett, miközben az egyik ügyfelükkel tárgyaltak. Ha fegyvert tartottak
volna a fejéhez, akkor sem tudta volna megmondani, hogy miről volt szó az elmúlt egy órában. A gondolatai valahol messze jártak. Hogy unalmát leküzdje a
vajszínű fotelen kezdett dobolni hosszú ujjaival, és imádkozott, hogy végre megszólaljon a telefonja.
A fohásza meghallgattatott, ugyanis a zsebében lapuló készülék halk ritmikus rezgésbe kezdett. Megköszörülte a torkát, majd
sűrű elnézést kérve felállt, és kezében a telefonnal kisétált az előtérbe. A kijelzőn Laura képe és neve villogott, ami kisebb aggodalommal töltötte el.
Sejtette, hogy gond lehet, ha ilyen korán hívja. Körbenézett, hogy meggyőződjön arról, hogy senki sem hallja, majd ujját határozottan elhúzta a kijelzőn,
és a füléhez emelte a telefont.
– Na, végre!!!! Mi a franc tartott idáig??? – dühöngött Laura.
Laura számonkérő hangneme és feszült vibrálása Done fejében megkongatta a vészharangokat.
– Tudod jól, hogy tárgyalásom van! Mellette arra is ügyelnem kell, hogy ugye bár ne hallja meg senki a beszélgetéseinket!
Arról volt szó, hogy majd írsz! – magyarázkodott a férfi, és próbálta csitítani ezzel a vonal túloldalán lévő lányt.
Laura egy cinikus fújtatással reagálta le az elhangzó választ, miközben a város forgatagának zaja összekeveredett a vadul kattogó indexének hangjával.
– Már nem kell ügyelned semmire sem! – szólalt meg hallgatásából felocsúdva Laura, miközben erőteljesen kifújta a levegőt.
– Ezt hogy érted? – döbbent meg Done, de már sejtette, hogy halogatott végzetük utolérte őket.
– Oresztész tud mindent!!! Valaki köpött!! Számonkért!!! Már nem tudtam neki tovább hazudni, és nem is akartam! Összevesztünk!!
– Sajnálom Kicsim! – felelte lehangoltan Done, és mély együttérzés fogta el.
– Ne tedd! Nem tudok mit kezdeni, egy ilyen beszűkült tudatállapotú emberrel! Csak nem jött jókor, ennyi!
Laura hangja sokkal többet elárult Done-nak a lány érzelmi állapotáról, mint az hitte. Hallani lehetett, hogy sokkal jobban bántja a dolog, mint mutatta.
– Hát ráért volna megtudni két nap múlva, amikor már nem tehetett volna semmit sem! – jegyezte meg a hajába kapva Done.
Ügyelnie kellett arra, hogy szerelme ne sejtse meg aggodalmait. Tudta, hogy elég komoly problémával néznek szembe azzal,
hogy Oresztész mindenről tudd. De valahogy meg kellett nyugtatnia Laurát. Nem szabad, hogy azt érezze, most vége mindennek. Még volt esélyük, és ezt ki
kellett használniuk.
– Most mit csinálunk? – Laura kezdett kétségbeesni, hiszen tudta, hogy apja mindent elkövet majd annak érdekében, hogy
szétválassza őket.
– Most merre vagy? – hangzott el a kérdés Done szájából.
– Nem messze tőled! – nézett körül az utcán Laura.
– Rendben akkor menj a lakásomra! Körülbelül félóra, és én is ott leszek! – pillantott a Rolex órájára Done.
– A kocsiddal hátul állj meg!
– Rendben… Ott várlak!!!
– Laura?! Vigyázz magadra!!! Szeretlek! – aggodalmaskodott a férfi, mielőtt bontotta volna a vonalat.
– Én is… siess! – felelte halkan a lány, majd lenyomta a headsetjét, és bekanyarodott a férfi lakásának utcájára, ahol
egymás mellett magasodtak a házak.
Kocsijával leparkolt pont ott, ahol a szerelme javasolta, majd benyomult az épületbe. Amilyen gyorsan csak tudott beszállt a
liftbe, hogy annak ajtajai elzárják őt a világ elöl. Done sietős léptekkel visszament az irodába, majd halkan elnézést kért az apjától és az ügyfelüktől, majd halaszthatatlan
dologra hivatkozva a távozás mezejére lépett.
