Tavaszi szél


      A szénakazalban két fiatal nevetését lehetett hallani, akik egymásba feledkezve múlatták az időt. A hosszú forró nyár elől mindenki úgy menekült, ahogy tudott. Az urak a borospincékben hűsöltek, a gyerekek a tóban, az ifjak egymás karjaiban. Bár Mihály és Julcsi ezúttal is jól kimelegedtek, de nem bánták. A lány izzadt testére kapkodta a ruháit, és megpróbálta szőke tincseit rendbe hozni indulás előtt. Kilesett az istállóból, és amikor látta, hogy sehol egy lélek, elinalt. Hazafelé hosszú volt az út. Édesanyja már biztosan várja, hiszen elkél otthon a segítség. Legkisebb testvére 5 hónapja született, és az asszony nem bírta egyedül a ház körüli munkát. Amikor befordult a poros udvarba, akkor morzsi a kutya szaladt elé, és összevissza nyalogatta a piszkos tenyerét.
      – Végre, hogy hazajöttél lányom, gyere, segíts vacsorát főzni! – kiáltott rá a testes asszony, és intett neki, hogy merre menjen.
      – Hozz krumplit a kamrából! Aztán ha megpucoltad, menj, és fejd meg a tehenet!
      A lány engedelmeskedett. Miközben a dolgát végezte, mindvégig Misire gondolt. Milyen áldott jó lélek az a fiú! Megígérte neki, hogy hamarosan összeházasodnak. Már alig várta, hogy vele éljen, és ne a szüleivel, akik egész nap csak parancsolgatni tudtak. Ha éppen otthon volt, rögtön befogták házimunkára, és késő estig nem szabadult. Iskolába nem járhatott, arra nem volt lehetőség. Sóhajtva vitte be a kannát a szegényes házba, és letette az asztalra. Az édesanyjának azt mondta, hogy a délutánokat a barátnőivel tölti, akik megtanítják írni-olvasni. Ez részben igaz is volt, de mostanában inkább Misihez ment, aki minden szépet és jót ígért neki egy-egy pásztoróráért cserébe. Mire az apja hazajött, már mindannyian körbeülték az asztalt, és várták, hogy az idős férfi elmondja az asztali áldást. Miután keresztet vetettek, nekiláttak az evésnek, és addig abba sem hagyták, míg ki nem ürült a fazék. A mosogatás rá várt, amit mindig kedvetlenül végzett. A vízzel spórolniuk kellett, mert sokan voltak, így mindig az edényeknek jutott a legkevesebb. Miután végzett, megtörölte a kötényébe a kezét, és engedélyt kért, hogy elmehessen megfürödni a közeli tóhoz. Nyáron mindig ott intézték a tisztálkodást, ha meleg volt, így anyja elengedte. Julcsi bízott benne, hogy ma még találkozhat Misivel, ezért megszaporázta a lépteit. Mikor kint volt a kerítésen kívül akkor fellélegzett. Még a végén a szüleinek eszébe jutna rábízni valamelyik testvérét is, amit nem szeretett volna. Évike és Péterke imádtak pancsolni, de folyton figyelni kellett rájuk, ami fárasztó volt. Negyedórányi séta után elérte a tavat, ahol már gyülekeztek a fiatalok. Sokan érkeztek lóval, és amíg ők fürdőztek, az állatokat kikötötték a közeli fákhoz. A lány szemérmetlenül ledobta magáról a ruháját, és bement a többiek közé hűsölni. Csalódottan vette tudomásul, hogy Mihály nincs itt, ezért kis idő múlva távozott. Aznap nehezen aludt el. Telihold volt, és olyan forróság, ami ritka volt még itt az Alföldön is. Reggel korán ébredt az egész család, mert volt munka bőven. Apja dolgozni ment napszámba, anyja a ház körüli teendőket végezte. Julcsi felkelt, hogy segítsen neki, de hirtelen megszédült. Vett egy mély levegőt, és kiment a tyúkokhoz, hogy összeszedje a tojásokat. A meleg még inkább érezhető volt, mint tegnap, ezért nem is gyanakodott betegségre. A napi munkát gépiesen végezte, de végig hányingere volt. Édesanyjának nem szólt, mert nem akarta aggasztani, de az állapota nem javult, ezért szörnyű sejtése támadt. Pár napig még figyelte a jeleket, és egyre biztosabb volt a gyanújában. A reggeli émelygés, a ételektől való undor, és a gyengeség mind terhességre utaltak. Az anyjánál is így kezdődött, pár hétig tartott, aztán elmúlt. Azonnal szólnia kell Misinek! Ma el kell szabadulnia mindenképp! Várta az alkalmat, amikor anyja a testvéreit altatja, és gyorsan kisurrant a házból. A fiút az istállóban találta, ahol éppen a lovakat itatta. Hátulról befogta a szemét, és várta, hogy felkapja, megpörgesse, és szájon csókolja. Misi azonban nem volt túl jó kedvében, mert szinte észre sem vette őt.
