– Majd meglátod, nagyon jó lesz. Szerzel rengeteg barátot, és minden jól fog menni. Minden hónapban fizetem a kollégiumot,
illetve a tandíjat is. De egy valamit jegyezz meg! Ne hagyd, hogy bárki is közénk álljon – mondta a pasim, Jason, akivel már 4 éve vagyok együtt.
Most kezdtem az egyetemet, és ez valahogyan teljesen más, mint az általános, vagy éppen a gimnázium. Itt már nehezebben talál barátokat az ember, de csak
bólintottam.
– Rendben – majd adott egy apró csókot, úgy, hogy a folyosón lévő összes ember látta (igen, felvállaljuk a kapcsolatunkat,
mert nem érdekel minket mások véleménye). – Azért néha majd írj!
– Úgy lesz – mosolyodtam el.
– Szeretlek! – és egyre messzebb került tőlem, majd a folyosó végén jobbra lekanyarodva el is tűnt.
Beballagtam a szobába úgy, hogy még mindenki nézett, és az ágyamba zuhantam. A mai napom hatkor indult, mert az egyetem kb.
három órányi útra volt, de még előtte pár cuccot össze kellett még pakolnom. És holnaptól kezdetét veszi a tanulás. Ismét. Médiatudomány szakon fogok
tanulni, de még nem tudom, hogy mi akarok lenni. Talán híres rendező? Vagy újságíró? Netán riporter? Na mindegy is... Még van némi időm, ugyan nem sok, de
van.
A szomszédos ágyra pillantottam, ahol egy basszusgitár pihent. A falon egy csomó rock banda poszter és egyéb miegymások. Bizonyára rocker lesz a
szobatársam... aki az imént nyitott be.
– Csá, Luke vagyok! – nyújtott kezet, és megráztam.
– Peter.
– Te milyen szakra mész? – kérdezte, mikor elővett egy szál cigarettát és kiült a nyitott ablakba füstölni.
Lázadó egyéniségnek tűnik.
– Média, és te?
– Szintúgy. Habár én rohadtul nem akarok. Felsőfokon akarom tanulni a zenét, de a szüleim egyáltalán nem pártolják. Főleg
nem azt, hogy rockot játszom. Nekik csak a komolyzene a jó.
– Értem. És eljátszol valamit?
– Most? – kérdezte felcsillant szemekkel.
– Ha nem gond – elnyomta a csikket, és kezébe vette a gitárt.
– Van olyan szám amit szeretsz?
– Van, a... Escape The Fate–től a Lightning Strike.
– Nagyon jó választás – bólintott, és valami hihetetlenül kezdte pengetni a húrokat, méghozzá olyan gyorsan, hogy azt sem
tudtam hol vagyok – Nos?
– Nincs bandád? Mert ez eszméletlen volt.
– Nincs sajnos, de kösz. Te is rock rajongó vagy?
– Nem, sajnos nem. De ugyanakkor nem vetem meg. Bármit elhallgatok.
– Ezt örömmel hallom, mert én is, de ugyanakkor mégis ehhez húz a szívem – feküdt el az ágyon velem szemben.
– Akkor válaszd ezt. Tudod, te döntöd el, hogy mit akarsz az élettől.
– Igen, tudom, de jobb, hogyha nem ismered anyáékat. Na, de veled mi a helyzet? Hogyhogy itt vagy? Te meleg vagy?
– Nos, biszex inkább, mintsem meleg. Azért vagyok itt, mert én itt akarok lenni. Erre nem erőszakoltak rá a szüleim. Csak
arra, hogy a barátomhoz költözzek miután megtudták.
– Sajnálom. Nagyon rossz lehet, ha kitagad a családod.
– Igen, valóban az. De már hozzászoktam. Jason volt az aki végigvezetett az úton, fogta a kezem, amit eddig senki nem
tett.
– Ez valamilyen szinten jó.
– Igen – és ekkor berontott egy magas szőke hajú lány.
– Luke, jössz ma este zenélni a tóhoz?
– Először is: Te ki vagy?
– Én Ava vagyok. Majd csoporttársak leszünk. Szóval jössz vagy sem? – nem tűnt egy olyan személynek, aki szívesen fogadja a
nemleges válaszokat.
Sőt, szerintem soha nem kapott egy elutasító választ.
– Egy kis zenélésre soha nem mondok nemet.
– És te? – nézett rám nagy mosollyal.
Nem tudom, hogy én hogyan kerültem most a képbe. Különben is ki kéne pakolnom, mert egy csomó cuccom van. De a válaszom még engem is meglepett:
– Hát... Miért is ne? – elment az eszem? Mondhatni vadidegenekkel megyek el egy bulira, már ha ez az lesz.
– Szuper, akkor hatra legyetek a tónál, mert este kilencig vagyunk csak szabadok – sarkon fordult és már ki is ment, jobbra
és balra dobálva kerek, formás fenekét.
– Extra a csaj, nem? – fújt egyet közben forgatva szemeit.
– Hát...
Mit mondjak most erre? Szépnek szép, de számomra nem éppen a legvonzóbb. Inkább előnyben részesítem a fiúkat.