Vissza

      Pár nappal azután, hogy megkapta a saját edzőtermét, egy hétfő reggelen, amikor már Viktor is munkába állt, egy újabb eset landolt Eszter asztalán. Kiment a többiekhez, és ismertette az ügyet.
      – Emberrablás. Egy 31 éves férfit raboltak el, fényes nappal az utcáról. Még nem kértek váltságdíjat. Viki, szerezd meg az utcai felvételeket, hátha látni a rendszámot.
      – Rendben.
      – Robi, te menj el a helyszínre, és keress szemtanúkat. Mi pedig a lakására megyünk, hátha találunk valamit.
      – Igenis – felelték és elindultak.
      Egy családi ház előtt álltak meg, elég gazdag környéken jártak, és a ház ennek megfelelően tűnt drágának. Fehér színével beleolvadt az utca többi háza közé. A télnek köszönhetően a fű száraz volt és barna, de jól látszott az udvart szegélyező bokrokról és sövényről, hogy gondozzák az udvart. A házban is rend és tisztaság fogadta őket, egy fiatal nő nyitott ajtót, a karjában egy síró csecsemővel. A nő vékony, de izmos, szőke haja és barna szeme volt.
      – Jó napot! A rendőrségtől jöttünk, Szabó Viktor vagyok. Feltennénk pár kérdést. Maga Husta Ferenc felesége?
      – Jó napot! Igen, Husta Flóra vagyok. Jöjjenek csak nyugodtan, elnézést kérek, de a baba nagyon nyugtalan, folyton sír.
      – Semmi probléma. Elmondaná, hogyan indulnak a reggeleik? Illetve, hogy nem-e történt ma valami másképp, mint ahogyan szokott?
      – Minden ugyanúgy történt. Reggel ötkor kel Feri a babával, megeteti, tisztába teszi. Kávét főz, ágyba hozza, és a babát is mellém teszi. Fél hétkor indul a munkába. Ebédre hazajön, utána majd csak délután fél hatkor. Együtt vacsorázunk, megfürdetjük a babát, este hétkor megeteti és lefekteti.
      – Minden nap így telik? – kérdezett közbe Eszter, nagyon sajnálta a babát, aki végig üvöltötte a beszélgetést.
      – Igen, sajnos hétvégén is dolgozik. Minden napunk ugyanúgy telik.
      – És napközben?
      – Általában elmegyünk sétálni, bevásárolni. Míg a baba alszik, elvégzek minden házimunkát – közben a kezében lévő babát csitította. – Itt van anya semmi baj, szívem – mellé pedig folyamatosan ringatta, de a kicsi csak nem akarta abbahagyni.
      – Vannak a férjének ellenségei? – kérdezett Viktor, remélve, hogy hamar le tudják zárni az ügyet, és nem esik baja senkinek sem.
      – Feri ügyvéd, szóval bőven vannak ellenségei.
      – Tudna esetleg egy listát adni az ügyfeleiről? – a baba még mindig ordított, de a nő szakadatlanul rázta.
      – Igen, van egy az irodában.
      – Elnézést, asszonyom. Megfoghatnám egy kicsit a babát? – kérdezte Eszter.
      – De lehet, hogy lebüfizi – válaszolta Flóra.
      – Semmi baj – mondta beleegyezően.
      – Akkor semmi akadálya – a babát Eszter kezébe adta, aki ösztönösen tudta, hogyan kell mozogni, alig telt egy percbe és a baba már aludt.
      – Ezt el sem hiszem. Hány gyermeke van? – kérdezte Flóra.
      – Egy sem. De szeretem a babákat.
      – Úgy látom, ők is szeretik magát. Jól áll a kezében.
Eszter és Viktor egymásra néztek, és mosolyogtak.
      – A lista? – kérdezett rá Eszter.
      – Megyek és hozom. Addig itt hagyhatom magánál? – kérdezte Flóra.
      – Természetesen – válaszolta Eszter.
Flóra elment a listáért.
      – Tényleg jól nézel ki vele – mondta Viktor.
      – Az érzés is jó, de most dolgozunk!
Flóra visszatért, és megkapták az ügyfelek névsorát, Eszter tárcsázott, és két nyomozót rendelt ki. Megköszönték a segítséget és elindultak az ajtó felé.
      – Basszus! A babát visszaadom Önnek! – kiáltott fel Eszter.
Flóra csak mosolygott.
      – Mennyire természetes tud lenni egy kisbaba. Maga nagyszerű anya lesz – jegyezte meg Flóra.
      – Köszönöm szépen a dicséretet. A kollégák itt maradnak, ha esetleg jelentkeznének az elkövetők. Vigyázzon magukra, és nyugodtan hívjon, ha bármi kérdése van. Viszlát! – köszönt el Eszter.
      – Köszönöm szépen és viszontlátásra! – válaszolta Flóra.
Robi már a kapitányságon volt, hamarabb ért vissza, de Viki még dolgozott.
      – Eszter! A helyszín egy kávézó előtt volt, állítólag éppen kávét vett, és akkor egy fekete személyautó, sötétített üvegekkel megállt mellette. Majd ketten kiszálltak, és az autóba tuszkolták. De a legfontosabb, hogy Ferenc nem kiabált segítségért – jelentette Robi.
      – Akkor lehet, hogy ismerte az elrablóit. Vagy legalábbis tudja, hogy kik ők – vázolta fel Viktor.
      – Igen, csak akkor már nem fogják életben tartani, ha tudja őket azonosítani. Amint megkapják amit akarnak, végeznek vele – magyarázta Eszter.
      – Erre nem gondoltam – ismerte be Viktor.
      – Akkor nagyon gyorsan meg kell találnunk – fejezte be Robi.
      – Igen. De még alig tudunk valamit – jegyezte meg Eszter. – Viki sikerült? – kérdezte Eszter.
      – Igen, egy pillanat – válaszolta Viki.
Ebédidő körül jártak, amikor Viki szólt, hogy készen van.
      – Szóval, a felvételen látszik, hogy elrabolják, de a rendszámot levették. Így nagyon nehéz lesz azonosítani az autót. Nem igazán ellenkezett, de nézzétek meg ti is – lejátszotta a felvételt.
      – Tényleg nem ellenkezett – értett egyet Robi.
      – De ez lehet több okból is. Lehet, hogy lefagyott vagy ismeri őket. Menjetek ebédelni, utána cserélünk – válaszolta Eszter.
Eszter Viktor mellé ült az asztalához, és összegezték, amit eddig tudtak.
      – Szerinted? Van ötleted? – kérdezte Eszter.
      – Lehet, hogy azért rabolták el, hogy ne tudjon részt venni egy tárgyaláson.
      – Igen, lehet. De az is lehet, hogy lényegtelen, hogy ügyvéd volt, és csak a pénz számít. Attól függ, hogy fognak-e pénzt kérni.
      – Nézzem át a listát? – kérdezte Viktor.
      – Igen, bár pontosan nem tudom, mit keresünk.
      – Ezek nevek, és valamilyen számok. Nem tudom, hogy mit jelölnek a számok az ügyfelek nevei mellett.
      – Hadd nézzem! – megkapta Eszter a lapot, de ő se nagyon értette. – Nem tudom, hogy mennyire lehet fontos. Utána kérdezek majd egy ügyvédtől.
      – Menjetek enni! Mit csináljunk addig? – kérdezte Viki, amikor visszajöttek az ebédről.
      – Keress rá ezekre a nevekre, kérlek! – kérte Eszter.
      – Rendben! – válaszolta Viki.
Viki és Robi a listán szereplő neveket kezdték ellenőrizni, Eszter és Viktor pedig Lolóhoz indultak ebédelni. Eszter azonban egy kis kitérőt tett a sikátor felé.
      – Mit szeretnél itt? – kérdezte Viktor.
Felelet helyett egy hosszú csókot kapott, amit viszonzott is.
      – Már semmit, menjünk enni – rendeltek és addig kimentek rágyújtani, ugyanis a terasz rész tegnap bezárt, mint minden télen.
      Ezért bent ettek, hangulatos kis vendéglő volt, nem volt túl sok asztal, mégis óriási forgalma volt. Világos, tiszta és remek ételeket szolgáltak fel. Volt egy nagy pult is, ami elválasztotta a vendégek számára fenntartott részt a konyhával, illetve a Lolo lakásába vezető utat. Ez egy külön kis kávézóként is működött, a pult mellett le is lehetett ülni. Ebéd közben egymással szemben ültek, és a lábukat összeakasztották az asztal alatt, ahogy szokták, Lolo ezen mindig jót mosolygott. Innen tudta, hogy minden rendben van velük, és szeretik egymást. Befejezték az ebédet, éppen indultak, amikor Tomi fordult be az ajtón, nyomban Eszter nyakába ugrott, és két cuppanós puszit nyomott az arcára.
      – Szia! Hiányoztál! Régen jöttél hozzám. Még mindig haragszol?
      – Szia, Hercegem! Sosem haragudnék rád. Sokat kellett dolgoznom. De tudod mit? Ma este vacsoráznál velem? Csak mi ketten.
      – Tényleg? Ketten?
      – Igen, itt ötkor?
      – Igyekszem a leckével! Szia! – már fel is futott az emeletre.
      – Nem gond Viktor? – kérdezte Eszter.
      – Dehogyis, csak kicsit bánt, hogy még csak nem is köszönt. De semmi gond – mintha ezt Tomi meghallotta volna, lefutott a lépcsőn, egyenesen Viktorhoz.
Nekirugaszkodott és ugrott, Viktor könnyedén elkapta és megölelte.
      – Szia! Te is hiányoztál! Vacsorázhatok ma Eszterrel? – kérdezte Tomi.
      – Szia, kölyök! Nyugodtan. Ugye tudod, hogy én is szeretlek.
      – Igen, én is téged – Tomi megpuszilta Viktor arcát, és a fülébe súgta. – Vigyázz Eszterre!
Tomi egy süti kíséretében már el is rohant az emeleti lakásba.
      – Bárcsak minden kívánságom így teljesülne! – sóhajtott fel Viktor.
      – Miért mit kívánnál? – kíváncsiskodott Eszter, miközben kimentek.
      – Azt majd megtudod nemsokára – kacsintott a nőre, és megölelte.
Mire felértek az irodába a többiek, már az összes nevet megnézték.
      – Eszter, van egy kis gond! – szólt Viki.
      – Mi a baj?
      – Ezek nem valódi nevek.
      – Ezt hogy érted?
      – A nevek nem szerepelnek sehol sem. Nem létező személyek.
      – De miért kaptunk volna hamis listát? – kérdezte Eszter fennhangon magától.
      – Talán félrevezetés? – szólt közbe Robi.
      – De miért? – kérdezte Eszter.
      – Lehet a férj megszökött, mert sáros, a nő pedig védi – fejtette ki az ötletét Robi.
      – Szerintem, pedig kérdezzük meg a nőt! Meglátjuk, hogy mit mond – vetette fel Viktor.
      – Jó, legyen így. Viktorral visszamegyünk a nőhöz. Addig ti nézzétek meg ezeket a számokat a nevek mellett, hátha jutottok valamire.
      – Rendben – felelte Viki.
      A házhoz értek kora délutánra, ott állt a nő autója a garázs előtt. Csengettek, de nem nyitott ajtót senki. Kopogtak is, de szintén nem kaptak választ. Az ide rendelt rendőrök sem voltak sehol.
      – Viktor, rossz érzésem van. Bemegyünk és körülnézünk! Légy óvatos!
      – Rendben – válaszolta Viktor.
      Átnézték az egész házat, de nem találták sem a nőt, sem a gyereket. Az autót akarták átvizsgálni, amikor egy nő közeledett feléjük az utca túloldaláról. Kicsit idősebbnek tűnt, mint ők, csinos volt, de testes.
      – Jó napot kívánok! Maga kicsoda? Mit csinál a házban? – vonta kérdőre Esztert a nő figyelmen kívül hagyva Viktort.
      – Jó napot! Ralti Eszter vagyok a rendőrségtől. Nem tudja esetleg, hogy hol van Husta Flóra? Reggel beszéltünk vele.
      – Megnézhetném az igazolványát?
      – Parancsoljon – odaadta, bár furcsállta a dolgot, a nő megnézte és visszaadta.
      – Jöjjön velem, kérem!
      – Elnézést, de ki maga? Hova kell mennem? – kérdezte Eszter.
      – Én Flóra szomszédja vagyok és egyben a barátja is. Hozzám kell eljönnie, itt lakom szemben.
      – Rendben, de én is megyek! – szólt közbe Viktor.
      – Menjünk! – a nő bevezette őket a házba, majd a nappalin át a hálószobába.
A hálóban Eszter felismerte Flóra lányát, de akárhogy is próbált magyarázatot találni rá, nem ment neki.
      – Tessék! – mondta a nő.
      – Elnézést, de nem értem! – zavarodott meg Eszter.
      – Ő Husta Panna, Flóra kislánya. Magának kell vigyáznia rá, Flóra kérte.
      – Hogy hogy nekem? Miért nem vigyáz rá maga, hiszen a barátnője?
      – Flóra azt mondta, hogy csak maga vigyázhat rá – a kezébe adta a babát, és az összes holmiját pedig Viktornak.
      – Mikor mondta ezt magának?
      – Körülbelül két órája, nagyon sietett, ideges volt és zavarodott.
      – Ezt miből gondolja?
      – Abból, hogy Pannát itthagyta, de a babakocsival sétált el. Megígértette velem, hogy amikor maga délután visszajön, odaadom magának Pannát.
      – Úgy érti, hogy üres babakocsival ment el itthonról?
      – Igen. Mindig ilyenkor mennek sétálni a parkok felé. Furcsa is volt, hogy Pannát nem vitte magával.
      – Észrevett valami mást is?
      – Nem, de ez épp elég különös volt.