– Hát ebbe meg mi ütött? – döbbent meg Jacob, ahogy öccse háta eltűnt az ajtó mögött.
– Biztos valami gond akadt a szállítmánnyal, és azt ment elintézni! – vonta meg a vállát Wyatt nemtörődömséget színlelve.
Pedig valahol a szíve mélyén sejtette, hogy komoly gondja akadhatott a fiának, ha így elviharzott. Csak azt nem tudta, hogy az
ok nem más, mint a riválisának az ivadéka.
Laura a nappaliban a kanapén gubbasztott, és egy pohár citromos vizet szorongatott. Már egy ideje émelygés és fejfájás
gyötörte a testét. Amikor frusztráltabb időszaka volt, előfordult, hogy el is ájult. Most egy hatalmas gombóc gyülemlett fel a torkában, és semmit sem
tudott letuszkolni azon keresztül. Pedig gyomrának korgása azt jelezte, hogy legalább egy kis kekszet adjon neki. De az a szűnni nem akaró hányinger
egyszerűen nem engedte.
Az ajtó zárjában kulcs kattant, és könnyes szemekkel vetette bele magát a lakásba belépő Done karjaiba. Testét átjárta a
kétségbeesés, és a heves félelem attól, vajon mi is fog rájuk várni az elkövetkezendő napokban. A férfi közelsége mindig megnyugtatta, és mellette
biztonságban érezte magát. Tudta, ha ő a közelében van, nem eshet baja. De most még is összeszorította szívét egy furcsa frusztráló érzés.
– Nyugodj meg kedvesem! – vigasztalta Done a kezei közt reszkető lányt, és még szorosabban köré fonta karjait.
– Most mi lesz? – szipogta a Laura.
– Semmi! Minden a forgatókönyv szerint folytatódik, mint eddig! Itt maradsz, és két nap múlva lelépünk ebből a koszfészekből!
– nyugtatta Done.
A férfiből áradó magabiztosság kicsit kizökkentette a lányt is a rettegésből. De ő tudta jól, hogy ennyivel nem fogják megúszni.
– Nem fogja hagyni, hogy elmenjek! Ezt te is jól tudod!
– Akkor szólok az apámnak! – jegyezte meg Done, amire a kezei közt lévő Laura felkapta a fejét.
– Minek? – döbbent meg a lány értetlen tekintetével párjára meredve.
– Hogy megvédjen! – emelte fel hangját Done, ami kissé parancsolóan hatott.
– És mit mondasz neki? Hogy évek óta dugod a riválisa lányát? Mit hiszel mit fog mondani? Megdicsér, hogy jól van fiam ügyes
vagy? Ezt te sem hiszed el, gondolkodjál már!! – csattant fel Laura.
– Done, apád nem fog szembeszállni Oresztésszel miattunk! Ennél nyomósabb indok kell! Ezeket csak a drog és a pénz motiválja!
Na meg a hatalom!
– Fogadunk? – eresztette el a lányt Done, és elővette a telefonját.
Laurát heves öklendezés fogta el, és a fürdőszobába sietett, miközben a férfi, az apja számát kereste ki a telefonkönyvéből,
majd hívni kezdte.Míg várta, hogy végre megszűnjön a vonal búgása, nekifeszült a fürdőszoba ajtajának. Hallotta, hogy szerelme heves beszélgetést folytat a
WC kagylóval.
– Kincsem, minden rendben? – aggodalmaskodott.
– Igen! – felelte a lány a WC-ből kiemelve a fejét.
A telefon búgása végre megszűnt, és Wyatt kellemes bariton hangja szólalt meg a vonal túlsó oldalán cseppet sem barátságos hangvételben.
– Mit csináltál már megint, te szarházi? – dörmögte a férfi.
– Én is szeretlek! – mosolyodott el apja megnyilvánulásán Done.
– Most szükségem van rád!
– Mi történt? – váltott aggódó sávra Wyatt.
– Apa, valamit be kell vallanom! – csuklott el Done hangja, majd egy mély levegőt véve bátorságot merített magába.
– Szerelmes vagyok!
– Nagyon jó fiam! Ennek örülök! Legalább nem a sok hülyeségre fecsérled a drága idődet!
– Nem apa, nem érted! – tiltakozott Done.
– Ugye nem most akarod bevallani, hogy meleg vagy? – csapott az asztalra Wyatt.
