Eljött az időnk! hallod
Árpád népe?
Többé a Hunok nem hullnak térdre.
Alva térdeltünk immár több-száz évet.
Az átok levétetett, így hát
a bús széthúzásnak most már vége.
Véreim! Itt az időnk! Halljátok?
Szavaimat nem tartják vissza országhatárok!
Honfitársaim, egy emberré kell gyúrnunk
tüstént népünk, s mint a régmúltban,
önzetlen egymásért tennünk s élnünk!
Záporozzanak a Magyarok nyilai
hűen rettegett nevünkhöz,
Isten ostorának hívták felmenőnket,
meghódított ő Rómáig minden földet!
Nincs e Földön mi elbánhatna velünk,
midőn újra egyé szellemülünk,
ha kell, a túlvilágra is emelt fővel,
Magyarként megyünk.
Talpra fivérek, számítanak reánk,
gyengélkedők és újszülöttek, de végképp az idősek.
Társat hátra nem hagyunk,
inkább a másvilágra is legyen közös az utunk.
Harcolunk míg van egy csepp vérünk,
egyé olvadva nincs mitől félnünk!
Trianon óta, mint
egymástól idegenek, úgy éltünk!
A mag népe vagyunk, s
a világon elkél most a segítségünk.
Mutassuk meg, hogy egy szellemként
Honfoglalók sarjai, mennyit érünk!
Félretéve gyarló énünk, a másikért cselekszünk, s
a szent célig így bizton elérünk.
Ettől pezsdül újra jó Magyar vérünk.
Az átok alatt a pénz volt hamis Istenünk.
Elveszett minden erényünk,
a mély kómában nem volt másunk,
csak havi bérünk.
De ébredjetek,
mert mást szánt Atyánk nékünk!
Példát mutatva kell a köztudatba visszatérnünk!
Meleg Hála, szerető ölelés az Égieknek,
hogy míg álmunkba vesztünk,
ők minket el nem feledtek.
E nép Egy, egy nagy lélek,
megelevenítjük a rólunk írott hős regéket.
Tanítója vagyunk az emberiségnek.
Isten ostora a varázslatból réved,
s rohamosan önmagára ébred.
Ki kell járni az utat az országoknak,
önzetlenül, kezet-kézen fogva az ösvényt,
drága szép Nemzetünk tapossa.
Te velem, én veled, s ha mi együtt,
akkor velünk Angyalok és Istenek.
Mindenki számít, csak
így roboghat e gépezet, mi szakrális.
Ezt látván még Zeusz is megremeg,
már ha egykoron létezett.
Egy igaz Urunk van,
s menekülnek az elme gyártotta hamis Istenek.
Jaj, hát annak, ki jő ellenünk,
viasz pecsételt, Nagyéggel a szövetségünk,
legyen járvány, vagy maga a rettegett sátán,
betörjük, mint vadlovat, és tépünk egyet a zabláján.
Európa példaképe, az ősi Magnak szent népe.
Nyelvünk egyedisége csoda,
sőt minden, romboló vagy teremtő mágia.
Halld meg szavam, s el ne feledd, ősvezéreink fia!
A megszokott nézőpontokat dobd le,
fókuszálj a megoldásra, jóra, szépre!
Csak így szolgálhatjuk az Öreg Östent végre!
Cseltől már ne félj fivér,
midőn hozzád magyar beszél!
Ő te vagy, egy a szellem, s közös a cél,
lássuk el hát a koronavírus baját,
számoljon velünk újfent,
minden nép kerek e nagy világ.
Erre vagyunk mi hivatottak,
ezért születtünk mind-mind Magyaroknak.
Atyánk, az Öreg Östen, néktek ezt üzente:
„Hunok, mutassátok az utat,
teremtsetek csodát, rajtatok múlik,
él vagy hal, a ma embere, s véle a nagyvilág.”
Minden Táltosunk lelje meg hát,
elkóborolt, fehér szellemlovát.
Bevégeztetjük az öntudatlan pusztulás korát.
U.G.T.
2020. 03. 25