      – Megtudná adni Flóra és az Ön telefonszámát? Keresnénk magát, ha még lenne kérdésünk.
      – Egy pillanat! – kiment a szobából, Viktor pedig Eszterhez fordult.
      – Eszter, mi ez?
      – Ne itt! Majd később! – Viktor bólintott.
A nő hozta a számokat, és Eszternek adta.
      – Vigyázzanak a kicsire!
      – Köszönöm szépen a segítséget! Viszontlátásra!
      – Viszlát! – az autóhoz mentek, ahol Viktor a táskákat a csomagtartóba rakta, Eszter pedig bekötötte a hordozót hátra, és a baba mellé ült.
Viktor elindult, de nem tudta, hogy hova akar menni Eszter.
      – Hova megyünk? – kérdezte Viktor, miközben a visszapillantóban Esztert figyelte.
      – Várj egy percet! Mindjárt kitalálom.
Két perc múlva Eszter válaszolt.
      – Haza!
      Viktor hazahajtott, Eszter a babát fogta, és Viktornak szólt, hogy hozzon be mindent, amikor a lakásba ért. Megvárta, amíg mindent behozott, a baba aludt a hordozóban. A földre tette egy párnával kitámasztva, hogy ne tudjon kibilleni.
      – Minden itt van – mondta Viktor halkan.
      – Gyere! – Eszter fogott két táskát és a hálóba ment. – Itt kell lennie! – mondta határozottan Eszter.
      – Minek? – kérdezte Viktor.
      – Valamilyen üzenetnek! Keress bármit, ami nem illik a környezetébe.
      Kipakolták az összes táskát, de semmit sem találtak. A tápszeres dobozt is megnézték, a pelenkákat, ruhákat, bébiételeket. Mindent, a táskákat is, de semmi. Közben a kicsi felsírt, Eszter felvette, és tisztába akarta tenni, amikor észrevett valamit. Viktor a kanapéhoz ment, de amikor látta, hogy a kicsin nincs pelenka, elfordult.
      – Te mit csinálsz? – kérdezte Eszter.
      – Nincs rajta pelenka – válaszolt Viktor továbbra is háttal állva.
      – Tudom, de akkor várj – gyorsan kicserélte a pelust.
A babát Viktor kezébe akarta adni, de ő hátrált.
      – Nem tudom megfogni – emelte fel a kezét védekezően.
      – Viktor! – sóhajtott Eszter és törökülésbe ült a kanapén, a babát a lábára rakta, úgy hogy ne essen le. – Hozz egy újságot és egy ollót! – utasította Eszter.
      – Tessék – válaszolta Viktor.
      – Na, akkor lássuk.
Eszter az újságra helyezte a pelenkát, és elkezdte óvatosan szétvágni.
      – Itt van, amit kerestem – Eszter egy vízhatlan fóliába csomagolt papírt talált.
Kibontotta és olvasni kezdte.

Eszter!

      Csak maga tudja megvédeni a lányomat! Ne engedje, senkinek, hogy bántsa vagy, hogy elvegyék magától. Kérem, úgy védje, mintha a saját gyermeke lenne. Remélem, hogy én nevelhetem fel, de ha mégsem akkor tudom, hogy magánál jó helyen lesz. Csak remélni tudom, hogy tudni fog majd rólam, hogy azért hagytam el, hogy megvédjem. Kérem, vigyázzon rá! Oldja meg a férjem ügyét és minden tisztázódik. Mellékeltem egy napirendet a kicsihez. Valamint egy gyámsági papírt az Ön nevére. Kérem, mondja el neki minden este, hogy az anyukája és az apukája szereti. Kérem szépen, védje meg!

Husta Flóra

      Eszter végigolvasta, utána odaadta Viktornak. Kiszedte a többi papírt, megtalálta azt is, ami szerint hivatalosan ő Husta Panna gyámja. Végigolvasta a kicsi napirendjét is, Flóra azt is leírta, hogy miket szeret enni, inni, mivel alszik, mire allergiás, miket nem szeret. Ott voltak az orvosi papírjai, a születési anyakönyvi kivonata, a kiskönyve és minden egyéb hivatalos papírja és kártyája.
      – Eszter, ezt is olvastad? – kérdezte Viktor.
      – Mit? – Viktor visszaadta neki az első levelet, és megfordította.

      Senki sem tudhatja meg, hogy Panna az én lányom. Mindenkinek úgy kell tudnia, hogy a maga rokonságából való. Ha szüksége lenne rá, talál egy másik személyazonosságot igazoló dokumentumot Pannának a csomagban. Egyedül a főnökét avassa be, mert Pannának végig magával kell maradnia, amíg a férjem ügye meg nem oldódik. Kérem, tegye meg! Azzal tudja a legjobban megvédeni, ha eltitkolja mindenki elől, hogy az én lányom. A zöld táska dupla aljú, talál benne pénzt. A házba nem mehet vissza, túl veszélyes lenne. Vegyen meg mindent Pannának, amit csak kell. Óvja meg! Köszönöm szépen!

      – Ezt nem is láttam, azt hittem, hogy az aláírással vége – válaszolta Eszter.
      – Mihez kezdünk most? – kérdezte Viktor.
      – Nem tudom. A Kapitánynak tudnia kell róla. Törvényesen én vagyok a gyámja.
      – Honnan tudtad, hogy vannak papírok?
      – Egy anya nem adná oda a gyermekét úgy, hogy nem írja le, miket szeret. Meg reméltem valami magyarázatot is, de azt sajnos nem találtam. Pakoljuk ezeket össze, és menjünk a Kapitányhoz.
      – Rendben!
      – Nem, várj. Három óra lesz mindjárt, ennie kell – Eszter ölbe vette a babát és a konyhába ment.
      – Miben segítsek? – ajánlkozott Viktor.
      – Idehoznád a tápszert és a cumisüveget? – vizet forralt, elkészítette az ételt és megetette.
Megbüfiztette és elindultak. A kapitányságon mindenki felfigyelt a babára. Egyenesen a kapitányhoz mentek, bekopogtak, és beléptek.
      – Jó napot, Uram! – köszöntek mindketten.
      – Jó napot! Ki ez a kis cukorfalat?
      – Pont róla szeretnék Önnel beszélni – kezdte Eszter, elmondott neki mindent, és a papírokat is megmutatta.
      – Ez rázós ügy lesz. Két lehetősége van. Az egyik, hogy hazamegy a kicsivel, és otthonról dolgozik, és reménykedjünk, hogy ha megoldják, az ügyet a kicsi visszakerül a szüleihez. A másik, hogy megtiltom, hogy otthonról dolgozzon – Eszterre kacsintott –, akkor viszont a babának is itt kell lennie bent több tucat rendőrrel egy épületben.
Eszter kérdőn Viktorra nézett, aki bólintott.
      – Akkor tiltsa meg, hogy otthonról dolgozzak. A kicsi itt nagyobb biztonságban van.
      – Rendben, de két feltételem van. Egy, maga nem megy terepre, a baba mellett marad. Kettő, ha egy hónap múlva sincs lezárva az eset, akkor személyazonosságot cserélünk, és magának kell tovább nevelni.
      – Nekem? – csodálkozott Eszter.
      – Igen. Nem tudjuk tovább elrejteni a rendszer elől. Hogy dönt? Magának mi a véleménye Viktor?
      – Én mindenben támogatom, mint a társa, és mint a barátja is. Ha ő úgy dönt, hogy vállalja, akkor én maximálisan egyetértek vele.
      – Eszter, hogy dönt?
      – Rendben, vállalom. Köszönöm szépen, Uram!
      – Ne köszönje! Sokkal nehezebb ez az ügy, mint gondolná. A papírokat zárják széfbe, és a kicsi a maga rokona Eszter, ne feledje.
      – Uram, ezzel lesz egy kis gond – mondta Eszter.
      – A pótapja? Lolo? – kérdezte a kapitány.
      – Igen – válaszolt meglepetten Eszter.
      – Ne legyen már ennyire meglepve, elvégre én is zsaru vagyok – nevetett a kapitány.
      – Elnézést kérek! – válaszolta Eszter.
      – Semmi gond – mondta a kapitány.
A baba félbeszakította a beszélgetést, mert sírni kezdett. Eszter felállt vele és ringatni kezdte, szinte azonnal abbahagyta.
      – Látom, hogy ért a nyelvükön! Egyedül őt avathatja be, senki mást. Még a húgát sem, ha látogatóba jönne, akkor adjanak be valami mesét neki egy régi rokonról. Az ő élete is veszélyben lehet, ha tudja az igazat. Viki és Robi sem tudhat semmit – utasított a kapitány.
      – Igenis! Értettem! Köszönöm! – felelte Eszter.
      – Uram, ma reggel Eszter rendelt ki egy egységet Husta Flórához, de mikor odaértünk, senki sem volt ott – vágott közbe Viktor.
      – Mindjárt utána kérdezek. Várjanak – a kapitány telefonált és beszéd közben felvonta a szemöldökét.
      – Uram? – kérdezte Eszter, amikor letette a telefont.
      – Állítólag maga hívta fel őket, és mondta vissza, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem így történt, menjenek.
      A bűnügyi osztályra mentek, ahol Viki és Robi rögtön a kicsi után kezdtek érdeklődni. Eszter elmesélte nekik, hogy az anyukájának volt egy húga, aki sajnos most halt meg rákban, és a kicsit a legközelebbi rokonnál helyezték el. Viki furcsállta a dolgot.
      – Te pedig magadhoz vetted?
      – Jobb helye lenne intézetben, mint nálam?
      – Nem úgy gondoltam.
      – A Kapitány megtiltotta, hogy otthonról dolgozzak, úgyhogy a kicsivel itt maradok az őrsön. Viktor és Robi járnak majd terepre.
      – Számíthatsz ránk mindenben. Részvétünk a nénikéd miatt! – felelte végül Viki.
      – De pelenkát nem cserélek! – vágott közbe Robi.
      – Köszönöm! Valami a számokról? – terelte vissza Eszter a beszélgetést a munkához, utált hazudni a barátainak, de itt egy nagyon komoly veszélyt érzett az üggyel kapcsolatban.
      – Csak annyi, hogy nem születési dátum, nem koordináta, nem bankszámlaszám és nem telefonszám. Egyelőre ennyi – jelentette Viki.
      – Jó, már négy óra elmúlt. Menjetek haza, holnap találkozunk! Sziasztok! – ketten maradtak a kicsivel.
      – Beszélnem kell Lolóval a vacsora miatt, amit Tominak ígértem. Le kell mondanom.
      – Nem kell. Vigyázok addig a kicsire Lolóval. Ő ért a babákhoz – ajánlotta Viktor, amin Eszter mosolygott.
      – Ezt a listát elrakom, szerintem fontos lehet. Rá kell jönnünk mi, van rajta.
      – Menjünk, ha még beszélni akarsz Lolóval.
      – Várj, Pannát fel kell öltöztetni! De akkor ma még vásárolni is el kell mennünk.
      – Mit?
      – Szerinted mire lehet szüksége egy babának?
      – Minden van otthon nem?
      – Nem. Majd meglátod – mosolygott Eszter.
      A bisztróba mentek, ahol Lolo nem hitt a szemének. Látta, hogy Eszter feszült, így aztán felkísérte őket az emeletre, Tomit pedig leküldte, hogy adja le a rendelést a szakácsnak. Mielőtt elment megnézte a babát, de Lolo elejét vette a kérdezősködésnek.
      – Siess, mert nem lesz kész öt órára a vacsora! – mondta Lolo a fiának.
      – Sietek! – felelte Tomi.
      Amint hallották, hogy a földszinten van, Eszter gyorsan elmondott mindent. Azt is hangsúlyozta, hogy ha bárki kérdezné, akkor az anyjuknak volt egy húga, és Panna az ő lánya. Miután mindenről beszámolt, Lolo aggódott.
      – Mibe keveredtél megint?
      – Nem tudom, de most ez a helyzet. Vigyáznom kell rá. Ígérd meg, hogy senkinek sem árulod el, még Tominak és Diának sem.
      – Megígérem, és be is tartom!
Tomi pont visszatért, és Eszterrel vacsorázni indultak. Viktor, Lolóval és Pannával fent maradt.
      – Viktor, Eszter mondta, hogy majd én segítek vigyázni rá?
      – Nem, én mondtam neki. Miért?
      – Mert nem igazán értek a babákhoz.
      – De van egy fiad! – döbbent meg Viktor.
      – Igen, de az anyja foglalkozott vele, amikor baba volt, és Eszter. A halála után Eszter rengeteget volt Tomival. Előtte is sokat segített, ösztönösen tudta, hogy mikor mi baja volt. Szinte sosem sírt babaként Tomi, Eszter sokat vigyázott rá, amikor Linda betegeskedett. Én alig voltam vele, úgyhogy rossz segítséget választottál magadnak.
      – Eszter erről nem is mesélt. Annyit tudtam, hogy te fogadtad be őt és Diát.
      – Nem szívesen beszél erről, elveszti az anyját, utána 6 évvel később azt a nőt is, aki gondoskodott róla.
      – Olyan volt neki, mintha a második anyja lett volna?
      – Nem, de szerintem ez tudatos döntés volt. Szerette nagyon, de már akkor is beteg volt, amikor hozzánk költöztek. Szerintem így akarta magát védeni.
      – Úgy szeretném, ha megosztana velem mindent! Ami csak egy kicsit is bántja.
      – Majd idővel!
      – Kérdezhetek valamit?
      – Igen.
      – Illik férfiként valaki más kislányát tisztába tenned? Mármint akkor végül is nincs rajta semmi.
      – Szerintem, ha téged ez ennyire zavar, akkor ne erőltesd.
      – Én is erre gondoltam. Köszönöm! – válaszolta Viktor.
