Eszter lement Lolóhoz, muszáj volt valakivel beszélnie. Viktor és Robi is beszélni akartak vele, de ő egyikkel sem akart. Meglátta Lolot.
– Szia! Főzünk együtt? – mosolygott rá Eszter.
– Persze, gyere. Mit ennél?
– Rád bízom. Mi a gond Lolo?
– Hétvégén vigyáznál Tomira?
– Természetesen. Azt elmondod, hogy miért? Nincs semmi bajod ugye?
– Ma este, ha el tudnád vinni, és hétfő reggel hozhatnád vissza, de csak ha nem okoz gondot.
– Viccelsz? Legalább együtt tölthetek vele egy kis időt. Eléggé elhanyagoltam mostanában. Beteg vagy? Mondd el kérlek.
– Ne aggódj, nem vagyok beteg. Csak van valami elintézni valóm. Inkább azt mondd, hogy mi bánt ennyire?
– Nem ég meg a hús?
– Eszter. Hallgatlak.
– Robi és Viktor, de ez most nem számít.
– Nyugodtan mondd el. Amíg készül a vacsora, úgyis ráérünk – közelebb állt hozzá, hogy a többi konyhai dolgozó ne hallja, és
elmondta neki a mai napot.
– Igen?
– Nem tudom. Majd megoldom.
– Kevés púdert tettél az arcodra, itt még látszik – mutatott az arcára.
– Baleset? – kacsintott a lányra.
– Nem volt tiszta a fejem, és lassú voltam. Bekaptam egy pofont, de én ütést vittem be – vigyorgott.
– Helyes. Már délután láttam, hogy nehezen összpontosítasz. Meg kell tanulnod ezeket félretenni. Ma csak egy pofon, de holnap
lehet, az életed múlik rajta.
– Igen, tudom. Igyekszem.
– Mi a helyzet Viktorral?
– Együtt vagyunk.
– Mondtad neki, hogy szereted?
– Nem.
– Jobb lenne elmondanod, hogy mit érzel. Megint vársz egy évet, mielőtt kimondod?
– Annak sem volt értelme. De majd meglátjuk. Akkor Tomi velünk eszik?
– Ha nem gond.
– Dehogyis, akkor felmegyek érte. Össze van pakolva a cucca? Házija van?
– Elő van készítve minden. A leckével mostanra végeznie kellett. Semmi sincs hétvégére.
– A napirendet tudom, hétvégén is nyolckor fekszik?
– Igen.
Eszter lehozta Tomit és a táskáját. Miközben fent volt, Lolo elbeszélgetett a két férfival, helyre tette őket. Vacsora után
Tomi köszönni ment az apjának, Eszter kiment cigizni. A két férfi utána, de nem akart velük beszélni. Tomi kijött, és Eszterék hazaindultak. Ma nem mentek
futni, mert Tominak nyolckor ágyban a helye, és már fél nyolc volt.
– Gyerünk fürödni. Megengedem a vizet, egyedül menni fog? – kérdezte Eszter.
– Már nagyfiú vagyok.
– Igen, tudom. Itt fogsz aludni az én szobámban, ha bármi baj van, kint leszek a kanapén. Menj fürödni.
– Rendben.
Eszter magára hagyta Tomit a fürdőben, és a nappaliban elővette a telefonját, a teraszra ment és rágyújtott.
– Szia! Elfelejtettem valamit – hívta fel Lolot.
– Mit?
– Buta kérdés, de aludhatok Viktorral? Vagy maradjak Tomi mellett?
– Szerintem nem lesz gond, nem szokott felkelni éjszaka, de ha mégis akkor úgyis csak azt láthatja, hogy ti is alszotok.
– Igen, én is így gondoltam, de te vagy az apukája. Vigyázz magadra!
– Szia!
Eszter visszament a házba, Tomi pont elkészült. Olvastak együtt egy mesét, megvárta, amíg elaludt, és kijött. Letusolt,
összepakolta Tomi ruháit, és a kanapén olvasott. Amikor csak engedte az ideje, akkor leült olvasni, a futás mellett ez volt a másik kedvenc elfoglaltsága.
Viktor kijött a fürdőből, de bántotta a reggeli eset az őrsön. Nem akart veszekedni, amíg Tomi itt van, tudta, hogy hülyeséget csinált. Eszter benézett
Tomira, és kiment rágyújtani, de a bejárati ajtót nyitva hagyta, hogy hallja, ha esetleg a kisfiú hívja.
– Nem fázol?
– Nem, csak ülj ide mellém, hogy hozzád tudjak bújni.
– Szíves örömest. Holnap legyen palacsinta reggelire? – tudta, hogy Eszter nem most akar beszélni a munkahelyi esetről, így
ezt tiszteletben tartotta.
– Igen, az jó lenne.
Viktor átölelte, Eszter felhúzta a két lábát, és összekuporodott Viktor mellett.
– Nem vagy fáradt? – nem kapott választ.
– Eszter?
Viktor észrevette, hogy Eszter elaludt. Felvette az ölébe, és bevitte a nappaliba, a kanapéra tette, és betakarta, bezárta az
ajtót, és mégegyszer ránézett Tomira. Mindent rendben talált, így Eszter mellé feküdt és elaludt. Az éjszaka közepén Eszter arra kelt, hogy hallja Tomit
beszélni. Valakivel telefonon beszélt, először azt hitte, hogy az apjával, de aztán rájött, hogy nem.
– Viktor. Viktor, ébredj – megrázta a férfit, és az ujját a szájára tette, hogy ne beszéljen, majd a fülét érintette meg,
hogy figyeljen.
– De nekem apa azt mondta, hogy nem helyes, ha hazudok neki – mondta halkan a kisfiú.
A másik felet nem hallották, csak amit a kisfiú mondott.
– De azt sem tudja, hogy veled beszélek telefonon. Miért nem lehetünk barátok akkor, ha tud róla?
– Tudom, hogy neked is meghalt az anyukád, az enyém is.
– Jó, nem szólok róla még. De nem mehetek ki éjszaka egyedül. Gyere át hozzánk egyszer.
– Akkor kérdezd meg és szólj. Szia.
Eszter benyomta az óráját, hajnali fél kettő volt. Nem mertek visszaaludni, beszélni sem, nehogy a kisfiú meghallja. Órákon
keresztül feküdtek ébren, csendben egymás mellett. Ötkor felkeltek, és kimentek a teraszra, hideg októberi szél fújt, és sötét szürkeség vett körbe mindent.
Eszter visszament egy pulcsiért, és benézett Tomira, aki mélyen aludt.
– Mondd, hogy csak álmodtam! – suttogva beszélt.
– Bár mondhatnám – válaszolt Viktor halkan.
– Mit tegyünk most? Biztosan nem gyerekkel beszélt, melyik gyerek kérné, hogy menjen ki éjszaka?
– Egyik sem. A telefont kellene megnézni, de úgy, hogy Tomi ne vegye észre.
– Reggel fel kell hívnom Lolot, tudnia kell róla.
– Igen, de szerintem azt is ki kell találnunk, hogyan tudjuk meg, hogy ki az.
– Most még nem tudom, menjünk vissza. Kell egy pohár kávé – megölelte a férfit.
Megreggeliztek, de egyáltalán nem voltak vidámak, féltették a kisfiút. Eszter jelzett Viktornak, hogy kimegy telefonálni. De Lolo telefonja ki sem csörgött,
nem érte el. Belépve a fejét rázta.
– Miben egyeztetek meg apával, Hercegem? Ő hív majd engem, ha szeretne veled beszélni?
– Nem, van saját telefonom. De azt mondta, hogy most nem fog hívni.
– Tényleg van telefonod? Az szuper. Megnézhetem?
– Igen, tessék – a szobából hozta ki.
– Bekapcsolhatom?
– Nem szabad.
– Rendben. Köszönöm, hogy megmutattad.
Eszter a telefonját a kezébe vette, amíg beszélgettek. Robinak akart írni.
– Eszter, apa azt mondja, hogy nem szabad telefonozni, amikor másokkal beszélgetünk.
– Igen, tudom. Nekem is mindig ezt mondta. El is rakom.
– Apa azért nevelt téged és Diát, mert az anyukátok meghalt?
– Igen. De még most is nagyon hiányzik.
– Nekem is – pityeredett el Tomi.
– Amíg élsz hiányozni fog, de idővel enyhül a fájdalom. De ha szükséged van valamire, én mindig itt leszek neked! Tudod, hogy
ez mit jelent? – ölbe vette a gyereket és megpuszilta.
– Azt, hogy szeretsz.
– Igen – leült vele a kanapéra és simogatta a hátát, míg meg nem nyugodott.
– Mihez lenne kedved? Miénk az egész hétvége! – kérdezte, amikor a fiú már nem sírt.
– Menjünk állatkertbe – kérte mosolyogva.
– Rendben, legyen. Előtte menj, játssz valamit, még van egy kis dolgom, de utána indulhatunk.
– Köszönöm! Nagyon jó anyuka leszel! – megölelte Esztert.
