Vágyak pórázon


      Gran Canaria magával ragadó tájai, végtelennek tűnő strandjai, elegáns szállodasorai ragyogtak a napsütésben. A nyaralók önfeledten szívták magukba az óceánparti levegőt, és a szabadságot. A kék ég, a hűvös hullámok, a vízig terpeszkedő sivatagi homok, a vulkáni barázdák mélyén megbúvó szubtrópusi növény- és állatvilág csodálatos látnivalókat nyújtottak az idelátogatóknak. Egész évben burjánzó, színes virágok bódító illata terjengett a gondosan ápolt parkokban. A Playa del Ingles sziklás és homokdűnés partján hatalmas szállodák és családias panziók fogadták az embereket. Mindenütt teltház volt.
      A hotelek ablakaiból látni lehetett a parti homokban felállított ezer és ezer napozóágyat, és a napernyők színes kavalkádját. Ha valaki nem akart lemenni a sziklákra épített lépcsősoron az óceánhoz, az a hotelek medencéiben is megmártózhatott a pálmafák árnyékában. „Hola”, „Hola” hallatszott a jókedvű, helyi köszönés mindenfelé.
      A pincérek odaadóan gondoskodtak a vendégekről, minden igényt kielégítettek. Elegáns szolgálati öltönyükben fáradhatatlanul vitték a nyugágyakhoz az innivalókat. Negyvenkét fok volt.
      A hotelba érkezése után Klaudia a balkonról nézelődött. Megcsodálta a kilátást az óceánra, a szobájában hattyúformára hajtogatott törölközőket, és meglepődött a jégkockák közé helyezett, vendégváró pezsgőn. Elhatározta, hogy jól fogja magát érezni itt, még magányosan is.
      Mióta kiszállt a repülőgépből, sodorták a látnivalók. Nem tudott betelni a sziget szépségével. Egyedül nyaralt, de nem volt ideje unatkozni. Már bejárta teveháton a homokdűnéket, kirándult a szárazföld belsejében kialakított egzotikus növény- és állatparkba, ahová buszok vitték a turistákat. Szívesen üldögélt a hotel gyertyafényes teraszán is esténként, ahol zenés-táncos műsorokkal szórakoztatták a vendégeket. Gyorsan teltek a napok.


***


      Az asszony most fehér gézruhájában, szalmakalapban a parton sétálgatott. Egyedül akart lenni és gondolkodni. A forró homok égette a talpát, ezért a partra törő hullámok fehér fodrában folytatta az útját. Később fürdőlepedőjét leterítette közel a vízhez. és rátelepedett. Térdeit felhúzta. és hunyorogva nézett a távolba, ahol a türkizkék óceán és a kék ég összeért. Férje jutott az eszébe. Háromévi házasságán gondolkodott. Mekkora szerelem volt… és most itt ül… egyedül.
      Úgy érezte, hiába akarja szeretni a férjét ugyanúgy, mint amikor még együtt jártak. A házasság mindent megváltoztatott. Bálint vállalkozása egyre jobban ment, de ennek ára volt. Hajnalban elment otthonról, és késő este ért haza, amikor Klaudia már aludt.