Eszterék kicsivel fél 6 előtt értek vissza. Tominak fülig ért a szája, nagyon örült neki, hogy Eszterrel kettesben vacsorázhat, régóta nem volt ilyen.
      – Minden rendben volt? – érdeklődött Eszter.
      – Igen. De én is éhes vagyok – felelt Viktor.
      – Neked is rendeltem elvitelre. Lent vár. Kié ez a kisbaba? – kérdezte Tomi.
      – Eszter unokahúga. Mostantól ő vigyázz rá – magyarázta Lolo.
      – Úgy, ahogy te vigyáztál rá és Diára?
      – Igen.
      – Szeretlek – mondta Tomi a babának, majd megsimogatta az arcát.
      – Hercegem! Mennünk kell, mert Pannának ennie kell – szólt Eszter.
      – Rendben. Szeretlek! Ehetnénk együtt többször is – válaszolta Tomi.
      – Szeretlek! – megölelte és megpuszilta Tomit. – Igyekszem, többet veled lenni.
      – Rendben, megyek fürödni. Vigyázzatok magatokra! – válaszolta Tomi.
      – Viktor siess, mert már mindjárt fél hat, és még vásárolnunk kell, fél óra múlva ennie kell – felöltöztette a kicsit, és elindultak.
Útban hazafelé álltak meg egy nagyobb boltban, ahol a baba részlegen keresgéltek.
      – Gyorsan kell végeznünk. Először is kell egy kád – kezdte Eszter, miközben Panna az ölében volt, így Viktor vásárolt.
      – Melyik? – kérdezett vissza Viktor.
      – Legyen a rózsaszín. Kell egy kiságy is matraccal.
      – Eszter, ebből legalább tíz fajta van.
      – Jó lesz a tölgyfa a kókuszmatraccal, stabil és antiallergén. Egy kenguru, az a piros, ott a dupla béléssel. Babakocsi.
      – Feladhatom?
      – Nem. Ez lesz az – mutatott egyre –, kettő az egyben. Hordozó és babakocsi is. Kell még cumisüveg, és pár ruha.
      – Eszter, teljesen elvesztem – vallotta be Viktor, a több tucat babaruha között.
Eszter gyorsan összeszedett pár váltásruhát, hiába csomagolt Flóra ruhát a lányának, egy babának sosincs elég ruhája.
      – Szerintem ennyi most egyelőre elég – mondta Eszter.
      – Biztos? – kérdezte Viktor.
      – Igen. Menjünk.
      – Fogalmam sem volt, hogy ennyi minden kell egy ilyen apró embernek – jegyezte meg Viktor.
      – Mondtam neked.
Otthon Eszter megetette, megbüfiztette, és letette a földre egy paplanra.
      – Nem fürdeted meg? – érdeklődött Viktor.
      – Most nem szabad, majd később. Közvetlenül evés után nem lehet – magyarázta Eszter.
      – Irigyellek, hogy ennyire jól értesz a babákhoz – Eszter mellé ült, megölelte, és megpuszilta az arcát.
      – Ne aggódj, hamar belejössz. De remélem, hamarosan vissza kerül a szüleihez. Ott lenne neki a legjobb.
      – Igen. Összerakjam a kiságyat?
      – Persze. Köszönöm!
      Este kilencre végeztek mindennel, Eszter az etetést intézte. Majd büfizés után lefektette aludni, elénekelte neki azt a dalt, amiről Flóra azt mondta, hogy minden este arra alszik el. Leellenőrizte a kiságyat, és kijött a szobából.
      – Nem is hallottalak még énekelni! Gyönyörű hangod van. Egyszerűen elképesztő! Nem gondoltál még rá, hogy énekes legyél?
      – Elfáradtam – hárította el Eszter a kérdést.
      – Edzés? – kérdezte Viktor.
      – Szuper! – megcsókolta Viktort.
Egy órát edzettek együtt, Eszter még futott egy órát, majd letusolt.
      – Hol alszunk Eszter?
      – Beszélni is akartam veled, hogy várjunk még addig, amíg kiderül, mi lesz ebből az ügyből.
      – Természetesen. Csak alszunk.
      – Akkor bent. Köszönöm! – megint megcsókolta Viktort.
      A kiságyat Eszter felől rakták, mert éjszaka egyszer fel kell kelni, megetetni. Másnap reggel fáradt volt, mert a baba nem akart visszaaludni. Reggel hatkor etetés, utána kezdhetnek csak készülődni. Össze kellett pakolni Pannának is. Körülményes volt Lolónál reggelizni, de otthon már nem maradt rá idejük. Az őrsön Eszter az irodájába vitte Pannát. Volt ott egy kanapé is, levette róla a bundazsákot és a sapkát, és keresztbe fektette. Majd ő is leült és hátradőlt, ki kellett találnia, hogy fog ez működni. Kenguruval tud járkálni az őrsön, de nem lehet egész nap rajta. Elbóbiskolt, amikor Viki bekopogott, ő pedig felriadt.
      – Ne haragudj, nem láttam, hogy alszol.
      – Nem aludtam, csak gondolkodtam.
      – Van egy kis baj, tudsz jönni?
      – Igen, csak még azt nem tudom, hogy hogyan. Kettő perc.
      – Rendben.
      – Viktor gyere, be kérlek – szólt ki az irodából Eszter.
      – Segítsek? – kérdezte az irodába lépve.
      – Igen, gyorsan leveszem a tipegőt róla, és a hátamra kell kapcsolni a kengurut – válaszolt neki Eszter háttal a kengurut maga előtt tartva.
      – Csak ezt a csatot kell bekapcsolni?
      – Igen.
      – Miért veszed le róla azt?
      – Mert van még rajta body és harisnya is, a kenguruban meg folyamatosan rajtam lesz, megizzadna, és később megfázna.
      – Így már világos. Készen van.
      – Akkor belerakom és kész is.
      – Milyen érzés?
      – Furcsa, de jó. Menjünk dolgozni. Köszönöm! – a többiekhez mentek. – Mi a baj Viki? – kérdezte Eszter.
      – Elrabolták a nőt is a kisbabájával – tájékoztatta Viki.
      – Micsoda? – nem kellett Eszternek a meglepettségét megjátszani.
      – Ott a videó, nézd meg. Egy közeli park biztonsági kamerája rögzítette. Itt sincs rendszám, és a nő se ellenkezett – mondta Viki a részleteket.
      – Tényleg, és a babakocsi is ott van. Mikor történt?
      – Tegnap másfél órával azelőtt, hogy elmentetek beszélni vele.
      – Így már világos – vágta rá Viktor.
      – Mi? – kérdezett vissza Robi.
      – Hogy miért nem találtuk otthon.
      – A számokra kell rájönnünk – mondta Eszter, miközben az órájára nézett.
      – Meg kell etetnem. Viki, Robi menjetek ki a lakásra és nézzetek szét. Főleg az ügyvéd szobájában. Mi majd foglalkozunk a számokkal. Induljatok.
      – Rendben.
      Panna a kenguruban aludt Eszter mellkasán mialatt dolgoztak. Elővették a listát, amit Flóra adott nekik, és Eszter arra gondolt, hogy azok a számok, esetleg valami kódnyelven írt adatokat jelenthetnek. De nem tudta megfejteni. Utána az autóval próbálkoztak, fekete Mercedes, rengeteg volt belőle a városban. Ez is egy újabb zsákutca. Sorra próbálták az ötleteiket, de nem sikerült.
      – Sziasztok. Elhoztuk a valódi ügyféllistát – rázta fel őket Robi hangja a munkából.
      – Jó, szerintem menjetek ebédelni – mondta Eszter Vikinek és Robinak.
      – Már ettünk Eszter. Ti jöttök! – mondta Robi.
      – Akkor hogy legyen? Én most nem tudok lemenni, Viktor.
      – Enned akkor is kell.
      – Előbb megetetem Pannát, utána le kell vinnem a levegőre – fordult Viktor felé.
      – Addig én majd hozok ebédet.
      – Rendben, Viktor. Megyek, megmelegítem a bébiételt.
Kivett a táskából egy üveget, kinyitotta és a mikróba tette, miután megmelegedett, az irodájába ment. Az ölébe vette a kicsit, és megetette, megbüfiztette. Ráadta a tipegőt, és a babakocsiba rakta.
      – Viktor, mehetünk.
      – Nem adod rá a kabátot?
      – Majd lent, mert addig leizzad.
Lent sétáltak az utcán, Viktor ebédet vett a bisztróban, Lolo pedig beszélni akart vele.
      – Viktor, vigyázz rá! Nem tetszik nekem ez az ügy!
      – Ne aggódj Lolo! Vigyázok rá, de nekünk sem tetszik! Valami csavar van benne, de rá kell jönnünk. Nem sodorhatunk másokat is veszélybe.
      – Viktor, minél tovább van veletek a kicsi, Eszter annál nehezebben fogja tudni elengedni.
      – Igen, én is ettől tartok. De most mennem kell. Köszönjük az ebédet!
Eszter odafent letette a kicsit a kanapéra aludni, ők pedig ketten az asztalhoz ültek ebédelni. Amint elkezdtek enni, Panna felsírt. Eszter a karjára fektette és folytatta az evést, a kicsi pedig visszaaludt.
      – Ne mondj semmit! Tudom! – szólt Viktorra.
Befejezték az evést, és Vikiékhez mentek.
      – Viki! Nézz utána az autónak, tudom, hogy rengeteg van belőle a városban, de mintha lenne valamilyen matrica a szélvédő sarkában.
      – Megnézem.
      – Robi, az ügyféllista?
      – Most kezdtem el átnézni.
      – Viktor segít benne. Viki az én gépemre tedd át kérlek a két elrablás videóját.
      Eszter a videókat nézte újra és újra, arra számított, hogy talál valamit. Valamit, ami nyomra vezeti őket. Mindenképpen azt akarta, hogy Pannát az édesanyja nevelje. Majd délután észrevett valamit a videón, mintha Ferenc mutatna valamit. De mit? Nem tudta, hogy mit akar ez jelenteni. Egyáltalán fontos-e? De hirtelen eszébe jutott a kicsi, mindjárt három óra. Szokatlan volt számára a három óránkénti etetés, és az örökös figyelem. Ellátta a babát, és folytatta volna a munkát, de Viki szólt.
      – Igen? – kérdezte, de nem vette le a szemét a gépről.
      – Összesen 38 fekete Mercedest találtam. A videó alapján Mercedes Pickup V6 az autó típusa, de nem vagyok benne biztos. A matrica egy autópálya matrica volt, de csak részletek látszanak belőle. Átküldtem a technikusoknak, hátha tudnak rajta segíteni.
      – Szép munka! A 38 Pickup közül nem jelentettek egy rablást sem?
      – Ennek még nem néztem utána.
      – Semmi gond, nézd meg kérlek.
      – Mi ez a szag? – kérdezte Robi.
      – Szerintem a baba – Eszter bólintott.
Az irodában tisztába tette, és megkérte Viktort, hogy vigye le a kinti kukába a pelenkát.
      – Hogy álltok az ügyfelekkel? – kérdezte Eszter.
      – Nem volt kispályás ügyvéd, az egyszer biztos. Van itt politikus, banda főnök, úgy látom, hogy teljesen mindegy, hogy kit védett – számolt be róla Robi.
      – Holnap reggel azzal kezdünk, hogy megnézzük az összes ügyet, amit elvállalt. Menjetek haza, pihenjetek! – adta ki az utasítást Eszter.
Mire mindent összeszedett, már fél öt volt. Viktor vacsorát rendelt Lolotól elvitelre. Eszter alig várta, hogy hazaérjen, nagyon elfáradt. De Panna másként gondolta.
      – Eszter, mi baja lehet? Amint lerakod, sír – érdeklődött óvatosan Viktor.
      – Szerintem hiányzik neki az anyukája, meg, ahogy látom, a foga is jön. Akkor viszont boltba kell menned és hűthető szilikon rágókát kell venni.
      – Jó, majd megkérdezem az eladót. Sietek vissza. Nem jöttök velem?
      – Ne haragudj, de én nem öltöztetem vissza ezért.
      – Semmi baj, sietek – megpuszilta a nő homlokát és elindult.
      Félóra alatt megjárta, addig Eszter az ágyra tette Pannát és beszélgettek. Mindig is imádta, amikor a babák gügyörésznek, és ilyenkor szerette figyelni őket. Viktor megállt az ajtóban, nézte őket, úgy, hogy Eszter nem vette észre, hogy mögötte áll.
      – Megtaláljuk az anyukádat. Igen, nagyon szeret téged! Alig várja, hogy újra vele legyél – a baba mintha csak válaszolt volna, gügyögött.
      – Na, mi történt? – kérdezte Eszter, amikor a kicsi sírni kezdett.
      – Most mondtam, hogy össze kell fognunk! Énekeljek neked? – a baba vigyorgott.
      – Kezdem azt hinni, hogy érted, amit mondok – megint csak gügyögés volt a válasz.
Eszter énekelni kezdte a kedvenc dalát, nem akarta, hogy az altatódal elveszítse az erejét. Viktor lélegzetvisszafojtva hallgatta, a baba pedig folyamatosan vigyorgott.
      – Ne nevettess! Így nem tudok énekelni Panna – ahogy abbamaradt az ének, a baba szája lefelé görbült.
      Eszter újra kezdte. Viktor a konyhába osont, és a hűtőbe tette a rágókát, majd vissza a hálószoba ajtóba. Majdnem hat óráig énekelt, majd felvette a kicsit, és a konyhába indult, hogy tápszert készítsen neki. De az ajtóban Viktorba ütközött.
      – Te mióta állsz itt? – kérdezte mérgesen Eszter.
      – Már egy ideje. De miért baj ez? – Eszter kikerülte, és a kicsit megetette.