Esztert egész váratlanul érte ez a kijelentés, eddig nem igen gondolkozott ilyesmin. De nem foglalkozhatott most ezzel.Félrevonta Viktort, és elmondta neki,
hogy mit talált ki.
– De miből gondolod, hogy Robi eljön?
– Van egy egyezményes jelünk, amit csak vészhelyzet esetén használunk. Nem túl eredeti, de megteszi – majd megírta Robinak,
hogy SOS.
Tudta, hogy amint meglátja, reagálni fog rá.
– Most pedig várunk.
– Valahogy beszélni kell vele erről, de nem tudhatja meg, hogy hallottuk – még halkabban beszélt, mert úgy hallotta, hogy
Tomi a nappali felé jön.
– Nem hoztam magammal játékot, apa nem tett be – szomorodott el.
– Semmi gond, gyere, segíts elmosogatni – szólt neki Eszter, de megcsörrent a telefonja.
– Akkor velem mosogatsz, bár nem nagyon tudom, hogy kell – mondta Viktor.
– Nem baj, majd megmutatom – válaszolta Tomi.
Eszter a teraszra sietett, és felvette a telefont.
– Szia, megegyeztünk, hogy csak akkor használjuk ezt, ha baj van.
– Szia! Baj van, és nem is kicsi.
– Mindjárt ott vagyok, öt perc.
– Nem jöhetsz most ide.
– Eszter, veled van baj?
– Nem, de várj és elmondom.
Elmesélte a tegnap éjszakai telefonhívást.
– Most mit teszünk? Mit mondott Lolo?
– Nem érem el. Arra gondoltam, hogy Tomi úgyis állatkertbe akar menni, mi Viktorral elvinnénk, te pedig ezalatt tehetnél egy
mikrofont az éjjeliszekrényemre. Hogy legalább, azt is halljuk, kivel beszél. Biztosak vagyunk benne, hogy felnőttel beszélt.
– Persze, hogy biztos. Egy gyerek se telefonálna fél kettőkor, és kérné arra, hogy hazudjon az apjának. Rendben, megyek az
őrsre és kölcsönzök ki lehallgatót, viszont akkor neked előtte oda kell szólni, hogy adják ki nekem.
– A többit meg majd meglátjuk. Attól függően, hogy mit hallunk a felvételeken. Tényleg, azt pedig Viktor szobájában kellene
összeraknod.
– Csörgess meg, ha elmentetek otthonról! A telefonhoz nem nyúlok, kár lenne ezen elcsúszni.
– Rendben.
Közben a konyhában Tomi Viktorral próbált zöld ágra vergődni. De még nem igazán tudta, hogy mit gondoljon a férfiról.
– Mi történt Eszter arcával? – kérdezte aggódva Tomi.
– Mire gondolsz?
– Megütötted?
– Én? Dehogyis! Egy igazi férfi nem üt meg egy nőt.
Pont most lépett be a házba Eszter, és elkapta az utolsó mondatot. Eszébe jutott, hogy elfelejtette reggel lealapozni az arcát.
– Biztosan nem bántottad? – Tomi Eszternek háttal állt.
– Hercegem, gyere ide, kérlek.
Tomi odafutott hozzá.
– Nem Viktor ütött meg.
– De pont úgy néz ki, mint az osztálytársam anyukájának az arca. Őt a férje bántotta, a rendőrség pedig letartóztatta
ezért.
– Figyelj csak! Beszéltél apával a rossz emberekről? – Tomi bólogatott.
– Tegnap egy bácsit hallgattam ki, és ő ütötte meg az arcom. Viktor segíteni akart, de mire odaért, már megbilincseltem.
– Akkor jó, mert különben én megvédtelek volna – súgta a fülébe, és puszit nyomott az arcára.
– Kedves tőled kis Herceg! Na, megyünk az állatkertbe? Indulj, öltözz fel!
Betelefonált a kapitányságra, hogy a raktárból Lóra Róbertnek adjanak ki két lehallgatót. Viktornak szólt, hogy a terv eddig
simán megy, Robi jön és beszereli. A szobájába is bemegy, ha nem zavarja. Az egész napot az állatkertben töltötték, sétáltak, beszélgettek, dodzsemeztek és
pizzáztak. Közben Robi mindennel végzett, küldött egy üzenetet, hogy minden kész.
Otthon megették az útközben vásárolt ennivalót, Tomit fürödni küldték, és Eszter újra megpróbálta felhívni Lolot. De most sem
volt elérhető, Eszter már érte is aggódott. Viktor észrevette, hogy nagyon ideges, így felajánlotta neki, hogy menjen el futni, ő vigyáz addig Tomira.
– Köszönöm szépen! Kedves tőled, de nem lehet. Megígértem Lolonak, hogy vigyázok rá.
– Sajnos másban nem tudok segíteni, hogy ne legyél ennyire feszült – magához szorította a nőt, és homlokon puszilta.
– A szobám ablakát be kell zárni valahogy, hogy ne tudja kinyitni.
– Leszedhetem róla a kilincset, ha gondolod. De látsz rá esélyt, hogy megpróbál kimenni?
– Akkor addig szedd le, amíg fürdik. Remélem, csak túlságosan óvatos vagyok és nincs ekkora baj. Siess.
Lefektette Tomit, és a teraszon leült cigizni és egy jó erős feketét kortyolgatott közben. Jól tudta, hogy ma éjszaka sem lesz alvás, sőt amíg rá nem jönnek,
mi folyik itt, addig biztosan nem lesz.
– Szerinted ma is hívni fogja?
– Remélem nem – mondta és Eszter mellé ült.
– De nem aludhatunk el. Viszont a kanapén kell maradnunk.
– Nagyon sajnálom ezt a gyereket. Éjfélig maradhatunk fent, úgy hiszem, mindig ugyanakkor hívja. Utána viszont úgy kell
tennünk, mintha aludnánk.
– Igen, addig még innunk kell legalább két kávét.
Eszter a konyhában ült, és könyvet olvasott, Viktor pedig csak nézte. Annyira nem tudott az olvasásra figyelni, hogy 20 perce ugyanazt az oldalt
olvasta.
– Ez így nem lesz jó – mondta, majd becsukta a könyvet.
Az órája szerint még tíz óra sem volt. A nappaliba ment, és ahogy volt elkezdett tornázni. Hasizom és combizom gyakorlatokat
végzett fekvőtámasszal kombinálva. Viktor is kedvet kapott hozzá, és így ketten edzettek. 11 óra után hagyták abba, hogy még a fürdőszobát mindketten el
tudják intézni. Éjfél előtt pár perccel kerültek ágyba, most kezdődött a neheze, úgy feküdni, hogy még véletlenül se aludjanak el. Mindketten aggódtak, de
tegnap éjszaka sem aludtak, nagyon fáradtak voltak. Fél kettő előtt 10 perccel halottak valami rezgés félét. Majd Tomit beszélni.
– Szia. Vártam, hogy hívj, ahogy megbeszéltük. Megkérdezted apukádat, hogy nálunk alhatsz-e?
– Jó, majd legközelebb.
– Alszanak. Igen, biztos. Akkor megnézem őket.
– Itt alszanak. Nem nyúltak a telefonhoz. De én szeretem Esztert, és nem jó neki hazudni.
– Az ablak? Nincs nyitva. Megnézem.
– Nincs rajta kilincs. Nem, eddig sem volt.
– Igen, hétfő reggel megyek haza. Akkor holnap este. Szia – majd megszűnt a beszéd, halk horkolás hallatszott.
De a kanapén maradtak, megmozdulni sem mertek. Ma éjszaka is virrasztottak. Ötkor felkeltek, és halkan az ajtóhoz mentek, benéztek Tomira, de ő aludt. A
teraszon álltak, és próbáltak ébren maradni.
– Igazad volt, hogy leszedetted a kilincset. Mikor fogjuk meghallgatni a felvételt? – súgta Viktor.
– Fogalmam sincs – mondta guggolás közben, így élénkítve fel magát.
Nagyon hideg volt, de máshol most nem beszélhettek.
– Estére a bejárati ajtót is duplán kell bezárni, és a kulcsot magunkhoz venni – szólt Viktor.
– Alhatnánk napközben felváltva egy keveset. Kezdheted te. Megvárom Robit, addig valahogy lefoglalom Tomit, hátha van valami ötlete.
– Bírom még alvás nélkül.
– Tudom, de éjszaka észnél kell lenni – nem bírták tovább a hideget, bent kávét főztek, és gondolkodtak.
Bár a felvételt még nem hallották, biztosak voltak benne, hogy veszély fenyegeti Tomit. Fél hétkor ébredt Tomi, remélték, hogy
most szól nekik, de nem. Eszterrel ketten szendvicseket készítettek, közben Viktor meghallgatta a felvételt. Mikor a konyhába ment, úgy csinált, mintha
átöltözött volna. Bólintott Eszternek, aki azt mondta, hogy a fürdőbe megy, de ő is a felvételt hallgatta meg. Eszter rögtön megpróbálta Lolot felhívni,
de hiába. Gondterhelten tért vissza a konyhába, nem is evett. Elpakoltak, majd az udvarra mentek. Megérkezett Robi, Eszter megmutatta a felvételt.
