Kuthy Zsuzsa vagyok, más néven Pilla. Ezen a néven jelentek meg írásaim, "szösszeneteim" különböző heti és havilapokban,
valamint egy könyvem is, amelyben az Élet dolgairól alkotott gondolataim, kis történetek olvashatók.
Még mielőtt azt hinnék, hogy - mivel a Taxisok Világában jelentek meg ezek az írások először - a taxizás örömeiről és
nehézségeiről fogok írni, megnyugtatok mindenkit, hogy távol áll tőlem, és u.n. "panasznapokat” sem fogok tartani. A taxi a múlt, ami elmúlt azon már nem
szabad és nem is érdemes – szerintem – keseregni. Útleírásokat próbáltam „összeeszkábálni”bár kissé rendhagyó módon, de azt hiszem ez az egész oly’
rendhagyó...
De van egy kis előzménye a dolgoknak, és a tisztánlátás, valamint az érthetőség kedvéért el kell mondanom: 36 évet taxiztam
szép fővárosunkban, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az utolsó kilenc évben már állandó éjszakás voltam, tehát ismerem a szakma minden kisebb és nagyobb
trükkjét és buktatóját. Nagyon szerettem és szeretem a mai napig is a taxit, de – talán tudja a kedves Olvasó – egyre keservesebb és nehezebb... Szép volt,
jó volt, és még mindig ott ülnék, ha a munka nem lenne egyre kevesebb és a befektetés egyre több. Döntenem kellett tehát, hogyan és miképp tovább. És egy nap
elém állt a Lehetőség és felajánlkozott.
2011 nyarán kezdődött minden. Hat év egyedüllét után rám talált a szerelem. Egy kamionsofőr kollégával kezdtünk levelezgetésbe
az interneten, majd megszerettük egymást. Meghívott egy kamionos túrára, természetesen a"jobb elsőn". Három hét és négy ország, nem hangzik rosszul gondoltam,
és tíz perc alatt útra készen álltam.(komolyan!) Reggel 9-kor indultunk Budapestről, és este 7-kor már Veronában landolt a DAF. Három hét alatt tizenkétezer
kilométert tettünk meg, többször átutazva Ausztriát, Németországot, és Olaszországot. A legtávolabbi hely ahová kerültem, Svédországban, Trelleborg városka
volt (8 órás hajóút a Balti tengeren, hát az sem volt semmi...!) Csodálatos tájak, gyönyörűséges autópályák, a Brenner és a tenger, a milánói éjszaka fényei,
Veronában Júlia erkélye, a zúgó, rohanó folyók látványa, mint egy filmfelvevő, raktározta agyam a képeket és az élményeket.
A "nyaralásnak" vége lett, Kedvesem tovább rótta az országutat, én meg a pesti aszfalton álmodoztam Róla és az Útról. Álmaimban
együtt utaztunk, segítettem a rakodásban, főztem a kávét, intéztem a papírokat és együtt voltunk éjjel-nappal.
Az álom csak álom, és a tervezgetés mit sem ér tettek nélkül. Így hát - a „nagy tetteket” szövögetve - beiratkoztam a
tanfolyamra és novemberben megvolt a "C" kategóriám, amellyel már vezethettem volna kisteherautót.
Csak a pénzem fogyott el. Így az év végén sem volt "E" kategória, (ami feljogosít arra, hogy igazi „nagy” kamiont vezethessek)
csak az álmok, melyekkel semmit nem kezdhettem. Nem húzom tovább, elég nagy késéssel, de végre 2012. június 06.-án szerencsésen (és amire nagyon büszke vagyok,
hibapont nélkül!!!) levizsgáztam KRESZ "E"-ből Rá tíz napra megvolt a forgalmi vizsga is.
Hurrá, a nehezén túl vagyok - gondoltam én – indulhatunk, végre együtt... Na képzelhetik! Szőke nő a volánnál!!! Ráadásul a
kamion volánja mögött! Huhhh!! Hát még elképzelni is képtelenség. De ami lehetetlen, azt én általában "csak azért is" megpróbálom és megcsinálom.
A legnehezebb mutatvány az u.n. "négykezes" munka megszerzése volt. (Egy kamion, két sofőr, azaz négy kézzel vezetnek.)
Már jóval a jogsi megszerzése előtt magyar, német és olasz nyelvű önéletrajzokkal bombáztuk az összes fellelhető kamionos céget, őszintén megírva, hogy én
kezdő vagyok a szakmában, de a Párom harminc éve kamionsofőr és oktató is egyben.
Válasz sehonnan nem jött, illetve csak sajnálkozó elutasítások, mely szerint nincs négykezes munka (megijedtek a női kezdőtől).
Aztán ránk mosolygott a szerencse, és sikerült végre szerződést kötnünk egy külföldi céggel.
Indulhat a nagy elhatározásból született, Valóságos Nagy Kaland... Nos ezek voltak az „előzmények”, és most lássuk mi vár rám,
és természetesen Önre is, kedves Olvasóm...
Dőljön hátra kérem, és élvezze az utazást.
Kuthy Zsuzsanna