***


      Az üzleti élet felgyorsult. A férfi úgy gondolta, nemcsak követni kell az eseményeket, hanem be kell „robbanni” a lehetőségekbe. Ha kivár, eltapossák. Bálint remélte, hogy gyarapodó vagyonukra, és őrá is büszke lesz felesége. Amíg udvarolt Klaudiának, mindenben kereste a tizenhét éves lány kedvét – a csillogásban fürdette. Egy év múlva házasságkötésükkel egyidőben, jobbnál jobb üzleti lehetőségek sora adódott. Bálint lecsapott rájuk, semmit nem akart kihagyni. Lelkes volt és bizakodó.
      Apja, a szocializmus kétkezi munkása, még hitt a rendszer eszméiben. „A férfi feladata, hogy biztosítsa a család megélhetését.” – dolgozott is az orkánkabátért, a Trabantért, a balatoni nyaralásért a SZOT üdülőben... Bálintba beleívódott az öreg tanítása. Igaz, már egy másik rendszerben és más célokért küzdött, de követte apja meggyőződését. Feleségének és majd gyermekeinek is a legtöbbet akarta adni. Saját házában már volt szauna, medence a kertben, edzőszoba az alagsorban, de alig használták ezeket. Klaudia mindent megkapott Bálinttól, csak egyet nem: időt.
      A fiatalasszony az egyedüllétet nehezen viselte, és egyre inkább nyomasztotta beszűkült, fénytelen élete. Nem voltak élményei, nem voltak boldog érzései, úgy érezte millió csodás dolog mellett suhannak el a napjai. Vágyott a természetbe, vágyott a nyüzsgő világba. Álmairól már nem beszélt férjének. Egyre többet kételkedett abban, hogy Bálint mellett lenne az ő útja. Főleg, hogy igyekezetét férje észre sem vette. A nyaralást is az utolsó pillanatban lemondta az üzlet miatt. Klaudiát biztatta:
      – Utazz el nélkülem… lesznek ott mások is, akikkel jól fogod érezni magad! Ismerj meg embereket, barátkozz! – és kedvesen átölelve kis csókot nyomott ifjú felesége arcára.
      – Egyedül? – kérdezte lehangoltan a fiatalasszony. – Egyedül unalmas… Nem szeretek egyedül lenni! Most is egész nap távol vagy. Hiányzol – fordult férje felé, és kérlelően nézett a szemébe.
      – Napozhatsz, úszhatsz, annyi féle érdekesség van a szigeten, hogy nem fogsz unatkozni! Kényeztesd magad, vásárolj új ruhákat, egyél finomakat… – próbálta meggyőzni feleségét. – Hiszen olyan fiatal még, hadd menjen, hadd önállósodjon a világban.
      Klaudia nehezen fogadta el ezt a helyzetet, de végül nem akarta kihagyni a lehetőséget. Az utazási prospektusok fotóit nézegetve nem tudott ellenállni a látványnak.„Az itthon ülésnél mindenképpen jobb lesz elutazni.” – zárta le végül.


***


      Érkezése óta Klaudia meglepően jól érezte magát a szigeten. Néha meg keményen harcolt a feltörő magányosság érzésével. Eleinte bármerre nézett, mindig azt vette észre, hogy csak ő van egyedül. Mindenki a párjával, a családdal, ismerősökkel, barátokkal jön-megy a sétányon, csak ő magányos. „Milyen jó lenne itt Bálinttal…” – gondolta. De nem merült el a szomorú gondolatokban… hiszen nyaralni jött!
      Egy forró nap után este a parti vendéglők, kávézók véget nem érő sora között kószált, amikor magyar szavakra figyelt fel. Bement az étterembe, ahonnan a beszélgetést hallotta. A hangos baráti társaságból kivált egy magas, izmos hosszú hajú, napbarnított fiatalember, Zsolt. Gitárjával a mikrofonhoz lépett, és énekelni kezdett. A hely alkalmazottja volt már pár éve. Főleg világszámokat, közismert dalokat énekelt, végül saját szerzeményét adta elő magyarul és angolul. Hatalmas sikere volt mindig, főleg a nők körében.
      A mai este nem szokványosan alakult Zsolt számára: éneklés közben amikor felnézett a vendégekre, többször megakadt a szeme a hátsó asztalnál egyedül üldögélő fiatal nő alakján. Egy hirtelen támadt ötlete azt diktálta, hogy az est utolsó műsorszámát, saját dalát magyarul, ennek a nőnek az asztalánál énekelje el. Odalépett, és belenézett a gyönyörű barna szemekbe. Az érzelmes dal arról szólt, hogy keresi a lányt, akit eddig még nem talált meg… Klaudia a végén mosolyogva felállt, ránézett Zsoltra, és annyit mondott magyarul:
      – Köszönöm – majd távozott az asztaltól.
Az énekes érdeklődve nézett utána.