Mindig is ez volt a legnagyobb félelme, hogy esetleg valamelyik erős fia nem az elvártnak megfelelő nemi identitással fog élni.
– Hogy mi? – kiáltott fel Done döbbenetében.
Nem, dehogy! Nem vagyok meleg! Látom, nem érted! Szerelmes vagyok Oresztész lányába, Laurába!
A vonal elnémult, és csak a halk szuszogást lehetett néha-néha hallani. Done tudta, hogy az apja most dolgozza fel a
hallottakat, hiszen kisebb sokkot kaphatott a vallomásától. Nagy valószínűséggel elemelte a fülétől a telefont, hogy átgondolhasson egy-két ki nem mondott
szót. A kérdés csak az volt, vajon rácsapja-e a kagylót, és kiadja ellene a parancsot, vagy meghallgatja. Túl hosszú ideig uralta a perceket a csend, így úgy
döntött, megtöri azt.
– Apa, ott vagy még? - szólalt meg félénken Done.
– Itt vagyok fiam! – válaszolta halkan Wyatt.
– Most komolyan nem találtál más lányt? Hogy a francba gondoltad ezt mégis? Pont egy Mclewittet? Elment a józan eszed?
– Hát, mondjuk, úgy, hogy őt sodorta szembe velem a sors! – válaszolta Done.
– És mióta tart? – csattant fel Wyatt dühösen, hiszen joggal érezte magát átverve.
– Már két éve biztosan – gondolkozott el a válaszán Done.
– De jómagam sem tudom pontosan, hogy mikor kezdődött!
– Te jó ég! Csoda, hogy eddig megúsztátok, és nem nyírtak ki titeket! – kapott a fejéhez Wyatt.
Komolyan úgy érezte, hogy agyvérzést kap a középső fia tetteitől. Tinédzser korában sem volt egyszerű eset, hiszen mindig
adott apja idegrendszerének bőven munkát, de ez a mostani kiverte nála a biztosítékot. Hogy a francba mert szembe szegülni vele, és az egész családdal?
– De most Oresztész megtudta… – szabadkozott Done aggódóan.
– És gondolom iszonyú dühös! Komolyan fiam, mit vártál? Azt sem tudom, mit tennék legszívesebben a hülye fejeddel –
szitkozódott Wyatt, közben agya már azon kattogott, hogy húzza ki fiát a bajból.
– Egyelőre elengedte Laurát, mert most nálam van!
– Azt tudod, hogy nem fogja hagyni, hogy együtt legyetek, és én sem örülnék neki túlzottan! Hagyd a lányt, és mentsd az
életedet! – parancsolta Wyatt a finak.
– Két napot kérek, csak kettőt, és utána senki sem hall rólunk soha többé! – mentegetőzött Done.
Remélte, hogy apja hajlik az alkura.
– Nem tudlak róla lebeszélni? – keseredett el az agg.
– Nem! – vágta rá Done, és apja érezte, hogy fia eltántoríthatatlan álláspontot képvisel.
– Rendben fiam, két nap! Küldök egy pár embert hozzád! De utána azt se halljam, hogy élsz ezen a földön! – egyezett bele végül
Wyatt remélve, hogy fia megéli azt a két napot, és eltűnhet a földszínéről.
– Megígérem, hogy soha többé nem hallasz felőlem! – mosolyodott el Done örömében.
– Ajánlom is – figyelmeztette fiát Wyatt –, de ha visszatértek, tudod mi lesz…
Wyatt letette a telefont, és fia is fellélegzett. Laura is végre előkerült falfehéren a fürdőszobából, és mosolyogva Done
elmesélte neki, hogy mit mondott az apja. A lány alig hitt a fülének. Már csak két napot kellett kibírniuk a repülő indulásáig.
A középső Davidson két buszjegyet vásárolt online, ami legalább egy másik államba viszi őket, és ezzel eltűnhetnek a
Mclewittek szeme elöl. A repülőgép úgyis a szomszédos államból száll fel és egyenesen Európába viszi őket. Az úticéljuk nem más volt, mint Olaszország, és
ott is a Comoi-tó környéke. Done vett ott egy csendes kis lakást közvetlenül a tó közelében, így minden reggel annak gyönyörű látványa mellett ihatják majd a
reggeli kávéjukat. Megfelelő környezet lenne családalapításra, és arra, hogy végre új életet kezdhessenek minden féle béklyók nélkül.