Később játszott még vele, fürdés után pedig a kilenc órási evés és alvás. A teraszra indult, de visszafordult, mert Viktor is utána akart menni.
      – Egyikünknek itt kell maradni. Nem vettünk bébiőrt. Mindjárt jövök, és utána mehetsz – mondta Eszter.
      – Miattad akartam menni. Menj nyugodtan, figyelek. Utána vacsorázhatunk – válaszolta Viktor.
      – Egyél csak. Én nem vagyok éhes – Eszter kiment a házból, és egy jó órán keresztül állt kint a fagyos időben, és cigizett.
Viktor jött ki szólni, hogy a kicsi sír.
      – Megyek – válaszolta Eszter, majd a fürdőben gyorsan kezet mosott meleg, szappanos vízzel és a kicsi már az ölében is volt.
Panna megkapta a rágókát, de addig nem hagyta abba, amíg Eszter nem énekelt. Sokkal halkabban, mint délután, de a kicsi így is elaludt.
      – A mosdóba kell mennem, gyere, fogd, meg egy percre kérlek – kérte Eszter Viktort.
      – Eszter, én még nem fogtam csecsemőt – tiltakozott Viktor.
Eszter megmutatta neki hogyan fogja, és leültette a kanapéra.
      – Csak fogd, le ne essen! Tartsd a hátát, hogy alá legyen támasztva. Sietek! – Viktor jobban megrémült ettől a helyzettől, mint egy gyilkostól.
De a szorongása kezdett csökkenni. Eszter visszavette és megpuszilta az arcát.
      – Ügyes fiú voltál. Egyél, mert utána edzünk.
      Csak este 11 után tudták elkezdeni az edzést, mert Panna nem akart aludni. Eszter álomba énekelte, nyitva hagyta az ajtót, és igyekezett gyorsan, de halkan öltözni. Félóra után újra sírni kezdett, így abbamaradt az edzés. Eszter gyorsan megtörölközött, és felvette.
      – Menj, tusolj le, mert utána neked kell vigyázni rá, amíg én tusolok – jelentette ki Eszter.
      – Oké, sietek – felelte Viktor.
      Az éjszaka hátralevő részében Panna nem igazán aludt, így Eszter sem. Viktor hajnali egy körül elaludt, így a két lány a kanapéra ment, a kicsi a karján aludt ő pedig elővette a Flórától kapott listát, és próbálta megfejteni a számsorokat. Még kétszer próbálta meg letenni, de abban a percben felébredt. Hajnalra már nagyon kimerült volt, ivott két kávét, és a kicsivel foglalkozott. Viktor hétkor kelt, a konyhába sétált, ahol Eszteren, a kenguruban Panna aludt. A nő reggelit készített, müzlit tejjel.
      – Sajnálom, hogy elaludtam – mentegetőzött Viktor.
      – Nem baj. Együnk, mert sietni kell.
Az őrsön az ügyvéd által képviselt ügyfelek ügyeit akarták átvizsgálni. Neki is álltak, de hamar abba kellett hagyni, mert Esztert telefonon keresték.
      – Igen, tessék? – szólt a telefonba.
      – Jó napot, érdeklődni szeretnék a Husta ügyben.
      – Jó napot! Nem adunk ki semmilyen felvilágosítást, csak személyesen a rokonoknak.
      – Én nem tudok bemenni, de érdekelne a baba. Hol van a baba?
      Eszter finoman bokán rúgta Viktort, majd amikor rá figyelt, akkor a szemével mutatta, hogy vegye fel a másik kagylót. Abban a percben átment szembe Vikihez, és a fülébe súgta, hogy nyomozza le a hívást.
      – Sajnos, nem adhatok ki semmilyen információt. Esetleg ha lenne szíves megadni a nevét, akkor többet tudnék mondani – Panna végig a mellkasán volt, és örült neki, hogy alszik és nem ad ki semmilyen hangot.
      – Úgyis megtalálom, akár hol is van! – lecsapta hívó a telefont.
      – Sajnos túl rövid volt a hívás. Sajnálom – válaszolt Viki.
      – Egy próbát megért – sóhajtott Eszter.
      Következett a kilenc óriás etetés. Közben dolgoztak az ügyféllistán, de nem sokat derítettek ki az ügyekről. Délben megint etetés, közben Viki és Robi is megebédelt. Eszter nagyon feszült volt, tudta, hogy az telefonált, aki Flórát rabolta el, hiszen csak ő tudhatta, hogy az csak egy játék baba volt. De akkor ki rabolta el a férjét? Vagy ugyanazok voltak? Végül is a videók alapján lehettek ugyanazok, bár Flórát nem azzal a kocsival vitték el. Őt egy Suzuki Vitarával rabolták el. Viszont a két férfi testfelépítése alapján lehettek ugyanazok az emberrablók, hiszen az arcukon fekete maszk volt. Éppen elszunyókált volna, amikor Viktor beszélni kezdett.
      – Eszter. Ne haragudj, nem figyeltem, hogy alszol.
      – Csak a szememet akartam megpihentetni. Mondd, mit szeretnél.
      – Szerintem ugyanazok az emberrablók.
      – Ugyanezen gondolkoztam az előbb. Hiszen csak az tudhatja, hogy a baba nincs náluk, aki elvitte Flórát. És azt is csak az tudhatja, hogy nincs az apjával, aki az apját is elvitte.
      – Igen, ugyanerre jutottam én is. Figyelj, mert jönnek – azonnal abbahagyták a beszélgetést.
      – Mehettek! – mondta Viki.
      – Megyek, felöltöztetem a kicsit – azzal Eszter az irodába ment, ezzel egyidejűleg Viki és Robi ült le Viktorral szemben. Viktor nem tudta, hogy rájöttek valamire, vagy csak beszélni akartak. Szerencsére az utóbbi.
      – Eszter teljesen ki van merülve! Tudunk valahogy segíteni? – érdeklődött Viki.
      – Nem hiszem, a kicsinek jön a foga és csak Eszter tudja lenyugtatni – válaszolta Viktor.
      – Hogyan?
      – Ringatással – vágott közbe Eszter.
      – Menjünk, mert Pannára melegszik a ruha. Hozz nekem két duplát, kérlek. Elsétálunk bébiőrt venni.
      – Menjünk együtt, utána meg veszek ebédet – válaszolta Viktor.
      – Rendben, akkor induljunk – Eszter tolta a babakocsit, Viktor pedig mellette sétált.
Elintézték, amit akartak, az irodában ebédeltek.
      – Viki, tegnap elfelejtettem szólni, hogy a szürke Suzuki Vitarát is próbáld meg keresni kérlek.
      – Rendben, de abból még több lehet.
      – Robi segít, ha kell. Addig mi keressük az ügyfelek bűneit.
      – Eszter, nem jelentettek lopott Mercedes Pickupot, de lehet rendszeren kívüli is.
      – Köszönöm. Azért kérjük le az adatokat, hogy a Pickupok rendszámára váltottak-e autópálya matricát.
      – Rendben, de ez eltart egy darabig – válaszolta Viki.
      – Semmi baj. Úgy haladj, ahogy neked könnyebb – mondta Eszter.
      Elolvasta a következő nevet a listáról, és a gépbe ütötte, hátha talál valamit arról, hogy miért szorult védelemre az ügyfél. Változatos okokat találtak, többek között sikkasztás, zaklatás, testi sertés, gyilkossági kísérlet és gyilkosság is. De ezek között nem találtak semmi kapcsolatot, sem az ügyek, sem az ügyfelek között. Így újra zsákutcába érkeztek. Délután Viktor csak beugrott a vacsiért, de Lolo beszélni akart Eszterrel, ezért kiment hozzá a bisztró elé, ahol Pannával az ölében sétált.
      – Hogy vagy? – kérdezte Lolo, miután gyengéden megölelte.
      – Fáradt vagyok – felelte Eszter.
      – Tudok segíteni?
      – Nem. Vagyis ha lenne egy kevés mézes-krémes, az lehet, segítene egy kicsit – mosolygott Lolóra.
      – Már ott van a rendelésen.
      – Jobban ismersz, mint gondoltam.
      – Ha szeretnétek kicsit kettesben lenni, szívesen vigyázunk Pannára Tomival.
      – Nem, köszönöm.
      – Minden rendben van köztetek?
      – Igen, de ez nem egy szokványos kapcsolat.
      – Tudni akarom? – kérdezte Lolo, de látva Eszter lányos zavarát, már azelőtt tudta a választ, hogy ő kimondta volna.
      – Nem.
      – De ha megbánt, vagy rosszul bánik veled, akkor nem teszi zsebre, amit tőlem kap – újra megölelte és megpuszilta az arcát.
      – Te semmit sem változol.
      – Megyek, megsürgetem a rendelést, mert még megfáztok. Vigyázz magadra! Szeretlek.
      – Ti is. Szeretlek!
      Otthon kezdődött elölről ez az új esti rutin. De este kilenckor az utolsó etetésnél alvás előtt Eszter melegnek érezte a kicsit. Igaza volt, lázas, tudta, hogy mit kell tennie, de szükségét érezte annak is, hogy felhívja a saját orvosát.
      – Mit mondott? – kérdezte Viktor.
      – Hogy valószínűleg a foga miatt van. Adjak neki lázcsillapítót – válaszolta Eszter.
      – Elmegyek a gyógyszertárba, csak mond meg, hogy mit vegyek.
Leszaladt Viktor, amint hazaért, beadták a gyógyszert, és Eszter mellette maradt. Egy órával később visszamérte a lázát, de már nem volt hőemelkedése sem.
      – Edzés? – kérdezte Viktor.
      – Csak egy perc. Iszok egy kávét.
Edzés után, még futott egy órát, de nem érezte magát jobban tőle. Aludni készültek, amikor Eszternek eszébe jutott, hogy pár perc múlva meg kell etetni Pannát.
      – Feküdj le, a kicsi mindjárt kel. Megetetem, utána én is megyek aludni.
      – Szívesen segítek etetni – válaszolta Viktor.
      – Aludj, mindjárt megyek én is.
      Ám Panna az éjszakai evés után ismét nem aludt vissza, Eszter énekelt neki, de nem sikerült elaltatni. Visszatette a kiságyba, és lefeküdt aludni, de sírni kezdett, felvette és a nappaliba vitte. Újra a számsort próbálta megfejteni. Hajnali öt körül nagyon elálmosodott, így kitalálta, hogy egy paplant terít a földre, és odafekszik a babával, hátha úgy tud aludni egy kicsit. Nagy nehezen elaltatta, és ő is becsukta a szemét. Viktor kijött a hálóból, és csak annyit látott, hogy Eszter és a kicsi a földön fekszenek. Gyorsan Eszter mellé térdelt.
      – Eszter jól vagy? – válasz helyett Panna felsírt.
      – Basszus Viktor! Nincs két perce, hogy elaludt. Kezdhetem elölről.
      – Sajnálom, azt hittem baj van. Majd én visszaaltatom, menj aludni – Mondta Viktor.
Eszter az órájára nézett.
      – Már mindegy, mindjárt kelhetünk, mert fél hat van. Kimegyek rágyújtani! Vidd be a kicsit, hogy ne csapja meg a hideg levegő!
Eszter nagyon fáradt volt. Egy szálat szívott el, utána főzött egy jó erős kávét, töltött magának, és megitta. A hálóba indult, ahonnan Viktor éppen kijött.
      – Alszik. Bár nem tudom, hogy meddig – Eszter átkarolta a nyakát és rádőlt, Viktor mindkét kezével, a hátát fogta, és simogatta.
      – Jó.
      – Sajnálom, hogy felébresztettem, és téged is. De megijedtem, hogy baj van – mondta Viktor.
      – Ne beszélj már annyit, kérlek. Csak ölelj szorosan! – olyan közel bújt hozzá, amennyire csak tudott.
Hiányzott neki Viktor közelsége, az érintése, és a csókjai. De tudta, hogy Panna szüleit kell először megtalálni.
      – Még ne engedj el! – sóhajtotta Eszter.
      – Örökké ölelnélek! Szeretlek!
A homlokát Viktoréhoz tette, az orruk is összeért, egymás szemébe néztek. Eszter megcsókolta, utána pedig megölelte.
      – Szeretlek! Megyek öltözni, figyelj addig Pannára – mondta Eszter.
Elkészültek mindketten, majd bementek dolgozni. A kapitányságon Eszter összehívta a csapatot.
      – Viki, mit tudtál meg?
      – Rengeteg Vitara van, a Mercedesek közül 13 rendszámhoz tartozik matrica, de itt vége, mert a technikusok sem tudták még használhatóvá tenni a matricát.
      – Robi és Viktor, mi a helyzet az ügyféllistával?
      – Még nem végeztünk, nagyon sok ügyfele van, és lassan megy a keresés – válaszolt Robi.
      – De igyekszünk! – felelte Viktor.
      – Mindjárt jövök, tisztába teszem Pannát – érezte, hogy a teste szinte süt.
Megmérte, és magas láza volt, újra az orvosát hívta, aki azt tanácsolta, hogy álljon be vele a zuhany alá, de testhőmérsékletű vizet állítson be.
      – Viktor! Szerintem menj be, valami baj van! – jelezte Viki, a háttal ülő Viktornak, aki azonnal felállt, és bement.
      – Mi a baj? – kérdezte Viktor az irodában.
      – Magas láza van, Csaba szerint csak álljak be vele a zuhany alá. Megyek – felelte Eszter, de közben már indult.
      – Segítsek valamit?
      – Nem. Küldd, be kérlek Vikit a zuhanyzóba – Eszter ölében a kicsivel elrohant, és ott megvárta Vikit.
      – Viki, 15 perc múlva be tudnál jönni? A törölközőt kéne majd ideadni.
      – Persze. Megfogjam, amíg beállítod a vizet?