***


      Zsolt nyolc éve élvezte már a szigetet. Budapesten nem tudott saját elképzelése szerint élni, anyagilag sem sikerült megalapoznia önmagát. Egyre inkább érezte, hogy saját útját csak akkor találja meg, ha elképzeléseit vasakarattal követi. Így hát egy lapra tett fel mindent, és ide utazott a szigetre, egyelőre csak egy nyárra. Ahogyan ő mondta: „szerencsét próbálni”. Eleinte utcazenész volt. Forgalmas sétányokon énekelt, gitárjával kísérte magát. A nyár végére pedig annyira megszerette ezt az életet, a környezetet, a szabadságot, hogy végül itt maradt végleg. Imádta, hogy azt csinálhatja, amit a legjobban szeret: énekelni, dalokat írni, sportolni, élvezte a barátokkal eltöltött napokat. Az éghajlat is nagyon kedvére volt. „Örök nyár, és örökké szerelem!” – mondta kacsintgatva idelátogató pesti barátainak, mert a lányok sem maradtak ki a mindennapjaiból. A kávéházak és éttermek tulajdonosai is megismerték, és már nemcsak lehetőséget adtak neki az esti szórakoztatásra, de jó fizetéssel meg is akarták tartani a zenészt. Zsolt a dalaival bevonzotta a vendégeket és megnövelte a forgalmukat.
      Napközben pedig habzsolta az életet. Úgy érezte, itt a helye… boldog volt. Vidám baráti kör vette körül, akikkel vad tivornyákban és sportokban mérték össze erejüket. Többnyire tökéletesen tökéletlen módokat találtak ki erre. Életkedvük nem ismert határokat.
      Zsolt az otthoniaktól sem szakadt el, gyakran volt nála éppen valaki látogatóban. Esti műsora után egész napja szabad volt. Megtanult szörfözni, rendszeresen úszott, kirándult és vett egy versenykerékpárt… Jó bevétele volt a műsorai után eladott cd-kből is. Anyagi problémái nem voltak. Mindig körülvették a nők. Életvidám természetét imádták, hol komolyabb, hol lazább kapcsolatai sűrűn váltogatták egymást. Még nem találta meg azt a lányt, akiről minden este énekelt.
      A tegnapi magányos nő a szélső asztalnál azonban nem hagyta nyugodni. Akkor este úgy érezte, hogy oda kell mennie hozzá, és neki kell elénekelnie a kedvenc dalát. Máskor is énekelt már egy-egy „széplány” asztalánál, de ez most más volt. Maga sem értette, hogy mi vonzotta pont ehhez a nőhöz, mint egy mágnes, húzta valami a közelébe… és ahogyan a szemébe nézett… teljesen megbabonázta.


***


      Klaudia másnap délelőtt strandolni ment. Hosszú barna haját két fonatba fogta össze, rövid kis strandruhájában, nyúlánk, karcsú alakjával senki nem gondolta volna, hogy már férjes asszony. A csíkos napernyő alatt a nyugágyon békésen nyújtózva nézte a fürdőzőket. Fiatalemberek serege rúgta a labdát a közelben, ami éppen mellé gurult. Három játékos is versenyt rohant érte, miközben a többiek, hangos kiáltásokkal bíztatták őket. Zsolt csapzott, izzadtságcseppekben csillogó izmos, barna teste fékezett le hirtelen Klaudia mellett. Egymásra pillantva azonnal bevillant mindkettőjükben a felismerés, és tekintetük mélyen összeolvadt.
      – Bocsánat… mi már találkoztunk! – szólt mosolyogva Zsolt.
Klaudia bólintva viszonozta a mosolyt. Majd a férfi kicsit zavartan szép napot kívánt, és visszafutott a többiekhez. Klaudia pedig nem titkolva nézett utána. Már meg is volt az esti programja.