      – Nagyon sok dolgom van ma, nem hiszem, hogy lesz időnk egymásra. Gyere vissza holnap! – közölte nyersen.
A lány elkomorodott. Mihály még sohasem beszélt így vele, és egyáltalán nem tetszett neki ez a hangnem.
      – Beszélnem kell veled! Nem várhatok holnapig, mert nem tudom, hogy mikor tudok elszabadulni megint.
Misi kíváncsian ránézett, és kissé megenyhült a tekintete.
      – Jól van. Üljünk le egy kicsit. Tessék, egy kis hidegvíz, biztosan jól fog esni, hiszen sokat gyalogoltál.
      – Azt hiszem, hogy most beválthatod az ígéretedet, amit hónapokkal ezelőtt tettél.
Mihály összeráncolta a szemöldökét, mert nem értette a dolgot.
      – Miről beszélsz? Milyen ígéretet tettem én?
      – Hát, hogy feleségül veszel.
Mihály úgy nézett rá, mint aki megzavarodott.
      – Megbolondultál? Miért vennélek én el téged most? Még fiatal vagyok ehhez!
      – Muszáj, hogy elvegyél! – fogta sírósra a lány.
      – Gyereket várok!
Mihály szóhoz sem jutott. Még csak ez hiányzott neki!
      – Biztos ez? – kérdezte.
      – Teljesen!
      – Nézd, akárhogy is van, én semmiképpen nem veszlek el, sőt segíteni sem tudok semmiben! A gazdám elköltözik a jövő hónapban, és én vele tartok!
      – De hát ezt nem teheted velem!
      – Ugyan miért ne tehetném?
      – Megmondom édesapámnak! Meglátod, hogy nem fogja annyiban hagyni!
      – Nem mondasz te senkinek semmit! – kapta el a karját a fiú, és egy akkora pofont kevert le neki, hogy elterült a szénakazalba.
      – Ha megtudom, hogy jártatod a szádat, akkor jaj neked! És most távozz! Többet látni sem bírlak! – kituszkolta őt az ajtón, és magára hagyta.
      A lány könnyeivel küszködve vonszolta magát hazafelé a poros úton. Mezítláb gyalogolt, talpát égette a forró homok, de ez most fel sem tűnt neki. Dehogy fog ő szólni az apjának, hiszen bizonyára agyonüti, ha megtudja az igazat! De hát akkor mitévő legyen? Sokáig nem titkolhatja, hiszen nemsokára látszódni fog rajta az állapota. Mire hazaért, megpróbált kissé megnyugodni, és úgy tett, mintha csak sétálni ugrott volna ki. Másnap reggel azonban már nem tudta visszatartani a rosszullétet, és sietve rohant az árnyékszére, hogy könnyítsen magán. Így ment ez pár napig, amikor egy reggel az anyja várta az ajtóban, mikor ő visszafelé jött a kertből.
      – Mi van veled te lány? Azt ne mond nekem, hogy a gyomrodat rontottad el, mert figyeltelek, és így megy ez már napok óta. Csak nem vagy állapotos?
A lány lehajtott fejjel ült, és nem válaszolt. Apja szigorú tekintettel nézte, és várta a válaszát. Mivel nem mert megszólani, az anyja felelt helyette.
      – Tehát igaz! Terhes vagy! Hogy történhetett ez? Ki az a szégyentelen, aki ezt tette veled? Azonnal feleségül kell vennie!
      – Azt nem lehet. Nem fogja megtenni. Már beszéltem vele, de tiltakozott.