– Valamit ki kell találni! De Tomi folyton itt van, nem tudunk beszélni – mondta Eszter.
– Mikor fekszik le? – kérdezte Robi.
– Nyolckor – válaszolta Eszter.
– Akkor nyolcra itt vagyok. Addig ti is próbáljatok valami tervet kitalálni.
– Rendben, igyekszünk.
Hárman maradtak, Eszter kitalálta, hogyan tudják lefoglalni Tomit. Elküldte Viktort egy távirányítós autóért, ami kültérre való. A hátsó udvaron játszott
vele, ők pedig ott ültek a hátsó bejáratnál.
– Mi lenne, ha lenyomoznánk a hívást?
– Ahhoz tudnunk kell a telefonszámát. És ha rákérdeznénk Tominál?
– Lehet, hogy rosszul sülne el. Még jobban bezár. Esetleg ha én is beszélnék anyukámról, lehet, hogy megtörne a jég.
– Egy próbát megér.
Viktor a fiúhoz ment játszani, közben pedig mesélt az anyukájáról. Sőt azt is elmondta neki, hogy őt sokszor csúfolták, amiért nem volt anyukája.
– Ma hova menjünk? – kérdezte Tomi.
– Bowlingozni!
– Jó legyen! Menjünk.
Éppen játszottak, amikor Eszter telefonja rezgett. Lolo írt, majd csak szerda környékén megy Tomiért. Eszter azonnal felhívta,
de már ki volt kapcsolva. Amikor hazaértek a bowlingozásból, Viktor azt mondta Eszternek, hogy nézzék meg a telefont, és írják ki a számot, majd nyomozzák le
a hívást. Eszter azt kérte, hogy majd csak holnap este nyomozzák le, mert ha megneszeli, eltűnik. Remélte, hogy elárul valamit magáról. Attól félt, hogy
valamilyen módon figyeli a telefont, és elmenekül.
– Ennyit az alvásról – ásított Viktor.
– Biztos látta, hogy kerestem. Miért nem hívott fel?
– Eszter, biztos jó oka volt rá. Ne aggódj miatta, tud magára vigyázni. Aggódjunk Tomi miatt.
– Nem tudok mit tenni ellene! Aggódok érte. Pedig itt kell lennem fejben – megbökte Viktor, mert jött Tomi.
Beült kettőjük közé, és megölelte őket.
– Szeretlek titeket.
– Mi is szeretünk téged – válaszolt Viktor.
– De nézzük, milyen gyorsan tudsz futni. Ugyanis ha elkaplak, megeszlek – a kisfiú futni kezdett, Viktor pedig utána.
Tomi kacagásától visszhangzott az udvar, Eszternek fel sem tűnt, hogy mosolyog a két fiún. Tetszett neki a látvány, de aztán a két fiú nevetve indult felé.
Majd Viktor azt kiabálta, hogy:
– Kapjuk el!
Eszter futni kezdett, Tomi utána, de Eszter elkapta és megcsikolta. Viktor megpróbálta elkapni Esztert, nem fűzött hozzá sok
reményt, de a nő hagyta magát. Megcsikolták őt is, már csak Viktort kellett megcsikizni, őt könnyen elkapták. Nevetéstől volt hangos az udvar, fogócskáztak,
majd amikor elfáradtak kifeküdtek a fűre. Vacsorára instant levest ettek, ami annyira meglepte Tomit, hogy nem tudta szó nélkül hagyni.
– Apa tud róla, hogy te ilyet eszel?
– Igen, de nem tetszik neki. Nem szoktam főzni, és ezt egyszerű elkészíteni.
– Igen, igazad van. Ez finom, de ne mond meg apának, kérlek.
– Szerintem jobb őszintének lenni. Mondd meg neki nyugodtan, hogy ízlett. Nem fog érte haragudni – mondta Eszter.
– Tudod, volt, amikor én is titkoltam apukád előtt valamit, de utána nagy baj lett belőle. Akkor megbeszéltük, hogy bármi
gond van, szóljak neki és megoldjuk együtt.
– Tényleg ezt mondta?
– Igen.
– Mi is itt vagyunk neked, ha szeretnél valamiről beszélni, ha valami zavar. Mindegy hogy mi az, csak tudjunk róla és
megoldjuk – biztatta Viktor.
– Jó itt lenni veletek! Köszönöm a vacsorát! – felállt az asztaltól, a tányért a mosogatóba tette, és Viktorhoz ment.
Megölelte, és jó éjszakát kívánt, megfogta Eszter kezét, és olvasni mentek.
– Jó éjszakát! Szeretlek!
– Szeretlek Eszter!
Robi közben már a nappaliban volt, Eszter a teraszra ment a két férfi utána.
– Még nem alszik – suttogta.
– Várjunk még, de addig menjünk be majd egy szál cigi után.
Gyorsan elszívták, a konyhában ültek le, kávéztak és vártak. Eszter fél kilenckor nézett be, akkor már horkolt. Kávéval és cigivel a teraszra mentek
beszélgetni, nem akarták, hogy Tomi bármit is halljon.
– Mi a helyzet? – kérdezte Robi suttogva.
– Próbáltunk vele vacsora közben beszélni, hogy jobb, ha őszinték vagyunk – válaszolt Eszter.
– Baj van? – érdeklődött Viktor, Eszter a teraszon ült és a hasát fogta.
– Nincs, biztos túl sok kávét ittam.
– Ma 10-e van – jegyezte meg Robi.
– Nem lehet – döbbent meg Eszter, nem lehet, hogy ezt elfelejtette.
– De igen – ránézett az órájára, és tényleg 10-e volt.
– Mi van azzal, hogy 10-e van? – Viktor nem értette.
– A ciklusa – mosolygott Robi.
– Robi! – szólt hangosabban Eszter, és a fürdőbe ment.
Sietett vissza, majd próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné a dolog.
– Mire jutottatok?
– Semmire, megvártunk.
– Szerintem Tomi szólni fog, de lehet, azt a férfi már nem fogja megvárni. Körbe kell járni a lakást, és megnézni, hogy
minden rendesen be van-e zárva.
– Rendben, akkor én megyek balra, Robi meg jobbra, te meg maradj itt – mindent zárva találtak, és együtt jöttek vissza.
– Minden zárva. Hogyan tovább? – kérdezte Robi.
– Nekünk éjfélkor a kanapén kell lennünk, mert lehet megint meg kell néznie, hogy alszunk-e.
– Akkor én leszek Viktor szobájában, és akkor élőben hallgatom a beszélgetést, és szólok, ha gáz van.
– Nem gond?
– Persze, hogy nem. Én is szeretem Tomit, attól, hogy nem vagyunk együtt, őt még nem felejtem el.
– Oké, akkor menj aludni, éjfélkor szólok.
– Ne már, így kimaradok mindenből.
– Miből?
– Ne tartsam a gyertyát?
– Robi, te ittál? Akkor inkább menj haza – mondta Eszter mérgesen.
– Csak egy whiskyt, de még délután.
– Menj aludni, három óra múlva szólok.
Megvárták, amíg bement, Eszter rágyújtott és leült, a lábait felhúzta. Viktor nem akarta még jobban idegesíteni, nem tudta, hogy beszéljen-e egyáltalán.
– Megyek edzeni. Jössz?
– Igen.
Egészen 11 óráig tornáztak, Eszter addig akart a fürdővel végezni, mielőtt Robi felkel. Utánament Viktor, Eszter pedig forró kávéval keltette Robit.
– Robi, Robi – befogta az orrát öt másodpercig, rögtön felébredt.
– Szia. Eszter.
– Tomi legyen a szemed előtt. Ha ennek vége, lesz egy beszélgetésünk, de nem most.
– Értettem. Van valaki a fürdőben?
– Viktor. De siess, mert utána semmilyen hangot nem adhatsz ki. Hoztam be termoszba kávét neked, meg pár szendvicset.
– Köszönöm!
– Viktor, készen vagy? Robinak is be kell jutnia éjfél előtt – szólt halkan az ajtón át.
Az ajtó kinyílt, és kijött törölközőbe tekerve Viktor, és a szobájába ment. Éjfélre mindenki a helyén volt. Eszter és Viktor a
kanapén feküdtek, Robi a másik szobában a fülessel. Nagyon lassan telt az idő, Eszterék küzdöttek, hogy ébren maradjanak, ez volt a harmadik éjszakájuk ébren.
Néha megfogták egymás karját, hogy tudják, hogy a másik ébren van. Majd megint hallották a rezgést. Robi viszont az egész beszélgetést hallotta.
– Szia, Tomi! Hogy vagy?
– Szia, jól vagyok. Átjöhetsz holnap?
– Sajnos nem. Apám nem engedi, szerinte csak itthon vagyok biztonságban.
– Akkor mikor fogunk találkozni?
– Én ki tudok lógni, ha te is. Vissza is érünk, mire felébrednek.
– Nem tudom, nem akarok olyat tenni, amiről tudom, hogy helytelen.