Mielőtt valaki letiltaná a számláikat, Done elugrott készpénzt felvenni a legközelebbi bankba, hogy egy ideig legalább
ellegyenek majd leendő lakhelyükön, míg nem talál majd valami állást. Vágyott ő is a normális életre, hogy tisztességes munkából származzon a jövedelme,
ne pedig mocskos ügyletekből. Csak azt nem tudta, mihez kezdjen majd.
Míg a szerelme távol volt, Laura az ágyon feküdt, és pihent, amikor is megszólalt a telefonja. Először azt hitte, hogy az apja
keresi, de a kijelzőn a bátyja neve villogott vadul. Egy pillanatra elgondolkozott, vajon felvegye?Tudta valahol, hogy rajta keresztül akarja az apja tőrbe
csalni. De végül rányomott az ikonra a kijelzőn, és a füléhez emelte a telefont.
– Mondd! – szólalt meg.
– Gyere haza! Fater, elment valahova. Összecsomagolta a holmijait, és eltűnt. Most nincs itthon. Hatalmas balhé volt! Szeréna
is megsérült! Valamire készül! – suttogta David.
– Félek, meg akar ölni mindannyiunkat!
– Nem mehetek, ne haragudj! Oldjátok meg! – hárított Laura, hiszen tudta, hogy valami gond lesz, ha újra belép abba a házba,
többé soha nem távozhat onnét szabadon.
– Kérlek! – suttogta David, de olyan hangon, hogy az rossz érzést keltett húgában.
– Rendben! – egyezett végül bele Laura.
Bátyja hangja meggyőzte, hogy szükségük van rá, megszegte az ígéretét, amit Done-nak tett. Feltápászkodott az ágyról, belebújt
a cipőjébe, majd kisétált a nappaliba, ahol magára kapta a vékony kis dzsekijét, kezébe vette a táskáját a kulcsaival, és elhagyta a lakást.
A hátsó utcán parkoló autójához sietett, majd miközben felbőgette a motort, felhívta Done-t. De a férfi nem vette fel a
telefont, így mielőtt elindult volna, pötyögött egy rövid üzenetet neki, majd letette a készüléket a műszerfalra, és gázt adott.
Egész úton rossz érzése volt. Többször is vissza akart fordulni, de bátyja hangjában volt valami. Valami, ami miatt mennie
kellett! Nem hagyhatta cserben! Done-on kívül ő volt az egyetlen ember, akiben megbízott ezen a világon. Az émelygése most még erősebben hatalmába kerítette,
és az ájulás kerülgette, de próbálta tartani magát. Felhangosította a rádióját, hogy az elterelje a gondolatait.
Amikor leparkolt a Mclewitt rezidencia előtt, elfogta a félelem. A gyomra kínzó görccsel rándult össze és a hátán futkosott a
hideg az előtte magasodó, kihalt háztól. A bejárati ajtó résnyire nyitva volt, így egy határozott mozdulattal benyomta azt, majd sűrű hahózás közepette
belépett az otthonának nevezhető ingatlanba. Többször is maga mögé tekintett, mert úgy érezte, hogy valaki figyeli. De sehol sem látott senkit.
Néptelen és sötét volt a villa. Beljebb lépett, hogy villanyt kapcsoljon, de csak a le-föl mozgás keltette kattogás hallatszott. A lámpák nem gyúltak fel.
Megszólalt a fejében a vészcsengő, hogy valami gond van, meneküljön. Nem szabadna tovább mennie, de egyenesen a szobájába
sietett fel. Szerénát kereste. Lábai kettesével szedték a lépcsőfokokat, hogy minél előbb felérjen. Egy lélek sem volt a házban. Nem értette, hogy mi
történik, de ha már otthon volt, elővett a szekrényéből egy hátizsákot, és belepakolta a legfontosabb dolgokat. Bár nem volt olyan ruhája, vagy használati
tárgya ami Done-nál nem lelhető fel, még is pakolásra vetemedett. Saját magán sem tudott kiigazodni.
Mikor távozni akart, és az ajtó felé indult, megjelent előtte az apja. Mint derült égből a villámcsapás, úthengerként érte
az arcul csapás, amivel szembetalálkozott. Az arca elvörösödött az ütés helyén, és sajgott.