Meghívás egy új világba


      Hosszú lépcsősor vezetett le a parti szórakozó sétányra, ahol ezrével mászkáltak estefelé az emberek. Az egymást érő nyitott éttermek sora már megtelt, de folyamatosan, végeláthatatlanul hömpölygött az emberáradat a pavilonok között. Helyet kerestek a vacsorájukhoz, vagy csak meg-megállva hallgatták a pubok zenéit, jöttek-mentek, beszélgettek.
      Klaudia is egy ideig ott sétálgatott könnyű nyári ruhájában, aztán hirtelen irányt változtatva, érdeklődve fordult Zsolt étterme felé. Érezte, hogy veszélyes terepen jár már, de a kíváncsisága egyre hajtotta… és még valami: egy megmagyarázhatatlan érzésben hullámzott a lelke. Látni és hallani akarta még egyszer a férfit. Magának sem merte bevallani, mennyire megtetszett neki, de „férjes asszony, és ennek megfelelően kell viselkednie” – határozta el magát. Férje megbízott benne, nem élhetett vissza ezzel. Fedezéket keresve egy reklámtábla mellett megállt, és onnan figyelte Zsoltot, aki nagy tapsokat kapott egy-egy dal befejezése után.
      A lányok viháncolva, és a koktélok hatására felbátorodva odamentek az énekeshez, némelyikük félreérthetetlenül „megkörnyékezte” őt. Zsolt már ehhez hozzá volt szokva, még szórakoztatták is a fruskák próbálkozásai. Persze pontosan ezekből a könnyű kis flörtökből alakulgattak aztán a rövid szerelmi együttlétek. Rövidek voltak, és „semmi komoly érzelem” – vallotta a férfi – „a nyaralásnak úgyis hamar vége.”
      Klaudia most titkos leshelyén élvezte Zsolt kellemes hangját. A kezdeti izgatottsága után lassan megnyugodott: mint az, aki tilosban jár, de titkáról senki nem vesz tudomást. Az utolsó rövid szünetben azonban Zsoltot szem elöl tévesztette. Tekintete oda-vissza pásztázta a vendégeket, amikor egyszer csak a háta mögül megszólították:
      – Miért nem jön beljebb? – Zsolt volt az.
      Kedvesen kézen fogta a zavarban lévő nőt, és a mikrofonja közelében székkel kínálta. A férfi újra énekelni kezdett. Klaudia varázslatosan romantikusnak találta a helyzetet. Hihetetlen volt! Hosszú idő óta most először érezte, hogy valaki odafigyel rá. Izgatottság és kellemes melegség járta át a testét. A férfi gyakran rápillantott, aztán már szinte csak őt nézte…
      Zsolt a műsora végén meghívta Klaudiát egy koktélra. A nő Margaritát kért, a férfi Daiquirit. Az italok és a meleg megtette hatását, és egyre jobban megnyíltak egymásnak. Minden érdekelte őket, ami a másikról szólt. Kiderült, hogy gyermekkorukban már egészen közel voltak egymáshoz, hiszen egymás melletti utcában laktak Budapesten egy darabig. Vége-hossza nem volt a kamaszkori élmények kicserélésének. Egyre jobban belemelegedtek a beszélgetésbe. Zsolt felhevülve kérdezgette Klaudiát, és ő szívesen mesélte élettörténeteit… egészen az esküvőig, de csak addig! A férfi csak annyit tudott meg róla, amennyit Klaudia engedett. Közben italukat kortyolgatva a pertut is megitták.
      Zsolt vigyázott, nem tolakodott tovább kérdéseivel, sejtette, hogy a nő foglalt. Nemcsak szépsége miatt, hanem a viselkedése is erre utalt: „Szinte ki van írva rád: Belépni tilos!” – gondolta magában. Mélyen az asszony szemébe nézett, és azt mondta:
      – Nem hiszek a házasságban – ezzel ezt a témát le is zárták.
      Most a férfin volt a sor, hogy saját életéről beszéljen. Klaudia mosolyogva hallgatta őt, csillogó szemeit le nem vette Zsoltról. Mindketten érezték, hogy hullámhosszaik összefonódtak. Egyszer csak a férfi megsimította Klaudia kezét, és ő nem húzta el. Zsolt felbátorodva ajkához emelte és alig érezhetően megcsókolta a karcsú ujjakat…


