Melyik szerdán?
Őszi avarszőnyeg a földön, napfény az égen.
Szerdán tavasz lesz!
Hát a tegnaphoz képest egész másképp fest az ég.
Most a kék különböző árnyalataiban pompázik.
Úgy mint egy szeszélyes, de tiszta, és napos áprilisi napon.
Pedig csalóka a látszat, mert javában benne vagyunk az őszben.
Bár a fű olyan zöld, mintha nem így lenne.
A fák egy része még ragaszkodik leveleihez, más részük viszont tar ágakkal áll.
Színes, ezerszínű árnyalatokban pompázó avarszőnyeget terítve maga köré,
És az arra járók lába alá.
Fantasztikus árnyalatokat keverve, az egykor zöld levelek színébe.
Ilyet csak egyetlen festő tud, ily módon kikeverni palettáján.
Ő a nagy bűvész, maga a teremtő.
Az első és legnagyobb művész.
Mindenki más csak tanítvány, vagy a tanítványok tanítványa.
Némelyek mesterfokon csinálják ezt a dolgot.
Emberi lépték szerint, lekörözni az első mestert még senkinek sem sikerült.
Ez nem baj- tőle tanulni sosem volt, és lesz szégyen.
Vele és művei közt élni viszont jutalom.
Jó lenne igazán felnőni ehhez a feladathoz, emberként.
Hiszen mi magunk is alkotások vagyunk, egyediek.
Tökéletesek, magunkban hordozva tökéletességünk minden tökéletlenségét is.
Ezért nincs még befejezve, a nagy alkotó, teremtőnk műve.
Ezért alakít, formál minket, és a körülöttünk levő földi világban mindent, és mindenkit.
Egyszerre vagyunk alkotás, és tanítvány. Olykor mesterek a ránk bízott tanítványaink, és környezetünk számára.
Egyedi képességekkel megáldva, hiszen meglátni a szépséget, és jóságot benne, rácsodálkozni nap mint nap, már ha
nyitott látószemmel járunk benne- erre csak az ember képes.
De arra is, hogy ezeket a csodákat elfeledjük megbecsülni, óvni.
Pedig önmagunknak ártunk legtöbbet.
Egyénenként, és az emberiség részeként is.
Megyek az úton, és gondolataim kavarognak, mint szél sodorta színes falevelek.
Nézem őket, és úgy érzem, üzenet van rájuk írva, titkos írással.
A szél fúj, sziszeg a fülem mellett, meg kell fejteni!
Nekem is, neked is, mint egy rejtvényt, kirakós játékot.
Felveszek belőlük néhányat, forgatom, nézem, simogatom, csodálom színeit.
Mindnek más a formája, más fajtájú fához tartoznak, és mégis egyek, összetartoznak.
A fák népéhez, más és más vidéken, éghajlaton élnek.
Békében megférnek egymással, egymás mellett.
Élve és éltetve a nagy Ő sok-sok milliónyi féle teremtményét, köztük az embert is.
Hát nekünk embereknek rengeteg tanulnivalónk van, még a fáktól is.
Hogy sokszínűségüket, annak minden szépségét, jóságát kibontva, megcsodálva végre békében éljünk.
Teremtő Istenünk szerető gyermekeiként békében, a szeretet bőségében éljünk egymással, egymás mellett.
Mindünk közös érdekeit, a földünk és a fák életét is biztonságossá téve.
Tele a kezem színes levelekkel, tekintetem végigsiklik a lecsupaszodott fák törzsén, és ágain.
Így is szépek, egyediek. ÉLNEK!!
Hitet adnak, a jövő magvait ők már elszórták, a földnek adták. Óvón avarszőnyeggel betakarták. Némelyiket a szélre bízták,
vigye el a föld porával együtt, oda, hol éltető közegre talál.
Hirdetve a teremtő akaratát „Az élet örök”.
Mert mindig van megújulás, fának és embernek egyaránt.
Már ha az emberek engedik élni egymást, és a fákat BÉKÉBEN ÉS SZERETETBEN.
Már hűvös a szél, megborzongok, jó lesz hazamenni az otthon melegébe.