– Te meg drága lányom merre készülsz? – szólalt meg eltorzult arccal a nagyfőnök.
Laura pontosan tudta, hogy mekkora bajban van. A félelme beigazolódni látszott, amikor apja mellett megjelent Frank is
lehajtott fejjel. David az apja és a testőr háta mögül könnyes szemekkel tekintett a húgára. A lányban akkor tudatosult, hogy tőrbe csalták. Lemerevedett,
hiszen pont azt az ember árulta el, akinek meg kellett volna őt védenie. Érezte, hogy itt nincsen menekvés, a sorsa utolérte. Maga előtt látta az ásót, a
fekete zsákot és a cementet.
– Nem kérdezem meg mégegyszer… Hová készülsz? – ordított lányára Oresztész, amitől Ő összerezzent.
– Elmegyek! Nem tarthatsz vissza!!! – felelte Laura, és közben lassan hátrálni kezdett.
Érezte, hogy viselkedésével csak még jobban felkorbácsolja apja indulatait.
– Elmész, és ha szabadna megkérdeznem, kivel mész? – Oresztész minden szavával közelebb lépett a lányához.
– Nem fogok hazudni. Done-nal megyek! De eltűnünk, és soha nem fogtok hallani rólunk! – mentegetőzött a lány, bár tudta,
hogy nincs menekvés.
Apja haragja lassan lesújt rá, és ő nem fogja kibírni ezt a csapást. Nem volt szabad kimutatnia, hogy mennyire fél vagy,
hogy megtörik. Ő nem hajt fejet úgy, mint annak idején az anyja sem. Bátor lesz, és ha kell, a halálba megy, de nem tagadja meg a szerelmét.
– Az biztosra veheted… Előbb öllek meg, mint hogy egy Davidson mellett lássalak! – felelte Oresztész, és dühtől fűtve többször
is arcul ütötte újra lányát, aki ezzel a földre került.
Hatalmas lapát kezei pörölyként sújtottak le a vékonyka testre, aki Isten tudja hogyan, de állta a sarat. Miután magzatpózban
feküdt, lábai előtt saját vére, még akkor sem hagyta abba. Teljes dühét rázúdította a védekezni próbáló ivadékára. Ott ütötte és rúgta, ahol érte. David
elfordítva a fejét megmerevedve állt a folyosón, ahogy fülét a húga kiáltásai korbácsolták. Keze ökölbe rándult, de nem tett semmit. Mindig is Oresztész
kicsi fia volt. Egy pincsi kutya, aki azt teszi, amit a gazdája mondd. Frank kelt a földön félájultan fekvő lány védelmére, és lecibálta a tajtékzó apját
róla.
– Ember, a lánya! – ordított a főnökére a testőr.
– Ez a kurva? – ordította Oresztész.
– Ez nem a lányom! Aki összefekszik egy Davidsonnal, az nekem nem számít! Ez egy ócska kis lotyó, nem érdemel más bánásmódot.
Addig rugdosom, amíg van benne élet.
Frank nehezen, de kiráncigálta a szobából a férfit, és leküldte a halba, mielőtt végleges hibát követne el. Visszasietett az
emeletre, hogy ellenőrizze, él e még a lány. Kezei melege alatt megmozdult, és lassan felkönyökölt. Frank hatalmasat fújtatott. Laura ajka felszakadt, az
orrából folyt a vér, a jobb szeme felduzzadt, és a járomcsontján zúzódás keletkezett. Hiába érezte úgy magát, mint akin átment az úthenger, de akkora akarata
volt, hogy még akkor is feltápászkodott, mikor már ő maga is meggyőződött arról, hogy számára nincs tovább.
– Fel tudsz állni? – nyújtotta a kezét a férfi, és elismerő tekintettel mered a lányra.
– Keményfából faragtak!!!! A bátyád lenne fele ennyire tökös!
Laura elfogadta a férfi segítségét, és nagy nehezen két lábra állt. Fájlalta a bordáját, a csípőjét, és a combját is.
Szerencsére az oldalával fel tudta fogni az ütések nagy részét, és a fontosabb belső szervei nem kaptak a mérhetetlen haragból.
– Nem fogsz elengedni, igaz? – szólalt meg Laura.