Tudod-e úgy szeretni, hogy nem vársz tőle semmit?


      Klaudia nagyon kellemesnek könyvelte el az előző napi estét Zsolttal. Aztán a reggeli nyújtózkodás közben a „kellemes” kifejezést túl hétköznapinak érezte. Hanyatt feküdt, becsukta a szemét, és Zsoltra gondolt. „Megvan! A megfelelő szó: izgalmas…”, és valami megmozdult a lelkében.
      Ettől kezdve Klaudia minden este ellátogatott Zsolt pavilonjába. A férfi pedig figyelmével, és kedves szavakkal halmozta el. Bemutatta az esténként összegyűlt barátoknak is, akik szívesen beszélgettek Klaudiával. Volt, aki viccesen ostromolta, és volt, aki tréfálkozott vele… befogadták. A vidám hangulatú társaságban Klaudia hamar feloldódott. Megértették egymást, annak ellenére, hogy a nyelvek kavalkádjából kellett kihámoznia a mondatok értelmét: a magyar és angol szavak keveredtek a spanyollal, olasszal…
      Mesés napok következtek Zsolttal. Klaudia, mint a szorgos méhecskék, úgy gyűjtögette az élményeket, amikben a férfi rendületlenül részesítette. Már kétségtelenül érezték azt a forró vibrálást magukban, amit egyre nehezebben tudtak palástolni.
      Az egyik délelőtti napozást és fürdést együtt tervezték. Klaudia boldog izgatottsággal készülődött a megbeszélt helyre, ami távolabb volt a nyüzsgő fürdőzőktől. Fehér strandruhájában lépdelt bokáig süppedve a laza homokban. Zsoltot nem látta sehol, hát leterítette fürdőlepedőjét, és szemét lecsukva napozni kezdett.
      A férfi már fél órája úszott, mint minden reggel, közelharcot vívott az erős hullámokkal. Klaudia törékeny, kecses alakját megpillantva a vízből figyelte a nőt, amint körülnézett, és lassan levette ruháját. Apró bikinije alig takart valamit. A látvány lenyűgözte a férfit. Megvárta, míg a nő letelepedett a homokba, csak ezután hagyta, hogy „partra vessék”a hullámok, pont Klaudia közelében. Úgy emelkedett ki a vízből erőtől duzzadó teste, mint valami odatévedt tengeristen. Hosszú haját úszás előtt összefogta, de most kibontotta és megrázva huppant le a nő mellé.
      Mindketten örültek az együttlétnek. Feküdtek egymás mellett az egyre forrósodó homokban, beszélgettek mindenféléről… Zsolt főleg a szigetről mesélt. Már érezték a nap perzselését, amikor a férfi megfogta Klaudia kezét, és felhúzva őt a lepedőről, fürödni hívta. A kis kezet már nem engedte el, így mentek a hűs hullámok közé. Zsolt mindenféle játékot kieszelt, csakhogy hozzáérhessen a nő testéhez. Klaudia meg nevetve menekült előle. Miután elfáradtak a játékban, a partra sodródva elnyúltak a homokon, ott ahol még nyaldosta testüket a sok apró hullám. Zsolt nézte, ahogy végigsiklanak a nő tökéletes bőrén és fehér fodrokban elcsitulnak. Nem tudta levenni róla a tekintetét. A szenvedély mindent elsöprő láza kerítette hatalmába.
      Klaudia ugyan a szemét becsukta, de tudta, hogy a férfi őt nézi. Hirtelen felé fordult, és rámosolygott. Zsoltban hatalmas erővel tört fel az addig titkolt vágy. Forró ölelésének Klaudia nem állt ellen. Megrészegítették a férfi forró, lágy csókjai, perzselte bőrét az izmos test minden mozdulata… semmi mást nem akart már, csak a férfit. Kéjes élvezetben simultak össze…


