Vissza

Összeomlás

      Eszter annyira aggódott Emmáért, akit a sógorai akartak megölni, hogy figyelmetlenné válva egyedül maradt az üres utcán. Dávid nagyon jól mérte fel a helyzetet és lecsapott rá, elkábította. A nő kiváló reflexeinek hála, még időben rájött, hogy hibázott és próbált nem levegőt venni. Tudta, valamennyit belélegzett a szerből, és csak remélte, nem annyit, hogy az ágyhoz tudja bilincselni.
      Mikor magához tért, az óráját ellenőrizve megnyugodott, hogy csupán tizenkét percig volt eszméletlen, és még mindig egy kocsi csomagtartójában feküdt. A keze nem volt összekötve, Dávid talán arra számított, hogy ki lesz ütve egy ideig. Nem csapott zajt, nem akarta elárulni magát, hogy eszméleténél van, és mindenekelőtt igyekezett nem pánikba esni. Gyorsan leellenőrizte a ruháját, majd az övét. Be volt kapcsolva, nem tett vele semmit, még. A telefonját elvette, viszont a cipője még rajta volt, amiben a Robi által adott nyomkövető lapult, és csak bízni tudott benne, hogy elég erős lesz a harchoz. A pisztolyát nem találta, és nem is állt szándékában kideríteni, hogy Dávid tudja-e használni vagy sem. Újabb tíz perc telt el, közel jártak a házhoz, amire korábban talált rá Dávidot követve, majd megállt az autó, és nem sokkal később megint elindult. Beállt a garázsba. Eszter becsukta a szemét, és elengedte magát. Hallotta, ahogy nyílik a csomagtartó teteje, és a szemhéján keresztül is látta a fényt. Óriási kényszert érzett, hogy a férfi szemébe nézzen, de rengeteg múlt a megfelelő időzítésen, ezért semmit sem tett, még akkor sem, amikor érezte Dávid kezét, amint végigsimított a lábán, majd ölbevette. A kórházban Zalán Esztert kereste, de miután kétszer körbefutotta az épületet és nem találta, azonnal Viktort hívta.
      – Nincs itt a Főnök, egyedül maradt a terepen. Úgy volt, hogy idejön – hadarta idegesen, érezte, hogy baj van.
      – Köszönöm, hogy szóltál, megkeresem.
      Viktor, amint bontotta a hívást, Áront tárcsázta, majd rögtön utána Balázst, és megegyeztek, hogy annál a háznál találkoznak, aminek a címét Esztertől kapták. Bele se mert gondolni, hogy nem oda viszi a nőt. Dávid eközben a házba vitte, és a fülébe suttogott:
      – Mondtam, hogy az enyém leszel cicám! Már csak pár perc, és együtt leszünk.
      Letette az ágyra, azonban mielőtt meg tudta volna bilincselni, Eszter gyomron rúgta, amitől Dávid hitetlenkedve hanyatt esett. A derekára volt csatolva a fegyver, amit a nő kihasználva a pillanatot elvett, és a nappaliba sietett. Úgy tett, mint, aki menekülni akar, de a bejárati ajtó zárva volt.
      – Senki sem ment meg, egyedül vagy.
      – Mindjárt itt lesznek, azonban nélkülük is elbánok veled.
      – Te? – nevetett. – Soha nem voltál képes megvédeni magad tőlem. Most sem fog menni.
      – De igen! – szívta fel magát Eszter.
Dávid ütött először az arcát célozva, amit a nő kivédett, és a jobb öklével a férfi bordáiba vágott.
      – Te ribanc! Ezt megbánod!
      Dávid nekilendült, megforgatta, és szemből a falhoz vágta, amitől Eszter feje a falba csapódott, és hirtelen forogni kezdett vele a szoba. A férfi hátulról átfogta a derekát és a nyakát, ekkor törte be az ajtót Viktor és Balázs, Eszter hallotta mögöttük Áron hangját is. Oldalra pillantva látta, hogy nem mozdulnak, csupán Viktor bólintott, mire Eszter is. Lehajtotta a fejét, ezután hirtelen hátracsapva keményen ütközött Dávid fejével, közvetlenül a szeme alatt. A szabad kezével a férfi gyomrába könyökölt, így kiszabadult a fogásból.
      Végre szemtől szemben állt vele, egyenlő esélyekkel indulva a harcban, amit eltökélten meg akart nyerni. Az évek alatt benne lappangó harag, félelem és szégyen utat tört magának óriási adrenalin löketet adva neki.
      – Ezekkel a testőrökkel se mész sokra – vicsorogta Dávid a szemét le sem véve Eszterről. – Itt foglak előttük megdugni! Lehet, hogy utána ők is beszállnak.
      – Többet nem érsz hozzám!
      Újra eltalálta Dávidot az oldalán, és térden rúgva a földre kényszerítette. A férfi magára rántotta, így Eszter keményen a földnek csapódott a jobb térdére helyezve a testsúlyát, ami korábban sérült, ezért a fájdalom egészen a gerincéig hatolt. A férfi csípője felett térdelve semmi más nem járt a fejében csak a bosszú, kétszer arcon vágta, mire Dávid két oldalról elkapva a derekát durván magára rántotta.
      – Tudom, hogy így szereted! – fröcsögte a szavakat Dávid, miközben újra meg újra feldobta a csípőjét.
Eszter lefagyott egy percre, erre nem számított, a múlt keserű epeként marta a torkát. Áron ismét elindult, most Balázs tartotta vissza és a fejét rázta.
      – Gyerünk, Gyönyörűm! Képes vagy megvédeni magad! Én bízok benned! Sikerülni fog!
      Viktor szavai hozták vissza a nőt a jelenbe, mialatt Dávid még egyszer hozzáütötte a csípőjét. Eszter erőtlenül ököllel az oldalába csapott, a férfi válaszul mosolyogva forgatta maga alá. A pánikroham a semmiből tört rá, ismét Dávid alatt feküdt, bár már közel sem védtelen, viszont rémült igen, ezért az egyetlen olyan dolgot tette, ami képes ebben a helyzetben is megnyugtatni. Szemeivel Viktort kereste.
      – Szeretlek! Meg tudod csinálni! – mondta Viktor bátorítóan, mert csak erre volt szüksége.
      Eszter ismét bólintott, majd a jobb lábát a levegőbe emelte és teljes erejével Dávid hátába vágta a cipő sarkát. A férfi felordított, és végső elkeseredésében az öklét a nő oldalába vágta. Eszter fájdalma már elviselhetetlenné vált, és minden levegővételért meg kellett küzdenie, mégis felszívta magát, majd megint megrúgta Dávidot, aki lemászott róla, és talpra küzdötte magát. Eszter is felállt, és egy jól irányzott jobb egyenessel teljesen kiütötte. Meg mert volna esküdni, hallotta a csont repedését, de hogy a kezében vagy Dávid állában, már nem tudta. Zihálva nézte a lábai előtt eszméletlenül heverő férfit, és hosszú évek után most először érezte magát erősnek.
      – Büszke vagyok rád! – zökkentette ki Viktor. – Tudtam, hogy képes vagy rá!
      – Sikerült, vége van – mondta Balázs.
      Eszter Viktorhoz sétált, bár alig állt a lábán. Szorosan átölelték egymást, a nő mit sem törődött most a többiekkel, azt tette, amit a szíve és a lelke is akart. Áron és Balázs leesett állal figyelték az összeölelkező párt a fejükben magyarázatot keresve.
      – Ne szoríts annyira! – nevetett Eszter. – Fáj az oldalam.
      – Sajnálom – lazított az ölelésén Viktor. – Annyira hiányoztál!
A nő hátatfordítva Balázséknak csókolta meg Viktort röviden, de elég édesen, hogy a férfi többet akarjon.
      – Te is nekem! – suttogta elhúzódva.
      – Csak színjáték volt – értette meg Balázs.
Közben megérkeztek Zalánék is, akiket Áron erősítésnek hívott, mert tudta, hogy bennük Eszter maradéktalanul megbízik.
      – Kórházba kell menned – mondta Viktor.
      – Először vizsgáljuk át a házat, nem akarok semmi meglepetést. Utána bemegyek, ígérem. Várj meg kint – felelte Eszter kimerülten.
      – Tényleg, fel vagyok függesztve.
      – Hivatalosan visszaveszlek – szólt közbe Áron. – Neked tényleg kint kell várnod, Balázs.
      – Nem kell, maradok felfüggesztve – mosolygott Viktor. – Balázzsal kint megvárunk.
      – Zalán, vigyék be, és el ne felejtsék ismertetni a jogait.
      – Igenis, Főnök! Nagyon szép volt!
      – Köszönöm! Menjünk, nézzünk szét. Robi?
      – Azt üzeni, hogy jön, amint tud – szólt vissza az ajtóból Lajos.
      Áronnal kettesben kezdték el a házkutatást, pár percen belül a helyszínelők is csatlakoztak a munkához, akik korábban az otthonukban kerestek nyomokat. Miközben mindent lefényképeztek a szobában, aminek a fala Eszter képeivel volt tele, újabb fotókat találtak.
      – Főnök! – szólt az egyik helyszínelő.
      – Igen?
      – Ezeket is be kell vinnünk.
      Eszter belenézett a borítékba, amelyben fényképek voltak, némelyiken Viktorral az őrs előtt vagy a házuk teraszán csókolózik, és ezek voltak a kevésbé kínosak. Mindegyik képre ráírta, hogy ribanc.
      – Legalább meg lesz a jó hírem a kapitányságon – felelte Eszter megszégyenülve. – Találtak más bizonyítékot?
      – Meg vannak a felvételek a lehallgatásokról. Rengeteg fényképet, sőt ruhákat is találtunk, illetve fehérneműket. Meg persze a videó, amit maguk készítettek, amin beismeri az emberrablást és a nyilvánvaló szándékot is. Most nem ússza meg.
      – Köszönöm szépen!
      – Főnök, maga oldotta meg a helyzetet! Büszke lehet magára, mert mi azok vagyunk!
      – Köszönöm szépen! Öröm magukkal dolgozni! Nagyon jó munkát végeznek.
      Őszintén beszélt, imádott Tiborral és a csapatával dolgozni, mert mind szakszerűen végezték a munkájukat, miközben emberségesek maradtak. Ettől függetlenül a szoba közepén állva figyelte, amint egyesével szedik le a fotóit a falakról. Vége van, ő győzött!
      – Eszter, szerintem mehetünk – szólt Áron. – Én visszamegyek Robival, te meg menj a kórházba.
      – Igenis.
      – Kikísérlek – mondta Robi. – Úgyis beszélnem kell veled.
      – Ajaj – sóhajtott fel Eszter, de meg is bánta, ahogy a bordái megmozdultak.
      – Örülök, hogy semmi bajod nem esett – közölte a férfi, és fittyet hányva Eszter örökös távolságtartására magához ölelte.
      – Ne ilyen erősen, a bordáim – nyögte a nő fájdalmasan.
      – Ne haragudj! – eresztette el, és a szemébe nézett, amit az utóbbi időben túl sokszor látott kimerültnek. – Másrészt, akkor nem is szakítottatok?
      – Nem. Gyertek át este, és elmondjuk mindenkinek egyszerre.
Esztert az autó felé sétálva Viktor már kitárt karral várta, ő pedig szorosan hozzásimult. A kórházba vezető úton nem beszéltek, a nő nagyon fáradt volt, csak fogták egymás kezét.
      – Már megint? – kérdezte Csaba a kórterembe lépve.
      – Muszáj volt – védekezett Eszter rögtön, mert gyűlölte a kórházakat. – Képek is kellenek a feljelentéshez.
      – Akkor hívom Andit – vette elő a telefonját Csaba.
      – Kezdem azt hinni, csak egy kifogás vagyok, hogy minél többször láthasd – somolygott Eszter.
      – Nagyon jó, nyomozó! – nevettek mind.
      – Megint itt? – kérdezte Andi, amint belépett.
Nem tudta leplezni az ijedtségét, mondjuk az Eszter arcán lévő vörös folt nem sok okot adott a nyugalomra.
      – Véletlenül nem vagytok ti házasok? – ütötte el Eszter viccel a helyzet komolyságát.
      – De azok vagyunk – válaszolt Andi, mielőtt visszatért volna a komolysága. – Eszter, komolyan, mi történt?
      – Verekedtem, és képekre van szükségem. Meg a hivatalos jelentésetekre. Viktor, kint megvársz?
      – Persze.
Megvárta, amíg a férfi kiment, és levette a pólóját. Önmaga számára is sokkoló volt a látvány, és ezt Viktornak kettesben szeretné megmutatni.
      – Jézusom! Eszter, mi a fene történt veled? A hátad! – kiáltott fel Andi döbbenten.
      – Kék?
      – Egyáltalán nem vicces.
      – Tudom, csak csinálj képeket. Pár napja nekilöktek egy autónak, utána egy falnak. Ma pedig a verekedés. Egyébként, minden meglátszik a bőrömön, gondolom, mert vékony.
      Pár perccel később már készen is voltak a fényképek Eszter sérüléseiről, valamint túlestek a vizsgálatokon is. A bordái, a térdei zúzódtak, ahogy az arca is, mégis fáradt mosollyal az arcán hallgatta az aggodalmaskodó orvosai tanácsát, miszerint pihenjen. Nem is igazán vágyott most másra.
Viktorral a büfében vettek két kávét, és az autó előtt megálltak. Eszter letette a két poharat az autó tetejére, és átkarolta a férfi nyakát, finoman magához húzta, és megcsókolta.
      – Tudod, nagyon hiányoztál! – mondta Eszter.
      – Te is nekem! Balázs azt mondta, kitúrtad a kanapéról – nevetett.
      – Igen – Viktornak dőlt. – Nem tudok nélküled aludni a hálóban. Menjünk, mert nagyon fáradt vagyok. Beszélnem kell még Lolóval, és remélem a többiek is ott lesznek egy órán belül.
      – Csókolj meg, és utána hazaviszlek.
      – Ez zsarolás!
      – Nem, csak motiváció!
      – Te akartad – vigyorgott rá a nő, majd úgy csókolta meg Viktort, mintha az élete múlna rajta. – Megfelel? – kérdezte, miközben az ajkaik még összeértek.
      – Szeretlek!
      – Én is szeretlek!
A konyhában telepedtek le, Lolón, Dián és Tomin kívül mindenki ott volt, aki Eszter számára fontos Viki, Robi, Áron, Balázs és Viktor.
      – Honnan kezdjük? – kérdezte Eszter, és leült az asztalhoz.
      – Az elejétől – vágta rá Áron.
      – Tényleg – forgatta a szemét és belekezdett. – Szóval tudtuk, azt akarja elérni, hogy egyedül maradjak, védtelenül. Arra számított, hogy én fogok elköltözni, és így könnyebben elkaphat.
      – Ezért úgy döntöttünk, hogy Eszter marad Balázzsal és Áronnal, míg én elköltözök.
      – Oké, és ezt mikor beszéltétek meg? – kérdezte Áron, mert ő nagyon jól emlékezett arra a beszélgetésre és biztos volt benne, hogy ilyesmiről szó sem volt.
      – Szombaton itt a konyhában, bár igazából nem beszéltünk. Csak láttuk egymás szemében, hogy mit kell tennünk – válaszolta Viktor komolyan. – Éreztem abból, ahogyan rám nézett. Nem akartam, hogy baja essen, de tisztában voltam vele, egyedül kell megtennie.
      – Ne szívasd őket! Abból jött rá, amit mondtam – nevetett fel Eszter, majd az oldalához kapott.
      – Az enyém romantikusabb volt. De igen. Ahogy mondta, tudtam, mit akar, bár a szeme is ugyanezt mondta. Gyönyörű szép szemei vannak – vigyorgott rá, Eszter pedig elpirult.
      – Ezért adott egy nyomkövetőt, így mindig tudta, hogy hol vagyok – folytatta Eszter.
      – Hogy beszéltetek? – tudakolta Balázs.
Felnevettek.
      – Leveleztünk. Kellett egy másik terv, ugyanis a két nyomkövető, amit Dávidra raktam, egymástól függetlenül mozgott. Így mikor felfüggesztettem Viktort, ő követte Dávidot, és kiderült, hogy nincs társa. A csomagokat a futárszolgálat szállította egy másik szállodába.
      – Balázs mesélt a hívásokról, nagyon rossz lehetett – jegyezte meg Viktor Esztert ölelve.
      – Csak amíg aludni próbáltam – felelte halkan. – Azt hiszem, két éjszaka után feladtam, és meg sem próbálkoztam vele.
      – Túlélő mód? – kérdezte Viktor.
      – Nem volt más lehetőségem – csóválta meg a fejét. – Tudtam, hogy csak nyomást akart gyakorolni rám.
      – Tudom – puszilta meg Eszter fejét, és visszafordult a többiek felé, akik vidáman figyelték őket. – Szóval ennyi. Nem szakítottunk soha, hogy hagyhatnám el életem szerelmét?
      – Tényleg ennyi, tudtam, hogy ha Viktor a közelemben marad, akkor nem fog támadni – zárta le Eszter is. – Köszönöm szépen mindannyiótoknak.
Miután Balázs kivételével mind elmentek, Eszternek még maradt egy halaszthatatlan dolga, mielőtt nyugodt szívvel aludna.
      – A terembe? – vetette fel Viktor ismerve Esztert.
      – Igen, beszélnem kell vele.
      – Balázs?
      – Nem, köszi. Inkább alszok egy jót.
Eszter habár már neki is köszönetet mondott, újra megtette, mert egyedül Balázs tudja, hogy mit érzett abban a pillanatban, amikor legyőzte Dávidot.
      – Mindent köszönök! – ölelte át hálásan.
      – Mindig is akartam egy kishúgot – mormolta Balázs elérzékenyülve, Eszter sikere úgy hatott rá, mint annak idején a sajátja. – Bár abba nem gondoltam bele, hogy ennyi baj lesz vele – tette hozzá vigyorogva.
      Viktorral kettesben lassú tempót diktálva futottak el az edzőteremig, ahol most is Noel állt a pult mögött. Köszönés után Viktor magukra hagyta őket és a terem túlsó végében lógó bokszzsákhoz lépett.
      – Beszélhetünk?
      – Persze, Eszter.
A nő úgy lépett hátra, mint akit pofon vágtak, hiszen Noel sosem szólította az igazi nevén.
      – Eszter? – kérdezett vissza.
A hűvös hangnem, és az, hogy így hívta, elgondolkodtatta, majd meglátta a repülőjegyet a pulton.
      – Mikor?
      – Három nap múlva.
      – Miért? – döbbent meg Eszter.
      – Mit miért? – értetlenkedett Noel.
      – Miattam?
      – Ne csináld ezt.
      – Miattam. Haragszol rám vagy bűntudatod van? – tette fel a kérdést egyenesen a nő, mire Noel megrázta a fejét. – Szóval bűntudat. Nem a te hibád volt, téged is bedrogozott.
      – Azért mentem veled, hogy megvédjelek, de csődöt mondtam ismét, mellőlem vitt el.
      – Most már meg tudtam védeni magam vele szemben – próbálkozott Eszter.
Amilyen bosszantónak tartotta az elején Noelt, úgy kedvelte meg egyre jobban, míg végül a bizalmába fogadta és barátjaként szerette. Pontosan ezért esett ilyen rosszul a férfi visszakozása.
      – Nem lehetek a barátod, még egyszer nem tudnám elviselni. Jobb lesz nekünk egymástól távol.
      – Rendben, legyen – bólintott a nő keserűen, mert tényleg megkedvelte. – Csak, tudod mit nem értek? Amikor először sétáltam be azon az ajtón, akkor te miért nem értetted meg, hogy hagyj békén? Tudtam, hogy ez lesz a vége. Jó utat! Vigyázz magadra!
Viktor megérezte, hogy Eszter felé tart, megfordulva puszit adott az arcára és hazáig sétáltak.
      – Elmegy. Miattam – bukott ki a nőből.
      – Nem mindenki bírja ezt a munkát, Eszter.
      – Akkor miért csinálta ezt az egészet? Miért kellett a közelembe férkőznie?
      – Mert akkor és ott egymás barátságára volt szükségetek.
      – Akkor sem igazságos!
Az út végét csendben tették meg, és a házba lépve a hálószoba felé indultak, ahol egy újabb nehéz beszélgetés várt rájuk.
      – Mutatnom kell valamit, és tudom, hogy nem fog tetszeni – törte meg a csendet Eszter.
      – Miattam nem kell szoronganod, tudom, hogy egy sérülés lesz.
      – Kicsit több annál, azonban veled akarok forró fürdőt venni, úgyhogy így is-úgy is látni fogod.
Levette a felsőjét és megfordult, Viktornak háttal.
      – Úristen! Ez… ezt mikor? Fáj? – dadogott összevissza Viktor Eszter hátát nézve.
      – Pár napja, és már nem fáj. Viszont tudnom kell, hogy így is rendben vagyunk?
      – Persze! Senki sem állhat közénk – jelentette ki a karjaiba zárva.
      – Viktor, sajnálom. Tudom, nagyon nehéz volt neked.
      – Neked meg annál is nehezebb volt. De most már itt vagy! – megpuszilta a homlokát.
      – Köszönöm szépen, hogy mellettem álltál és biztattál!
      – Semmiség.
      – Nem, nekem mindent jelentett.
      – Nagyon büszke vagyok rád! És nem zavarnak a zúzódásaid, csak aggódok, hogy ne okozzak fájdalmat.
      – Akkor egyedül megyek fürödni.
Eszter mosolyogva sétált a fürdőbe, de Viktor hátulról felkapta és megforgatta.
      – Arról szó sem lehet – mosolygott, miközben visszavitte a hálóba. – Majd én elkészítem a fürdőt.
      – Rendben – bólintott a nő.
      – Utána maratoni alvás? – lesett ki a fürdőből, miután megnyitotta a vizet. A nő a hálószobai tükörben nézte magát. – Eszter! Min gondolkodsz?
      – Andi nem kérte, hogy álljak mérlegre – felelte szomorúan.
      – És ez mit jelent? – ráncolta a szemöldökét, mert nagyon is jól tudta.
      – Azt, hogy nem vesztegethetem el az időmet – most mondta ki először hangosan, ettől pedig az egész valóságos lett számára. – És az alvás nagyon is annak tűnik.
      – Muszáj aludnod, itt leszek melletted végig, úgyhogy együtt leszünk. Utána pedig kitalálunk valamit, még fiatal vagy és erős. Bízz bennem!
      – Bízom. Nagyon szeretek veled lenni.
      – Tudod mit? Éljünk veszélyesen! Hozz egy doboz vanília fagyit, és fürdés közben megesszük.
      – Előtte azért a pólómat visszavenném – nevetett.
Később a teraszon egymást átölelve szívták a cigit, majd Eszter megcsókolta Viktort és a hátát simogatta, utána puszilgatni kezdte a nyakát.
      – Eszter.
      – Igen?
      – Rettegek!
Eszter abbahagyta a csókolgatást, és Viktor szemébe nézve a vágy mellett fájdalmat, rettegést látott.
      – Mitől?
      – Attól, hogy fájdalmat okozok neked.
      – Nem fogsz.
A hálóba vezette a férfit, és az ölébe ülve újra megcsókolta, míg az ujjai fürgén siklottak a fejbőrén.
      – Már minden rendben! – súgta Viktor szájába. – Nagyon hosszú volt ez a két hét az érintésed nélkül.
      – Nagyon kívánlak!
      A szenvedélyes csókolózás közben lassan vetkőztették egymást, csupán néha szakítva el az ajkaikat, hogy minden ruha lekerüljön róluk. Eszter elnyúlt Viktoron élvezve a kemény testet maga alatt.
      – Kérlek, szólj, ha valami nem jó, Gyönyörűm!
      – Ígérem – mondta felemelkedve, és lassan ráereszkedett.
Viktor le sem vette róla a szemét, hogy lássa, ha baj van.
      – Látod, mondtam, már nincs baj.
Mosolyogva megcsókolta Viktort, ezután a szerelmük ütemére mozogni kezdett kezeit a férfi mellkasára nyomva.
      – Légy óvatos, nem kell sietned!
      – Nem is akartam – nevetett a nő.
      Viktor Eszter csípőjét szorította, meghagyva neki az irányítást, de többet akart belőle, még több bőrt érezni. Felülve átölelte, az arcát a nyakába fúrta, és néha-néha megcsókolta. Erősen ölelték egymást, amikor átcsaptak rajtuk a hullámok, majd Viktor hátradőlt, Eszter pedig rá. Csak a gyors és hangos légzésüket hallották.
      – Nem fáj sehol? – faggatta aggódva a férfi.
      – Nem. Nyugodj meg! Szóltam volna, ha bármi kellemetlen vagy fáj. Nagyon hiányoztál!
      – Te is hiányoztál! Az ölelésed, a csókod, az, hogy mellettem legyél.
      – Felöltözök, utána alszok.
      – Félsz?
      – Nem, csak fáradt vagyok. Holnap reggel felkeltesz a gyógyszerek miatt? – kérdezte, miután felvette a pulóvert és zoknit is húzott.
      – Persze, nem probléma – bólintott Viktor és idegesen figyelte Esztert. – Fogsz tudni aludni ennyi ruhában?
      – Igen.
      – Van egy ötletem.
      – Remélem valami hasonló, mint ami az én fejemben köröz – nevetett Eszter.
      – Abban biztos vagyok, hogy a te fejedben mi forog – kacagott Viktor. – Én az alvásra gondoltam. Legalább a pulóvert vedd le, nem lesz semmi baj.
      A nő válasz helyett magára húzta és forrón csókolta, magán akarta érezni a férfi súlyát. Viktor eleinte vonakodott, hiszen Eszter tele volt zúzódásokkal és az ő kilencven kilójával nem volt éppen könnyű.
      – Csak lassan, nincs semmi baj – suttogta, amikor megérezte a férfi hezitálását.
      Abban a pillanatban, ahogy Eszter a hátába markolt, és még szorosabban hozzásimult, Viktor már tudta, hogy minden rendben, ennek ellenére nagyon gyengéd és óvatosan volt. Csókolták, ölelték egymást a saját világukba zárva, újra és újra remegés söpört végig rajtuk. Az utolsó hullámok elülte után Viktor gyorsan átfordult, hogy a nő kerüljön felülre, és hosszú ideig csak ziháltak.
      – Eszter.
      – Hmm.
      – Engem nem zavar, hogy meztelenül alszol, de tudom, téged igen. Öltözz fel, mielőtt elalszol.
      – Hol a ruhám? – az ágy szélére ülve felvette a pólót és az alsót. – Mindjárt jövök.
Viktor a konyhában szendvicset készített, amikor Eszter hátulról ölelte át, és az arcát a hátára simította.
      – Ez is nagyon hiányzott, hogy hátulról ölelj át.
      – Nem voltál az ágyban – motyogta Eszter.
      – Megéheztem, te is kérsz?
      – Csak egy kicsit.
      – Gyere, ülj az ölembe. Együnk.
      Eszter megette a fél szendvicset, és Viktor mellkasának dőlve elaludt. Amikor ő is befejezte az evést, a hálóba vitte, és ráadta a melegítő alsót, betakarta és mellé feküdt. Eszter megfordulva Viktor mellkasára hajtotta a fejét, a lábát pedig az övébe akasztotta. Viktor tartott tőle, miként fogja tudni felkelteni hétkor, mivel hajnali kettő is elmúlt.