– Tudod jól, hogy nem tehetem. Ma este innen csak a mi társaságunkban léphetsz ki a házból, vagy hullazsákban. Te választasz,
de ha életben maradsz, még sok mindenre van esélyed. Vagy magadtól jössz, vagy viszünk! – mutatta az utat a lány előtt Frank.
Laura nagy nehezen bicegve kifordult a szobából, és elindult a folyosón a lépcső irányába. A falat támasztó Davidre pillantott,
és tekintetét a földre szegezte. A bátyja tudta, hogy most vesztette el a húgát örökre. Elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy testvér ellen el lehetett.
– Elárultál! – suttogta Laura, majd haragtól villogó szemeit bátyja meggyötört arcára emelte.
– Egyszer ezt jóváteszem. Ígérem neked! – szipogta a férfi.
– Nem tehettem mást, higgy nekem, kérlek! Meg akart ölni téged!
– Te is fiam, Brutus? ….. Ma meghaltál a szememben! Nem vagy többé a bátyám! Hagytál volna inkább megdögleni! – fordult el a
férfitől Laura és elindult a lépcsőn lefelé.
Ahogy haladtak a földszint felé, Laura figyelmeztette Franket, hogy Done utána fog menni. A testőr remélte, hogy a férfinek
ennél több esze van, és nem próbálja meg, mert nem tudja életben tartani mindkettejüket.
– Nem hinném, szerelmes! – jegyezte meg halkan David.
– Te inkább kussolj! – fordult felé Laura.
– Elég volt! Menj tovább! – taszított egyet Frank a lányon, és a hall bejárata előtt csatlakozott hozzájuk az apjuk is.
Ekkor éktelen dübörgés rázta meg a bejárati ajtót. Done szitkozódó hangja összetéveszthetetlen volt. Többszöri nekifutásra, de
sikerült betörnie az ajtót. Elhűlt, amikor meglátta kedvesét. Mint akin egy gyorsvonat gázolt át. Összetörten lélegzett fel, ahogy megpillantotta őt.
Érezte, hogy nagy baj van, amikor Laura nem vette fel a telefont, hiába hívta. De a fejében meg sem fordult, hogy mire fog
betoppanni a Mclewitt rezidencián.
A lány a könyökével megütve Franket kiszabadult a gardedámok bűvköréből, és Done karjaiba vetette magát. Végre megmenekült.
A nyugalom járta át. Most már minden rendben lesz. Hiszen a férfi egész eddigi életében megvédte. Már nem érheti semmi bántódás. Oresztész iszonyatos
kiabálásba és szitkozódásba kezdett. Vadul kapálózott haragjától.
Laura két karjára izmos kezek tapadtak, és kitépték Done kezei közül. A fene sem tudja honnét termett ott annyi feketeruhás
díjbirkózó.
A Davidson fiút körbeállták, és jó alaposan kezelésbe vették Oresztész emberei, és nem is kicsit megverték. Frank komolyan
aggódott az oroszlánszívű srácért, aki nem önmagáért küzdött, hanem, hogy megvédje talán élete egyetlen szerelmét.
Laura próbált kapálózva kiszabadulni az őt lefogó szorításokból, de annál több kéz fogta közre. Egy fehér, szúrós szagú
rongyot tartott valaki az orra elé. Próbált nem levegőt venni, és hevesebben rúgkapált, hogy elengedjék végre. Valakit sikerült is jó helyen eltalálnia,
hiszen egy hatalmas ordítást követően fogták le a lábait. Nem volt menekvés. Vergődött, mint a partra vetett hal, ami próbál visszajutni az életet adó friss
vízbe. A mellkasa összeszorult és a fülében érezte a szívének dobbanását.
Az életösztöne győzedelmeskedett felette, és egy nagy levegővétellel teleszívta tüdejét a kloroformba áztatott rongyból.
Érezte, hogy kezd a látása beszűkülni. Már a végtagjai sem engedelmeskedtek neki. Mielőtt elhatalmasodott rajta a sötétség, még utolsó emlékképként a
szerelmét ütlegelő csapat férfit pillantotta meg. Hiába próbált védekezni, de a túlerővel szemben tehetetlen volt. A földre került. Zuhanni kezdett. Zuhant a
sötétségbe, a nagy érzéketlen semmiségbe.
A világ elcsendesedett körülötte. Nem érezte a végtagjaira nehezedő súlyt sem. Azt sem, hogy cipelik-e, vagy húzzák a földön.