      – Tehát így állunk? – emelte fel a hangját az apja.
      – Ha ennyi eszed sem volt, hogy egy becsületes jóravaló fiút válassz, én leveszem a kezem rólad! Nem vagy többé a lányom! Van elég bajunk, nem hiányzik még egy síró csecsemő is a házba! Azt hiszem, hogy jó nevelést kaptál, mégis ekkorát kell csalódnunk benned! Ezt a szégyent! Egy lányanya! Ilyen még nem volt a családunkban! Egész életemben dolgoztam, és ha szegények is voltunk, nem kellett soha lehajtott fővel járnunk a faluban! Ezek után sem fogok, úgyhogy szedd a sátorfádat, és menj, amerre látsz! Vissza se nézz!
      A lány tudta, hogy a szülei mérgesek lesznek rá, de ezt mégsem várta volna. Kitagadják? De hát hová mehetne? Senkije és semmije nincs! Az apja mégegyszer rápillantott, és kifordult az ajtón. Julcsi könnyes szemmel nézett az anyjára, és könyörgőre fogta a dolgot.
      – Anyám, te nem is szólsz semmit? Miért nem védtél meg?
      – Apádnak igaza van! Rendes nevelést kaptál, mégis ekkorát hibáztál! Nem látod, hogy hogy élünk itt? Örülünk, ha titeket etetni tudunk, nincs szükségünk még egy koloncra! Menj el, szüld meg a gyerekedet valahol, és ha nem marad életben, talán apád is megenyhül és visszafogad.
      Julcsi megdöbbent. Ezek szerint a szülei a gyermeke halálát kívánják? Bár neki is több testvére meghalt még egyéves kora előtt, abba bele sem gondolt, hogy ez vele is megtörténhet. Összepakolt pár holmit magának, és útnak indult. Fogalma sem volt, hogy merre megy, csak el innen, minél messzebbre. A falu határában felvette egy kocsis, és egy jó darabig vitte.
      – Hová megy a kisasszony? – kíváncsiskodott az öregúr.
Julcsi nem volt beszédes kedvében ezért kurtán válaszolt.
      – A legközelebbi városba – elővette a kis csomagját, és megnézte az egyetlen egyforintos Kossuth bankóját, ami nála volt.
      Vajon mennyit ér, és meddig húzhatja belőle? Fogalma sem volt erről, hiszen a pénzt náluk az apja kezelte, de többnyire otthon termeltek maguknak mindent. Mikor elérték a városhatárt, az öregember szólt neki, ezért leszállt. A nagyvárost nem így képzelte. Mindenütt hintókat és embereket, csupa vidámságot látott. Egy kirakatban sokféle finomságot vélt felfedezni, amiket még eddig nem is látott. Egy kosárban magok voltak, mellette cukorkák. Bekukkantott az üzletbe, és egy jókora füstölt sonkát látott meg, amitől összefutott a szájában a nyál. Eszébe jutott, hogy ma még nem is evett, és a szája is kiszáradt. Felnézett a bolt tetejére, és nagy nehezen kibetűzte, hogy fűszeres. Kicsit odébb leült a földre, és elővette a csomagjából azt a pár szem pogácsát, amit még az anyja sütött tegnap, és eszegetni kezdte. Miközben evett, nézte az embereket. Mindenki sietett valahová, tudták merre tartanak, mi a céljuk. És ő? Még azt sem tudta, hogy hol fog aludni. Legjobb lenne meghalni, hiszen úgysem tudja hová vinni a születendő gyermekét. Egész nap üldögélt, és azon gondolkodott, hogy mitévő legyen. Cselédnek talán beállhatna valahová, de ha megtudják, hogy gyereket vár, azonnal elbocsájtanák. Egy apáca sétált el mellette, és rámosolygott. Ha tudná, hogy várandós, és nincsen férje, biztosan nem mosolyogna így. Lassan sötétedni kezdett, ezért felállt, és körülnézett. Nem messze meglátott egy templomot. Úgy döntött, hogy közelebb merészkedik, imádkozik, és megpróbál lefeküdni valahol a környéken. Talán isten közelében nem esik bántódása éjjel, de a legjobban azt kívánta, hogy bárcsak fel sem kelne reggel. Egy akácfa árnyékában aludt el, és várta a megváltást.