Viktor hatkor kelt, óvatosan kimászott az ágyból, pólót és nadrágot húzott, majd a konyhában főzött egy kávét. A forró feketét kortyolgatva eszébe jutott valami.
      – Kérni akarok egy szívességet, de sietned kell – rontott be a vendég hálóba.
      – Neked is jó reggelt! Mondd – morogta Balázs.
      – El kell menned gyümölcsöt és zöldséget venni. Most.
      – Nadrágot vehetek vagy bokszerben menjek?
      – Igyekezz, Esztert ötven perc múlva kell keltenem.
      – Írd össze, öt perc és indulok.
      – Oké. Mondtam már, hogy siess? – kérdezett vissza mosolyogva, amiért Balázs egy párnát vágott hozzá.
Alig telt el harminc perc, és Balázs visszajött a bevásárlásból, mialatt Viktor recepteket keresgélt. Mindenáron segíteni akart Eszternek.
      – Mindent hoztam, habár még életemben nem vettem kókusztejet. Mit tervezel? – kíváncsiskodott Balázs.
      – Eszternek készítek turmixot. Napokig fog aludni, de a gyógyszer miatt fel kell keltenem.
      – Akkor enni sem fog – bólintott Balázs keserűen, mert értette a ki nem mondott szavakat is. – Nem tudom, mondta-e neked, hogy…
      – Láttam rajta, hogy fogyott – sóhajtott fel Viktor, majd megrázta a fejét, nem lehet negatív. – Azt hiszi, hogy nincs esélye… muszáj tennem valamit, Balázs! Nem lehet vége így, még olyan fiatal.
      – Ha kialudta magát, jobb lesz – biztatta a barátja és hitt benne, hogy tényleg így kell lennie. – Ez egy jó ötlet! Mit segítsek?
      – Szereld össze a smoothie készítőt, kérlek.
Amíg Balázs a gépet csomagolta ki, ő előkészítette az alapanyagokat a recept alapján.

Kókuszos-banános-áfonyás smoothie:
375ml kókusztej
1 közepes banán
55g friss vagy fagyasztott áfonya
1-2 szem datolya
35g (pörkölt) mandula
1 kanál chia mag

      Mindent beledobált a gépbe és bekapcsolta, alig két perccel később már készen is volt. Bement a fürdőbe, kihozta Eszter gyógyszereit, hogy kiadagolja, összesen hat tabletta volt, minden egyes nap. Pohárba öntötte a turmixot, és a hálóba indulva a válla fölött hátraszólt.
      – Szoríts, hogy megigya. Köszönöm, jó barát vagy!
      – Biztosan megissza, és ez a barátok dolga.
Mindent lerakott az éjjeliszekrényre, és leült az ágy szélére. Nagy levegőt vett, és adott magának egy percet, az alvó nőt figyelte, akinél soha nem látott szebbet.
      – Eszter, be kell venned a gyógyszert. Hahó, Gyönyörűm! – simogatta meg a haját és az arcát. – Eszter, ébresztő!
Finoman megrázta a vállát, de ez sem segített, újra és újra szólongatta. Legalább tíz percébe telt, amíg fel tudta kelteni.
      – Ülj fel – kérte halkan, ahogy a nő szeme résnyire nyílt.
      – Egy perc – felnyomta magát az ágytámlához és nekidőlt.
      – Csináltunk turmixot, jobb lenne, ha azzal vennéd be a gyógyszert, és csak utána innál vizet.
      – Nagyon jó ötlet volt, kedves tőletek – ásított.
      – Ne aggódj, finomabb, mint, ahogy kinéz. Tessék.
Egyesével vette be a gyógyszereket, mindegyik után turmixot ivott. Megitta az egészet, utána még fél pohár vizet is.
      – Köszönöm, nagyon finom volt – mondta és visszafeküdt aludni.
Viktor homlokon csókolta, vágyott a csókjára, de Eszter már aludt, és nem akart semmi bajt.
      – Na, hogy ízlett neki? – faggatta Balázs, amint a konyhába lépett.
      – Azt mondta, finom volt.
      – Jobb lesz, lassan, de biztosan jót fog tenni neki ez a rengeteg gyümölcs. Lehet, hogy jövő héten már jobb étvágya lesz.
      – Attól félek, jövő héten minden sokkal rosszabb lesz, és nem tudunk ellene tenni semmit – válaszolt Viktor csalódottan.
      – Miért lenne rosszabb? – kérdezett vissza Balázs, azonban eszébe jutott a reggel a tanyán, amikor egy hihetetlenül boldog nő rohant a konyhába, mert hízott két kilót.
Később ugyanez a nő vált sápadttá és idegessé, mert kimaradt a menzesze.
      – Emlékszem, most már értem. Akkor a héten minél jobban fel kell töltenünk vitaminokkal.
      – Nem kelthetem, csak reggel – rázta meg a fejét csüggedten Viktor.
      – Meddig fog aludni?
      – Nem tudom biztosan, három vagy négy nap. Nem érdemli meg ezt a sok szenvedést.
      – Jövő héten gyertek el hozzám, Vihar majd segít neki.
      – Nem tudom, Balázs. Nem fogja itt hagyni a munkát.
      – Rendben, majd meglátjátok. Az ajánlat él.
      – Köszönjük!
      – Te nem adhatod fel, ha ő meg is teszi, bár nem fogja!