– De akkor nem tudunk találkozni. Azt hittem, hogy mi egyformák vagyunk.
– Igen. Jó olyannal beszélni, mint amilyen én vagyok.
– Nézd meg, hogy alszanak-e. Utána nyomás ki az ajtón.
– Igen, alszanak. De az ajtó zárva, nem tudom kinyitni.
– Próbáld megtalálni a kulcsot, már nagyon vágyok rád.
– Nem tudok menni. Halló.
A fiú visszament a szobába, és lefeküdt aludni, Eszterék nem mozdultak, amíg a horkolást meg nem hallották. Halkan bementek
Viktor szobájába. Meghallgatták a felvételt, kiosontak a teraszra, hajnali három óra volt. Fel akartak frissülni, rágyújtottak, és kávéztak. Majd Viktor
szobájába mentek vissza, és dolgozni kezdtek.
– Le kell nyomoznunk a hívást – vetette fel Viktor.
– Igazad van, de azt hittem, hogy szólni fog – ismerte el Eszter.
– Holnap suliba megy, oda úgy sem viszi a telefont, bent megcsinálom, míg ti aludtok.
– Nem maradhatunk itthon, mi van, ha jön egy ügy?
– De sokkal tovább sem bírjátok ébren.
– Viktor itthon marad és alszik. Nekem viszont be kell mennem.
– Akkor én is dolgozok.
– Jó legyen, akkor elvisszük az iskolába és alszunk, de délután bemegyünk.
– Rendben. Én alszom, ha nem gond, és ha ti haza jöttetek, akkor megyek be.
– Jó, akkor mi vissza megyünk a kanapéra.
Már csak pár órát kellett ébren lenniük, de ezek voltak a legnehezebb órák. Egyre később kel fel a nap, hideg, csípős szél fúj,
pont ez az ébresztő kellett Eszteréknek. A teraszon állva rögtön felélénkültek, főztek egy kávét és megittak fejenként kettőt. Fél hétkor kelt fel Tomi,
fáradt volt. Gyorsan felöltözött, sietniük kellett, mert az iskolatáskája otthon volt, először el kellett menni érte.
– Legyen szép napod! Szeretlek! – Eszter megölelte és puszit adott a fiúnak.
– Szeretlek! – válaszolta Tomi.
Megvárták, hogy bemenjen az iskola kapuján és autóba ültek, hazaindultak. Már Robi ébren volt, rájuk várt, hogy megkeressék a telefont.
– Akkor keressük meg.
Rövid idő múlva megtalálták a bőröndjében a ruhák alatt.
– Elviszem, ti meg aludjatok. Hosszú éjszaka vár rátok megint – mondta Robi.
– Köszönjük – felelte Viktor.
Robi elment, Viktor a kanapéra feküdt.
– Gyere aludni.
– Egy perc, csak ki kell mosni Tomi ruháit. Elindítom a gépet, és máris ott vagyok – felelte Eszter.
– Siess, mert nem várlak meg – lecsukta a szemét Viktor.
– Itt is vagyok. El is felejtettem, hogy napok óta nem csókoltál meg – mondta, és megcsókolta Viktort.
– Nem akartam érzéketlennek tűnni.
– Igen, tudom. Aludjunk, mert délben kelni kell – Viktor mellkasára hajtotta a fejét, és szinte rögtön el is aludtak.
Délben keltek, és az őrsre mentek. Délután Robi már készen állt a hívás lenyomozására, de a telefont még vissza kellett tenni Tomi ruhái közzé.
– Megyek, gyorsan visszaviszem. Úgyis haza kellene mennem – mondta Eszter.
– Veled menjek? – kérdezte Viktor.
– Nem köszi, 20 perc és jövök.
Eszter hazament, visszarakta a telefont a bőröndbe, útba ejtette a fürdőszobát, és visszament az őrsre.
– Minden rendben, menjünk Tomiért. Itt vacsorázunk vagy otthon? – kérdezte Eszter.
– Szerintem itt, Tomi is ehhez van szokva – felelt Viktor és a lift felé indult.
– Egy perc és megyek – mondta Viktornak, és Robihoz fordult.
– Lenne egy nagy kérésem hozzád! Nem hivatalos.
– Nyugodtan mond, mit szeretnél.
– Nyomozd le kérlek Lolot. Este meg majd megmondod, hogy sikerült-e. Még mindig nem tudom elérni.
– Meg lesz, ne aggódj! Menj, mert elkéstek.
– Köszönöm!
Vacsora közben nem beszéltek, majd Tomi a házit írta Eszter szobájában. Nagyon aggódott a fiúért és az apjáért is, akit több mint három napja nem tud
elérni.
– Eszter nyugodj meg! Minden rendben lesz! – vigasztalta Viktor, és megölelte a nőt, aki hagyta magát és a férfihoz bújt.
– Nincs jó előérzetem Viktor, és nem tudok ellene mit tenni – fogta halkabbra.
– Ott vagyunk ketten is, megvédjük. Sőt Robival majdnem hárman – mosolygott Viktor, majd adott egy puszit a nő homlokára és kávét főzött.
– Viktor, muszáj nektek folyton versengeni?
– Majd később megbeszéljük. Szeretlek!
– Nem tudom, mit kell ezen beszélni. Megyek, megnézem, hogy halad a leckével a gyerek – otthagyta a férfit a konyhában, a
szobába ment, ahol Tomi éppen befejezte a házikat.
– Apa át szokta nézni? – megsimogatta a fiú bozontos haját.
– Igen, amikor mindennel elkészülök. Már minden készen van, bejelöltem neked, tessék.
– Köszönöm.
Alig pár percig tartott csak, amíg leellenőrizte.
– Ügyes vagy hibátlan! Menj fürödni, már lassan fél nyolc. Siess.
Tomi a fürdőbe, Eszter pedig a teraszra ment. Viktor utánament egy pulóverrel a kezében, odaadta neki és egyedül hagyta.
Jólesett a figyelmesség, de most minden gondolatát a kisfiú kötötte le. Nem akarta, hogy baja essen, nem akarta, hogy megtörjön, pedig biztos össze fog
törni, ha rájön, hogy mi történik. Ilyenkor az apjára lenne szüksége, ő nem pótolható. Elég sokáig próbált valami értelmes ötletet összerakni, de mindig
elsiklott valamin. Szorította az idő, minél inkább rohant volna, annál lassabban haladt a terv összeállítása. Viktor kinyitotta az ajtót, és kiszólt.
– Gyere, kérlek, Tomi veled szeretne olvasni.
– Máris megyek – eloltotta a cigit, bent ivott egy pohár kávét, és a fiúhoz ment.
– Eszter, lehetne, hogy ma ne olvassunk?
– Mit szeretnél helyette?
– Elmesélnéd, hogy te miben hazudtál apának?
– Ha szeretnéd, akkor igen. Akkor történt, amikor anya meghalt. Apa elment, apukád viszont ott volt nekünk, de nekem anya
hiányzott, és ezt az űrt nem tudtam kezelni 15 évesen. Így aztán egyszer azt mondtam apukádnak, hogy az egyik barátnőmnél alszok, és ő persze meg is engedte.
De én bulizni mentem, és rengeteget ittam, felejteni akartam. Majd én is találkoztam egy rossz emberrel, aki bántani akart. A fürdőbe zártam magam, és az
éjszaka kellős közepén hívtam apukádat, és sírva kértem, hogy jöjjön értem.
– Nagyon mérges volt rád?
– Egyáltalán nem, magához ölelt és azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy felhívtam. Utána reggelig beszélgettünk, azt kérte
tőlem, hogy soha ne hazudjak neki többet. Mondjam el inkább, ha butaságot csináltam, mert akkor van még esély rá, hogy meg tudjuk oldani.
– Később sem volt mérges rád?
– Nem, sőt a mai napig mindent meg tudunk beszélni. Miért kérdezted?
– Mert ha hazajön, lehet, hogy szeretnék vele beszélni.
– Értem, de ha addig nem várhat, akkor én itt vagyok neked bármikor. Én sem leszek rád mérges.
– Köszönöm Eszter! Szeretlek!
– Én is szeretlek! Jó éjt! – a nappaliba ment, ahol Viktor mellé ült és a fejét a vállára tette.
– Ez a gyerekbarát történet volt?
– Igen.
– Egyszer majd elmondod nekem az igazat?
– Majd talán egyszer. Hol van már Robi?
– Szerintem ma később jön, tegnap is sokat várt.
Ültek a csendben egymáshoz bújva, a délelőtti 3 óra alvás semmit sem enyhített a fáradságukon. Tudták, ha most nem állnak fel,
elalszanak. A teraszra mentek két kávéval és cigivel, hátha a mozgás elvesz az álmosságukból. Valamennyire használt, és megérkezett Robi is.
– Hú, de nyúzottak vagytok!
– Köszi, te is jól nézel ki! – válaszolt Viktor.
– Minden elő van készítve?
– Igen, már csak fel kell hívnia. Bár azt nem tudom, hogy a többit hogy gondoltátok.
