A hallgatás rabjai


Abban a pillanatban egy fényeset villámlott. Lucas balra futott, s eltűnt a sötétben. Daniel azonnal utánarohant, megtalálta őt egy zsákutcában, a falnál állva ijedten.
      – Félsz a villámtól? – lépett elé. – Mint a gyerekek? – nézte végig, egészen közelről, a hangjában érződött egy kis gúny.
      – Nem vagyok gyerek. Huszonkét éves vagyok.
      – Nahát!
      Daniel a falra tette az egyik tenyerét, megint végignézett Lucason, akire rátapadtak a vizes ruhák, megmutatva a testéből szinte mindent. A mellkasa alakját, a dereka ívét, és kifelé forduló köldökét. Daniel nemsokára rájött, hogy ez vele is ugyanígy történik. Mintha átölelte volna a póló.
      – Nagyon vizes – mondta Lucas. – Leveszem.
      – Mi? – remegett meg a hangja.
      – Add ide! – felelte, és óvatosan leemelte Daniel szemüvegét a fülkagylóiról.
      Összehajtotta a szárát, és a zsebébe csúsztatta. Daniel, ahogy Lucas az ujjait lassan kihúzta a zsebéből, a lábfejétől kezdve bizsergést érzett, ami átvonult a hasán, s hatalmas lüktetéssel fejezte be útját a mellkasa közepén. Miközben fürkészte őt, azon gondolkodott, hogy mikor verekedett utoljára, nem volt benne túl jó, s nem is emlékezett a legutóbbi alkalomra. De abban biztos volt, hogy hamarosan része lesz benne.
      A Lucas arcára tapadt haj, a bőrére simuló átázott ruhák arra késztették, hogy még közelebb húzódjon hozzá. Arra eszmélt, hogy a hasa a fiú hasához ér, a homloka és az orra is súrolja az övét. Nyilvánvaló volt, ha tovább húzza az időt a feje megtelik felesleges dolgokkal, csak azért, hogy elterelje a figyelmét arról, amire éppen készül. Lucas félig lehunyt szemmel nézett rá, halk sóhajt fújva a szájára. Talán mégsem lesz belőle verekedés, hiszen akkor már eddig sem jutott volna el. Daniel először Lucas felső, majd alsó ajkát csókolta meg, végül a kettőt egyszerre, közben a derekára simított.
      – Ez kijózanított – súgta Lucas elalélva.
      – Bocsáss meg!
Daniel el akart távolodni, de a fiú megragadta az alkarját, és rámosolygott vizes, hullámos haja alól.
      – Metróval kell hazamenni – mondta.
      – Azt hiszem...
      – Még részeg vagyok – vágott közbe. – Tegyél be az ágyba!
      – Dehogy vagy részeg! – nevetett. – Majd máskor.
Lucas elengedte őt, oldalra fordult, mélyen sóhajtva.
      – Megszárítkozol nálam. Aztán hívsz egy taxit – ajánlotta.