A következő reggel újabb turmixszal készült, ezúttal egy eper shake-hez hasonlóval. Tisztában volt vele, hogy a sok gyümölcs segít, viszont ismerte Esztert és a vanília fagylalt volt a gyengéje.

Eper turmix:
40dkg eper
1 kanál zabpehely
1,5dl vanília fagylalt
10dkg mandula
1 kanál szezámmag

Ma könnyebb dolga volt, elég volt Eszter vállát megrázni és felébredt, de nehezen mozgott.
      – Ülj fel Gyönyörűm!
      – Oké – motyogta Eszter, és felülve kifelé fordult az ágy szélére. – Ki kell mennem, egy perc.
Ahogy felállt, a bordáiba hasított a fájdalom, az oldalához kapott és meggörnyedt.
      – A bordáid? – kérdezte Viktor, de már mellette állt a karját fogva.
      – Igen, nincs baj. Csak nem jó oldalamon feküdtem. Megy egyedül, engedj, kérlek.
      Pár perccel később újra ágyban volt Viktor aggódó tekintetét végig magán érezve. Általában egyszerre veszi be a gyógyszereket, most szándékosan erőltette magára, hogy az összes turmixot megigya. Viktor egyelőre nem feküdt mellé, hiszen rengeteg házimunka gyűlt össze mióta elköltözött, és kellett valami, ami lefoglalja, hogy ne bámulja állandóan Esztert. A fürdőben elindította a mosást, kisúrolta a kádat, a mosdókagylót és a WC-t. Ezután a konyhában alaposan letörölt mindent, kitakarította a hűtőt, és a mikrót is. Nem értette, hogy ez miként segít Eszternek megnyugodni, mert nála nem vált be. Csak akkor csökkent az idegessége, amikor a nő mellé bújva ölelte át.
      Eszter éjfél környékén ébredve elég erősnek érezte magát, hogy letusoljon és fogat mosson. Hihetetlennek tűnt még mindig a számára, hogy ezek a hétköznapi dolgok is mekkora erőfeszítést igényelnek tőle a rosszabb napokon. Ettől függetlenül örült, amiért mindezt egyedül csinálta meg, és még igazán fáradtnak sem érezte magát, így az ágy mellett a törölközőt a földre dobta. Bemászott az ágyba magára húzva a takarót és mélyen beszívta a férfi illatát, akit imád.
      – Viktor, ébren vagy? – simogatta meg az arcát. – Viktor?
      – Fent vagyok! – riadt fel a férfi rögtön és ijedten fordult felé. – Valami baj van? Mi történt?
      – Semmi, ne aggódj. Emlékszel, hogy azt mondtam, nem fogom elvesztegetni az életem?
      – Igen, bár nem értelek – válaszolta álmosan hátradőlve.
      – Felébredtem, és gondoltam, még nem alszok vissza. Mondjuk te sem, de ezt be tudjuk járulékos veszteségnek – nevetett fel.
      – Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondta Viktor mosolyogva, mert a nevetése ajándék volt a sötét időkben.
Eszter megfogta a kezét, és a térdétől egészen a melléig vezette, hogy egyértelművé tegye a szándékát előtte.
      – Ha túl fáradt vagy, akkor felöltözők.
      – Egyáltalán nem vagyok fáradt – vágta rá Viktor éberen, és a nőre gördült.
      Órákon keresztül hagyták, hogy az egymás iránt érzett kiapadhatatlan szerelem és vágy irányítsa őket. Eszter Viktor oldalához simult, és amint a feje a mellkasát érte, elaludt, míg a férfi még mindig levegő után kapkodott.

Reggel nem ébredt fel magától, arra riadt, hogy Balázs a háló ajtaján kopog és őt szólongatja.
      – Viktor, mindjárt hét óra!
      – Fent vagyok, azonnal megyek – felelte, és kibújt Eszter öleléséből.
      – Baj van? – kérdezte hunyorogva a nő, majd látta, hogy éppen bokszert és nadrágot vesz magára.
      – Nem, csak elaludtam – letérdelve az ágy mellé megpuszilta a homlokát. – Nincs rajtad ruha, próbáltalak éjjel kelteni, de nem ment.
      – Semmi baj, adnál tisztát?
Viktor megcsókolta az arcát és bólintott, majd a ruháit az ágy szélén hagyta, mert Eszter újra aludt.
      – Ne haragudj, Viktor! – fogadta Balázs. – Csak a gyógyszerek miatt szóltam.
      – Jól tetted. Elaludtam, neki viszont muszáj bevenni. Nem is tudom, hogy lehettem ennyire felelőtlen.
      – Ember vagy, és nem voltál felelőtlen – ellenkezett a barátja. – Készítettem turmixot is. Remélem, hogy nem baj.
Viktor megölelte a barátját, és megveregette a vállát, mindig is számíthatott rá, az pedig, hogy ennyire a szívén viseli a szerelme sorsát, még hálásabbá tette.
      – Még szerencse, hogy téged választottalak legjobb barátnak! – jelentette ki büszkén.
      – Ez nem lehet igaz! – cukkolta Balázs. – Mindenki tudja, hogy én választottalak téged. Na, menj, vidd be neki.
      – Mi van benne?
      – Ananász, narancs, cseresznye és kókusztej. Kesudió, és egy kevés törökmogyoró – Viktor kérdőn nézett rá. – Elugrottam bevásárolni, nemsokára elutazok. Haza kell mennem.
      – Te itt is otthon vagy.

      Eszter hajnalban kelt, alig múlt négy óra, azonban érezte, hogy most jól van. Kikecmergett Viktor mellől, ami közel sem volt egyszerű, mert a férfi még álmában is szorosan tartotta. Egy forró fürdő után a konyhában körbenézve látta, hogy a fiúk vásároltak, amit egy bőséges és finom reggelivel akart megköszönni. Szalonnát és tojást sütött, mellé áfonyás muffint, majd megtalálta a smoothie készítőt. Mosollyal az arcán vanília fagyit, barackot, mézet, banánt és almát tett a gépbe egy kevés fahéjjal, majd ezeket három pohárba töltötte.
      A sajátjával vette be a gyógyszereket, és úgy döntött, hogy nem retteg tovább, legalábbis most nem. Ideje volt megdolgoztatnia az izmait és szörnyen vágyott már futni, ezért futóruhát húzott. Viktor mellé a párnára tett egy üzenetet.

Konyha.

A konyhában egy kicsit hosszabbat hagyott, mert nem akarta, hogy aggódjanak érte.

Futni mentem a környéken, nemsokára jövök. Reggelizzetek!

      Indulás előtt még evett egy muffint, majd futócipőt véve zenét kapcsolt és elindult. Viktor szeme egyből a papírlapon akadt meg ébredés után, és követte az azon hagyott utasítást. Csalódottan nézett körbe a konyhában, mert Esztert nem, csupán egy újabb üzenetet talált. Mégis elmosolyodott, mert ez azt jelentette, hogy a nő jól van.
      – Ezt te készítetted? – döbbent meg Balázs a megterített asztal láttán.
      – Dehogyis! – nevetett Viktor az ötlet képtelenségén. – A palacsintasütésben kimerül a tudományom. Eszter volt, hagyott üzenetet, mert elment futni, az előbb keltem én is. Gyere, együnk, amíg meleg.
      – Nem várjuk meg?
      – Majd eszünk akkor is – dörzsölte meg a hasát Viktor. – Ínycsiklandó! Nem tudom, hogy mikor jön, de ilyen illatok mellett pillanatokon belül éhenhalok.
      – Aggódsz? – váltott komolyra Balázs.
      – Persze, de az a szemét börtönben van, Eszternek pedig pont erre van szüksége, hogy szabadnak érezze magát. Borzasztó lehetett neki a múlt hét.
      – Az volt. Egyre jobban magába fordult, és nem beszélt velem, vagyis minden másról, csak Dávidról nem. Szörnyű volt így látni, viszont tudtam, hogy sohasem jön helyre, ha nem győzi le.
      – Köszönöm, hogy mellette voltál.
      – Neked is nehéz volt, távol tőle.
      – Valahogy úgy voltam vele, ahogy te is. Segíteni akartam neki, úgy, ahogy ő kéri.
Reggeli után Viktor mosogatott, amikor Eszter a házba lépve egyből odament és átölelte.
      – Jó reggelt!
      – Neked is Gyönyörűm! Nagyon finom volt a reggeli. Hogy tetszik a gép? – mutatott a turmixgép felé.
      – Szuper. Nem is tudom, miért nem jutott az eszembe – ölelte szorosabban, mert nagyon feldobta a futás. – Jó, hogy te gondoltál rá. Nagyon ízlett, amiket csináltatok, bár az enyém is jól sikerült.
      – Minden nagyon finom volt.
      – Megmondanád, ha nem?
      – Persze! – megfordulva megcsókolta.
      – Balázs? – csillant fel a nő szeme.
      – Vásárolni ment.
      Eszter a hálóba húzta a férfit, miközben megszabadult a felsőjétől. Kivett egy óvszert az éjjeliszekrényből, míg Viktor az ágyra ülve várta, Eszter megcsókolta és kicsusszanva a karjai közül a fürdőbe indult, a férfi követte. A nő levette Viktor pólóját, amint mellé ért és végigsimította az izmait.
      – Múlt héten csak edzettél? Az izmaid még keményebbek, mint voltak. Előtte is nagyon tetszett – mondta a nő és megcsókolta a mellkasát.
      – Valahol muszáj volt az aggodalmam és a feszültséget levezetnem.
Viktor felemelve a mosógépre ültette, de Eszter leszállt. Teljesen levetkőzött, és a zuhany alá állt, Viktor csak most értette meg, hogy mit szeretne.
      – Gyere! – szólt Eszter.
      – Biztosan ezt szeretnéd? Mármint tudom, hogy most duplán védekezünk itt is, de biztos vagy benne?
      – Igen. Nem akarok több időt elpocsékolni, és én ezt imádom. Vagy neked rossz emlékek jutnak eszedbe? – kérdezte elbizonytalanodva. – Erre nem gondoltam, sajnálom. Várj meg kint, mindjárt megyek – hátat fordítva mosakodni kezdett, majd érezte, hogy Viktor megfordítja.
      – Én csak miattad aggódok – csókolta meg lágyan. – Kérlek, ha mégsem szeretnéd itt, azonnal szólj. Bent folytathatjuk.
      – Én akarom, itt és most! Akarlak!
      Megcsókolta Viktort, és a következő pillanatban a hátát a csempének támasztotta. Összeolvadtak, egyként lélegeztek és mozogtak. A gyönyör hulláma után Viktor a kádba feküdt, Eszter került felülre, és újból a vágyaik táncát járták. Kimerülten nyúltak el az üres kádban és nevettek.
Hárman készítettek később vacsorát, Eszter rákapott a turmixra, ebédhez és vacsorához is ivott egy pohárral. Miután elpakoltak, a nő a hátsó udvarra indult, de Viktor elkapta és átölelte.
      – Viktor.
      – Igyál nyugodtan, én nem iszok, nem kell félned.
      – Szeretném, ha velem innál – nézett a szemébe.
      – Rendben.
      – Balázs, iszol velünk? Hátha közben valami kínos sztorit is megtudok Viktorról – nevetett Eszter, és még jobban Viktor ölelésébe bújt.
      – Igen, úgyis azt hallottam, hogy mindenkit az asztal alá tudsz inni. Már nagyon kíváncsi voltam rá.
      – Akkor gyere, csak előtte fogadjunk.
      – Jó, találd ki, mi legyen a tét. Hozok poharat – mondta Balázs.
      – Én hozom a whiskyt – szólt Viktor.
      – Én pedig a cigit, kint megvárlak titeket.
      – Jövő héten gyertek hozzám, pihenj ott – ajánlotta Balázs, ahogy leült a kinti kanapéra. – Vihar is nagyon örülne neked.
      – Ha jól leszek, dolgozni fogok, ha pedig rosszul, akkor inkább egyedül szenvedek. Nem szeretem közszemlére tenni a gondjaimat – mondta Eszter kitöltve az első kört, és kiitta a sajátját.
      – Ez nem erről szól, hanem az egészségedről – győzködte Balázs.
      – Aljas dolog úgy beállítani, mintha én nem akarnék jobban lenni, és ezért nem megyek. Ez sokkal több ennél.
      – Ha többet bírok inni, mint te, akkor jövő héten nálam lesztek. Ha te győzöl, akkor én maradok itt – tett ajánlatot Balázs.
      – Nem kellene már hazamenned? – kérdezte Eszter.
      – Elfogadod a kihívást?
      – Nem szeretném, ha miattam kórházban kötnél ki – érvelt a nő.
      – Ne beszélj mellé, elfogadod vagy sem?
      – Elfogadom, gyerünk! – mondta, és kiitta a második pohárral. – Mesélj valamit Viktorról.
      – Általános iskola első osztálytól minden lány belé volt szerelmes, de ő nem foglalkozott velük, tudod kibe volt szerelmes?
      – Ki volt a szerencsés?
      – Anyukám! – nevetett Balázs. – Éveken keresztül virágot hozott neki és mindig dicsérte.
      – Nem is tudtam, hogy az idősebb nők jönnek be – évődött Eszter.
      – Sokáig nem tudtam, hogy nem helyes, amit teszek. Anya sem mondott semmit, Balázs anyukája meg mindig kedves volt. Már nem szeretem az idősebb nőket, téged szeretlek! – magyarázta Viktor elgondolkodva, majd mosolyogva folytatta. – Várjunk csak, te is idősebb vagy nálam.
      – Szép mentés! – nevetett Balázs.
      – Ha már itt tartunk, akkor Balázs meg a matek tanárnőbe volt szerelmes, aki akkor már legalább ötven éves volt – vágott vissza Viktor.
      – Mindig én voltam a kedvence, és irigyek voltatok rám!
Miközben mind nevettek, Eszter elképzelte a két férfit, amikor hét évesen idős nőknek udvaroltak, és nagyon aranyosnak gondolta.
      – Te jössz! – szólt Viktor. – Te kibe voltál szerelmes?
      – Senkibe – felelte kurtán a nő.
      – Most csak viccelsz, ugye? – kérdezte Viktor.
      – Beszéljünk valami másról – mondta, és kitöltötte magának a harmadik italt.
      – Dávid volt az első szerelmed? Előtte senki nem volt?
      – Hagyjuk a témát! – kiitta a poharát. – Ezzel nekem három neked kettő.
      – Túl gyorsan iszol, Eszter, lassíts! Inkább feladom – szólt rá Balázs.
      – Nem foghatod erre, ha veszítesz, küzdj férfiként! Nem hiszem, hogy azt hitted, három pohár a rekordom – terelt Eszter lassan kortyolgatva az italt.
      – Igazad van, de nem akarom azt sem, hogy miattam túl sokat igyál.
      – Ez a veszély nem fenyeget, mert nem miattad fogok túl sokat inni. Kértek fagyit? – mindketten a fejüket rázták. – Akkor csak én eszek.
      – Engedd el a Dávid témát, mert csak felzaklatod! – fedte meg Balázs, amikor a nő a házba indult.
      – Nem ez volt a célom, az még nagyobb szemétség, ha ő volt az első szerelme – felelte Viktor.
      – Nem – válaszolt Eszter visszasétálva mellé. – Nekem te vagy az első szerelmem, nem érted? Ehhez képest, ami Dáviddal volt, az semmi! Tőled, miattad érzem azt, hogy minden reggel van értelme felkelni. Vagy amikor rám nézel, látom a szemedben, hogy szeretsz, ez a szerelem! Akkor pedig te vagy az első!
      – És az utolsó! – mondta Viktor, felállt és megcsókolta. – Szeretlek!
      – Ne tereld el a figyelmem, győzni akarok – ölelte magához röviden a férfit. – Ha nem kell a szerelemről szólnia, akkor mondok mást.
      – Csak az lényeg, hogy olyat mondj, amit mi előtte nem hallottunk.
      – Nagyjából nyolc éves lehettem, amikor Dia három. Én pedig úgy döntöttem, hogy csak az egyikünk lehet szőke, ezért filctollal befestettem a haját – mesélte nevetve. – Így öt hajmosás erejéig szivárványszínű volt a haja, oviba se engedték addig.
      – Anyukád mérges lett? – kíváncsiskodott Viktor.
      – Annyira, hogy rögtön lefényképezte, miközben hangosan kacagott. Persze megbeszéltük később, hogy nem szabad ilyet csinálni, azonban akkor is vicces volt. Egy perc – pattant fel Eszter, és a hálóba ment. – Tessék.
Egy fényképet adott a két férfinak, amin egy síró kislány volt szivárványszínű hajjal.
      – Nagyon csinos lett – hadarta Viktor nevetve.
      – Nekem tetszett – vonta meg a vállát a nő pajkos mosollyal. – Sajnos sokszor esett Dia áldozatul az én kíváncsiságomnak. A fodrásza és a kozmetikusa is én voltam, ami magában foglalta a hajvágást és a sminkelést is. Anya részben partner volt benne, mindenről fényképet csinált, persze utána nem úsztam meg a beszélgetést sem.
      – Azokat megnézhetjük? – érdeklődött Balázs.
      – Nem, ezek a kínos gyűjteményben vannak, az pedig titkos.
      – Akkor te is sminkelős kislány voltál? – feszegette Balázs a témát.
      – Nem, én fiús lány voltam. Sosem vettem fel szoknyát, nem sminkeltem, nem fiúztam. Egy idő után anyának is el kellett fogadni.
      – Miért?
      – Mindig próbálkozott – mosolyodott el Eszter, amint az anyukája jutott az eszébe. – Újabb és újabb szoknyákat vett, én pedig úgy elrejtettem, hogy soha nem találta meg. Egyetlen egy ruhát vettem csak fel, mióta az eszemet tudom, azt is tőle kaptam.
      – Szerintem nincs azzal baj, ha nem minden kislány egyforma. Viszont úgy vettem észre, hogy imádsz főzni és sütni – jegyezte meg Balázs.
      – Imádtam anyával együtt főzni – mosolygott. – Te milyen kisfiú voltál?
      – Rossz – Viktorra nézve nevetett. – Sok balhéba keveredtünk, bár mindig megúsztuk. Tudsz róla, hogy Viktor alszik?
      – Csak pár perce aludt el.
      – Apukádról nem meséltél semmit.
      – Ahogy te sem – vágott vissza a nő.
      – Nem akart engem, ezért még a születésem előtt elhagyta anyát.
      – Sajnálom – bólintott Eszter megértően. – Amikor anya meghalt, apa összepakolt és elment. Utána azt mondták, hogy meghalt.
      – Sajnálom.
      – Ez van, és azt hiszem, megnyertem a fogadást, ezzel összesen nyolc pohár, neked pedig öt.
      – Ugye tudod, csak azért akartam, hogy ott legyetek, hogy gyorsabban gyógyulj?
      – Igen, csak olyankor Viktort is nehéz elviselni – vallotta be feszengve. – Mindig segíteni akar, ölbe vesz és visz. Én pedig utálom, hogy ennyire rá vagyok szorulva valakire, hiába ő az a valaki. Tudom, hogy szeretetből teszi, ettől függetlenül is megalázónak érzem.
      – Én ezt értem, csak gondolj bele abba is, hogy neki sem egyszerű nézni amint szenvedsz.
      – Ezért szeretek egyedül maradni. Balázs, ha régen ismertél volna, el sem hinnéd, hogy ez is én vagyok – nézett végig magán megvetően. – Tudom, hogy fáj neki és megpróbálom nem ellökni magamtól, ami nagyon nehéz.
      – Attól, hogy a tested most gyengébb, a lelked még ugyanolyan erős, ha nem erősebb. Ha attól tartasz, hogy akkor mutatlak be a lánynak, amikor nem vagy jól, akkor nem ismersz.
      – Nem akarom, hogy miattam küldd el. Itthon maradok és kész, majd túlélem – Viktor felé fordult. – Ébresztő. Megrázva a vállait sem kelt fel, ezért Eszter megcsókolta, amire azonnal visszacsókolt.
      – Ilyen egy jó ébresztés – vigyorgott Viktor.
      – Végig fent voltál, csaló vagy! – nevetett Eszter.
      – Igen, egy hihetetlenül szerelmes csaló – nevetett ő is. – Biztos voltam benne, hogy te nyersz. Iszunk még?
      – Nem, már késő van. Menjünk aludni.
      – Ha nem szereted, hogy ölbe veszlek, amit amúgy tudom, hogy imádsz, akkor gyere, beviszlek a hátamon.
      – Ehhez innom kell még egyet – jegyezte meg, és gyorsan ivott még egy pohárral.
      – Menjetek, majd én elpakolok – mondta Balázs.
Viktor a hátán vitte be a hálóba, ahol le akarta tenni, csakhogy a nő nem engedte el.
      – Így megfojtasz – kacagott, Eszter pedig villámgyorsasággal váltott fogást, most a mellkasát szorította. – Nem akarsz leszállni?
      – Nem.
      – Akkor csak egy dolgot tehetek.
      Leült az ágy szélére, és óvatosan hátradőlt nem engedve rá a súlyát. Eszter eleresztette, de csak azért, mert tudta, hogy a férfi meg fog fordulni, és így is tett. Szembe kerülve Viktorral egy határozott mozdulattal magára rántotta, és a lábait a derekára fonta. A kezével pedig átölelte, nem csókolta meg csak a szemébe nézett. Viktor törte meg a csendet a feje mellett a könyökén támaszkodva.
      – Szeretlek! Imádlak!
      – Mutasd meg, hogy mennyire – suttogta Eszter.
      – Hogy érted?
      – Szeretkezz velem!
Viktor vigyorgott, nagyon tetszett neki, amikor Eszter ilyen nyíltan kéri, mialatt halvány rózsaszín pír önti el az arcát. Persze megteszi kérés nélkül is.
      – Szeretlek! – mondta még egyszer és megcsókolta.
Minden szerelmét beleadta, azt akarta, Eszter érezze, hogy ő a legdrágább kincs a világon, majd amikor magára húzta és átölelte, megszólalni sem bírt, csak zihált.
      – Remélem, most már elég nyilvánvaló, hogy mindennél jobban szeretlek – nyögte Viktor.
      – Talán – mosolygott Eszter és megpuszilta a mellkasát.