– Két lehetőség van: az első, lenyomozod a hívást, holnap pedig elmegyünk érte. A másik lehetőség, hogy még ma éjszaka megyünk,
de akkor nekem itt kell maradnom Tomival. Nektek pedig erősítés kell – magyarázta Eszter.
– Szerintem, ha meg van a hívás, és be tudom mérni, akkor még ma kapjuk el. Addig, amíg megtehetjük – válaszolt Robi.
– Majd meglátjuk, hogy mit hoz az adott helyzet. Menj aludni éjfél előtt, szólok majd – Viktor szobájába ment. és lefeküdt
aludni.
Eszterék is bementek, és tornázni kezdtek, Eszter elég hamar abbahagyta a felüléseket. Fájt a hasa, soha nem beszélt az ilyen jellegű dolgokról, ezt inkább
megtartotta magának, de Viktor látta rajta.
– Jól vagy Eszter? – kérdezte, bár nagyon jól tudta, hogy milyen választ fog hallani.
– Igen, minden rendben – felhúzta a lábát, a kezét átkulcsolta rajta, a fejét pedig a térdére hajtotta.
Neki ez használt a görcsök ellen, ha egyáltalán bármi is hatásos volt.
– Tudok segíteni?
– Nem – válaszolt a fejét még mindig a térdére tartva, majd felállt, és a fürdőbe ment.
Megnyitotta a zuhanyt, alá állt és sírt, az elmúlt napok feszültsége, a tehetetlenség, az aggodalom és most még a görcs is.
Hamar lezárta, igyekezett, hogy még Viktor is végezhessen, mielőtt Robi felkel. Eszter egy jó nagy pohár forró feketével a kanapéra feküdt, a poharat pedig a
hasára tette, ezzel is enyhítve a fájdalmat.
– Megyek, szólok Robinak – szólt Viktor, látta, hogy Eszter nincs túl jól.
– Robi, kelj fel! Ébredj már – rázta.
– Nem lehetne, hogy egy csinos nő keltsen fel?
– Gyere már, idő van.
Eszter már a terasz felé vette az irányt.
– Még kell egy szál cigi – mondta Eszter, és már szívta is.
Robi előkészült magának kávéval, és a szobába ment. Ők ketten pedig a kanapéra ültek, Viktor nem tudta, hogy lesz kényelmes a
lánynak, így csak várt. Lefeküdt, a lábát felhúzta, és egy kispárnát tett a hasára. Már két óra is elmúlt, de nem rezgett a telefon. Eszter négytől tovább már
nem tudott ott maradni, a fürdőbe ment, és csak közel fél óra múlva jött ki. Benézett Tomira, aki akkor még aludt. A konyhába ment, és kávézott, elkezdett
reggelit készíteni. Tükörtojást sütött, szalonnával. Mire mindennel végzett, felkelt Tomi, Viktor is vele együtt jött ki. Bár ő a kanapén maradt, mégsem
aludt, aggódott Eszterért.
– Jó sokat sütöttél Eszter! Köszönöm szépen, finom volt, de én már nem bírok többet enni. Te viszont nem is ettél – mondta
a fiú miután megette a reggelijét.
– Nem vagyok éhes, Herceg! De most indulj fogat mosni, indulunk mindjárt.
Leszedte az asztalt, a maradék ételt nem tette el, hiszen azt Robinak sütötte, de ezt Tomi nem tudhatta. Elvitték a suliba, utána hazamentek.
– Nekem van még egy kis dolgom, de utána hazajövök – közölte Eszter.
– Gyere aludni, majd mész utána.
Eszter fáradt is volt, nem kellett sokat győzködnie. Lefeküdtek, és el is aludtak. Valami furcsa érzésre kelt fel, mintha valaki figyelné. Felkelt a
kanapéról, és a hátsó ajtóhoz ment, de nem látott senkit.
– Mi a baj? Miért keltél fel? – kérdezte álmosan Viktor.
– Nem tudom, volt egy fura érzésem.
– Gyere, még van egy óránk, aludjunk.
Délután Eszter már nem mehetett oda, ahová reggel készült, hiszen rengeteg papírmunka várt rá. Mire mindennel végzett, mentek
Tomiért, vacsoráztak, Tomi leckét írt, és megint ott voltak egy hosszú éjszaka küszöbén, úgyhogy még az előzőeket sem pihenték ki. Ma este Tomi olvasni akart,
utána elaludt, Eszter pedig a fürdőbe ment, letusolt.
– Ma nem tornázol?
– Nem.
Viktor furcsállta ezt a választ, de nem akarta, hogy még idegesebb legyen, így inkább csendben maradt. Éjfélre mindenki a szokott helyen, fél kettőkor
rezgett a telefon.
– Szia! Miért nem hívtál tegnap?
– Szia! Mert rosszul esett, hogy cserben hagytál.
– Ma nem foglak ígérem. Megyek.
– Jó akkor nyisd ki az ajtót.
Eszter és Viktor is hallotta, hogy a kulcsot keresi, de nem beszélték meg, hogy mit tegyenek. Így Eszter hirtelen megszólalt.
– Mit csinálsz, Hercegem? – a kisfiú megijedt, a telefont a ruhája alá rejtette.
– WC-re kell mennem Eszter, de semmit sem látok.
– Gyere, oda kísérlek, megvárlak kint, és visszamegyek veled a szobába.
Tomi bezárta az ajtót, és bent a telefont a fülére tette.
– Ma nem tudok menni, de ígérem holnap igen – súgta a telefonba.
– Nem akarok csalódni megint – majd lerakta a telefont a hívó.
Eszter visszavitte a szobába, várt az ajtó előtt ülve a horkolásra, majd Robihoz ment, Viktor már ott volt.
– Jól tetted, hogy megállítottad. Itt a cím, mi legyen? – jegyezte meg Robi.
– Nem tudom, lehet, hogy holnap is ráérnénk elkapni.
– De mi van, ha holnapra eltűnik? Vagy más gyereket visz el? – kérdezte Robi.
– Jó legyen, menjetek, de hívjatok erősítést, most! Szóljatok, hogy hozzanak plusz két mellényt is! Vigyázzatok egymásra!
A két férfi gyorsan elkészült, és indultak is a címre, amit a hívás lenyomozása eredményezett, félúton találkoztak a
kollégákkal, és együtt mentek tovább. Nagyjából 20 perc volt az út, egy kietlen helyre értek, ahol egy régi ház állt. Égett bent a villany, így azt gondolták,
hogy jó helyen járnak. Kétfelé váltak, az egyik csapat a ház mögé ment, de nem volt hátsó ajtó. Elölről hatoltak be, átkutatták az egész házat, de senkit sem
találtak. Mindenen vastag porréteg ült, ebben a házban senki sem lakott. Nem értették, hogyan lehet itt a jel. Vagy a hívás pillanatában volt itt, és azóta
elment, vagy a telefont itt hagyta.
Eszter nagyon rosszul érezte magát, a teraszra indult rágyújtani, de amikor az ajtót kinyitotta, egy férfi állt elé, és a lábát
az ajtó elé tette, mert Eszter megpróbálta nagyon gyorsan bezárni. Ösztönösen a fiú felé indult, és még sikerült idejében kulcsra zárni az ajtót a férfi
előtt. Ám az kintről verte az ajtót, Tomi is felébredt. Eszter az éjjeliszekrényt húzta az ajtó elé, és elkérte a fiú telefonját.
– Halló, itt Ralti Eszter osztályvezető, azonnal küldjenek ide valakit, egy férfi tört be.
– Sajnos a kollégák helyszínen vannak, de küldök erősítést.
Eszter letette, és gyorsan bepötyögte Robinak a következő üzenetet: S. O. S. Robi rögtön megkapta, közben az egyik rendőr
szaladt feléjük messziről kiabálva, hogy a főnök telefonált a rendőrségre, hogy egy férfi betört. Robi ránézett a telefonra.
– Viktor! Eszter bajban van, gyere.
Viktor a kocsihoz futott, kipörögtek a kerekek, ahogyan elindultak. Nagyon siettek, az éjszakások elől, szirénával, hogy szabad
legyen az út, hajnali háromkor is vannak az utcán. Eszter leült Tomi mellé, és megölelte.
– Figyelj Herceg! Be fogja törni az ajtót, én lefoglalom, te pedig berohansz a fürdőbe, és belülről bezárod. Ígérd meg, hogy
senkinek sem nyitod ki, csak nekem, Viktornak vagy Robinak.
Az ajtó egyre hangosabban reccsent, tudta, hogy már nem tart sokáig.
– Ígérd meg!
– Megígérem! – sírva mondta Tomi.
– Eszter, nem akarom, hogy bajod essen.
– Igyekszem ezt elkerülni, szeretlek! – keresett a szobában valamit, amivel leüthetné, de semmit sem talált.
– Készülj Herceg, gyorsnak kell lenned.
Betört az ajtó, a szekrényt odébb tolta, a kisfiút vette célba, aki Eszter mögött állt.
– Szia! Apukám mégis elengedett, hogy veled aludjak.