      – Igen, köszönöm – a vizet beállította, Viki kiment, Eszter levetkőzött és beállt a kicsivel a zuhany alá.
Érezte, hogy szétrobban az idegességtől, kitört belőle a zokogás. Perceken keresztül sírt, miközben a kicsit hűtötte a vízzel. Hallotta az ajtón a kopogást.
      – Add a kicsit, kérlek! – felülről adta be a kis törölközőt, becsavarta a kicsit.
      – Jöhet a nagy – azt pedig maga előtt fogta össze, mert a kicsivel a kezében nem tudta magára tekerni.
Kilépett a zuhanyfülkéből, és meglepődve látta, hogy Viktor volt bent, és nem Viki. Viktor pedig a véreres, vörös szemeit látta meg.
      – Te? – kérdezte tőle, de hátat fordított neki, nem akarta, hogy így lássa.
Alig takart valamit a törölköző.
      – Engedd, hogy segítsek! – kérte Viktor.
Eszter a kezébe adta Pannát, de csak addig, amíg magára tekerte a törölközőt. Utána gyorsan megtörölgette a kicsit és pelenkát adott rá, majd felöltöztette.
      – Ez most nem segítség! Fogd meg, így tartsd a hátát! Jó. Menj ki vele!
      – Oké – Viktor kiment, Eszter felöltözött, és utánament.
Egy szúrós pillantást vetett Vikire, elvette a kicsit, és az irodájába ment a lázat megmérni.
      – Remélem tudod, hogy ezzel halálra ítéltél! – fordult Viki Viktorhoz.
      – Majd megbékél. Tudnia kell, hogy rám számíthat.
      – Akkor tedd meg végre amit akar! – bukott ki Vikiből, de amint ezt kimondta, tudta, hogy nagy hibát követett el, viszont már késő volt.
Robi az asztal alatt megbökte, de késő volt.
      – Mire gondolsz? – kérdezte Viktor.
      – Semmire. Csak úgy általánosságban értettem – válaszolta Viki.
      – Így áll a dolog. Szóval akkor már mindenki tud mindent. Csak azt nem értem, hogy neked mi közöd hozzá – mondta dühösen Viktor.
      – Sajnálom, de Eszter a barátnőm. Érdekel, hogy mi van vele.
      – Különbség van aközött, hogy törődsz vele, vagy a fejemhez vágsz valamit, mert attól félsz, hogy megharagudhat rád – mondta Viktor, majd Eszterhez ment.
      – Tudod, hogy igaza van. Viki, ez nagyon rossz ötlet volt – mondta Robi.
      – Tudom, de kicsúszott – mentegette magát Viki.
      – Csak ne legyen következménye.
      – Úgy érted, hogy szakítanak?
      – Én lehet, hogy azt tenném. Dolgozzunk! – mondta Robi.
Az irodában Eszter kicsit megnyugodott, Panna nem volt lázas. De elfogyott a tea, amit otthonról hoztak magukkal. Viktor kopogás után belépett.
      – Figyelnél rá, amíg átmegyek teáért? – kérdezte Eszter.
      – Persze, egyre biztosabban tudom tartani – büszkélkedett vele Viktor.
      – Ha nem itt lennénk, akkor kapnál egy csókot! Ügyes vagy!
Lolohoz ment, de előtte elszívott egy szál cigit, vett fél liter teát, majd utána is cigizett. Odament hozzá Viki.
      – Eszter, mondanom kell valamit.
      – Mindegy, nem baj, Viki.
      – Tényleg?
      – Persze, végül jól sült el.
      – Ma lesz a nagy alkalom?
      – Micsoda?
      – Hát hogy ma lesztek együtt.
      – Ez hogy jön a törölköző beadáshoz? Te miről beszélsz Viki? Csak nem Viktornak mondtál valamit?
      – Sajnálom, véletlen volt.
      – Mit mondtál?
      – Azt mondta, azt akarja, hogy tudd, hogy számíthatsz rá, én pedig azt mondtam neki, hogy akkor tegye meg végre amit akarsz.
      – Viki! Mondd, hogy ez csak egy rossz vicc!
      – Sajnálom! – sírt Viki.
      – Nem tehetted ezt – Eszter elindult, de Viki megfogta a karját.
      – Beszéljük meg! Sajnálom! – kirántotta a kezét.
Lolo pont most ért ki.
      – Eszter! Itt maradt az ebéd! – szólt Lolo, mire visszafordult és odament.
      – Köszönöm! – küzdött a könnyei ellen.
      Megfordult, és elindult a kapitányság felé, Viki liftbe szállt, Eszter lépcsőn ment. Nem akart most Viktorral találkozni, de ez elkerülhetetlen volt, hiszen Pannáért ő felel. Lépcsőzés közben azon gondolkozott, hogy kezdeményezzen beszélgetést vagy tegyen úgy, mintha mi sem történt volna. Az iroda ablakán keresztül látta, ahogy Viktor fel-alá sétál a kicsivel a kezében, és beszél hozzá. Úgy döntött, hogy most nem beszél vele erről. Eközben Viki a mosdóba ment sírni, Robi pedig utána.
      – Soha nem fogja megbocsátani! Nem is akarta elmondani, én beszéltem rá, hogy soha nem árulom el senkinek! – hadarta Viki sírás közben.
      – Viki, nyugodj meg! Várj, amíg egy kicsit csillapodik a helyzet, és utána próbálj beszélni vele – Robi próbálta megnyugtatni.
      – Lolóval két hónapig szóba sem állt. Mi lesz velem nélküle?
      – Ne emészd magad! Dolgozzunk!
Eszter elvette a kicsit Viktortól, a teát a cumisüvegbe öntötte, és a kicsinek adta.
      – Hoztam ebédet! Egyél! – mondta Viktornak.
      – Eszel velem?
      – Nem vagyok éhes. A számsort akarom megfejteni – leült a kanapéra a kicsivel.
      – Enned viszont kell! Gyere!
      – Majd később! – belemélyült a munkába, miközben Pannát büfiztette.
Egész nap a babával a karján mászkált az őrsön, a délutáni etetésnél viszont kétségbeesetten keresett valamit.
      – Viktor! Nem találom Pannát! – Viktor Eszter felé sétált.
      – Dőlj le pár órára, napok óta nem aludtál.
      – Hogy aludnék már, amikor nincs meg a baba.
      – A baba a karodon fekszik Eszter. Kimerült vagy! Megetetem, menj aludni – más helyzetben mindketten nevettek volna rajta, de most túl komoly volt a helyzet.
      – Nem lehet, tudod! De amíg te eteted, én kipróbálok egy másik módszert a kódhoz.
Nem jutott többre a számokkal, mint eddig. Viktor viszont egyre jobban kivette a részét a kisbaba gondozásából.
      – Eszter menjünk! Fél hat van, Pannának mindjárt ennie kell – emlékeztette Viktor.
      – Induljunk! – miután a kicsi elaludt, Eszter is aludni akart az esti 9 órás etetés után.
A szemei folyton lecsukódtak.
      – Edzés? – kérdezte Viktor.
      – Ma nem! Fáradt vagyok!
      – Nincs szünet, gyere, kezdjük el! – Eszter először azt hitte, hogy viccel, de amikor kihozta a ruháját az edzéshez, akkor rájött, hogy komolyan gondolja.
      – Viktor, kérlek majd holnap!
      – Az én módszerem szerint edzünk. Nincs kihagyás, mindennap van edzés. Gyere, kérlek! – nem tudta, hogy ez most bosszú lenne, amiért Viki azt mondta, vagy tényleg így gondolja helyesnek.
De mindenképpen rosszul esett neki.
      – Megyek, a fürdőben átöltözök! – nagyon mérges volt Viktorra, de végig csinálta az edzést.
      – Okés, ügyes voltál! Menj aludni! – mondta Viktor egy óra múlva.
      – Már nem vagyok álmos! Futok még! – már indította is a futópadot, gyors tempóra állította.
      – De Eszter, aludnod kell, azt se tudom, hány napja nem aludtál.
      – Még csak három. Itt a bébiőr, menj tusolni, figyelek a babára.
      Kicsit mulattatta, hogy Viktort így megkavarta. Minden erejét összeszedte, és két órát futott a gépen, igaz a végén már lassabb fokozaton. Eközben Viktor a kanapén ült, és bosszankodott. Eszter tusolt, majd a teraszra ment, egy óriási adag forró kávéval.
      – Mit csinálsz? – lepődött meg Viktor.
      – Minek látszik? – kérdezett vissza Eszter mosolyogva.
      – Beszéljünk?
      – Nem, sietek, mert még dolgom van – a teraszon elszívott két szál cigarettát, megitta a kávét és visszament.
Benézett a kicsire, megmérte a lázát, szerencsére nem volt semmi baja. A kanapéhoz indult dolgozni. Viktor megunta ezt a játékot, felállt, a vállára kapta, és a hálószoba felé vitte.
      – Viktor, azonnal tegyél le! Hallasz? Azonnal!
      – Tessék! Megyek aludni, csinálj, amit akarsz! – félúton letette Esztert, de úgy érezte, hogy kicsit túllőtt a célon, nem akarta felbosszantani Viktort.
      Eszter visszasétált, és bevackolta magát a kanapéra, elővette a titkos listát. Biztos volt benne, hogy van hozzá egy kulcs, ami alapján megfejthető a kód. De sajnos eddig még nem találta meg. Hosszú órákon keresztül gondolkozott, de semmi. Kettőkor megetette Pannát, és vissza is altatta. Tovább dolgozott, hajnali négykor a futópadon futott egy órát, súlyzózott, és bokszolt a zsákba. Hatkor ment tusolni, Viktor már a kanapén várta.
      – Beszéljünk!
      – Majd!
      A kapitányságon tovább vizsgálták az autókat, és az autópálya matricát is, de semmi kézzel foghatót nem találtak. Az ügyféllistáról eddig annyit derítettek ki, hogy minden ügyét megnyerte. Ezzel telt el a nap. Otthon, miután Panna már aludt, Eszter várta Viktort.
      – Mehetünk edzeni!
      – Rendben! – egy óra box után Eszter letusolt, és lefeküdt aludni.
      Hajnali kettőkor felkelt, de Viktor azt mondta neki, hogy aludjon, majd ő megeteti Pannát. Fél nyolckor ébredt, és a kiságy üres volt. A nappaliba ment, ahonnan látta a konyhában sürgölődő Viktort. Panna az ölében volt, és úgy próbált kávét főzni és reggelit készíteni. Majd a levegőbe emelte és megölelte.
      – Remélem, tudod, hogy milyen sok ember szeret téged! Bizony! Most pedig felébresztjük Eszter nénit, mert Viktor bácsi pelenkát nem cserél! Ha fiú lennél, más lenne a helyzet, de így nem – Panna vigyorgott és gügyögött Viktorra.
      – Valami vicceset mondtam? Hm? – Eszter hátulról megölelte a férfit.
      – Nagyon jó téged így látni! Szeretlek!
      – Nemsokára így fogsz minden reggel látni, de már a mi fiunkkal! Szeretlek! – megfordult és szemből ölelte meg a nőt.
      – Sajnálom. Nem akartalak felbosszantani – mondta Eszter.
      – Nem, én sajnálom! Igazán kihagyhattuk volna azt az egy napot! De szeretem, ha minden úgy megy, ahogyan elterveztem. Ezt is apámtól tanultam, mindennap edzés, mindegy, hogy beteg voltam-e vagy sem.
      – Azt hittem, hogy más miatt voltál olyan.
      – Mármint Viki miatt?
      – Igen. Nem tudom, hogy miért mondta azt. Én csak annyit mondtam neki, hogy vágyok rá.
      – Ahogyan én is. Tudom, hogy ő sem akart rosszat, de mellbevágott az, ahogyan mondta. Biztos vagyok benne, hogy semmi olyasmit nem mondtál neki. De hidd el, nem ezért nem engedtem a szünnapot!
      – Elhiszem. Nem fogok elmondani semmi ilyesmit neki.
      – De igen, szükséged van egy olyan barátra, akivel ezeket meg tudod beszélni. Bízok benned! Kettőnkben is bízok.
      – Szeretlek! Mondtam már, hogy milyen jól áll a baba a kezedben?
      – Igen? Szinte hihetetlen, hogy pár nap alatt ennyire meg lehet szeretni egy babát. Ja, tisztába kell tenni, ezt meghagytam neked. De evett kettőkor, büfizett is, meg hatkor is ugyanezt.
      Eszter elvitte, tisztába tette, felöltöztette és a kiságyba tette. Összeszedte a ruháit, a konyhába tett egy kitérőt, ivott egy kávét, amikor Viktor mindkét keze üres volt. Elé állt, megölelte és szenvedélyesen megcsókolta és most először megfogta a fenekét is. Mosolyogva ment a fürdőbe.
      – Indulhatunk! Már így is elkéstünk!
      Az őrsön tovább folyt a munka egész héten, de nem sikerült megtudniuk semmit. Így telt el két hét, vagyis Panna már három hete volt Eszternél. Minden éjjel próbálta a kódot megfejteni, de nem sikerült. Két hete elküldte egy régi barátjának is, de ő sem járt sikerrel. Egy szerdai napon a kapitány Eszter irodájába ment és tájékoztatást kért.
      – Uram, sajnos nem tudunk sokat. A Mercedes Pickupok tulajdonosait leellenőriztük, de a kollégák nem találtak semmit. A másik emberrablás során használt Suzuki Vitarát esélytelen megtalálnunk, semmilyen ismertető jegye sincs. A Pickupok közül öt mégis fennakadt a szitán, de nem hivatalosan, ugyanis a technikusok nem tudták helyreállítani az autópálya matricát.
      – Akkor mi alapján maradt ez az öt? – érdeklődött a kapitány.