Reggel az ébresztő keltette őket, habár Eszter lenyomta, továbbra sem szállt le Viktorról. Pár percig csak ölelték egymást kásás, rekedt hangon köszönve.
      – Be kell vennem a gyógyszereket – törte meg a nő a pillanatot.
      – Utána siess vissza hozzám.
      – Vagy gyere velem, csináljunk reggelit egy jó turmixszal, együnk, utána pedig töltsük ágyban a napot.
      – Egész nap aludni akarsz? – kérdezte Viktor kacéran.
      – Ilyen jól ismersz? Hihetetlen. Persze, hogy aludni akarok egész nap!
Megcsikizte Viktort, aki átfordult, és most Esztert csiklandozta, aki a derekára fonta a lábát. Régen nem nevettek ennyit.
      – Feladom, csak ne csikizz tovább, Viktor!
      – Tessék?
      – Feladom!
      – Rendben, várj egy kicsit! – sóhajtott fel a férfi vágyakozva. – Öltözzünk fel, így túl nagy a kísértés. Neked előbb gyógyszert kell bevenni és enni. Utána az enyém leszel!
Kiszállt az ágyból, bokszert húzott, Eszternek pedig tiszta ruhát dobált az ágyra.
      – Te lüke, én már most is a tiéd vagyok.
A nő fehérneműben felállt az ágyon, átölelte az ágy mellett álló férfit, akitől így is csak egy fejjel volt magasabb.
      – Szeretlek és ha most nem engedsz el, akkor a következő két órát itt töltjük az ágyban.
      – Nem is olyan rossz ötlet – felelte mosolyogva a nő.
      – Eszter! – szólt határozottan. – Mindennél jobban szeretnék veled itt maradni, de a gyógyszer most fontosabb. Kérlek!
      – Igen, tudom. Menjünk.
A konyhában gyorsan összedobtak egy turmixot, amivel Eszter bevette a gyógyszereket, és kettesben reggelit készítettek.
      – Odaég a palacsinta – közölte, mert látta, hogy Viktor folyamatosan őt nézi.
      – Te sokkal szebb vagy – vágta rá, és kelletlenül fordult a tűzhely felé.
      – Koncentrálj! – pirított rá somolyogva. – Este futunk a pályán?
      – Persze, veled akárhol. Kész a palacsinta!
      – Akkor együnk! Balázsnak szólsz?
      – Aha.
Két perccel később már ketten jöttek ki a szobából, Balázs nem úgy festett, mint aki boldogan ébredt fel.
      – Jó reggelt, Eszter!
      – Szia! Mit művelt?
Balázs felhúzta a hátán a pólóját, és egy kézlenyomat volt rajta.
      – Viktor? – vonta kérdőre Eszter.
      – Csak játék volt, akkor bezzeg nem hisztizel, ha te keltesz így – mondta a barátjának.
      – Legutóbb nem így keltettelek – felelte gyerekesen.
      – Persze, mert Eszter is velem aludt, ha egyedül lettem volna, akkor te is rám csaptál volna!
      – Igazad van. Hagyjuk ezt a hülye ébresztést. Oké? – nyújtott kezet Viktornak.
      – Rendben.
Reggeli után Viktor ölbe kapva a nőt a hálóban az ágyra fektetette és fölé hajolt.
      – Mire véljem ezt? – somolygott Eszter.
      – Nem tudtam tovább várni! Hol hagytuk abba reggel?
      A választ sem várta meg, csiklandozni kezdte Esztert, de ő sem hagyta magát, úgy megcsikizte, hogy Viktor azt a kezét is elkapta, amelyiken támaszkodott, így ráesett, mondjuk csak tíz centiről, mégis halálra rémült. Azonnal felült mellé.
      – Eszter, jól vagy? Nem esett bajod? Véletlen volt.
      – Nem esett bajom. Másrészt nem vagyok jól, mert leszálltál rólam. Nem vagyok annyira törékeny, mint amennyire annak látszom. Próbálom nem magamra venni, de nehéz. Szóval lennél szíves folytatni, amit elkezdtél?
Mindketten tudták, hogy fájt neki, mivel az egész teste tele van zúzódással, viszont közel sem annyira fájdalmas, mint a visszautasítás.
      – Eszter.
      – Jól figyelj rám! – jelentette ki Viktor ölébe ülve, az arcát a kezébe vette és a szemébe nézett. – Egyáltalán nem fájt. Az viszont igen, hogy ennyire félsz tőlem, félsz velem lenni, és már ennyitől képes vagy bepánikolni. Akkor mégis, hogy gondoltad, hogy a végén is velem leszel? Ott fogsz ülni csendben az ágyam szélén? Ez nekem így nem megy.
      – Mondtam neked, rettegek attól, hogy fájdalmat okozok.
      – És mennyivel jobb a lelki, mint a fizikai fájdalom? Miért kell egyáltalán ezzel foglalkozni most? – aljas módszer folyamodva levette a pólóját és a sportmelltartót. – Képes vagy túllépni rajta?
      – Igen, de…
      – Nincs de! Csak gondolj arra, mennyire szeretsz!
      Megcsókolta és levette Viktor pólóját. A szájával bejárta a mellkasát, majd rádőlt, hogy a meztelen mellkasuk összeérjen. A férfi a hátát simogatta, miközben Eszter lehúzta róla a nadrágot, és levette a sajátját is. Visszaült a hasára, ráfeküdt a mellkasára és magába szívta az illatát. A két kezét az álla alá tette és így nézte Viktort.
      – Tényleg nincs semmi baj – mondta ismét.
      – Tudom, de akkor is megijedtem – simított el egy tincset a nő arcából.
      – Ezzel nincs is baj, viszont nem óvhatsz meg mindentől Viktor. Nem akarok kalitkában élni. Inni, futni, bokszolni, csókolózni és szeretkezni akarok veled. Mindezt veled, de nem úgy, hogy minden percben halálra rémülsz. Tudom, hogy ez önző dolog, főleg a pánikrohamaim után.
      – Nem, nem az. A kettő teljesen más, és értem, élni akarsz, nem csak lenni. Világos! Megteszem, ami tőlem telik.
      – Akkor akár kezdheted most is – kacsintott.
      Viktor átfordította, és lassan ráengedte a súlyát, amiért egy óriási mosoly volt a jutalma. Kihagyták az ebédet, és hosszú órákon át el sem engedték egymást, amikor újra és újra egymásba merültek, remegve ölelték a másikat. Viktor az oldalára feküdt, Eszter pedig mellé bújt. Csak percekkel később szólalt meg.
      – Ezt mindennap el tudnám viselni – nevetett.
      – Igen, én is. Annyira szeretlek!
      – Imádlak!
Nem sokkal később Viktor elaludt, Eszter letusolt és a konyhába ment, ahol Balázs telefonált.
      – Sajnálom, nem akartalak megzavarni – fordult vissza a nő, amikor hallotta, hogy befejezte a hívást.
      – Nem tetted, amúgy is elköszöntünk már. Csak beszámolt a helyzetről.
      – Mióta ismered? – érdeklődött. – Kérsz szendvicset?
      – Igen, köszönöm. Nagyjából hat éve, akkor költöztem oda. Pont a pszichológus javaslatát követtem, hogy olyan helyen éljek, ahol biztonságban érzem magam.
      – Azóta nem is közeledtél felé? – tette elé a szendvicset, és vele szemben ő is leült enni.
      – Nem, még nem álltam rá készen.
      – Most már igen?
      – Talán, szívesen vagyok vele, viszont nem akarom hitegetni – fújta ki a levegőt hangosan Balázs. – Beszéltünk már róla, hogy megpróbáljuk együtt. Lassan ismerkedünk.
      – Ennek nagyon örülök – felelte lelkesen, és befejezte az evést.
      – Egyébként hol van Viktor?
      – Alszik.
      – Délután? – csodálkozott tágra nyílt szemekkel. – Viktor? Talán beteg?
      – Inkább kimerült – válaszolt a nő, és érezte, hogy elpirult.
      – Értem, miattam ne legyél zavarban – közölte, amikor megértette.
      – Nem miattad van. Viktor mindig jól szórakozik rajta. Megyek vásárolni.
      – Veled megyek, ha nem gond.
      – Hát, elég személyes dolgokat akartam venni, amit inkább egyedül intéznék.
      – Rendben, de hidd el, hogy nem kell zavarban lenned, előttem meg főleg nem. Nem mesélte Viktor, hogy vettünk először gumit?
      – Nem – rázta meg a fejét Eszter, és még nagyobb zavarban volt, mint az előbb.
      – Alig voltunk tizennégy évesek, persze semmi szükségünk nem volt még rá akkor, de tudod a menő fiúk mindenre fel voltak készülve – mesélte Balázs jókedvűen. – Ezért elmentünk egy boltba, és megálltunk a sor előtt. Aztán odajött az eladó, egy ötven év körüli nő. Megkérdezte, miben tud segíteni. Egyikünk sem tudott megszólalni, egy dolog megvenni és egy másik pedig beszélni róla. Úgyhogy csak hebegtünk, habogtunk, miközben csinosabbnál csinosabb lányok mentek el mellettünk, mert persze a szemben lévő sor samponokkal volt tele. – Eszter nem szólt közbe, várta a csattanót. – A néni megunta az értelmetlen motyogást, és így szólt: Nem szégyen az, ha kicsi a micsodátok. A kezünkbe nyomott egy extra kis méretet, mire nagy nehezen kinyögtük, hogy nem ez a baj. Erre pedig azt válaszolta: Az sem baj, ha melegek vagytok, ez nem csak a terhességtől véd. Amúgy is nagyon szép pár vagytok – Eszterből kitört a nevetés. – Az összes lány minket nézett, visszatettük és kirohantunk a boltból. Évekig nem volt egyikünknek sem barátnője.
      – Sajnálom – nyögte ki Eszter, nem tudta abbahagyni a nevetést.
      – Ehhez hasonló történetünk van betétekről is – csóválta a fejét vigyorogva. – A mi anyukáink úgy gondolták, hogy jó dolog, ha megismerkedünk ezekkel, mert egyszer majd barátnőnk, feleségünk, esetleg lányunk lesz. Szóval tisztában kell lenni vele.
Eszter máskor hanyagolja az ilyen témát, most azonban annyira kíváncsi volt, hogy elpirulni is elfelejtett.
      – Elküldtek minket vásárolni. Persze, otthon elmondták, milyen kell, csak anynyira zavarban voltunk, hogy teljesen kiment a fejünkből.
Eszter visszafojtotta a nevetést, mire Balázs mosolyogva felhúzta a szemöldökét.
      – Figyelek, tényleg, csak valami azt súgja, ez is kínos lesz – hadarta Eszter, mielőtt nevetésbe fulladna.
      – Nem is kicsit – bólintott vigyorogva Balázs. – Szóval, ugyanúgy a polc előtt álltunk, egy újabb eladó, egy idős férfi. Mert, miért is ne, ugye? Aki meglátta, mit akarunk venni, erre elnevette magát, és felkiáltott: Nyugi van fiúk, nektek arra nem lesz szükségetek! Mindenki nevetett, míg mi vörösre sült arccal eldadogtuk, hogy az anyukáinknak kell. Azt már nem tudtuk megmondani, hogy milyen, ezért mindegyik betétből adott egyet. Amiket hazavittünk, letettük az asztalra és anyáék kacagni kezdtek, úgy, hogy a könnyük is kicsordult.
Eszterre nézett, aki már annyira rázkódott a nevetéstől, hogy az asztal szélébe kapaszkodott.
      – Pont úgy, mint te most – jegyezte meg Balázs boldogan, amiért nevetni látja. – Mi pedig sarkon fordultunk és otthagytuk őket. Tizenegy vagy tizenkét évesek voltunk.
      – Elérték a céljukat. Köszönöm szépen!
      – Igen, tényleg sikerült nekik, miután rájöttünk, hogy semmi gáz nincs benne. A legtöbb férfi irtózik tőle, nekünk már természetes, ugyanis az első kínos eset után minden hónapban mi vettük meg. Mondjuk ez a lányoknak is tetszett, azonban a későbbi meleg sztori letörte a lelkesedésüket.
      – Menjünk vásárolni.
      Eszter a boltban már nem volt olyan zavarban, bár így is feszengett kissé. Szüksége volt a jövő hétre női higiéniai cikkekre, valamint a Balázs által említett gumira is. Amint levette a polcról maga előtt látta a két fiút, ami mosolyt csalt az arcára. Balázzsal közösen elpakoltak, mivel a férfi a vendégszobába ment, Eszter is kihasználta a helyzetet. Levetkőzött a hálóban és az ágyba feküdt, pontosabban mondva Viktorra.
      – Te tényleg nem vesztegeted az időt – nevetett fel a férfi, amikor érezte magán a meztelen testét.
      – Bírod még?
      – Már csak egy óvszer van.
      – Voltam boltban.
Este tusolás után, a pályára készültek futni, azonban akárhányszor nézett egymásra Eszter és Balázs, annyiszor nevettek.
      – Addig nem megyek sehova, amíg el nem mondjátok, min nevettek – jelentette ki Viktor a konyhaajtóban állva.
Egész egyszerűen kiszakadt belőlük, Eszternek nevetőgörcse lett, a konyhapadlón ült a szekrénynek dőlve, a lábát felhúzta és röhögött. Viktor a szintén hasát fogó, nevető Balázs felé fordult.
      – Már nem is érdekel, mit meséltél neki. Mindig ilyennek akarom őt látni, köszönöm.
      – A kínos vásárlásainkat mondtam el – nevetett Balázs, majd mikor eszébe jutott az egész történet, Viktor is csatlakozott.
      – Sajnálom – mondta Eszter, amikor nagy nehezen be tudta fejezni.
      – Ne tedd! Imádom, hogy ilyen boldog vagy. Menjünk futni, mert utána terveim vannak – mondta Viktor.
A pályán Eszter igencsak meghajtotta magát, érezte legbelül, hogy kemény hete lesz.