Tomi sírt. Eszter próbált minél jobb helyzetbe kerülni, de a férfi nem akart az ajtóból elállni. Muszáj volt neki
kezdeményezni, hiszen Tominak ki kell jutni. Előre lépett, a kezeit felemelte, és megütötte a férfit, aki visszaütött, Eszter hátrált, a férfi követte. Ha
még egy lépést tenne, akkor ki tudna futni. Eszter megint megütötte és megrúgta, de a férfi csak egy kicsit ingott meg. A 170 cm-es 60 kg-os nő nem jelent
nagy ellenfelet, egy 180 cm-es 90 kg-os férfinak. De Eszter küzdött, nem adta fel. Majd egyszer csak a férfi hátat fordított Eszternek és a fiú után akart
menni, de Eszter a hátára mászott, és elkapta a nyakát.
– Fuss Tomi!
Tomi elindult, de a nappali közepén megállt.
– Menj már, mi lesz! Zárd be az ajtót, és ne felejtsd mit ígértél!
Tomi befutott a fürdőbe, és magára zárta az ajtót. A férfi ledobta magáról Esztert, és a fürdőhöz rohant.
– Engedj be, nem akarlak bántani! Egyformák vagyunk!
Tomi a kádban ült, és a kezét a fülére szorította. Eszter a nappaliba ment, a konyhába vezető utat elzárta a férfi, aki
közelített felé. A falhoz szorította, Eszter orrba vágta, amire ő elengedte, a konyhába akart menni, de a férfi a hajánál fogta rántotta vissza. A földre
került, a férfi pedig hasba rúgta, majd ahol érte. Utána visszament a fürdőhöz, azt az ajtót is megpróbálta betörni. Viktorék még öt percre voltak. Eszter
újra felkelt, és a konyhába ment, a férfi nem vette észre, de amikor oldalra nézett, már nem látta a földön feküdni. A konyha felé indult, ahol Eszter a fal
mellett állva várt rá, a kezében a reggeli serpenyővel. Már látta a férfi fejét, és lesújtott, a férfi összeesett, de amikor Eszter el akart menni mellette,
elkapta a lábát, és ő is a földre esett.
Tudta, hogy ha a férfi felé kerül, akkor neki vége. Így mindent megtett, hogy kiszabaduljon, a kezét rugdosta, és végül
eleresztette. Felállt, és a férfi is talpra vergődte magát, és felkészült a végső összecsapásra. Gyomorszájba vágta a férfit, amikor az meg akarta ütni.
A férfi a falhoz vágta, és a könyökét a nyakára szorította. Eszter ütötte, rúgta, ahol csak érte, de nem eresztette. Majd a szemébe bökött, amire rögtön
elengedte, ebben a pillanatban meghallotta a szirénát, és tudta, hogy mindjárt itt vannak. A férfinak már nincs mit veszteni, újból Eszterre rontott,
sikerült arcon vágnia a nőt, de ő térden rúgta, mire az összeesett. Az autók az udvaron óriásit fékeztek, Viktor rohant a házba. Eszter megnyugodott,
de ahogy az adrenalin kezdett csökkeni a szervezetében, úgy fájt egyre jobban mindene. Viktorék berontottak a lakásba, és őrizetbe vették a támadót.
– Annyira sajnálom. Jól vagy? – kérdezte Viktor.
– Jól vagyok.
Eszter megpróbált felállni, de nem tudott.
– Kérlek, segíts felállni!
– Jobb lenne, ha megvárnád a mentőt. Maradj így fekve.
– Basszus, Robi segíts fel.
Robi felállította, a fürdőhöz ment.
– Nyisd ki az ajtót Hercegem! – kopogott az ajtón.
Még kétszer megismételte, mire kinyílt az ajtó.
– Eszter! Úgy sajnálom! – sírt és megölelte.
– Semmi gond, minden rendben van – csitította, és ölbe vette a fiút.
De ezt már nem nézte szó nélkül Viktor. Odarohant, és elvette a gyereket az öléből.
– Gyere Tomi, majd én viszlek. Eszternek most nem tesz jót. Jól vagy? Nem esett bajod? – megölelte, és a hátát simogatta.
– Nem, de Eszter! Az én hibám! – sírt a fiú.
– Ez nem a te hibád! Értsd meg, nem te vagy a hibás!
– Igaza van Viktornak, Hercegem! Nem te vagy a hibás! Gyere, menjünk ki – lassan elindult, de nagyon nehezére esett talpon
maradni.
Viktor és Robi is észrevette, hogy nehezen jár. Robi mellé állt és átkarolta, a teraszon a kanapéra ültette. Viktor is leült, a fiú még mindig az ölében
volt és sírt.
– Eszter, mindjárt itt a mentő. Kitartás!
– Nincs semmi baj – hajtogatta Eszter, pedig ő is érezte, hogy egyre nagyobb fájdalmai vannak.
Két mentő érkezett, az egyik a fiúnak, habár nem esett baja, de előírás szerint kell eljárniuk. Robi átvette, és a mentőhöz vitte.
– Gyere Herceg, most együtt autózunk! A bácsik még azt is megengedik, hogy szirénázzunk!
– Nem érdekel a sziréna! Eszternek baja esett miattam!
Eszter felállt, és a fiúhoz lépett, és megpuszilta.
– Jól vagyok! Vigyázz Robira, különben eltekereg.
Az első mentő elment Robival és Tomival, a második rögtön utánuk érkezett. Eszter felállt, és elindult, de nem tudott menni.
– Viktor! – suttogta.
– Mi a baj?
– Nem tudok a mentőhöz menni. A lábaim nem bírnak. Kérlek, segíts! – olyan halkan beszélt, amilyen halkan csak tudott.
– Természetesen! – óvatosan felvette a nőt és a mentőhöz vitte, vele ment be a kórházba, ahol az orvosa már várta.
– Jó reggelt kívánok! Mi történt magával megint?
– Jó reggelt! Nem voltam elég erős.
– Akkor kezdjük. Kérem, menjen ki.
– Kint megvárlak Eszter. Szeretlek! – puszit adott a homlokára és kiment.
Ott volt Robi is, Tomit is most vizsgálják. Nem tudtak mit tenni, várniuk kellett.
– Elég sok sérülése van. Ez hosszú távon gondot fog jelenteni. Alig épült fel az előző sérüléseiből – mondta az orvos.
– Pont erről akartam tegnap reggel beszélni egy orvossal.
– Miről is?
– Szerintem nőgyógyászra van szükségem.
– Rendben, felszólok az egyik kollégámnak, és máris itt lesz.
– Köszönöm!
– A bordák biztosan eltörtek, a nyaka is zúzódott. Test szerte vannak zúzódások és horzsolások. Úgy látom, hogy más csontja
nem tört, ez jó hír. A bal válla, nézzük csak. Igen, kicsit érzékeny.
– Nem vészes, leginkább a bordáim fájnak, meg a hasam.
– Igen, azt mindenképpen meg kell nézni ultrahanggal is, hogy lett-e belső vérzése. Másrészt Ön előtt hozták be a tagot, le a
kalappal maga előtt. Jól helyben hagyta.
– Azt hittem, sosem esik össze. Most rájöttem, hogy nem elég futnom, verekedni is tanulnom kell.
– Igen, az is hasznos lehet. Itt is van a doktornő. Dr. Terbi Ágnes, a páciensem Ralti Eszter.
– Üdvözlöm! Mi a probléma?
– Jó reggelt! Két hónappal ezelőtt volt egy hasi szúrt sebem, és a sérülés óta most jött meg először 10-én. De ez sokkal
rosszabb volt, mint eddig. Nagyon erős görcseim vannak, és borzasztóan bő, ilyet eddig még soha sem tapasztaltam.
– Akkor most a sérülés után változott meg ennyire?
– Igen.
– Egy pillanat, meg kell beszélnem a kollégával – félrehívta az orvost, és megbeszélték a helyzetet.
– A doktor úr is ultrahangot javasolt, szóval akkor nézzük meg. Valószínűleg egy hegszövet alakulhatott ki a méhfalon, ugyanis
a kolléga elmondása alapján ott is volt sérülés. Máris megnézzük.
A vizsgáló előtt a két férfi látta, amint az új orvos bemegy, sőt még azt is el tudták olvasni, hogy nőgyógyász.
– Lehet, hogy Eszter terhes? – kérdezte meglepve Robi.
– Biztos, hogy nem.
– Hogyan lehetsz benne ennyire biztos?
– Csak tudom és kész.
– Ti még nem?
– Nem, de nincs hozzá semmi közöd!
– Komolyan nem voltatok még együtt? Ez megmagyaráz pár dolgot – mosolygott Robi.
– Mit magyaráz meg? – Viktor egyre feszültebb lett.
– Nem számít.
A vizsgálóban megtalálták a problémát, valóban egy hegszövet alakult ki a méhfalon. De ezt egy gyors műtéttel helyrehozták,
és nem okoz több gondot. Még most elvégezték, mert utána Eszternek sokat kell pihenni. Feltolták a műtőbe, és harminc perccel később már a szobájában is volt.
Viktor, Tomi és Robi is ott volt. Felébredt.
– Szia, Hercegem! Hogy vagy?