      – Józan paraszti ésszel, uram. Itt van a kép, egy nagyítóval jobban látszik. Ez a három betű biztos, viszont a számoknál az utolsó vagy 0, vagy 6 lehetett. A középső számok kombinációja pedig azt mutatja, hogy csak ez az öt lehetséges – magyarázta el Eszter.
      – Igaza van! Szép munka!
      – De ez is zsákutca, hiába figyeljük ezeket az autókat lassan két hete, sehova sem vezetnek minket!
      – Mi a helyzet az ügyféllistával?
      – Rengeteg név szerepelt rajta, összesen 258 ügyfele volt a pályafutása alatt. Annyit tudtunk meg eddig, hogy minden ügyét megnyerte. A múlt héten kezdtünk a másik oldal iránt kutakodni.
      – Vagyis, hogy kiket vert meg a tárgyalóban?
      – Pontosan! Sajnos nagyon lassan haladunk! Nem akarok több embert ráállítani az ügy másik vonala miatt, de mi reggeltől estig itt vagyunk és dolgozunk.
      – Ha fogadni kellene, azt mondanám, hogy otthon is ezzel foglalkoznak. Nagyon fáradtnak tűnnek.
      – Nem panaszkodom, Uram. Csak szeretném még élve megtalálni őket.
      – Eszter készüljön fel! Lassan lejár az egyezségünk.
      – Tudom, Uram.
      – A másik lista?
      – Elküldtem egy régi barátomnak is, de semmi. Mindennap próbálkozok, de nincs eredménye.
      – Hagyja, hogy többet segítsenek magának.
      – Mindenki végzi a dolgát!
Viktor jött be Pannával.
      – Elnézést kérek a zavarásért! Panna nem hajlandó enni – szabadkozott Viktor.
      – Kapitány, nem zavarja, ha közben megetetem?
      – Dehogyis – válaszolta a kapitány.
Eszter az ölébe vette, a bébi ételt az asztalra tette.
      – Látom, hogy magánál jól érzi magát! – jegyezte meg a kapitány.
      – Igen. A másik listához tartozó kulcsot kell megtalálnom, és akkor az egész ügy megoldódik.
      – Bízom magában! De fogadja el, hogy vannak és lesznek is megoldatlan ügyek! Vigyázzon magukra! Viszlát! Ne álljon fel! – köszönt el a kapitány.
      – Köszönöm! Viszontlátásra! – mondta Eszter.
      Eszter újra nekilátott a listának, Panna aludt. Biztosan betűket jelölnek a számok, de hogyan? Estig dolgozott, de igazából kezdte feladni. Viktor látta el Pannát. Viki és Robi sem tudott meg újat. Jelenleg azokat vizsgálták, akik ellen pert nyert az ügyvéd.
      – Menjetek haza, holnap újra kezdjük az egész nyomozást! – mondta Eszter a többieknek.
      Mindannyian végezték a dolgukat, de egyik szálon sem haladtak előre. Este Eszter módszert váltott, edzés után Viktorhoz bújt. Hátha egy kis lazítás után beugrik valami. Nagyon várták már az ügy végét, hogy együtt legyenek. Egyre nagyobb feszültség volt közöttük, hiába szerették egymást, ilyen az emberi természet. Vágyik a másik nemre. Ők is vágytak egymásra, de a munkára kellett összpontosítani. Napról napra kevesebbet voltak egymás mellett, frusztráltak voltak.
      – Meg kell beszélnünk, Eszter!
      – Nem beszélnünk kell, Viktor! De előbb meg kell találnunk Flórát.
      – És ha nem találjuk meg? Eszter, három hete nyomozunk, és semmi.
      – Viktor! Meg kell találnom! De ez nem segít, azért jöttem ide melléd, hogy egy kicsit lazítsak, de csak idegesebb lettem – felállt, töltött magának egy whiskyt, és a teraszra ment cigizni.
      – Mit szeretnél? Mit csináljak? – ment utána Viktor.
      – Semmit. Tiszteletben tartom a kérésedet, de nehéz melletted lennem.
      – Igen, nekem is. De bízz bennem – kérte Viktor.
      – Jó – felelte Eszter, Viktor megölelte és magához szorította.
Eszter ivott még egy pohárral, és nekilátott a munkának. Viktor mögé állt, és megcsókolta a nyakát.
      – Ezt ne csináld! Hacsak nem csinálod végig! – mondta Eszter.
Viktor meghátrált.
      – Gondoltam! Most dolgozom! – Eszter egész éjszaka dolgozott, a hajnali órákban rájött a kódra.
      Nem véletlenszerű vesszők voltak a számok között. Minden számsor az ABC-ben jelöli a betűk sorszámát. Megértette! Hihetetlen örömöt érzett, már ő is kételkedett benne, hogy sikerülhet. Rögtön nekiállt, és megfejtette az összes számsort. Ugyanígy járt el a neveknél is ugyanazt a kulcsot használva. Sikerült, megcsinálta. Viktor jött ki a hálóból, Eszter pedig annyira izgatott volt, hogy a nyakába ugrott, a lábait pedig a derekára kulcsolta. Viktor megfogta a derekánál, és a szemébe nézett.
      – Sikerült? – kérdezte, de nagyon jól tudta a választ.
      – Igen, sikerült! Megvan a valódi lista, azt hittem, hogy nem tudom megcsinálni.
      – Biztos voltam benne, hogy megoldod. Ezért nem akartam láb alatt lenni – mondta Viktor.
      Eszter megcsókolta, majd Viktor is őt. A falhoz támasztotta Eszter hátát, és csókolóztak, teljesen egymáshoz simultak, egyre gyorsabban vert a szívük. Eszter Viktor nyakát csókolta, Viktor pedig Eszter fenekét fogta. De ebben a pillanatban Panna felsírt. Viktor letette Esztert, és a fürdőbe ment. Eszter sóhajtott egyet, és Pannához ment.
      – Mi a baj csillagom? Pont jókor ébredtél, különben Viktor bácsi nagyon mérges lett volna rám és magára is – megpuszilta és felvette. – Éhes vagy? Gyere, készítsük el! – Viktor is kijött, és segített a tápszert elkészíteni.       – Sajnálom, Eszter!
      – Ne tedd! Csak fogd meg egy kicsit, a mosdóba kell mennem.
      – Gyere picurka! Viktor bácsi megetet.
Reggel mindannyian a kapitányságra mentek. Eszter felkereste a főnökét. Elújságolta neki, hogy megfejtette a kódot.
      – Komolyan mondja kollegina? – lepődött meg a rendőrfőkapitány.
      – Igen.
      – Hogyan jött rá a kulcsra? Megfogjam addig a babát? – Eszter látta, hogy a kapitány is szereti a gyerekeket, ezért átadta.
      – Köszönöm. Itt van a lista – Viktor is figyelt, hiszen ő sem tudta, mi a megoldás.
      – Látja itt a számok közötti vesszőket?
      – Igen. De azoknak van jelentősége?
      – Az a lényeg. Például itt az első vesszővel határolt szám a 39, ami azt jelenti, hogy az ABC harmadik tízes csoportjában hátulról a 9. betű, vagyis N. A következő a 110, ez pedig A, 410 S, 48 T, 26 I, így a vezetéknév Nasti.
      – Ugyanígy a keresztnévvel?
      – Igen. A 33 P, 11 É, 48 T, 12 E, 31 R. Tehát az első név Nasti Péter.
      – De még maradt szám. Elnézést, Uram! – szólt közbe Viktor.
      – Semmi gond, ez engem is érdekel.
      – Itt jön a plusz, a számok: 42,12,31,11,49. Szóval VERÉS. Úgy gondolom, hogy ezek a szervezetben játszott szerepeket jelöli. Van itt még pénztáros, takarító, főnök.
      – Csodálatos munka! Büszke lehet magára! A nevek az első oszlopban akkor csak félrevezetésnek szolgáltak?
      – Közel sem. Azok koordináták, ugyanezen az elven visszafejtettem az összes nevet, és mindegyikhez más koordináta jött ki, szóval szerintem, ezek a címeik lehetnek.
      – Bámulatos! Hány név szerepel azon a listán?
      – Összesen 31.
      – Maga mit tenne Eszter?
      – A környező kerületek rendőreinek kérném a segítségét. Mindenképpen erősítés kell. Van 4 olyan cím, ami nem hozzánk tartozik.
      – Ezt én elintézem. Maga készüljön fel az eligazításra! Egy óra, és itt vannak!
      – Uram, kérdezhetek valamit?
      – Csak gyorsan, Eszter.
      – Flóra és Ferenc nyomozók?
      – Nem tudom, hogy mire gondol.
      – Uram, bízzon bennem. Tudnom kell!
      – Bízom magában és Viktorban is, de ez túl nyúlik rajtam. Nincs felhatalmazásom. Sajnos nem segíthetek.
      – Köszönöm szépen, Uram!
      – Egy óra! Nyugodtan vigye magával ezt a kis rendőr csemetét – mosolygott a nőre.
      – Köszönöm! Sietek!
Eszter az irodájába ment, és fel akarta osztani, a címeket. Címenként legalább két autó, az négy rendőr, de inkább három autó. Nem hibázhat! Kopogtak az ajtón, a kapitány volt.
      – Eszter, maga jön!
      – Uram, még nem lehet. Kell még egy kevés idő.
      – Mennyi idő?
      – Legalább 20 perc. Kell a gépem. A videó, Ferenc jelzett, de nem tudom, hogy mit.
      – Mutassa.
      – Jöjjön – kisétáltak az irodából, Panna Eszter mellkasán pihent. – Viki, a videó az elrablásról itt van?
      – Igen.
      – Itt látja a kamerát, és tisztán látszik, hogy mutat, de mit?
      – Fogalmam sincs – ismerte el a kapitány.
      – Tegyük mellé Viki Flóra elrablását is, kérlek.
      – Kész.
      – Ugyanazt csinálják. De mire mutat? A földre? A cipőre? – hangosan gondolkodott Eszter.
      – Szerintem a férfi a csizmájára mutat – szólt közbe Viktor.
      – Ez az. Te egy zseni vagy – megpuszilta az arcát, a háttérben felnevettek a rendőrök, és fütyülni kezdtek.
      – Mi is kaphatunk, ha jól dolgozunk? – kérdezte az egyikük.
      – Csend legyen! – kiabált Eszter, a kezét Panna füleire téve.
A kapitány közbe akart avatkozni, de örömmel látta, hogy a pártfogoltja, nem szorul segítségre.
      – Az egyik cím itt van a Csizmás utcában. Itt lesznek – Eszter kérdőn nézett a főnökére, aki csak bólintott.
      – Magáé a terep, Eszter!
      – A helyzet a következő, két eltűnt emberünk van, valószínűleg egy helyen vannak. Kiosztok 31 címet, de mindenhova legalább három rendőrautó és hat rendőr menjen. Ezek veszélyes emberek, nekik csak rangot jelent, ha rendőrt ölnek. Senki ne hősködjön! Világos?
      – Igenis! – zúgták.
      – Mindenki álljon a társához. Kialakítjuk a csoportokat.
Mind a 31 csoport készen lett, és mindenki megcsodálta Eszter karján Pannát. Viktort, Robit és Vikit is beosztotta, minden emberre szüksége volt.
      – Mindenki tudja, hogy kivel van?
      – Igenis.
      – Elfoglalják a helyüket, és várnak a jelre, rádión jelentkezek, ha mindenki a helyén van, indulhatnak, vigyázzanak magukra! – Viktor, Robi és Viki három kollégával mentek Csizmás utcába.
      Nagyjából negyven perccel később, mindenki bejelentkezett rádión, így Eszter kiadta a parancsot. Mind a 31 egység egyszerre támadt, és sorra futottak be a rögtönzött jelentések, hogy elkapták a célpontot. 11 embert nem találtak otthon, őket a munkahelyükön gyűjtötték be. Az informatikusok végezték a munkahelyek megkeresését. Eszter irányított, óriási felelősség nehezedett a vállára, próbált nem összeroppanni a hatalmas teher alatt. De aggódott, mert Viktor még nem jelentkezett be. Az akció megkezdése után két órával minden személy a rácsok mögött volt, de Viktor még ekkor sem jelentkezett. Rossz érzése lett, ott kellene lennie.
      – Jelentkeznie kellett volna! – sóhajtott fel Eszter.
      – Lehet, hogy még nem találták meg őket – nyugtatta a kapitány, aki mellette ült.
      – Ott kellene lennem! – megetette Pannát, és végre megtört a rádiócsend.
      – Eszter! Itt Viktor. Megvannak, kórházba visszük őket, gyere oda egyedül! Vétel.
      – Itt Eszter. Megyek! Vétel vége.
A kicsit átvitte Lolohoz, és a kórházba ment. Ferencet műtötték, Flórával tudott beszélni.
      – Jó napot! Hogy van? – kérdezte Eszter a kórteremben.
      – Tegeződjünk! Szia! Köszönöm, hogy ránk találtál – felelte kimerülten Flóra.
      – Ez a dolgunk.
      – Mindenkit elkaptatok? – érdeklődött Flóra.
      – A kistáról igen – felelte Eszter.
      – Akkor Panna biztonságban van. A főnök hívott téged, magamnál hagytam a névjegyed, innen tudta, hogy te tudhatsz róla – mondta Flóra.
      – Vele akart zsarolni? – kérdezte Eszter.
      – Igen, Ferit akarta velem, de nem tudta. A babával meg kettőnket.
      – Sajnálom, hogy nem jöttem rá hamarabb.
      – Semmi baj, de még vigyáznod kell Pannára egy hétig, amíg felépülök annyira, hogy el tudjam látni.
      – Rendben. Mikor hozzam be?
      – Ne hozd be, majd én elmegyek érte, nem akarom, hogy így lásson.
      – Okés. Pihenj sokat. Hívj, ha kell valami.