Azt sem tudta mi történt Done-nal. Éle-e, vagy meghalt. Már semmit sem hallott, és semmit sem érzékelt a külvilágból. Teljesen ráereszkedett a mérhetetlen,
mindent felemésztő sötétség.
Mikor Done magához tért, egy kórházi kórteremben találta magát. Infúzió lógott ki a karjából, és iszonyú fájdalmak gyötörték.
A bal szeme feldagadhatott, hiszen azon az oldalon semmit sem látott. Az állkapcsa biztosan eltört, mert szorítást érzett az arca körül, ami nagy
valószínűséggel a rögzítésnek köszönhetett. A bordái sem úszták meg a kiképzést, sajnos azok közül is repedt, illetve tört egy pár, nem beszélve a lábáról.
A lépét is ki kellett venni, hiszen a sok rugdosástól, és baseball ütővel kapott ütéstől leszakadt, csak így tudták megállítani a belső vérzését. A fejét
szerencsére nem érte túl nagy ütés, így megúszta pusztán agyrázkódással. A veséi szerencsére csak zúzódtak, de az éppen elég volt, hogy komoly gondokkal
nézzen szembe. Teste tele volt lila és fekete foltokkal.
Apja a jobbján ült, fejét tenyerébe temetve. Imádkozott a nagy Wyatt Davidson, hogy fia magához térjen és felépüljön. Látszott
rajta, hogy komoly megpróbáltatásokkal nézett szembe. Öltönye elszakadt, az inge több helyen is vérfoltos volt. Keze fel horzsolódott, ahogy nagy
valószínűséggel megüthetett valakit. Lábai egy ritmusra jártak, ahogy próbálta a feszültségét levezetni.
– Apa?? – szólalt meg nyöszörögve Done, ahogy kinyitotta a szemét.
A szobában halvány fény pislákolt, így szerencsére nem bántotta az így is bevérzett szaruhártyáját.
– Itt vagyok! – pattant fel a székből Wyatt, és a fia mellé ült az ágy szélére, hogy kezét szorongathassa.
– Hol van? Laura hol van? – kérdezősködött Done.
De ajkait alig bírta kinyitni. Wyatt félt elmondani fiának, hogy menyasszonya eltűnt, mint a kámfor. Oresztész eltüntette a
lányát a föld színéről, hogy ne tudjon az ősellensége fiával lelépni.
Done egy hétig feküdt eszméletlenül, és ezalatt az idő alatt sem akadt a lány nyomára. Egyszerűen, mintha soha nem is
létezett volna. Komoly aggodalommal töltötte el a tudat, hogy Laura esetleg már nincs az élők között.
– Nem tudom, hogy mondjam! De nem találom sehol! Mintha nem is létezett volna! – jegyezte meg hatalmas sóhaj kíséretében.
– Oresztész eltüntette! – jegyezte meg Done, miközben vergődni kezdett.
– Vagy megölte! – Wyatt hangja lehangolttá vált.
– Azt biztos nem! Sosem ölné meg! Ahhoz túl sokat jelent neki! Kerestesd tovább! Nem ölte meg! Ez biztos! – tagadott a fiatal
férfi.
– Az sem érdekel, hogy jóformán péppé vertek miatta? Fiam, majdnem meghaltál amiatt a lány miatt. Egy hétig nem voltál
magadnál. A lépedet is kivették. Majdnem leverték a veséidet. A bordád pár centi híján átszúrta a tüdődet. Ne Laurával foglakoz, hanem azzal, hogy túléld ezt
az egészet – mérgelődött Wyatt.
– A lép az úgyis felesleges. Mellette látod, hogy itt vagyok és élek! Öten jöttek rám baseballütőkkel. Nem vagyok Superman. El
lehetett könyvelni, hogy nem úszom meg szárazon! De megkellet próbálnom, őt elhozni onnan! Túlerőben voltak!
– De miért nem volt nálad fegyver? – értetlenkedett Wyatt.
– Nem is gondoltam rá. De most már úgyis mindegy! Mindenkit állíts rá! Meg kell találnom! Muszáj!
– Fiam, az a lány a halálos ítéleted! – szabadkozott az idősebb Davidson.
– Ha kell, meghalok érte, de akkor is mellettem kell, hogy legyen! Keresd meg! – szólította fel apját Done miközben újra
elveszítette az eszméletét.