Pergő homokszemek


      A következő napok mindkettőjük számára megteltek mámoros boldogsággal. A romantika és az erotika meghitt érzései zúdultak be az életükbe. A kezdeti szikrából hatalmas láng lobbant, és tüzelte őket éjjel-nappal. Ebből már nem volt visszaút: újra és újra ébredtek vágyaik. Felszabadultan élvezték egymás boldogságát. Zsolt még a barátait is mellőzte. Nem akart semmi mással foglalkozni, csak Klaudiával. Bohém ötleteihez híven még hangposta fiókját is módosította: „Ön a vad szexelők klubját hívta. Most nem érünk rá, de majd később visszahívjuk.” Egymás humorát is jól értették, önfeledten nevettek és ölelték egymást.
      Programjaikat Zsolt szervezte: Klaudiát tanította szörfözni, Jetskit vezetni, görkorcsolyáztak a sétányon, versenyt futottak a parton… Még Cabriot is béreltek, amivel bejárták az egész szigetet.
      Fantasztikus élményekkel gazdagodtak túráik során. Egyik legemlékezetesebb az volt, amikor a Nublo-sziklához kirándultak. Délről észak felé haladtak az autóval. A vadregényes tájakon, apró településeken át vezetett az út a hegyek szerpentinjein. Váratlanul hatalmas ködbe kerültek. Olyan sűrű fehérség vette körül őket, hogy csak az autó motorházáig láttak, az utat már nem. Klaudia félelme egyre fokozódott. A helyi lakosok már megszokták ezt a magas hegyi terepet, ismerték a hajtűkanyarokat, a hiányzó korlátokat… Zsolt is volt már erre, hidegvérrel, óvatosan araszolt előre az autóval. Klaudia egy szót nem szólt. Akkor lélegzett fel, amikor előttük egy piros autólámpa sejlett fel. Zsolt követni kezdte. Tíz perc múlva átjutottak a ködön, végre látták az utat – mindketten megkönnyebbültek. A feltáruló varázslatos táj örökre bevésődött Klaudia emlékezetébe. A férfi most már rámosolygott Klaudiára:
      – Mi ez a nagy csend? – kérdezte vigyorogva.
      – Azt hittem, ezt nem ússzuk meg! – lélegzett fel Klaudia, és szívdobogása csitulni kezdett.
      – Azt mondom, nincs nehéz helyzet, csak rossz hozzáállás. A pánik a legrosszabb – mondta mosolyogva Zsolt.
      – Te sosem félsz? Féltél már annyira, hogy azóta sem felejtetted el? – kérdezte Klaudia, azt remélve, hogy a férfi titkosabb énje most meg fog nyílni.
De Zsolt csak nevetett.
      – Jó géneket örököltem!
      Útjuk mély, sziklás szakadékok fölött folytatódott, míg megérkeztek a sziget szívébe, a Bentayqa–sziklához. Csak álltak a magasban egymást átölelve. A lemenő nap aranyló fényében gyenge fuvallat simogatta a bőrüket. Klaudia még soha nem érezte magát ilyen szabadnak, könnyűnek és boldognak.
      – Mintha repülnénk, mint a madarak! – vett mély lélegzetet Klaudia, és széttárta karjait a messzi sziklák és zöld völgyek felé.
Zsolt karjában tartotta, és leheletnyi csókokkal simogatta nyaka pihéit.
      – Jó velem repülni? – kérdezte a férfi.
Klaudia mosolyogva megfordult, és újra átölelte Zsoltot. Forró csókjaik felkorbácsolták vágyaikat, és testük a szenvedély extázisában összeolvadt a vadregényes tájjal.