Ferivel nem tudott beszélni, de visszament Pannáért. Lolo lakásában volt Viktor is.
      – Aggódtam érted! – Eszter megölelte és megcsókolta a férfit. – Minden rendben ment?
      – Megkínozták őket. Ferit újra kellett éleszteni. Magukra hagyták őket meghalni. De az orvos szerint rendben lesz. Flóra?
      – Azt kérte vigyázzunk még egy hétig Pannára, amíg felépül.
      – Természetesen.
      – Menjünk az őrsre!
Eszter az őrsön mindenkinek megköszönte a munkáját, de nekik még hátra vannak a kihallgatások. Mind a 31 letartóztatott személyt ki kell kérdezni.
      – Viktor, megetetem Pannát és kezdhetjük!
      – De kivel lesz addig Panna? – érdeklődött Robi.
      – Velem. Ha pedig érdekelne valami, akkor fülesen szólok. Így jó lesz? Te meg Viktor vezetnétek a kihallgatásokat – vetette fel Eszter.
      – Nekem jó, persze – válaszolt Robi.
      – Nekem is – helyeselt Viktor.
      – Rendben, akkor tíz perc múlva rajt. Jó lenne legalább ötöt letudni ma.
Nem sokkal később Eszter már a kihallgató melletti kis szobában ült Pannával és Vikivel, az üvegen keresztül figyelték az eseményeket. Megkezdődött az első.
      – Jó napot! Hogy hívják? – kezdeményezett Robi.
Eszter bal karján Panna, az ölében a lista a 31 névvel, és pipálta az elhangzott neveket.
      – Nasti Péter. De ezt már nyilván tudják.
      – Igen. Mi a foglalkozása?
      – Mondjuk úgy, hogy motiváló.
      – Fejtse ki!
      – Ha valaki tartozik a főnöknek, csúnyán néz rá, vagy szemet vet a nőjére, én segítek neki.
      – Akkor egyszerűen verőlegény.
      – Lehet mondani így is.
      – Mióta van a bandában?
      – Legalább 14 éve.
      – Benne volt az emberrablásban?
      – Igen, én is segítettem benne. Csak egy kis hiba csúszott be, a nőt a gyerekkel kellett volna elvinni, viszont az a liba kijátszott minket.
      – Hogy érti ezt?
      – Tudta, hogy elmegyünk érte is, ezért a gyereket egy templomban hagyta.
      – Honnan tudja?
      – A nő mondta el, de előtte igencsak meg kellett dolgoznunk. Persze semmi mocskos dolog, a főnöknek is vannak lányai, csak egy kis verés.
      – Maguk igazi lovagok – ironizált Robi.
      – Igyekszünk! Tudni akarnak még valamit?
      – Miért kellett maguknak a baba?
      – Nem jöttek rá, pedig ez olyan egyszerű! Az ügyvéd meg a nője, zsaruk! Kellett a lista, amit a szervezetről írtak. Ha nálunk a gyerek, visszaadják a listát! Így világos?
      – Mint a nap! Köszönjük! Majd még keressük, ha lenne kérdésünk!
      – Szívesen, de maguk is szóljanak pár jó szót az érdekemben!
      Kivezették a férfit, és jött a következő, aki szinte ugyanezt mondta el, annyi különbséggel, hogy mi volt a dolga a szervezetben. Eszter ötkor leállította a kihallgatásokat, mindenkit hazaküldött. Panna ágyban volt, az edzéssel is végeztek. De egyikük sem volt nyugodt. A teraszra mentek, cigiztek és beszélgettek.
      – Valami zavar ebben az ügyben!
      – Én is ezt érzem, Viktor! Túl sok információt adtak. Nem tudom, lehet, hogy mi képzelünk bele többet.
      – Biztosan van még valami! Eszter, légy éber!
      – Rendben, de most már menjünk be.
      – Ezt még elszívom – Eszter kivette a kezéből, slukkolt hármat, eloltotta és megcsókolta Viktort.
      – Ez egy új módszer a cigizésre? – kérdezte Viktor.
      – Igen, most fejlesztettem ki – válaszolta Eszter.
Bementek a lakásba.
      – Szerinted még most is tudsz átadni nikotint? – incselkedett Viktor.
      – Sajnos ezt csak hosszú és bonyodalmas kísérlet árán tudjuk meg. Készen állsz? – Viktor bólintott, Eszter újra és újra megcsókolta.
      – Szeretlek! Menjünk aludni! – kérte Eszter.
      – Szeretlek!
Reggel Eszter ébredt hamarabb, felvette a kicsit, és kiosont a szobából. A konyhában elkészítette a tápszert, és a pultnál állva etette. Viktor hátulról megölelte és megpuszilta az arcát.
      – Szívesen ébrednék minden reggel erre a képre – dörmögte Viktor a fülébe, az alvástól rekedt hangon.
      – Nagyon fog hiányozni! Szeretem! – felelte Eszter szomorúan.
      – Én is! Soha nem hittem, hogy így fogok szeretni egy babát, aki csak pár hétig van velünk. Nagyon fura lesz nélküle az életünk.
      – Tényleg tudom, hogy jó helyen lesz az anyja mellett, de fájni fog, hogy nem látom többet.
      – De most még itt van – megsimogatta Panna arcát. – Addig még sok marad emlékül. Készítek neked palacsintát! – mondta Viktor.
      – Köszönöm!
      A kapitányságon folytatták a munkát, ma újabb tizenöt embert kellett volna kikérdezniük, de olyan lassan haladtak, hogy alig végeztek tízzel. Mindegyik ugyanúgy mesélte el az egész rendszert. A következő két napban sem tudták befejezni a kihallgatásokat. Még mindig maradt három férfi, ezek közül az utolsó volt a főnök. Muszáj volt mindenkit kihallgatni, de nagyon lassan haladtak. Mindegyik rab segítőkész, bőbeszédű és roppant őszinte volt.
      – Eszter, ezek játszanak velünk! – bökte ki végül Viktor a teraszon, cigizés közben.
      – Igen, de nem tudom, mi okuk van rá. Mindenkit elfogtunk!
      – Ezt én sem tudom! De holnap minden kiderül!
      Másnap délre végeztek, így a kapitány hazaküldte őket pihenni a kemény munka után. Viktor azonban nem tudott nyugodni, Eszteréket hazaküldte taxival, ő pedig fogta a férfiakról készült képeket, és Flórához indult. A férjével egy szobában voltak, így a képeket is együtt nézték meg. Az utolsó képnél megijedtek.
      – Ez nem a főnök! Ez nem ő! – kiabált Flóra.
      – Eszter! – eszmélt rá Viktor, hogy miért volt ez az időhúzás. – Pannát akarja!
Viktor amilyen gyorsan csak tudott hazahajtott, a kocsiból küldött erősítést. De mire hazaért, csak az üres ház fogadta. A szomszéd észrevette Viktort, és odavitte neki Pannát.
      – A barátnője üzeni, hogy hamarabb kell indulnia, magának kell a kicsire vigyázni.
      – Köszönöm szépen! – felelte, közben pedig mérges volt Eszterre, amiért ezt tette.
Odaért Viki és Robi is, Viktor mindent elmesélt nekik, most a titkosított részeket is. Azt is, hogy Esztert elrabolták, és egy maffia főnökkel van.
      – Meg kell találnom! Mindenáron! – sóhajtott fel Viktor kezében a babával.
      – Mi lesz a kicsivel? – érdeklődött Viki.
      – Nem tudom. Nem tudok kétfelé szakadni. Elviszem Flórának. Indulok.
A kórházba rohant, ahol a szülők nagyon örültek, hogy a gyermekük egészséges, és velük lehet.
      – Mennyit nőtt a mi kis hercegnőnk! – sírt Flóra.
      – Igazi kis cukorbomba! – felelt Ferenc.
      – Hol van Eszter? – érdeklődött Flóra.
      – Eltűnt. Pannát a szomszédra bízta.
      – Hogy érti, hogy eltűnt?
      – Mindent úgy tett, ahogyan maga. Szerintem elrabolták, a főnök lehetett.
      – Azonnal keresse meg, induljon! Mielőtt még késő lenne!
      – Azt mondták, hogy semmit nem tesznek a nőkkel, mert nekik is vannak lányaik.
      – Hazudtak! Keresse meg! – vágta rá Flóra, Viktor pedig azonnal megértette, hogy Flórát nemcsak megverték, hanem meg is erőszakolták.
      – De hol? Nincs valami megszokott helye? – kérdezte Viktor kétségbeesve.
      – De igen. Van egy hely a folyóparton, egy elhagyatott raktár. Régen sokat jártam ott, a címet nem tudom, de ha ad egy tollat, akkor lerajzolom, és telefonon irányítom – válaszolta Ferenc.
      – Kérem, siessen! – Viktor közben hívta Robit, hogy készüljön.
Beütötte a számát a kórházi telefonba, és futott. Az őrsre hajtott, ahol Robi és Viki már várták.
      – Nézd és mondd, hogy merre menjek! – adta a rajzot Viki kezébe.
      Húsz perc alatt odaértek, amikor kiszálltak az autóból, Feri irányította őket, Viktor hallgatta a telefonban, hogy merre menjen. Egy földalatti, kis lakásba értek, Ferenc a kódot is tudta. A hely sötét volt és nyirkos, semmi bútort vagy hasonló berendezést nem láttak. Észrevétlenül tudtak haladni, két őr volt, de Robival ketten gyorsan és csendben végeztek velük. Egy ajtó előtt megálltak. Bentről beszélgetés hallatszott.
      – Hol az az átkozott gyerek? – egy mély férfihang volt.
      – Biztonságban! – megismerték Eszter hangját.
      – Megint rossz válasz!
      – Ne! Ne! Ne tegye!
      – Szívós kis ribanc vagy te! – Viktor betörte az ajtót, de a főnöknek kés volt a kezébe, amit Eszter nyakához szorított. Az ágyhoz volt kötözve, a nadrág és a póló le volt vágva róla.
      – Úgy látom, hogy közönség is akad – megsimogatta Esztert, egészen a hasáig.
Felmérték a szobát, amiben egyetlen ágy volt, ez is sötét és ablaktalan hely volt, csak egy égő világította meg a szobát.
      – Vegye le róla a mocskos kezét, vagy megölöm – vicsorgott Viktor.
      – Lassan a testtel fiacskám, jut belőle mindkettőnknek. Nagyon jó bőrnek látszik – megint végigsimította, Eszter becsukta a szemét és elfordult, nem akarta Viktor arcát látni, de azt sem, hogy Viktor lássa rajta, hogy halálra van rémülve.
      – Nem szólok mégegyszer! Jöjjön el onnan!
      A férfi végig húzta a kést Eszter nyakától a csípőjéig, ahol megpróbálta a bugyit elvágni, de Eszternek sikerült kiszabadítani a lábát, és úgy hasba rúgta, hogy a férfi elfeküdt a padlón. Viktor odasietett, és a kabátját ráterítette.
      – Azt hittem, hogy – kezdte Eszter, Viktor eloldozta a kezeit és a másik lábát.
      – Ne beszélj, Viki van egy pótruha az autóban, hozd be kérlek!
      – Ki intézte el ezt a mocskot így? – kérdezte Robi.
A férfi arca tele volt foltokkal, és amikor átkutatták a ruháit, akkor az egész testén találtak zúzódásokat.
      – Én. Igazad volt, hogy legyek éber. Azonban nem hagyhattam, hogy Pannával együtt kapjanak el. Nem volt más lehetőségem.
      – Tudom. Öltözz fel! – utasította Viktor Esztert.
Az erősítés elvitte a bandavezért. A két férfi elfordult.
      – Hogyan kötöztek meg, ha ezt így elintézted? – kérdezett Robi.
      – Mert ez elájult, amikor idehozott, nem volt itt senki más. Ki akartam szökni, de az őrök visszahoztak és megkötöztek.
      – Jól vagy? – suttogott Viktor, és a fejében Flóra szavai keringtek.
      – Nem történt semmi. Nyugodj meg. Reméltem, hogy időben ideérsz. Panna?
      – Flórával. Menjünk a kórházba.
      – Nem, engem vigyetek haza. Később bemegyek Pannának köszönni. Induljunk!
Szó nélkül tették meg az utat az otthonukig, Robi és Viki már korábban visszament az őrsre, miután elvitték a három férfit a rejtekhelyről.
      – Biztos, hogy ne maradjak itthon veled? – kérdezte Viktor a nappaliban állva.
      – Biztos, és Pannának is kellenek a cuccai. Nemsokára megyek én is.
      Eszter bezárta az ajtót, a fürdőbe ment és zokogott, minél hamarabb le akart tusolni, igaz csak a kezével ért hozzá, de úgy érezte, hogy le kell mosnia magáról. Viktor visszajött a házba, mert ottmaradt a baba takarója. Meghallotta, hogy Eszter sír, és félreértette a helyzetet. Visszasietett a kórházba, és odaadta Panna holmiját. Majd az őrsre hajtott és a bandavezért kereste, de nem volt ott. Így egyelőre ennyiben hagyta a dolgot, hazament Eszterhez, aki akkor indult a kórházba.
      – Eszter, várj egy kicsit. Kérdeznem kell valamit!
      – Igen?
      – Mit tett veled?
      – Hogy érted?
      – Megtette?
      – Nem!
      – De az előbb sírtál.
      – De nem azért. Hanem, mert így láttál.
      – Eszter, nem értelek!
      – Egy másik férfi előtt voltam félmeztelenül, és simogatott. Te pedig végignézted.
      – Kezdem érteni. Azon, hogy tiszta szívemből szeretlek és kívánlak, senki és semmi nem tud változtatni! Úgy csinálsz, mintha önként vállaltad volna. Pedig nem. Egyedül ő a hibás érte!
      – Lehet, hogy büntetés volt. Azért mert sürgettelek. Bocsánat, Viktor!