Reggel az ébresztőre keltek, összebújva pihentek még egy kicsit, de Eszter ki sem szállt az ágyból, amíg fel nem öltözött rendesen.
      – Csodálatos volt a tegnapi nap – ölelte át Viktor.
      – Szerintem is – bújt hozzá a nő. – Remélem, tudod, hogy most egy darabig nem lehet.
      – Igen, nincs ezzel semmi baj. A lényeg, hogy jól legyél! Mikor derül ki?
      – Szerintem délelőtt, vagy talán délután. Bemegyek dolgozni.
      – Rendben, én ott leszek, ha szükséged lesz rám.
      – Tudom, és köszönöm!
A kapitányság előtt beugrottak Lolóhoz, akivel most találkoztak először, mióta a férfi elutazott Tomival, hogy Eszter húgára vigyázzon.
      – Nagyon szépen köszönöm, hogy vigyáztál Diára.
      – Ne viccelj, szívesen tettem – ölelte magához Lolo erősen. – Tomi is jól szórakozott, sokat játszottak. Te hogy vagy?
      – Jól.
      – Eszter simán a földbe verte – büszkélkedett Viktor.
      – Legközelebb jobb lenne, ha nem keverednél ilyen helyzetekbe. Csak szólj nekem, és nem lesz több gondod vele.
      – Tudom, Lolo, de ez az én harcom volt – engedte el magát Lolo karjaiban. – Kérünk két dupla feketét, odakint megvárjuk.
      – Álljatok csak meg! – szólt utánuk gyorsan. – Akkor most, hogy is van ez? Együtt vagytok?
      – Sosem voltunk külön. Nem hagynám el Esztert soha, ez csak a terv része volt, elő kellett csalogatni.
      – Sajnálom, tudom, hogy nem lett volna szabad hazudnom neked – szégyellte el magát Eszter.
      – Most az egyszer elnézem, mert jó látni, hogy boldogok vagytok.
      A szokásos kávé mellé, amit Lolo extra erősre készített, elszívtak egy cigit, és az őrsre mentek. Viki és Robi mindketten átölelték Esztert és biztosították róla, hogy Dávid börtönben van, és ott is marad. Igaz, hogy őket szándékosan hagyták ki az akcióból, de a kapitányságon gyorsan híre ment, csak éppen senki sem tudott az előzményekről közülük.
      – Van egy ügyünk is – kezdte Viki, habár a barátnőjét szerette volna kifaggatni.
      – Figyelek – felelte Eszter megkönnyebbülve.
      – Eltűnt egy fiatal nő – ismertette a tényeket. – Huszonhat éves, Zserber Alexandra. A szülei már nem élnek, a barátnője jelentette, akivel közösen bérelnek egy lakást. Alexandra három napja nem ment haza, ami egyáltalán nem jellemző rá.
      – Akkor mi megyünk a barátnőhöz. Nézz utána a pénzügyeinek, valamint a hozzá hasonló eltűnéseknek is a városban.
      – Rendben. Átküldtem a címet.
      A két nő jó környéken élt, nem volt luxuskategória, de itt kevés volt a betörés és a rablás, ráadásul biztonságos és tiszta. A ház családi övezeteben található, maga az épület az előzetes jelentések alapján két halószobás külön fürdőkkel, nappalival és konyhával.
      – Jó környék két nőnek.
      – Igen, nekem is ez jutott az eszembe.
      Egy, a húszas évei közepén járó nő nyitott ajtót. Csinos volt világosbarna hajával és aranybarna színben játszó szemével, karcsú alakjával. Kizárólag az arca tükrözte a benne zajló érzelmi vihart, fáradtnak, sőt nyúzottnak tűnt. Dasoki Fanni bemutatkozás után a nappaliba vezette a nyomozókat, ahol minden aranysárga vagy kék színben volt jelen. A lakás többi része is ízléses, otthonos volt a gyors felmérés alapján, melyet végeztek. Tipikus csaj lakás.
      – Miből gondolja, hogy Alexandra eltűnt? – kezdett bele Eszter, miután leültek.
      – Mindig itthon tölti az éjszakát.
      – Nem lehet, hogy egy férfival ismerkedett meg?
      – Lehet, hogy megismerkedett valakivel, de az első randi után nem megy el a férfival, ez alapszabály – magyarázta határozottan. – Azonban mostanában nem randizott, másrészt mindig felhív, ha később jön haza.
      – Ez valami megegyezés volt maguk között? – kérdezte Eszter, hogy minél pontosabb képet kapjon az áldozat szokásairól.
      – Igen, már azelőtt így csináltuk, hogy a főiskola alatt kivettük ezt a lakást. Minden délután munka után hazajöttünk, ha mégsem, mert közbejött valami, akkor fel kell hívjuk a másikat. Így ha baj van, azt tudni fogjuk abból, hogy nem jött hívás.
      – Gondolom, próbálta felhívni.
      – Igen, nem elérhető – rázta meg a fejét Fanni lemondóan. – Soha nem kapcsolná ki a telefonját mielőtt biztosítana arról, hogy jól van.
      – Kérem, adja meg a számot.
Fanni gyorsan leírta egy papírra és átnyújtotta Eszternek.
      – Már három napja eltűnt, gondolják, hogy még életben van?
      – Nem tudjuk, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtaláljuk – szólt közbe Viktor, miközben Eszter továbbította a számot Vikinek.
      – Esetleg nem mesélt Alexandra egy férfiról, aki követi? Vagy sokszor keresi fel személyesen? Netán valaki, aki hívogatja? – folytatta Eszter az ilyenkor szokásos kérdéssorozatot.
      – Nem, semmi ilyesmiről nem beszélt.
      – Régóta ismerik egymást, ugye? Elmondaná, ha ehhez hasonló dolgokat tapasztalna?
      – Nagyjából az óvoda óta legjobb barátnők vagyunk – mosolyodott el most először Fanni, amit néhány kósza könnycsepp követett. – Azt is megbeszéljük, hogy melyik pasink mit nyújt az ágyban. Biztos vagyok benne, ha veszélyben érzi magát, akkor azonnal szól.
      – Nem beszélt mostanában egy új udvarlóról vagy csak egy férfiról, aki tetszik neki?
      – Nem, egy éve nem találkozik senkivel – közölte dühösen.
      – Miért pont egy éve? – csapott le Eszter megérezve a dátum jelentőségét.
      – Meghalt a vőlegénye egy szörnyű balesetben, a férfi vezette az autót, de Szandi magát hibáztatta, ugyanis miatta voltak úton.
      – Miért?
      – Szandi másfél hónappal korábban eltörte a karját, és a gipszet mentek levetetni.
      – Haragudott rá valaki? – kérdezett közbe Viktor.
      – Nem, mindenki tudta, hogy baleset volt. Csúszott az út, és Attila nem tudta az úton tartani az autót, ami először a szembe jövő sávba, majd onnan az árokba sodródott. Szandi könnyebb sérülésekkel megúszta.
      – Átnézhetjük a szobáját?
      – Persze, a folyosó végén nyitva van az ajtó.
      Egy tiszta, rendezett szobába léptek, ahol mindennek meg volt a maga helye. Az egész házra ez volt jellemző, semmi felesleges kacat, mindenhol rend és tisztaság. Átnézték a fiókokat, szekrényeket, benéztek az ágy alá is, semmit sem találtak. A szobát nem dúlták fel, és annak sem volt nyoma, hogy a nő elutazott volna.
      – Fanni! – szólt ki Eszter a szobából.
      – Tessék?
      – Hány bőröndje van Alexandrának?
      – Csak egy, mert ő remekül tud csomagolni, mindig megoldja azzal az eggyel, ellentétben velem.
      – Azt megtaláltuk a szekrényben…
      – Nem lépett volna le így soha! Nem akarná, hogy aggódjak érte!
      – Megértem, ahogy magának is meg kell, nekünk minden lehetőséget ki kell zárnunk – magyarázta Eszter kedvesen. – Maga szerint hiányzik a szobából valami?
      – Nem, csak az a ruha, ami rajta volt – válaszolta rögtön. – Körbenéztem miután nem jött haza, és azonnal szóltam a rendőrségnek, de azt mondták, hogy várnom kell.
      – Sajnos ez a szabály – bólintott Viktor, és visszatért az előző témához. – Le tudná nekünk írni a ruhát, amit viselt?
      – Jobbat tudok, megmutatom – elindult a két nyomozóval maga mögött a másik hálóba. – Általános óta volt egy szokásunk, minden pénteken ugyanúgy öltöztünk fel. Teljesen egyformák voltunk, mint két iker – mutatott egy képre a szekrényen.
      – Nagyon hasonlítanak! – vonta le a következtetést Eszter. – Az alakjuk is egyforma.
      – Hihetetlen, ugye? Pedig csak a középiskolai évek alatt kezdtünk ennyire hasonlítani. Ha sokat iszunk, mindig azzal viccelünk, hogy a szüleink félreléptek a másikéval és valójában testvérek vagyunk. Itt a ruha.
Kiterített az ágyra egy fekete ceruzaszoknyát és egy karcsú szabású világoskék, hosszú ujjú blúzt.
      – Lefényképezem, ha nem gond.
      – Nem, persze. Csak találják meg.
      – Mikor ért haza pénteken?
      – Munka után elmentem vásárolni, így egy félórával később, mint általában, kicsivel öt után.
      – Látott valamit, ami arra utalt, hogy Alexandra járt itt?
      – Nem, semmi, minden úgy volt, ahogy reggel hagytuk. Ma reggel felhívtam a munkahelyét, és pénteken bent volt, dolgozott.
      – Rendben, köszönjük szépen! Bármi jut az eszébe, azonnal hívjon! Itt a névjegyem.
      – Kérem, találják meg, a szüleink két év különbséggel haltak meg, már csak mi vagyunk egymásnak.
Egy órával később az őrsön Viktor kiosztotta a kávékat, bár már lassan ebédidő volt, mielőtt átbeszélték volna az ügyet.
      – A pénzügyei rendben voltak, nincs gyanús pénzmozgás, semmi, ami eltért volna a megszokottól. Nincs nyom arra sem, hogy elutazott volna. Könyvelőként dolgozik egy megbízható múlttal rendelkező cégnél – jelentett Viki.
      – Igen, otthonról sem vitt magával semmit. Csak a ruha hiányzik, ami rajta volt. Itt egy fénykép a ruháról.
      – Kiegészítem vele a leírást, hátha ez alapján valaki látta.
      – Rendben, egy perc és jövök – mondta Eszter, és a mosdóba ment.
Visszafelé megérezte Viktor tekintetét, ránézett, a férfi felhúzta a szemöldökét, a nő pedig kicsit biccentett. Majd amikor leült, a füléhez hajolt.
      – Rosszul vagy? Fáj?
      – Nem – suttogta. – Még nem – gondolta magában.
      Eszter észrevette a figyelmeztető jeleket, amik megelőzik a rosszulléteit és csak azért imádkozott, hogy estig elhúzódjanak. A fehér táblára felírta az adatokat, amiket eddig megtudtak, illetve következő lépésként a munkahelyének a felkeresését írta, amint vége az ebédszünetnek. Habár Fanni már tájékoztatta őket, hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a szülei két évvel ezelőtt haltak meg, akiknek ő volt az egyetlen gyermekük.
      Amikor elkészült, mosolyogva Viktorra nézett, mert most jutott az eszébe, hogy újra együtt dolgoznak, és nem kell távolságot tartaniuk, ami sokat jelent a számukra. Váltották egymást Vikiékkel az ebédnél, és Eszter tudta, hogy most nem fog olyan könnyen szabadulni Lolótól, mint reggel.
      – Aggódok érted Eszter.
      – Hidd el, nincs nagy baj. Eszek akkor is, ha nem vagyok éhes. Nyugodj meg. Hogy van Tomi?
      – Jól van. Ne tereld a témát!
      – Én? – kerekedett ki a szeme. – Soha! Egyébként nem találkoztál mostanában egy csinos nővel? – mosolygott az orra alatt.
      – Már mondtam neked, hogy nekem Linda volt az igazi. Hozom az ebédet.
      – Mesterien csináltad – mondta Viktor, bár nem mosolygott.
      – Mit mondhatnék neki? Hogy lassan annyira lefogyok, hogy semmire sem leszek képes? – suttogott. – Vagy, hogy haldoklom? – kérdezte, és egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit az állán letörölt.
      – Eszter.
      – Tudom, fáj az igazság, de ez van. Nem akarok állandóan arról beszélni, mennyire nem vagyok jól.
      – Értem, hidd el.
      – Akkor jó.
Az ebédidő további részét szótlanul töltötték, mert Eszter egyre súlyosbodó állapota nyomta a vállukat, amivel szemben úgy látszik, hogy tehetetlenek.
      – Eszter, Dávid beszélni akar veled – fogadta Robi a közös irodában, ahogy felértek a hetedikre.
      – Nem igaz! – vágta rá dühösen. – Nem mondta, mit akar?
      – Nem.
A mosdóban megnézte magát a tükörben, minden reggel sminkelt, hogy egészségesebbnek tűnjön, és nem akarta megadni Dávidnak azt az örömöt, hogy ne a legjobb formájában lássa.
      – Erős vagy! – súgta maga elé.
Amint összeszedte magát, a fogdába ment, ahol a kollégái gondoskodtak róla, hogy kettesben beszélhessenek.
      – Eljöttél? Nem hittem – Dávid meglepettsége valódi volt.
      – Mit akarsz? – vetette oda foghegyről Eszter.
      – Csak szólni, hogy ha innen kimegyek, megkereslek.
      – Én pedig várni foglak! – nevetett Eszter.
      – Az is ilyen vicces lesz, ha elmondom, mit tettem azon az éjszakán? – kérdezte maró gúnnyal a hangjában.
      – Próbáld csak meg, azt viszont ne feledd, hogy a nemi erőszak nem évül el, ha egyáltalán bárki is hinni fog neked velem szemben. Nekem csak jobb, ha minél több időt töltesz börtönben – mondta higgadtan, miközben belül rettegett, hogy kiderül a múltjának egyik rémes titka.
      – Igazad van, jobban járok, ha nem mondok semmit, úgy sokkal hamarabb térhetek vissza hozzád.
      – Legközelebb nem fogom vissza magam – hajolt közelebb Dávidhoz. – Megyek, és összebújok a férfival, akit szeretek. Remélem, ma éjszaka neked is részed lesz benne, miután átszállítanak a börtönbe.
Otthagyva felment a hetedikre, ahol mindenki őt nézte, de a hét emeletnyi lépcsőzés éppen elég volt, hogy összeszedje magát.
      – Na? – kérdezte Robi.
      – Semmi érdekes. Csak elmondta, hogy ha kiszabadul, megkeres, én pedig várni fogom – foglalta össze Eszter, és azonnal témát is váltott. – Viktorral megyünk Alexandra munkahelyére.
      – Még nincs kész a keresés az eltűnt személyekkel kapcsolatban – mondta Viki.
      – Nem baj. Nézz utána a barátnőjének is, de nem hiszem, hogy benne lenne, úgy szereti, mint a testvérét.