***


      A férfi gyakran kedveskedett barátnőjének apró ajándékokkal, kis helyi emléktárgyakkal, karkötőkkel, nyakláncokkal… Klaudia örömmel fogadta ezeket, és gondolta, majd otthon. ha rájuk néz, emlékezni fog az itt eltöltött boldog napokra.
      Amikor Klaudia vásárolt, Zsolt elkísérte. Megdicsérte őt a felpróbált ruhákban, de magában mosolyogva hozzátette: „Nekem a nettósúlyod jobban tetszik…” Zsoltot nemcsak elbűvölte új barátnője, hanem egyre fontosabbnak érezte, hogy boldoggá tegye. Most versenyt futott az idővel. Peregtek a napok, mint a homokszemek. Zsoltban fájó gondolatok kezdtek feltörekedni: soha nem akarna elválni ettől a nőtől, de muszáj lesz.
      Őszintén megnyíltak egymásnak. Most már Klaudia is beszélt férjéről, és hogy mennyire csalódott a házasságukban. Zsolt szerint a házasság kétszemélyes társasjáték – mindkettőn múlik, hogy valamelyik megcsalja-e a másikat… próbálta oldani a nőből feltörő bűntudatot. Klaudia érezte, hogy nem csak a testével csalja meg férjét, hanem a lelkével is… beleszeretett Zsoltba. Nem gondolta, hogy ilyen hamar és váratlanul megérinti egy új szerelem. Boldog volt, hogy rátalált a férfira, de tudta, hogy együttlétük már nem tarthat sokáig. Egyszer haza kell utaznia, és vége lesz… Lehet, hogy örökre! „De még itt vagyunk, és nem engedem el a boldogságomat!” – gondolta. Kendőzetlen szerelemmel habzsoltak minden pillanatot.
Klaudia telefonált férjének, és meghosszabbította a nyaralását. Csakhogy hotelszobáját már a következő vendég lefoglalta, így ki kellett költöznie.
      – Ne is gondolkodj tovább! Hozzám költözöl! – és már emelte is barátnője bőröndjét Zsolt.
      – Boldogan! – válaszolta Klaudia – Még egy hónap boldogság veled! – ujjongott örömében.
      Az elkövetkező egy hónap alatt Zsolt lelki útja a vágytól a szerelmen át a kötődéshez vezetett. Nem beszélt róla, de a féltékenység kezdte marcangolni, amikor Klaudia férjére gondolt – a nyaralás után több ezer kilométerre lesz tőle a kedvese, más öleli, más zárja karjaiba, más szereti – szenvedett a gondolattól, hogy elveszíti őt.
      Klaudia számára a szigeten kinyílt az élet. Zsolt egy új világot mutatott meg neki… egy új világba, új utakra hívta. A lehetőség csábító volt, de megteheti-e, hogy elhagyja a férjét?A szenvedély és a bűntudat nyomorúsága kavargott benne. Végül tanácstalansága a józan ész felé hajlott.


Egy álom véget ér


      Az utolsó napokat – a kényszerű elválás fájdalmas érzéseivel – még nagyobb szenvedéllyel élték meg. Nem ígértek egymásnak semmit. Nehéz volt a búcsúzás. Zsoltnak el kellett fogadnia a tényeket, és el kellett engednie Klaudiát. Annyira fájt a lelke, azt hitte, nem tudja túltenni magát az elváláson. Harcolni akart szerelméért, de a nő meggyőzte, várjanak. Abban biztos volt, hogy nem fogja elfelejteni őt. A munkába vetette magát. Legszebb szerelmes dalait most írta.