– Eszter az arcod! – sírt a kisfiú.
– Én nem látom az arcom, de annyira csúnya csak nem lehetek. Csak két pofon volt.
Tomi kifutott a kórteremből, Robi utána. Kettesben maradtak, Viktor felé hajolt, és a homlokára puszit nyomott.
– Csókolj meg! – kérte Eszter, aki engedelmeskedett, és egy hosszú csókot adott.
Robi visszafelé jött Tomival, de amint a szobába benézett, inkább a büfé felé vették az irányt.
– Így gondoltad? – nevetett Viktor.
– Nem!
Magához húzta Viktort, és szenvedélyesen csókolta.
– Így gondoltam! – mosolygott és megfogta Viktor kezét.
– Látom, már sokkal jobban van. Két kört mentem az emeleten, nem akartam zavarni – mondta az orvos.
– Elnézést kérek.
– Dehogyis, ezt jó látni. Jól érzi magát?
– Igen, de gondolom fájdalomcsillapító is van bennem rendesen.
– Az nem kifejezés. Elmondanám a tudnivalókat, ha most megfelelő az időpont.
– Persze.
– Tehát, a bordái eltörtek, ne erőltesse túl. A nyaka csúnyán megzúzódott, nagyon fog fájni, ezen esetleg valamilyen
masszázzsal lehet segíteni. A testén számos zúzódás van, amivel igazából nem sok mindent tudunk kezdeni. A bordái aggasztanak leginkább, csak akkor engedem
haza, ha ágyban marad. Nem lenne szerencsés, ha a bordája tovább törne és átszúrná a tüdejét. Belső vérzése nem volt. Sokat pihenjen, és körülbelül egy hét
múlva kontroll, és akkor beszélhetünk az edzésről is. Ha ezeket betartja, hazaengedem.
– Bármit, csak ne kelljen itt maradnom!
– Rendben, megírom a zárójelentést.
Tomit és Esztert is hazaengedték, Robi összeszedte a felszerelést Viktor szobájában, mivel Eszter szobája romokban, így ott
feküdt le. Tomi el sem mozdult mellőle, leste minden kívánságát, amíg a két férfi összetakarított mindent. Az ajtó maradványait leszedték, az éjjeli szekrényt
a helyére tették, összeporszívóztak. Késő délutánra olyan volt a ház, mint előtte, azt leszámítva, hogy Eszternek nem volt ajtaja. Mindent eltüntettek, nem
látszott semmi nyoma az éjszakai harcnak.
– Viktor! – szólt Tomi.
– Eszter nagyon régóta alszik. Nincs baja ugye?
– Gyere, nézzük meg.
A szobába mentek, ahol éppen akkor ébredt fel Eszter.
– Sziasztok, fiúk! Mi a helyzet?
– Jól vagy? – kérdezte Tomi.
– Igen, Herceg. Ti hogy vagytok?
– Én jól.
– Viktor, nem vagy álmos? Figyelek addig Tomira, nyugodtan aludhatsz!
– Nem vagyok álmos, majd alszok éjszaka. Nem vagy éhes, vagy szomjas?
– Szomjas vagyok.
– Majd én megyek – rohant Tomi.
– Szegénynek bűntudata van, pedig már elmondtam neki, hogy nem tehet róla – mondta Viktor, miközben Eszter haját simogatta.
Mellé feküdt, és elaludtak. Mire Tomi visszatért az ásványvízzel, már mindketten aludtak. Robihoz ment.
– Robi, mindketten elaludtak. Mi lesz most velem? – pityeredett el a kisfiú.
– Segíts nekem ezt befejezni, utána rendelünk egy pizzát. Ha még mindig alszanak, akkor Viktort felkeltem. Így rendben lesz?
– Igen – hüppögte, és megölelte Robit.
– Kérdezhetek valamit?
– Nyugodtan.
– Neked nem baj, ha Viktort is szeretem?
– Dehogy baj. Eszter is szereti. Ha te úgy szeretnéd, szeresd. De azért remélem, nekem is marad hely a szívedben.
– Örökre! Nem maradnál velem itt lefekvésig? Hadd aludjanak.
– De szívesen!
Robi vigyázott Tomira, hiszen Eszter és Viktor négy éjszakát virrasztott át. Tudta, csoda, hogy eddig kibírták.
Megvacsoráztatta, fürödni küldte a fiút, és ő közben rendet rakott a konyhában is. Nem akarta, hogy Esztert bármi az éjszakára emlékeztesse. Majd
nyolc órakor bekopogott a szobába, nem kapott választ. Benyitott, mindketten aludtak, Tomi elé állt, és felmászott az ágyra.
– Itt aludhatnék?
– Persze, gyere – mondta félálomban Eszter, és betakarta a takarójával.
Már vissza is aludt. Robi is fáradt volt, és nem várta otthon senki, így végignézte az ablakokat, ajtókat, és miután mindent
rendben talált, lefeküdt a kanapéra. Nyomban el is aludt, nem is ébredt fel, csak reggel nyolckor. Sietve készülődött, felkeltette Tomit halkan, és
előkészítette az iskolába, készített neki reggelit, és írt egy papírt Eszternek, hogy Tomit suliba vitte. A papírt Viktor éjjeliszekrényére tette, majd
elindultak, az ajtót bezárták kívülről. Robi bekísérte Tomit, elmagyarázta, hogy miért késett, és hogy délután ő jön érte. Az őrsre rohant, ahol egy
kicsit megkönnyebbült, hogy nem kaptak új ügyet. Lement, hogy igyon egy kávét, és megnézze, itt van-e Lolo. De még mindig nem volt. A jelentést írta
délutánig, elhozta Tomit az iskolából, és Eszterékhez vitte. Ők még mindig aludtak, elvégezte a tegnap esti rutint, Tomi megint Eszterék mellé kérezkedett
be. Robi letusolt és lefeküdt aludni. Másnap reggel időben kelt, ébresztette Tomit, és vitte az iskolába. Délelőtt Eszterék is felkeltek és nem érezték
magukat fáradtnak, hirtelen azt sem tudták, hogy hol van a kisfiú, de megtalálták Robi üzenetét.
– Megyek, sütök neked palacsintát! – közölte Viktor egy homlok puszi kíséretében.
– Akkor én addig letusolok!
– Menni fog egyedül? – kérdezte, majd magyarázkodni kezdett.
– Nem úgy értettem, hanem, hogy a bordáiddal még nem hajolhatsz. Tényleg nem úgy gondoltam, csak szólj, ha segíteni tudok.
– Értem. De menni fog egyedül – megpuszilta Viktor arcát.
– Ezt pedig a rendrakásért. Robinak is tartozok még eggyel.
Elkészült a palacsinta, Eszter a kanapén feküdt. Viktor is letusolt, majd Eszter mellé ült.
– Nem fázik a lábad?
– Nem.
– Segítsek felvenni a zoknit?
– Igen. Köszönöm.
Viktor megfogta a lábát, és megpuszilta a lábfejét, majd felhúzta rá a zoknit, ugyanígy tett a másikkal is. Eszter maga mellé
húzta, és megcsókolta, Viktor a földön térdelt a kanapé mellett, és érezte, hogy nem tud sokáig várni.
– Menjünk enni, segítek felállni. Keresett Lolo?
– Köszönöm. Nem akarok róla beszélni! Együnk, mert éhenhalok.
Valaki kopogott az ajtón. Viktor ajtót nyitott. Robi volt.
– Sziasztok! Reméltem, hogy már ébren vagytok. Tomival minden rendben. Viszont Lolo még nem jelentkezett.
– Megyek enni – mondta Eszter, és otthagyta a két férfit.
– Haragszik Lolora? Már én sem tudom, hogy mit gondoljak Viktor.
– Igen. Én még nem ismerem olyan régóta, nem tudok véleményt mondani. Egyél velünk.
A konyhába mentek, ahol Eszter éppen maga után pakolt el. Robi felé fordult, megpuszilta az arcát, és megköszönte a rendrakást, és azt is, hogy vigyázott
Tomira.
– Kimegyek rágyújtani.
– Menjek veled?
– Nem, köszi.
– Figyelj csak, meddig akarsz még várni? – kérdezte Robi, miután Eszter kiment.
– Ez magánügy.
– Jól van. Ezeket csak elviszem, köszi a kaját. Hozzam el délután Tomit?
– Az nagyon jó lenne. Köszönjük!
A teraszon megállt Eszterrel beszélni, de amint Lolora terelődött a szó, Eszter szó szerint faképnél hagyta. Viktor a
konyhában mosogatott, Eszter hátulról megölelte. Viktor megfordult, gyengéden megölelte a nőt és megcsókolta. A nap hátralevő részét a kanapén töltötték,
leginkább csókokkal. Elhanyagolták egymást az utóbbi időben, amit most tudtak pótolni. Suli után Robi hazahozta Tomit.
– Szia, Eszter! Jobban vagy?
– Szia, Herceg! Igen, milyen napod volt?
– Hosszú, írhatom itt a leckét melletted?
– Persze.
Viktort kihívta Robi beszélni.