      – Oké.
A könyvelő irodában szerencsére könnyedén jutottak el az eltűnt nő közvetlen főnökéhez, Egvak Katalinhoz.
      – Hogyan jellemezné Alexandrát? – kérdezte Viktor, amíg Eszter az irodát mérte fel.
      – Pontos, alapos és megbízható. Sosem késett a munkából, mindent időben elvégzett – felelte a főnöke. – Ezért is lepett meg a dolog, hogy ma nem jött be dolgozni, és nem is szólt ide előtte. Ez egyáltalán nem jellemző rá.
      – Próbálták telefonon elérni?
      – Nem, mivel ez volt az első ilyen eset, szemet hunytam felette – magyarázta a nő. – Azt hittem, holnap majd elmondja, miért maradt ki.
      – Nem neheztelt rá senki?
      – Annyira, hogy elrabolja? Nem. Mint minden munkahelyen, természetesen nálunk is erős a versenyszellem az előléptetések, illetve a jutalmak miatt, de nem vérre menő harc folyik.
      – Tudnunk kell, hogy kivel versengett.
      – Igazából őt nem érdekelte a verseny, se a győzelem, se az ezzel járó jutalmak, ami még jobban bosszantotta Sándort.
      – Mi a vezetékneve?
      – Tigol Sándor – adta meg a nő idegesen. – Már korábban itt dolgozott, legalább négy éve foglalkoztatjuk, míg Alexandrát három éve.
      – Pénteken nem történt valami szokatlan? – kérdezte Eszter, miután felírta a férfi nevét. – Nem ment el hamarabb?
      – Nem, minden ugyanolyan volt, mint máskor. Semmi különös nem történt, négy óra után pár perccel jelentkezett ki.
      – Köszönjük. Beszélnünk kell Sándorral.
      – Jöjjenek, bemutatom maguknak.
Egy magas, vékony férfihoz vezetve magukra hagyta őket, de a nyomozók még elkapták a válla fölött hátravetett kíváncsi pillantását.
      – Mit tud Alexandráról?
      – Csak annyit, amennyit mindenki más az irodában. Egy évvel ezelőtt meghalt a vőlegénye, és jelenleg a munkán kívül semmi mással nem foglalkozik. Nem titok idebent, hogy nem kedvelem, ettől függetlenül jól dolgozik, és engem csupán ennyi érdekel – fejtette ki és sóhajtva folytatta. – Ma nem jött be, és mivel maguk itt vannak, gondolom, valami baj van.
Eszter őszinte érdeklődést látott a szemében, ami sokkal többet elárult neki, mint amennyit a férfi akart.
      – Miért nem kedveli? – kérdezte gyanakvóan.
      – Nem tudom.
      – Szerintem maga kedveli – jelentette ki Eszter, mire Sándor szeme döbbenetet sugárzott, ami megerősítette a gyanúját. – Sőt!
      – Talán, lehet – ismerte be halkan, és aggódva folytatta. – Mi történt vele? Bajban van?
      – Sajnos még nem tudunk semmit, csak nyomokat gyűjtünk. Tud valakit, aki ártani akar neki?
      – Nem – mosolygott cinkosan egy pillanatig. – Rajtam kívül mindenki szereti az irodában.
      – Értem – viszonozta Eszter a mosolyt. – Ha bármi eszébe jutna, hívjon fel. Köszönjük.
      Visszamentek a főnökéhez, mert magukkal akarták vinni a jelenleg futó munkáit, hiszen annak sem zárhatták ki a lehetőségét, hogy az eltűnésének köze van a munkához. A kezdetben együttműködő és aggódó főnöknél most falakba ütköztek, mikor kijelentette, hogy csak bírósági végzéssel vihetnek magukkal bármit. Mindketten úgy gondolták, hogy zsákutcába érkeztek, ezért visszaindultak az őrsre. Eszter útközben már érezte, hogy gyengül, mást egyelőre nem vett észre.
      – Igyunk egy kávét. Talán egy sütit is együnk? – vetette fel Viktor.
      – Talán – mosolygott a nő, miután a férfi megállt az őrs előtt, áthajolt az ülésen és megcsókolta. – Sajnálom, ma még meg sem csókoltalak. Nem akarok több ilyen napot. Mindennap csókolni akarlak, amikor csak lehet. Most legalábbis, mert jövő héten ennyivel már nem érem be.
      – Én sem akarok több olyan napot, amikor nem csókollak meg – viszonozta a férfi, és hátrébb húzódva mondta tovább. – Csak nem mertem reggel megkockáztatni.
      – Viktor, nem félhetsz tőlem! – hunyta be a szemeit Eszter. – Az úgy nem jó.
      – Néha tényleg ijesztő tudsz lenni – mondta határozottan Viktor, mire a nő felé kapta a fejét. – Mint amikor lefutsz három órát, és később órákon át képes vagy együtt lenni velem.
      – Ijesztő? – ráncolta a szemöldökét Eszter.
      – Igen, mert ilyenkor elgondolkozom, hogy lehet egy robot vagy, aki feltöltős elemmel működik. Vagy egy idegen, aki a földet akarja leigázni.
      – Te tiszta lüke vagy – nevetett.
Viktor kiszállt az autóból, és kinyitotta az anyósülés felőli ajtót, majd a kezét tartva kisegítette a nőt. Magához húzva szenvedélyes csókot adott az ajkaira.
      – Csak szerelmes – mormolta a szájába. – Sosem vagy ijesztő, olyankor csak még jobban kívánlak. De tudtam, hogy ezen nevetni fogsz. Én pedig imádom nézni és hallgatni, ahogyan nevetsz.
      – Tudom és szeretem, hogy szeretsz megnevettetni – visszacsókolt. – Este futás után készítsünk almás pitét. Vagy csináljunk almás pite ízű turmixot – nevetett, amivel egy rövid időre elűzte a kezdődő fájdalmat, miközben Viktor nyakába kapaszkodott.
      – Ha tudom, hogy ennyire megszereted a turmixokat, hamarabb vettem volna.
Az őrsön egyeztették az adatokat Vikiékkel, amiket sikerült Alexandráról megtudniuk, valamint a személyes benyomásaikat.
      – Nem sokat tudunk – kezdett bele Eszter. – Mindenki szereti, pontos és megbízható, tehát nem tűnne el egyik percről a másikra. A barátnője szerint mindenképpen szólt volna neki, ha egy férfival tölti a hétvégét.
      – A munkahelyén szintén megbízható, nem hiányzott eddig a munkából – folytatta Viktor. – Ott sem neheztelt rá senki, és a főnöke is elégedett volt a munkájával.
      – Akkor vegyük sorra. Miért pont ő az áldozat? – kérdezte Eszter.
      – Mert őt akarta – felelte Viki.
      – Igen, vagy?
      – Könnyű volt elrabolni – mondta Robi. – Alkalom szülte emberrablás.
      – Igen. Mindig ugyanakkor járt haza, ugyanazon az útvonalon, ez a kialakult rutin könnyű célponttá teszi. Bár egyik lehetőség sem kecsegtet túl sok jóval.
      – Miért? – tette fel a kérdést Viki.
      – Viktor majd kifejti, kimegyek a mosdóba.
      – Ha személy szerint őt akarta, ahogy mondtad Viki, akkor valamilyen célja van vele szexuális vonzalom okán, vagy bosszú miatt. A váltságdíjat kizárhatjuk, hiszen a barátnőjén kívül nincs közvetlen családja, és ebben az esetben utána is kellett néznie az anyagi helyzetüknek. Mindkét nő jól keres, és nem költekezik, de nincs lehetőségük nagyobb összeg kifizetésére – magyarázta folyamatosan a mosdó ajtaját nézve, és számolta a perceket. Tisztában volt vele, hogy Eszter el is ájulhatott. – Ha véletlen áldozat volt, akkor a legvalószínűbb, hogy szexuális erőszak céljával rabolta el.
      Megkönnyebbült, mert pár perc múlva Eszter kisétált a mosdóból, de amint meglátta az arcát, a torkában érezte a gombócot. Ösztönösen fel akart állni és odafutni, hogy a karjában hazavigye, de itt és most ezt nem lehet. Eszter egyenesen az irodájába ment, és elővette a jelentéseket maga alá húzva a lábait. A lezárt ügyek jelentéseinek átnézése és aláírása elég időt biztosított számára, hogy az arcáról eltűnjön a fájdalom, csak ezután tért vissza a többiekhez.
      – Sikerült jutnotok valamire? – kérdezte, és átölelte a térdét.
      – Csak amire te gondoltál az áldozattal kapcsolatban – felelte Viktor.
      – Nem tudom, melyik lehet a megoldás – szegezte a pillantását a táblára, amire az ügyet vázolta fel. – Egyik esetben sem lesz könnyű dolgunk. Vegyük előre azt a verziót, hogy ő volt a célpont. Nézzétek meg, hogy van-e dühös ex vagy barát? Vagy haragos?
      – Eszter, nincs hasonló eltűnés a rendszerben. Ez csak a mi körzetünkben érvényes, terjesszem ki a keresést?
      – Igen, országos szinten nézd meg. Ha ez is negatív eredménnyel zárul, akkor kiesik az a lehetőség, hogy véletlen áldozat volt.
      – Azonnal indítom, csak holnap délután körül lesz eredménye.
      – Semmi gond. Lemegyek kávét venni. Kértek? – mindketten a fejüket rázták. – Viktor, velem jössz?
      – Igen.
      A férfi a liftben nem szólt semmit, még csak a kezét sem fogta meg, pedig akarta. Eszter a sikátor felé fordult, ebből tudta, hogy baj van. A nő, amint kiért a levegőre, a hátát a falnak vetette és lecsúszott a földre.
      – Eszter, tudok valamit segíteni? – guggolt mellé aggódva.
      – Szüntesd meg!
      – Bárcsak meg tudnám tenni! Mindent odaadnék, hogy meggyógyulj!
      – Sajnálom! – sóhajtotta, és Viktorba kapaszkodva felállt, aki átölelte.
      – Mit érzel?
      – Szédülök és görcsölök – motyogta, és a férfi hátába markolt.
      – Meg remegsz. Hazaviszlek!
      – Neked maradnod kell, szükség van rád.
      – Neked is!
      – Még nem – fújta ki a levegőt, ahogy enyhült a görcs. – Csak rosszul vagyok. Beszélnem kell Áronnal. Viktor elfogadta egyelőre, hogy bent marad az őrsön, de elkísérte Áron irodájába, ahol Eszter arra kérte, hogy hagyja magukra őket.
      – Már vártam, hogy jelents az ügyről – fogadta Áron.
      – Most nem erről van szó – rázta meg a fejét a nő. – Haza kell mennem, Viktor bent marad. Valószínűleg egész héten kimaradok, de otthonról tudok dolgozni.
      – Láttam rajtad, hogy baj van, csak nem gondoltam, hogy ilyen nagy – dőlt előre a férfi a legjobb barátját figyelve, akit egykor még magánál is sokkal jobban ismert. – Elmondod?
      – Nem, azonban orvoshoz megyek, meglesznek a szükséges papírok. Elengedsz?
      – Persze, Viktor hazavisz.
      – Nem, hívok taxit, otthon pedig Balázs vár.
      Viktor szorosan fogta Esztert a sikátorban, míg az autót várták, hogy senki ne lássa ilyen állapotban, ugyanis a nő már szemmel láthatóan remegett, és kissé meggörnyedt. Búcsúzóul megpuszilta a homlokát és hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne üljön be mellé a hátsó ülésre. Balázs már az út szélén várta, Eszter biztos volt benne, hogy Viktor riasztja, amit máskor nagyon aranyosnak gondolt volna.
      – Mi történt? – karolta át a derekát Balázs, miután kisegítette.
      – Semmi, tudok járni egyedül, bármit is mondott Viktor – húzódott tőle távolabb. – Csak le kell dőlnöm.
      – Ez most nem olyan, mint legutóbb nálam, igaz? Hanem a vérveszteség miatt – lépkedett mellette Balázs a karját tartva.
      – Nem akarok még kínosabb helyzetbe kerülni, elég, ha bekísérsz a hálóba és magamra hagysz.
      – Nem kell orvos?
      – Nem, csak túl kell élnem – nevetett hamisan.
A következő percben már néma könnyek keresztezték az arcát, de úgy fordította a fejét, hogy Balázs ne lássa. A háló ajtajában megállt.
      – Innen már megy. Köszönöm szépen! – zárta be maga mögött az ajtót.
      – Itt leszek kint, ha szükség van rám. Csak kiabálnod kell.
      – Nem lesz gond.
      Viktor este a hálóba lépve látta Esztert az ágyon magzat pózban feküdni, a szeme piros volt a sírástól. Nem keltette fel, hagyta pihenni. Mellette állva figyelte, ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, szüksége volt erre a pár percre, főleg mert a barátja szerint egyszer sem hagyta el a szobát. Amikor megnyugodott annyira, hogy magára hagyja, hang nélkül a konyhába ment.
      – Alszik és van egy olyan érzésem, holnap sem engedi, hogy itthon maradjak – jegyezte meg Viktor.
      – Én itt leszek – felelte Balázs, miközben előkészítette a vacsorát, amit Viktor hozott. – Tudjátok, hogy számíthattok rám.
      – Igen, és nagyon jó barát vagy. Csak Eszter ilyenkor nagyon nehéz eset.
      – Utálja, ha más segítségére van szüksége, mégis azt hiszem, megoldjuk együtt. Bízz bennem – és folytatta, mivel úgy látta, hogy szükség van egy kis jókedvre. – Hiszen veled ellentétben elbűvölő vagyok, miért ne akarna velem lógni?
      – Oké – bólintott hálásan egy gyenge mosoly kíséretében. – Együnk, utána készítek neki egy almás pite turmixot.
      – Hogy micsodát? – ütközött meg rajta Balázs.
      – Almás pite turmixot. Még fogalmam sincs miként, de megcsinálom.
Két órával, számtalan morgással, némi nevetéssel és legalább húsz próbálkozással később elkészült.
      – Eszter, ébredj – simogatta óvatosan Viktor az arcát.
      – Miért keltettél fel?
      – Mert enned kell, és nem tudom, mikor voltál mosdóban.
      – Igazad van, köszönöm – a fürdőbe ment, utána megitta a turmixot. – Ez tökéletes volt, megér egy csókot.
      – Csak egyet?
      – Sajnos, most igen, azt is csak akkor, ha ide hajolsz.
Viktor Eszter fölé hajolt és lágyan megcsókolta.
      – Aludj csak. Szeretlek!
      – Szeretlek!
      Eszter az éjszaka közepén ébredt, és akármilyen rosszul volt, nagyon vágyott egy zuhanyra, vagy éppen azért, azonban csak annyi ereje volt, hogy a kádba üljön. A hátára folyt a forró víz, ő pedig a víz alatt összegömbölyödve sírt. Egyre nagyobb fájdalmai voltak, habár azt mindig is tudta kezelni, nem ez okozott problémát, hanem a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság bántotta igazán. Ha az első nap így érzi magát, akkor később még rosszabb lesz.