***


      A szigeten rövid pihenő idejét töltötte egy világhírű amerikai beat zenekar néhány tagja is. Európai turnén folytatták útjukat társaikkal. Egyik este lődörögtek a pavilonok között, amikor meghallották Zsoltot énekelni. Éppen Klaudia emlékére írt dalát adta elő. A zenekar vezetője odalépett hozzá, és elragadtatását fejezte ki a dallal kapcsolatban. Kérdezte, megkaphatná-e az együttese. Zsolt nem járult hozzá. Másnap ismét felkeresték őt, és ajánlatot tettek neki: Zsolt jöjjön velük, mint vendégénekes az európai turnéjukra. Megegyeztek, és egy hét múlva már repültek Barcelonába.
      Még soha nem énekelt Zsolt több ezer embernek. Zúgott a nézőtér. A zenekar tagjai szakmai tanácsokat adtak neki színpadra lépése előtt. Veregették a vállát: „Megcsinálod… csakúgy, mint otthon!” – bíztatták. „Lesz, ami lesz!” – gondolta Zsolt. Lámpaláza alábbhagyott, amikor énekelni kezdett. Klaudiára gondolt, és újra felrobban benne a fájdalom, amit a nő elvesztése okozott. Tombolt a közönség! A zenekar is nagyon elégedett volt új patronáltjukkal, és most már vitték magukkal minden állomáshelyükre.
      A negyedik fellépés Budapesten az Arénában volt. Zsolt azt tervezte, hogy magyarul fogja énekelni, immáron befutott dalát. Két jegyet küldött Klaudiának és férjének az első sorba. Izgatottsága a tetőfokon volt, amikor kiment a színpadra. Az erős megvilágításban nem látta a nézőteret, még a közel ülőket sem. Csak remélte, hogy vendégei eljöttek. Dalának hatalmas sikere volt: a szerelem határtalan erejéről énekelt…
      Nem vette észre, hogy a dal végén a sötét nézőtér első sorában egy nő felállt, és futott az oldalkijárat felé, egyenesen a fellépők öltözőjéhez próbált eljutni. Nem engedték közelebb az őrök. Kiment az épületből, és fel-alá járkált. Nem tudta, hogy mitévő legyen. „Találkoznunk kell!” – hajtogatta magában. Olyan erővel tört rá a gondolat, hogy elhatározta, itt marad akármeddig, csak láthassa a távozó zenekarral Zsoltot. Zaklatott lelkiállapota nem csitult, szíve hevesen kalapált. Még játszott bent az együttes, amikor oldalt nyílt egy ajtó, és kilépett rajta egy magas, hosszú hajú, izmos alak. Mélyeket szívott a friss levegőből. Klaudia lába nem mozdult. A férfi észrevette őt, és a következő pillanatban bizonytalanul felé lépett. „Klaudia? Szerelmem!” – szólt félhangosan. Aztán már futott felé, futott, hogy felkapja, átölelhesse a nőt, aki önfeledt boldogságban vetette magát a karjaiba.


***


      A nyaralás után Klaudia otthoni élete, férjével való kapcsolata semmit nem változott. Magányosságában csak szerelmére gondolt. Amikor a jegyeket kivette a postaládából, és Zsolt mellé írt sorait elolvasta, szíve majd kiugrott a helyéről. Bálint nem ért rá másnap este, így Klaudia egyedül készült az Arénába. Újra felfokozódó érzelmei az egekben szikráztak. Kibírhatatlannak tűnt az órák lassú múlása. Hiába teltek el hetek, hónapok, az emlékek nem adtak nyugalmat egyiküknek sem.
      Korábban nem is gondolta Klaudia, milyen fontossá válnak majd egyszer anyja szavai: „Ha az út, amelyen jársz, nap mint nap fájdalmat okoz, akkor az nem a te utad.” Ezt ismételgette magában, mikor férje elé állt még aznap este. Minden lelki terhét lerázva közölte Bálinttal a döntését: igazi társra és boldogságra van szüksége. Hamarosan kimondták a válást, és Klaudia új életet kezdett a szigeten Zsolttal.