– Lolo nem küldött Eszternek üzenetet? Az étterem kapott, hogy holnap délelőtt érkezik vissza.
– Nem mondott semmit. De most teljesen elzárkózik Lolotól.
– Igen, ezt délben észrevettem! Rám zárta az ajtót – mosolygott Robi.
– Szerintem holnap ide is eljön. Nem tudom, hogy mire fog menni Eszterrel. De majd kiderül. Velünk vacsorázol?
– Nem köszi. Megyek, vigyázz rájuk. Szia.
– Rendben. Szia!
Megvacsoráztak, Tomi megfürdött, és aludni készültek. Eszter a kanapén feküdt, Tomi mellé kuporodott, és megkérdezte, hogy
velük aludhat-e ma is. Így hát Viktor ágyában aludtak mind a hárman. Reggel, korán ébredtek, Viktor palacsintát sütött, ettek, és elvitte Tomit a suliba.
Eszter a kanapén fekve könyvet olvasott, amikor kopogtak, de úgy tett mintha nem hallotta volna, nem tudott magától felállni, így mindegy, hogy ki volt az
ajtónál. Viktor beugrott az őrsre a jelentésekért, hogy otthon Eszter aláírja őket. Összefutott Robival.
– Szia! Itt van Lolo, kereste Esztert, annyit mondtam, hogy otthon van. Szerintem hozzátok ment.
– Szia! Rendben, megyek, csak a papírokért ugrottam be.
Hazasietett, és az autóból kiszállva látta, hogy Lolo ül a teraszon. Felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, hogy Eszter
kiborul. Köszönt Lolonak és kinyitotta az ajtót, előre engedte. Eszter az ajtóval szemben feküdt, így rögtön látta Lolo az arcát.
– Mit csináltál magaddal, te lány? – kérdezte Lolo, és mellé ült.
– Viktor kérlek, segíts fel – mondta Eszter, és rá sem nézett Lolora.
Lolo felállt, Viktor felsegítette, Eszter pedig Viktor szobájába ment és bezárta az ajtót.
– Eszter, gyere ki, és mond el mi a baj – Lolo nem kapott választ.
– Gyere ki vagy én megyek be! Tudni akarom mi történt veled!
– Lolo hagyd, abba kérlek! Ne zaklasd fel! – avatkozott bele Viktor, mielőtt tényleg utána menne.
– Eszter, addig fogok itt ülni, amíg ki nem jössz.
– Lolo gyere, elmondom, amit tudni szeretnél, de utána el kell, hogy menj. Eszternek pihenni kell.
Viktor elmesélt mindent a péntek éjszakai hívástól kezdve egy jó nagy pohár kávé mellett. Tomi szökési kísérletét, és a nekik szánt csapdát is elmondta.
– Eszter megmentette Tomit – értette meg lassan Lolo.
– Igen. Próbált téged hívni, üzenetet hagyott, sőt megpróbálta a telefonodat lenyomoztatni. Szüksége lett volna rád, sőt
Tominak is.
– Sajnálom, de mondtam neki, hogy dolgom van.
– Én ebbe nem folyok bele. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de nem figyeltünk eléggé. Csapdába tudott minket csalni, Eszter
pedig magára maradt. Legalább 30 percig kellett feltartania a férfit, Tomit a fürdőbe zavarta, és ráparancsolt, hogy zárja magára, csak nekünk nyissa ki.
– Súlyosan megsérült?
– Nem tudom, hogy elmondhatom-e.
– Ha nem akarja, hogy elmond, akkor kijön.
– Bordatörések, zúzódás a nyakán és az egész testén.
– Nagyon sajnálom! Nem fog kijönni. Elvihetem Tomi holmiját? Délután elhozom, hogy elköszönjön Esztertől. Köszönöm, hogy
vigyáztatok rá. Köszönd meg Eszternek is!
– Majd te megköszönöd! Itt van mindene, azt hiszem! Vigyázz rá, és beszélj vele sokat! – kiengedte Lolot, bezárta az ajtót, és
bekopogott a szobába.
Benyitott, Eszter az ágyon feküdt.
– Szükséged van valamire?
– Rád.
Viktor odafeküdt mellé, és átölelte.
– Te hogy képzeled az életed öt év múlva? – dobta be Eszter.
– Én? Már biztosan lesz gyermekünk, és akkor még jobban foglak imádni – Eszter felé fordult, aki hátán feküdt.
Viktor könyökölt, és az oldalán feküdt. Egymás szemébe néztek, és látták egymás legrejtettebb érzéseit is.
– Gyönyörű anyuka leszel, szerencsés lesz az a kölyök, aki téged kap anyának. Te hogy látod? – kérdezett vissza Viktor.
– Akkor már én is szeretnék gyermeket, és örülnék, ha te lennél az édesapja. De abban nem vagyok biztos, hogy ez
gyereknek való élet, ami minket vesz körül.
– Biztosan megvédjük mindentől.
– Legyen igazad.
Továbbra is csak nézték egymást, és a másik felüket keresték a másik szemében.
– Szeretlek! Mindennél jobban! – simogatta Eszter haját.
– Szeretlek! – először hagyta el a száját ez a szó ebben a kapcsolatban, de már hónapok óta érezte.
Olyan korán kezdte érezni, hogy azt hitte, ha kimondja, akkor elmúlik. De Viktor szemében megnyugodott, és érzi, hogy ez valódi, a férfi tényleg tiszta
szívből szereti.
– Szeretlek téged! – Viktornak fülig ért a szája, már régóta vágyott rá, hogy hallja ezt a szót Esztertől.
– Imádlak – majd megcsókolta Esztert.
Délután Tomi és Lolo kopogtak. Viktor ajtót nyitott. Tomi bekopogott Viktor szobájába, bement Eszterhez.
– Szia! Hogy vagy?
– Szia! Itt van apa. Ma hazamegyek. Nem haragszik rám.
– Mondtam neked. Hidd el, én sem haragszok rád.
– Szeretlek Eszter!
– Én is szeretlek! Menj, mert még van leckéd.
Viktor is bejött a szobába, és Eszterhez hajolt.
– Beszélsz Loloval?
Eszter nemet intett. Este tusolás után Viktor szobájába ment. Lefeküdt aludni, Viktor később mellé feküdt. Hétfőn már bemehet
dolgozni, de csak az irodába. Reggel köszönt Tominak, és utána felment az irodába, nem ment Lolohoz, de még csak kávét sem ivott ott. Viktor és Robi megitták
a kávét, megpróbáltak kimaradni ebből a helyzetből. Nem kaptak új ügyet, mindenki a papírokat rendezgette. Munka után Robi megállította Esztert.
– Most megbeszélhetjük a félbe maradt beszélgetést.
– Vissza kell mennem kontrollra, de ha elviszel, beszélgetünk.
– Okés.
– Szólok Viktornak.
– Rendben.
Eszter megkereste Viktort.
– Szia! Robi beszélni akar velem, elvisz a kórházba, utána meg haza. Otthon találkozunk, rendben?
– Rendben.
A kórházba vezető úton nem beszélgettek, ott pedig Robinak ki kellett mennie. Az orvos mindent rendben talált.
– Kapok engedélyt a sportra?
– Nem ajánlanám még.
– Semmit?
– Még egy hetet várjunk vele.
– Értem, és mi a helyzet a páros testmozgással? – az orvos mosolygott, megértette mire gondolt.
– Azt teljes mértékben engedélyezem. Sőt az a gyógyuláshoz is hozzájárul.
– Köszönöm!
Kijöttek a kórházból, Robi nehezen kezdett bele.
– Miről szerettél volna beszélni?
– Kettőnkről. Elnézést szeretnék kérni a péntekiért. Túl messzire mentem.
– Igen, tényleg túl messzire mentél. Nem egy darab hús vagyok, akin jót civakodhattok. Szakítottál velem, de barátok maradtunk.
Ne tedd tönkre, kérlek! A főnököd is vagyok, de nem akarok olyan főnök lenni, aki csak parancsol és követel.
– De te nem is vagy ilyen, tudom, hogy hibáztam. Meg a másik, Viktor szekálása. Kicsit irigy voltam rá, hogy Manhattanben
dolgozott, és még téged is megkap.
– Robi, nem vagyok vagyontárgy. Nem tud megkapni. Ember vagyok, nő, nem egy tárgy. Vele vagyok, mert vele szeretnék lenni.
– Sajnálom. Visszafogom magam. Kevésbé leszek piszkálódó.
– Rendben. Remélem, azért még barátok vagyunk.
– Mindenképpen. Menjünk.
Este megvacsoráztak, letusoltak és Viktor szobájában lefeküdtek az ágyra.
– Viktor! Nem akarok tovább várni, szeretnék veled lenni.
– Eszter, várjunk, még egy napot kérlek! Csak egy napot!
– Jó legyen, akkor aludjunk.
– Szeretlek! Köszönöm!
– Szeretlek!
Viktor mellkasára tette a fejét és átkarolta. Eszter már aludt, de Viktor a tervet vette sorra. Már régen eltervezte az első alkalmat. De a szerencse nem
állt mellé.