Hatkor szólt az ébresztő, Viktor a kezét oldalra csapva rögtön kikapcsolta, mert bízott benne, hogy a nő még alszik. Amint kinyitotta a szemét, tudta, hogy tévedett.
      – Szia! – suttogta Eszter egészen közel fekve Viktorhoz, kizárólag az orruk ért össze.
      – Jó reggelt, Gyönyörűm! – mormolta és jobban megnézte magának. – Mitől vizes a hajad?
      – Éjjel letusoltam.
      – Szólhattál volna.
      – Szólhattam volna, mégsem tettem. Megoldottam egyedül, ami egy hat évesnek is tökéletesen megy. Kérem a csókom, és megyek a gyógyszerekért – csattant fel Eszter, pedig a helyzetre volt mérges, nem Viktorra.
Mindketten a konyhába mentek, miután egy gyors csókot váltottak, de Eszter leült, és csak nézte, ahogy a férfi reggelit és turmixot készít.
      – Menned kell, küldd el az akták másolatát – indította útnak Viktort.
      – Rendben, te pedig pihenj.
      – Mást nem is tudok csinálni, hacsak a mosdóba járás nem számít sportnak.
      – Ebédre hazajövök. Szeretlek! – hagyta figyelmen kívül Eszter gúnyos megjegyzését.
      – Szeretlek! – mögé állt a hálóban és átölelte, amikor pedig Viktor megfordult megcsókolta forrón, mégis gyengéden. – Vigyázz magadra!
      Eszter újra ágyba feküdt, mert minél többet pihen, nem lesz ennél rosszabb állapotban. Legalábbis ez volt az általános álláspont, ő maga nem hitt ebben, ettől függetlenül mindent ki akart hozni a helyzetből. Az ügyön törte a fejét, mert többre nem volt lehetősége, csak az agyát megdolgoztatni, amikor Balázs kopogott és bedugta a fejét, amikor engedélyt kapott.
      – Tudok segíteni?
      – Alig egy perce ment el Viktor – mosolygott a törődésen, amit felé mutatott. – Én tudok neked segíteni?
      – Igazából, ha a konyhában kényelmesen tudsz ülni, akkor segíthetnél. Viktor agyon dicsérte tegnap este az almás pitét, amit anyukádtól tanultál. Szeretném elkészíteni.
      – Kapok közben fagyit? – kérdezte komolyságot erőltetve magára.
      – Lehet róla szó.
      – Akkor legyen, menjünk.
Egyedül ment a konyhába, viszont Balázs segítette fel a pultra, mert onnan látott mindent, amire figyelni kell. Fagyit és egy kanalat adott a kezébe.
      – Jó így?
      – Miért, ha azt mondom, hogy kemény a pult, akkor hozol egy párnát? – mosolygott Eszter.
      – Tényleg kell egy párna? – kérdezett vissza Balázs a háló felé indulva.
      – Ne már! – nevetett, majd egy törlőruhát dobott hozzá.
      – Ez most fájt – suttogta a férfi és eljátszotta, ahogy a padlóra rogy.
      – Nem lesz készen a süti. Kezdjük már!
      – Igenis, Főnök! – tisztelgett Balázs játékosan.
      – Kezdjük az almával, én hámozom, te reszeled – tette félre a fagyit.
      – Oké.
      – Nem baj, ha én közben dolgozom hangosan?
      – Csak nyugodtan – libbentette meg a két karját, ahogy annak idején a hölgyeket engedték előre.
      – Szóval, az áldozat egy huszonhat éves nő, Alexandra. Könyvelőként dolgozik, a barátnőjével él egy elég biztonságos környéken. Mindenki szereti, még az is, aki azt hitte vagy azt a látszatot keltette, hogy utálja.
      – Tessék? – kérdezte Balázs értetlenül, majd Eszter elmesélte neki a Sándorral való beszélgetést.
      – Folytasd, egy pillanat és jövök.
Balázs kérés nélkül lesegítette a pultról, mert tudta, hogy a nő gyűlöli ezt, majd amikor látta, hogy megáll a lábán, elengedte. Tíz perccel később már aggódott, ezért bekopogott a háló ajtaján.
      – Eszter? – szólt elég hangosan, hogy a fürdőben is hallja.
      – Két perc.
Sokkal nehezebb volt visszamennie, de megcsinálta. Balázs finoman megemelte a derekánál és a pultra ültette.
      – Készen is vagy, ügyes!
      – Kérlek, összekeversz Viktorral, és ha azt vesszük alapul, hogy ilyen dicséretet kapok az almareszelésért, akkor az én kedves barátom semmit se fejlődött a konyhában – húzta ki magát büszkén Balázs.
      – Próbálkozik – mosolygott Eszter az emlékeken. – Mehet rá az édesítő és tedd félre. A tészta pedig ebből lesz – mutatott egy tálra, amibe már előtte kimérték az alapanyagokat.
      – Ez minden?
      – Igen. Liszt, tojás, vaj és édesítő. Gyúrd össze!
      – Oké. Ezt legalább tudom, hogy kell csinálni. Folytasd, az áldozatról beszéltél.
      – Senki sem látta honnan vagy hol rabolták el, nincs semmilyen nyomunk. Mindig ugyanakkor végez, és ugyanazon az útvonalon megy haza. Teljesen kiszámítható, nagyon könnyű célpont. Lehet, hogy véletlen áldozat volt, bár ezt nem hiszem.
      – Akkor végülis csak ő volt a célpont.
      – Igen, nyomozó! – vágta rá lelkesen Eszter. – Mit gondolsz, mi lehet az indíték?
      – Alapvetően a pénz, féltékenység, szexuális vonzalom és a bosszú játszik szerepet az emberrablásokban. Vagy, ha a kínzás és az uralkodni vágyás a cél, bár ez általában sorozatelkövetőkre jellemző. Szerintem a pénzt ki is vehetjük a körből, a nőnek nincs családja, aki váltságdíjat fizetne, és ő sem gazdag – merült bele Balázs tésztagyúrás közben. – És a többi?
      – Azokat nem tudjuk kizárni, egyelőre. Viki nem talált hasonló eltűnést a városban, most folyik az országos keresés, tehát még nem biztos, hogy nem sorozatelkövető.
      – Kész a tészta.
      – Az almát facsard ki, tedd a lábosba, szórj rá fahéjat, és főzd meg.
      Eszter figyelte Balázst, habár a férfi rutinosan mozgott a konyhában, ebből is tudta, hogy csak miatta teszi. Nem akarják, hogy egyedül legyen, és ezt nehezen el is fogadta, ezért csak kanalazta a fagyit.
      – Kész van, azt hiszem.
      – Akkor nyújtsd ki a tésztát, addig pedig hűl az alma – folytatta az anyukája receptjét, és két falat között visszatért az ügyhöz. – Nagyon csinos nő, és sajnos elég sok lehetőség van, ami az indítékot illeti. Keresnek exeket, akik esetleg neheztelnek rá, ellenben ugyanúgy lehet egy férfi, aki rajong érte, ő pedig észre sem vette. Semmi nyomunk nincs. Ha meg lenne az ok, amiért őt rabolták el, akkor onnan már meg van a tettes is.
      – A laptopja? – vetette fel Balázs.
      – Mi van vele?
      – Gondolom, van laptopja, azon sem volt semmi, ami segíthet a nyomozásban?
      – Nem tudom, mikor tegnap eljöttem, még a technikusoknál volt. Délben hozza Viktor az akták másolatát, abból majd meglátjuk. Bár arra kértem, hogy még reggel küldje el.
      – Azt akarta, hogy pihenj.
      – Most is azt teszem, nem? – vonta fel a szemöldökét kérdőn. – Ülök egyhelyben, még csak a lábamat sem lóbálom. Pedig legszívesebben futnék, ami menne is, ha végre visszakapnám a futópadom.
      – Hol van most?
      – Valahol egy raktárban, annyiszor készültünk érte, de mindig közbejött valami. Tedd a formába a tésztát, kanalazd rá az almát, fedd be a másik lappal és kész.
      – Most ki a helyettesed? – kíváncsiskodott Balázs, és követte az utasításokat.
      – Robi, ő velem együtt kezdett.
      – Jártál vele?
      – Ennyire nyilvánvaló? – nevetett fel Eszter. – Igen, bő három évig, és együtt is éltünk.
      – Miért lett vége?
      – Két éve, amikor kiderült, hogy elnyertem a lehetőséget a profilozói továbbképzésre, azt mondta, ha felszállok a gépre, akkor elhagy – rántott egyet a vállán, mert akkor igaz, hogy bántotta a dolog, viszont azóta sok mindent megélt. – Így is tett.
      – Nem bánod?
      – Nem – válaszolt őszintén. – Míg kint voltam, Viktorral laktam, de nem történt köztünk semmi. Már akkor tudtam, hogy ez teljesen más, mint Robival, csak kellett egy kis idő, hogy ezt beismerjem magamnak.
      – A barátod maradt?.
      – Az egyik legjobb, csak az elején fura volt. Neked exek?.
      – Azután igazából senkivel sem randiztam, tudod, volt egy-két nő, akikkel együtt töltöttem némi időt, de az csak….
      – Teszt volt saját magadnak, hogy még képes vagy rá – fejezte be helyette Eszter. – Pánikroham nélkül..
      – Pontosan, habár sikerült minden gond nélkül, inkább lefoglaltam magam a lovakkal. Még nem álltam készen semmi komolyra, azt hiszem, most igen..
      – Rám számíthatsz, ha segítség kell – kacsintott rá Eszter vigyorogva..
      – Tudom – kacagott fel Balázs látva a nő lelkesedését. – Nagyon szerencsés lehet Viktor, hogy ekkora kincs hullott az ölébe..
      – Most inkább dolgozzunk – terelt Eszter, mert inkább nyűgnek érezte magát, mire Balázs visszavonulót fújt. – Rá kellene jönnünk, honnan rabolta el. Nem kértük le a híváslistáját, csupán annyit állapítottunk meg, hogy a telefon ki van kapcsolva, ezáltal be sem mérhető. Lehet, hogy segítséget kért mielőtt elvitték. Fel kell hívnom Vikit..
      – Csak nem almás pite illatát érzem? – szólalt meg az ajtóból Viktor..
      – De igen, és én csináltam, Eszter navigált – húzta ki magát ismét Balázs..
      – Akkor lehet, hogy korai volt az öröm – nevetett Viktor..
Eszter mosolya hamar leolvadt, amint a semmiből rátört a rosszullét, a feje kóvályogni kezdett, forgott vele a szoba, minden hullámzott. Viktor azonnal látta rajta, elindult, de messze állt.
      – Balázs – suttogta a nő.
Balázs hirtelen megfordulva elkapta Esztert, aki sikertelenül próbált kapaszkodót keresni, mielőtt leesik a pultról. A karjában vitte az eszméletlen nőt az ágyhoz, ahol gyengéden lefektette.
      – Kint megvárlak – mondta, és már csukta az ajtót, amikor Viktor megszólalt..
      – Szép kapás volt! Köszönöm..
      – Ez alap..
      – Mikor volt a mosdóban?.
      – Nagyjából két órája lehetett..
      Balázs bezárta maga mögött az ajtót, és a falnak dőlve hatalmasat sóhajtott, mert eddig a nő miatt vette lazára, viccesre a helyzetet, miközben aggódott érte. És a jelek szerint nem ok nélkül, hiszen egyik pillanatról a másikra ájult el..
      – Eszter, ébredj! – Viktor finoman rázta a vállát. – Ébredj!.
      – Jól van, halkabban kérlek – suttogta Eszter. – Mi történt?.
      – Elájultál. Ettél ma valamit?.
      – Veled reggeliztem, meg turmixot ittam, és fagyit ettem. Téged vártunk az ebéddel. Nem ez volt a baj..
      – Nem kell mosdóba menned?.
      – De, mindjárt jövök..
A fürdőben hideg vízzel mosta meg az arcát rettegve a következő ájulástól. A konyhába érve Viktor kérdőn nézett rá..
      – A konyhában ebédelek veletek – közölte, és csípőre tette a két kezét..
      – Nem megyek vissza délután..
      – Ott kell lenned, jól vagyok – jegyezte meg, egyikük se érezte határozott kijelentésnek, még ő maga sem, ezért kelletlenül tette hozzá. – Ha meg mégsem, akkor itt van Balázs..
      – Vigyázok rá, ne aggódj!.
Az ebédet feszült légkörben fogyasztották el, a korábbi viccelődésnek már nyoma sem volt, megülte a konyhát a helyzet súlya..
      – Hol van az akta? – kérdezte Eszter. – Menned kell..
      – Te most kidobsz? Tényleg? – kapott a szívéhez Viktor..
      – Nem, kikísérlek – megfogta a kezét, és összekulcsolta az ujjaikat, amíg az ajtóhoz sétáltak. – Nem hanyagolhatjuk el a nőt. Szükség van rád odabent..
Megvárta, amíg a férfi elhajt, és bement a házba azzal a tervvel, hogy a nap további részét ágyban tölti, akkor legalább nem aggódnak érte majd annyira..
      – Nem maradnál inkább a kanapén? – szólt utána Balázs..
      – Nem..
      – Kérlek, segítek dolgozni. Csak ne hagyj magamra, félek egyedül!.
      – Dinka vagy! – mosolygott a nő, és bevackolta magát a kanapé egyik sarkába. – Maradok, de akkor ne aggódj, kérlek..
      – Én? – vonta fel a szemöldökét Balázs vigyorogva, és lehuppant mellé. – Egy cseppet sem aggódok..
      – Szóval, az akta szerint nem volt hasonló eltűnés, tehát akkor nem egy sorozat. Ő volt a célpont. Vajon miért? – hunyta be a szemét és elaludt.
Pár órával később felriadva a fürdőbe sietett, ami nem is tűnt olyan nehéznek az alvás után. Viktor a konyhában várta, és mivel ketten voltak, magához szorítva megcsókolta.
      – Beszélhetünk? Rólad? – kérdezte Viktor.
      – Legyen egy hely, ahol nyíltan beszélünk a betegségemről, kizárólag ott. Nem akarom, hogy minden erről szóljon.
      – Rendben. És hol legyen?
      – A teraszon.
      – Hátsó?
      – Nem, azzal a terasszal még terveim vannak – nevetett, Viktor pedig észrevette a vágy csillogását a szemében.
      – Eszter, hihetetlen vagy! – nevetett Viktor is, Balázs csak mosolygott a nappaliban őket hallva.
      – Legyen az első terasz. Ott úgyis keveset vagyok.
      – Rendben. Kezet rá.
Kezet ráztak, és Eszter visszafeküdt aludni, bízva abban, hogy a nehezét átalussza. Balázs és Viktor a hátsó teraszra mentek rágyújtani.
      – Ez azért haladás, nem? Miért vagy szomorú? Hiszen az előbb mondta, hogy ott nyíltan beszélhettek – bátorította Balázs a beszélgetésre, mert ez nem csak Eszter számára nehéz.
      – Nem figyeltél – szólalt meg csalódottan Viktor. – Csak annyit mondott, ott lehet beszélni, azt nem mondta, fog is. Ahogy azt sem, hogy válaszol majd, ha kérdezem.
      – Nem hiszem, hogy erről van szó.
      – Számtalanszor láttam már, hogy húz csőbe másokat, és most én is így jártam, legalább megpróbálta.
      Eszter alvás előtt egy kis időt szeretett volna Viktorral tölteni, ezért a keresésére indult. A konyhában állva végighallgatta azt, amit a férfi mondott. Egyetlen könnycsepp szökött ki a szeméből, és inkább az első teraszra ment. Balázs lépett ki először a ház előtti teraszra kocsikulccsal a kezében, nem sokkal utána Viktor is. Eszter maga elé nézve keserűen beszélni kezdett, amikor Balázs úgy döntött, hogy magukra hagyja őket.
      – Tényleg azt hiszed, hogy csapdába csaltalak? Vagyis csőbe húztalak, ahogyan te mondtad? Én komolyan gondoltam, amit mondtam.
      – Hogy itt beszélhetünk?
      – Igen. Egyáltalán nem akarok még csak gondolni se rá, azonban tiszteletben tartom az érzéseidet, hogy neked ez fontos. Igazából az fáj, amit érzel! – emelte égnek a tekintetét.
      – Fáj? – kérdezte értetlenül és leült mellé.
      – Viktor, már százszor elmondtam, de nem figyelsz rám. Félsz tőlem. Érzem, abból, ahogy hozzám érsz, mintha ennyitől is összetörnék.
      – Csak aggódok.
      – Igen, mert reggel mikor elindulsz még élek, délután talán már nem. Ettől rettegsz! Ezért elmondom utoljára, annak ellenére, hogy közel sem olyan rossz a helyzet. Ha annyira súlyos lesz, nem maradok itt, nem maradok veled. Így sem tudod kezelni..
      – De tudom – ellenkezett Viktor..
      – Pont ezért találtam ki ezt a helyet – hagyta figyelmen kívül az erőtlen tiltakozást. – Hogy a betegségem ne mérgezzen meg mindent közöttünk. Nem tudom észrevetted-e, de a hely, ez, amit választottam, az ajtó előtt van..
      – Hogy ne vigyük be az otthonunkba a betegséget?.
      – Az aggódást és a félelmet. Nem akarok mindig ekörül pörögni, mert azzal sem tűnik el, csak még elviselhetetlenebbé teszi. Itt bármikor beszélhetünk róla, de csak itt. A betegséget nem tudom itt hagyni, sajnos..
      – Nem tudom, mit kellene mondanom – dőlt hátra Viktor..
      – Figyelj, én sem így terveztem az életem! – csattant fel Eszter. – Ha minden úgy ment volna, ahogy akarom, akkor most a karjaimban tarthatnám a fiúnkat! Ez van. Ha lehet ezt a szart életnek nevezni, mégis küzdök magammal, értünk! Tudod, hogy mennyivel könnyebb lenne elfutni?.
      – Sajnálom, sosem beszélünk erről, azt hittem, csak ki akarsz térni..
      – Nem, és nagyon megbántottál, amiért nem bíztál bennem. Nem fogok vitatkozni, ahhoz túl rövid az élet. Viszont szeretnék egyedül lenni egy kicsit..
      Könnyek égették a szemét, miközben a hálóba sétált, de nem engedte őket el, helyette megkereste a gitárt. A földre ülve a hátát az ágynak támasztotta, a lábait törökülésbe húzta. Először csak játszott, utána énekelt is. Egyáltalán nem volt vidám dal. Viktor meghallotta a zenét, és a hálószoba ajtaja mellé ülve a falnak dőlt..
      – Ez nem olyan zene, mint ami a füleséből szokott szólni – mondta Balázs visszatérve a házba. – Ez a hang. Nem hasonlít senkire, akit ismerek..
      – Balázs, ez Eszter – közölte fájdalmas mosollyal az arcán..
      – Ne szívass! – Balázs a barátja mellé ülve nagyon odafigyelt a hangra, behunyta a szemét, és csak a zenére összpontosított..
      Eszter egyre jobban beleélte magát a dalba, a könnyek észrevétlenül törtek utat maguknak. Csak hagyta, hadd vigye messzire a zene ereje. Végül elcsuklott a hangja, és hangos zokogás tört fel belőle. Balázs felállt, és elhúzta onnan Viktort..
      – Várj egy kicsit, és menj be hozzá!.
      – Igaza van. Nem bíztam benne, vagyis de, csupán abban nem, hogy beavat. Mondta, hogy nem akar magától ellökni, illetve azt is, miszerint nehezen tudja betartani.
      – Figyelj, szerintem ő olyan nő, aki maga oldja meg a gondjait. Önálló. És kizökkent ebből a saját akaratán kívül.
      Eszter közben hajat mosott, majd hideg vízzel mosta az arcát, hogy a szeme pirossága enyhüljön. Nehezen tudott mozogni, szédült, a hasa egy nagy görcsbe állt össze, azonban bizonyítani akart. A konyhában kitálalta a vacsorát, amit Viktor hozott.
      – Gyertek vacsorázni – lépett ki a hátsó teraszra, ahol a fiúk ültek.
      – Ezt elszívom és megyek – mondta Viktor.
Eszter mellé lépve megfogta a kezét, a szájához húzta a cigit, és három gyors slukkal elszívta.
      – Mehetünk!
      A nő arca rezzenéstelen volt, megfordult, és az ajtó felé indult. Balázs szinte vihogott, Viktor egy percig nem mozdult, majd két óriási lépéssel Eszter mögött termett és felkapta a vállára. Nagyon figyelt, hogy csak a lábát és a derekát fogja át.
      – Szeretlek! – mondta Viktor a vállán lévő nőnek. – Gondoltam, ha ilyen sürgős volt, akkor gyorsabb, ha én viszlek be.
A konyhában a pultra ültetve a lábai közé állt, és szenvedélyesen, forrón csókolta.
      – Szeretlek! Egyébként éhes vagyok – szakította meg a csókot Eszter.
      – Ennek örülök, akkor együnk.
Eszter beakasztotta a lábát Viktoréba, így akadályozta meg, hogy otthagyja. Átkarolta a nyakát, és a homlokát a férfiének döntötte.
      – Igyekszem Viktor!
      – Elnézést kell kérnem, sajnálom. Tudom, hogy mindent megteszel. Elengedsz?
      – Nem. Ajánlj fel valamit! – hátrébb húzódott, és eltökélten nézett Viktorra.
      – Egy csók?
      – Nem adom magam ilyen olcsón, a sütidet akarom – dörzsölte össze a két tenyerét.
      – Nem lehetsz ilyen kegyetlen – háborodott fel Viktor.
      – Pedig de! Szóval? – Viktor bólintott, majd megcsókolta. – Szabad vagy!
Asztalhoz ültek, és enni kezdtek, de Eszter mérges volt magára, amiért délután aludt, így be akarta hozni a lemaradást.
      – Viki megszerezte a híváslistát?
      – Még nem. Az üzenet után rögtön nekikezdett, azt mondta, hogy ez hosszú folyamat.
      – Talált korábbi barátokat?
      – Igen, négyet. Holnap Robival kikérdezzük őket – válaszolt Viktor evés közben. – Annyit már előre elmondhatok, semmit nem találtunk a múltjukban. Mindnek tiszta a háttere, se erőszakos viselkedés, se törvényszegés, semmi.
      – Jó, eközben ki kell deríteni, hogy honnan rabolták el Alexandrát. A barátnője szerintem pontosan tudja az utat, amit Viki végigjárhatna vele, meg a tízes egységgel kamerákat keresve. Ezen kívül gyakorlatilag semmi nyomunk sincs – sóhajtotta a tányérján lévő ételt turkálva. – Úgy érzem, hogy egy amatőrt keresünk, aki nagyon jól tervez.
      – Egy férfi, aki kinézete magának?
      – Akár, nem tudom. Azt viszont nem hiszem, hogy ha látták az utcán az elrablást, még ha nem is lépnek közbe, de az, hogy be se szólnak a rendőrségre? Ezt lehetetlennek tartom.
      – Mire akarsz kilyukadni? – vonta fel a szemöldökét Viktor.
      – Ismerte. Ismerte azt, aki elrabolta. Sőt.
      – Sőt?
      – Nem elég, ha felszínesen ismerte, hiszen beszállt az autójába, ehhez valamilyen szintű bizalom kell. Nagyon jól kellett ismernie az illetőt, vagy az egyik barátja volt.
      – Miért rabolná el egy barátja? – kérdezett közbe Balázs.
      – Féltékenység, bosszú vagy csak egyszerűen, úgy kelt fel reggel – magyarázta, és Viktor felé fordult. – Beszélnetek kell a barátnőjével újra, hogy kik voltak a bizalmasai, valamint őt is nyomozzátok le alaposan. Őszintének tűnt, de talán nem vettem észre valamit és ezzel az egésszel csak saját magát akarta bebiztosítani.
      – Ezt majd holnap elintézzük.
Balázs elpakolta a tányérokat, és az utolsó három szelet almás pitét tette az asztalra desszertnek.
      – Khm – köszörülte meg a torkát Eszter, mire Viktor áttolta a sajátját a nő elé.
      – Valamiről lemaradtam? – vigyorgott Balázs, nagyon jól tudta, hogy néha olyanok, mint két gyerek.
      – Igen – nevetett Eszter. – De kedves leszek, ha a barátod meg tud csinálni száz fekvőtámaszt egyszerre, akkor visszakaphatja.
      – Oké, azonban az utolsó harmincnál a hátamra kell feküdnöd – egyezett bele Viktor.
      – Legyen.
Viktor felállva levette a felsőjét, amit Eszter zavarba ejtően bámult, mert kár volt tagadni, ugyanúgy lenyűgözte a látvány, mint legelőször.
      – Még mindig tetszik? – kérdezte Viktor mosolyogva.
      – Annyira nem – hazudta Eszter. – Ne húzd az időt, nagyon jól sikerült a süti.
A nappali közepén kezdte el a fekvőtámaszokat, míg a nő a kanapén Balázs mellett ülve figyelte. Viktor hetven után megállt, Eszter pedig a hátára hasalt.
      – Így tényleg sokkal jobban látszik, mennyivel nagyobb vagy Eszternél – csúszott ki Balázs száján döbbenetében.
      – Mehet, Gyönyörűm?
      – Igen.
Eszter átfogta Viktor derekát, de tizenöt után a kezével kis köröket írt le a hasán, amire a férfi megrezzent.
      – Ez csalás! – mondta kinyomva magát.
      – Jó, elengedem a hasad – somolygott a bőrébe Eszter.
      Már csak öt fekvőtámasz volt hátra, amikor a körmeivel a férfi csípőjétől gyengéden végigkarmolta az oldalát egészen a nyakáig. Az utolsó kettő nem sikerült, a férfi a földre engedte magát. Eszter felnevetett, amihez Balázs is csatlakozott kimentve magát.
      – Kényelmes? – nézett a válla fölött hátra Viktor.
      – Igen, nagyon – csókolt a lapockái közé. – És ha csak nem fogsz lelökni, akkor egy ideig maradok is.
      – Ugye tudod, hogy övön aluli ütés volt, amit csináltál?
      – Biztos voltam benne – vigyorgott rá önelégülten. – De ha megígéred, hogy nem állsz bosszút, akkor leszállok rólad, és még a sütit is visszakapod.
      – Kérem a sütimet – mondta, miközben a nő leszállt róla.
Felülve rémülten figyelte Esztert, akinek a szeme az előbb még nevetett, most viszont teljesen elvesztette ragyogását.
      – Ne nézz így rám! – hajtotta a fejét a térdére, hogy ne lássa rajta Viktor, de meggondolta magát, nem zárhatja ki. – Csak fáj, de elmúlik. Mindjárt visszajövök, a sütimet ne edd meg – megkísérelte viccel elütni, azonban még ő is érezte, hogy csak gyenge kísérlet volt. – Csinálhatnál addig valami finom turmixot is.
      A süti már korántsem esett nekik olyan jól, mint délben, mert a nő egészségi állapota és a félelmeik keltette feszültség szinte tapinthatóvá vált. Ezért amikor Viktor aludni hívta, felvette a cigijét, és az első teraszon leült a kanapéra, felhúzva a lábát átölelte.
      – Hallgatlak – mondta, amikor a férfi mellé ült. – Bármi, ami a betegséggel kapcsolatos most mondd el.
      – Erre nincs szükség.
      – De igen van. Kezdd el, kérlek.
      – Fáj, amikor azt látom, hogy szenvedsz és képtelen vagyok eltüntetni a fájdalmad. Ahogy az előbb is vicceltél a nappaliban, nem láttad az arcodat. Teljesen elsápadtál, és a szemed is fátyolos lett. Semmi mást nem akartam, csak átölelni, de tudtam, hogy te nem szeretnéd.
      – Sajnálom, néha te sem tudsz segíteni.
      – Fájdalomcsillapító?
      – Azzal csak tovább gyengülne a szervezetem, egyébként próbáltam, és semmit sem használt.
      – Engem csak ez zavar, hogy nem tudok neked segíteni vagy nem jól.
      – Azzal, hogy mellettem vagy, még akkor is, amikor nem akarom, segítesz. És a másik dolog amit mondtam?
      – Tényleg félek attól, hogy bajod esik, ha velem vagy – vallotta be Viktor, mire Eszter elfordította a fejét. – Nézz rám!
      – Nagyon helyes vagy!
      – Azt hittem, hogy komolyan beszélünk – viszonozta a mosolyt.
      – Igazad van. Folytasd.
      – Én nagyobb vagyok, izmosabb és nehezebb. Tényleg úgy érzem néha, hogy óvatosabbnak, gyengédebbnek kell lennem, mert nem akarok fájdalmat okozni neked még véletlenül se.
      – Te…
      – Nem fejeztem be – szakította félbe Viktor. – Máskor csak fel akarlak kapni, körbeforgatni, és addig csókolni, amíg levegőért nem kapkodunk. Vagy mikor együtt vagyunk, szorosan magamhoz húzni, hogy összeolvadjon a testünk, azonban nem tudom elfelejteni a csípődön az ujjaim lenyomatát.
      – Akkor tedd ezt! Mert engem meg kiborít, amit csinálsz. Szólni fogok, ha fáj. Mondd csak.
      – Sosem tudom, hogy közelítsek feléd – sóhajtott fel. – Borzasztóan kívánlak, mégsem merek kockáztatni, mert nem akarom, hogy rosszul érezd magad, ha nem akarod.
      – Kezdtem azt hinni, hogy velem van a baj, mert nem akarsz engem. Belefáradtam, hogy mindig nekem kell megtenni az első lépést. Jó dolog kezdeményezni, de így azt érzem, hogy csak én akarom.
      – Miből gondoltad, hogy már nem kívánlak?
      – Viktor, mikor tetted meg utoljára te az első lépést? – kérdezte komoran.
      – Sajnálom.
      – Nem kell, legalább már látom, nem szeretsz annyira, hogy kezdeményezz – suttogta Eszter, és a fejét a másik oldalra fordította a térdén.
      – Hogy mi? – szakadt ki Viktorból. – Ez nem igaz.
      – Ilyen az, amikor csőbe húzlak – nevetett Eszter felé fordulva.
      – Ez jogos volt. Tiszta hülye vagyok! – csóválta meg a fejét mosolyogva, ahogy összerakta a képet. – Én csak jót akartam. Bátrabb leszek azt tenni, amit szeretnék, de szólnod kell, ha valami nem oké.
      – Rendben, most bemegyek – zárta le feszülten.
      – Hol fáj?
      – A derekam, és mindenem.
A hálóban a nő az ágy szélére ült, a férfi mögé telepedve a derekát kezdte masszírozni.
      – Kérlek, ne csináld ezt – súgta halkan Eszter.
      – Nem jó?
      – De igen, csak…
      – Nyugodtan mondd el.
Eszter a hátát Viktor mellkasának nyomta, hogy minél hamarabb megszüntesse az emlékei áradását.
      – Akkor masszíroztál így, amikor várandós voltam – remegett a hangja, megköszörülte a torkát, és folytatta. – Így is sok baj van a hormonjaimmal, nem akarok még ennél is többet. Nem tudom, hogy értelmezné a testem.
Összefonta a karját a mellkasa előtt, amiből Viktor is megértette, mire gondol, viszont segíteni akart.
      – Nem gondolkodtam, ne haragudj! Vedd le a pólót, és feküdj hasra.
Eszter megtette, amit kért tőle, ezután Viktor egy órán keresztül masszírozta a hátát, még így is rengeteg csomót érzett. Végre elaludt, betakarta, és mellébújt.

Vissza