      – Te nem tehetsz róla! – óvatosan megölelte a nőt, nem tudta, hogy milyen reakciót vált ki ezzel Eszterből.
Az arcát Viktor mellkasához szorította, és hozzábújt.
      – Biztosan szeretsz még?
      – Teljes szívemből! – megpuszilta a homlokát. – Gyere, búcsúzzunk el Pannától.
A kórházban Ferenc vizsgálaton volt, Flóra volt a kicsivel. Viktor a kocsiban hagyott holmikért ment.
      – Jól vagy Eszter? – kérdezte Flóra, miután Viktor kiment.
      – Persze, és te?
      – Időben odaértek? Nem esett bajod?
      – Igen, de ezt nektek köszönhetem.
      – Mi kevertünk bajba. Köszönöm szépen, hogy gondját viseltétek a mi kis hercegnőnknek! Rengeteget nőtt, és látom, már van két fogacskája is.
      – Igen, hosszú éjszakák voltak! Tudod, hogy nagyon megszerettük?
      – Igen, tudom, hogy fájni fog nektek, de nem tehettem ki veszélynek. Aznap reggel döntöttem el, hogy neked adom, amikor ölbe vetted, és abbahagyta a sírást. Tudtam, hogy a legjobb kezekben lesz.
      – Hogyan tovább?
      – Miamiba költözünk, ha egyszer arra jártok, keressetek meg minket. Itt a telefonszámom. Bármi segítségre van szükséged, nyugodtan hívj! Tartozunk nektek, sokkal!
      – Dehogyis!
      Viktor visszatért, minden babaholmit behozott, Eszter visszaadta a pénzt, elköszöntek Pannától, és indultak. Az ajtóban összefutottak Ferenccel, aki még egyszer megköszönte, hogy megvédték Pannát. Hazamentek, Eszter az edzésre készült fel. Egy óra boksz, és tusolás után, Viktor átölelte Esztert.
      – Megyünk aludni? – kérdezte Viktor.
      – Még nem. Én be akarok rúgni, hosszú volt ez a hónap!
      – Jó, akkor elviszlek!
      – Nem muszáj! Megyek taxival!
      – Egy perc és indulhatunk.
A kocsmában Eszter egymás után itta az italokat, táncoltak, majd megint ivott. Viktor úgy érezte, hogy már biztosan eleget ivott.
      – Menjünk haza! – mondta Viktor.
      – Oké! – válaszolta Eszter.
Otthon a kanapéra fektette, levette a cipőjét és betakarta. Nagyon megviselte ez a hónap. Megpuszilta a homlokát, de Eszter felébredt.
      – A legnagyobb vágyam, hogy veled lehessek! – súgta Eszter.
      – Az enyém is, de most aludj, mert holnap nagyon fog fájni a fejed – kitakarított a házban, összepakolt, majd Eszter mellé feküdt, és magához ölelte.
Szombat reggel későn ébredtek, és csak feküdtek egymás mellett.
      – Jól vagy? – érdeklődött Viktor.
      – Igen, csak éhes vagyok.
      – Csinálok reggelit – Eszter közben az órájára nézett.
      – Inkább ebédet. De maradj itt mellettem, most ez így olyan jó – közelebb bújt hozzá, Viktor átkarolta.
      – Akkor rendelek telefonon, itt megesszük és tovább pihenünk.
      – Szuper! – mondta és öt perc múlva már aludt is.
Félóra alatt kihozták az ebédet, Viktor átvette, előkészült és a kanapén megebédeltek. Utána visszafeküdtek, és pihentek.
      – Olyan nagy a csend! – szólt Viktor.
      – Nekem is hiányzik! De a szülei mellett van a helye!
      – Igen.
      Csörgött Eszter telefonja. A kapitány hívta, hogy kapnak három szabadnapot, pihenjenek. Viktor kitalált valamit, amit már régóta terveznek. Vasárnap reggel elkezdte. Korán kelt, és a pékségbe ment, hogy reggelit hozzon. Az ágyba vitte a reggelit és egy bögre feketét.
      – Jó reggelt, Gyönyörűm! – megcsókolta Esztert.
      – Jó reggelt! Ehhez hozzá tudnék szokni. Csak nem kókuszos és vaníliás csiga?
      – De igen. Tudom, hogy ezek a kedvenceid! – visszafeküdt az ágyba.
      – Igen. Ezért jár egy csók.
      – Csak egy? – Eszter az éjjeli szekrényre tette a tálcát, Viktor felé fordult és megcsókolta többször.
      – Szeretlek! De most inkább megeszem a reggelit.
      – Rendben!
Reggeli után sétálni mentek a Duna partra. Kéz a kézben, vagy egymást átölelve. Eleinte csak csendben, utána beszélgetni kezdtek.
      – Hogy-hogy sétálni jöttünk? – érdeklődött Eszter, nagyon tetszett neki az ötlet.
      – Rájöttem, hogy mi igazából nem is randiztunk soha. Úgy érzem, ezt be kell pótolni, szóval ma kettesben töltjük a napot és szórakozni fogunk.
      – Tényleg, amikor Manhattanbe mentem, akkor sem randiztunk, de utána itt sem, nekünk ment ez anélkül is – megállt, magához húzta a férfit és megcsókolta.
      – Szeretlek! Gyere, már mindjárt ott vagyunk.
      – Hova megyünk?
      – Meglepetés!
      – Utálom a meglepetéseket!
      – Tudom, viszont nekem mérgesen is ugyanúgy tetszel – közben a jégpályához értek. – Remélem szeretsz korcsolyázni, ugyanis kibéreltem egy órára!
      – Elég rég korcsolyáztam már. Menjünk! – felelte Eszter izgatottan.
Felvették a korcsolyákat, ő lépett először a jégpályára, és mint aki sohasem szállt volna le arról, siklott körbe. Viktor meglepődött, amikor követte, jól korcsolyázott, de közel sem olyan jól, mint a nő.
      – Hogy mondtad? Régen korcsolyáztál?
      – Igen – odacsúszott mellé és megpuszilta. – De nagyon imádtam! – megfordult és hátrafelé haladt, miközben fogta Viktor kezét.
      – Én akartalak lenyűgözni téged, de ehelyett csak nézlek, hogy milyen gyönyörű vagy! – Eszter közelebb húzta, mialatt háttal haladt, így Viktor szemben volt vele.
      – Szeretlek! Nincs szükség arra, hogy lenyűgözz, pontosan elég, hogy megszervezted ezt a napot. Köszönöm! Nagyon jólesik – adott egy fél csókot, majd elengedte.
      – A többit majd akkor, ha eltudsz kapni! – mosolygott és gyorsított a tempón.
      – Ez így nem ér! – Viktor utolérte, megfogta a derekát, és szenvedélyesen megcsókolta.
      – Látod, csak motiválni kellett – nevetett Eszter, egymás mellett mentek tovább.
Amikor lejárt az egy órájuk, Viktor tervei szerint sétálnak még egy kicsit, és megebédelnek.
      – Mit szeretnél ebédelni?
      – Kínait.
      – Rendben, akkor menjünk!
      Útközben sok mindenről beszélgettek, hogy milyenek voltak gyereknek. Eszter elmondta, hogy ő sokszor került bajba, de nem volt rossz gyerek. Imádott fiús dolgokat csinálni, focizni, fára mászni és szerelni. Az anyukája mindig azt mondta neki, hogy születése előtt biztos volt benne, hogy fia lesz. Viktor pedig mintagyerek volt, soha nem került bajba, mindig a szabályok alapján élt, miután az anyukája meghalt. Szeretett kerékpározni, az apukája miatt már akkor edzeni kezdett. Többet volt egyedül, mint a barátaival. Az étterembe értek, ahol Viktor rendelt, majd egy kis eldugott sarokban, megebédeltek. Viktor folyamatosan vigyorgott, amit Eszter már nem hagyott szó nélkül.
      – Van valami az arcomon? – kérdezte.
      – Nem, dehogyis. Azonnal szólnék, vagy inkább lecsókolnám onnan – válaszolt Viktor.
      – Akkor mi ilyen mulatságos?
      – Az, hogy vagyok olyan mázlista, hogy a világ legszebb, legokosabb, legviccesebb és legbátrabb nője engem szeret, és hogy én is szerethetem őt.
      – Viktor, te ittál valamit, amikor a mosdóba mentem?
      – Nem, csak nagyon szeretlek – közben pedig már az estén járt a feje.
Imádta Esztert, és nagyon bántotta, hogy ilyen sokáig kellett várnia.
      – Jó, bár elég különös vagy ma. Elfelejtettem valamit?
      – Nem, azonban már több mint fél éve együtt vagyunk, és még csak ez az első randink.
      – Tényleg fura – értett egyet Eszter.
A következő állomás a bowling bár volt, tudta, hogy Eszter szeret és tud is játszani, így akart neki kedveskedni.
      – Biztosan nem felejtettem el semmit? Vagy talán valami rossz hírt akarsz mondani? – Eszter egyre idegesebb lett.
      – Miből gondolod?
      – Hogy ma olyan helyekre viszel, ahol a kedvenc elfoglaltságaim vannak.
      – Hidd már el, hogy csak azért, mert szeretlek! – hogy nyomatékot adjon a szavainak, olyan forró és hosszú csókot adott neki, amilyet már régen.
      – Én is szeretlek! – visszacsókolt és megölelte Viktort. – Meglátjuk mennyit fejlődtél.
      – Fogadjunk? – csapott le rá Viktor.
      – Miben?
      – Ha te nyersz, kapsz egy masszázst, ha én nyerek, akkor te masszírozol engem. Áll az alku?
      – Legyen – de Viktor már első pár kör után látta, hogy ezt a fogadást elvesztette, tudta, hogy nem nyerhet Eszter ellen.
      Sokat nevettek, ölelkeztek, a verseny pedig Eszter győzelmével ért véget. Utána biliárdoztak, ahol Viktor volt előnyben.
Eszter látszólag nem volt jó a játékban, mire Viktor az összes golyót leejtette, Eszter akkor járt az elsőnél.
      – Gyere, megmutatom, hogy kell fogni – kacsintott rá Viktor, amitől Eszter elpirult.
      – Honnan tudod, hogy fogom? – mosolygott Viktorra szégyenlősen.
      – Először is a lábad tedd ide, a dákót pedig vedd a kezedbe – Viktor mögé állt, ketten fogták, Viktor szorosan Eszterhez simult.
      – Eddig oké – felelte Eszter, de a hangja gyenge volt.
      – Előre hajolsz, a bal kezeddel támasztod, a jobbal lendítesz – Viktor feje Eszter válla fölött volt, a fülébe beszélt.
      – Ühüm.
      – Irányba állítod, és meglököd – leesett a golyó.
      – Fog ez menni! – szólt Eszter, de Viktor hangja megborzongatta. – De mutasd meg mégegyszer, kérlek! – vigyorgott a férfira, aki eleget tett ennek a kérésnek.
      – Most már menni fog?
      – Talán – játszottak párat, amit mindig Viktor nyert.
Lolohoz készültek vacsorára, de előtte még elszívtak egy szál cigit. Eszter félrehívta Viktort, ahol megcsókolta.
      – Köszönöm szépen ezt a mai napot! Nagyon jól éreztem magam! – mosolygott, és Viktor derekát fogta.
      – Még nincs vége a mai napnak, Gyönyörűm! – az egyik kezével Eszter arcát fogta, a másikkal pedig a hátát simogatta, és megcsókolta.
Mindketten érezték, hogy ennél nem tudnak boldogabbak, lenni, olyan jól érezték magukat egymás mellett. Széles mosollyal az arcukon sétáltak be Lolohoz.
      – Sziasztok! Olyan jó titeket ilyen boldognak látni!
      – Szia Lolo!
      – Szia Lolo! Valami nagyon finom vacsorát szeretnénk – Eszter megölelte.
      – Arra gondoltam, hogy rád bízzuk a választást. Kérünk desszertet is – kérte Viktor.
Pár perccel később Lolo kihozta a vacsorájukat.
      – Tessék, sült csirkecomb filé, serpenyős zöldségekkel és burgonya pürével. Jó étvágyat! – szolgálta fel Lolo a vacsorájukat, majd magukra hagyta őket.
      – A kedvencem! Köszönjük! – mondta Eszter és nekilátott.
Vacsora közben beszélgettek, viccelődtek, majd megérkezett a desszert is.
      – Mézes-krémes és egy kis vanília fagylalt – mondta Lolo, és letette a tányérokat.
      – Tökéletes, köszönjük! – szólt ezúttal Viktor, ismét kettesben maradtak. – Kérdezhetek valamit?
      – Persze – felelt Eszter.
      – Miért nem énekelsz mások előtt? Gyönyörű hangod van! – Eszter arcáról eltűnt a mosoly, és Viktor már bánta, hogy megkérdezte.
      – Majd egyszer elmondom, ne rontsuk el, ezt a szép napot kérlek!
      – Rendben, ne haragudj! Szeretlek!
      – Én is szeretlek! De ezt jóvá kell tenned!
      – Mivel? Egy csókkal?
      – Nem adom magam olyan olcsón. Egy másik szelet mézessel kiengesztelhetsz – mosolygott Viktorra.
      – Máris megnézem, mit tehetek. Egy pillanat és jövök – hátrament, megkereste Lolót. – Nagy szükségem lenne, még egy mézesre.
      – Valami baj volt az előzővel?
      – Dehogyis. Olyasmit kérdeztem, amit nem lett volna szabad, vagyis nem most. És ez lenne a békepipa.
      – Értem, azt hiszem, akad még egy szelet. Itt is van.
      – Köszönöm szépen! Megmentettél! – már indult is a süteménnyel Viktor. – Hölgyem! Íme, a béke ajándék!
      – Köszönöm! – a villájával vágott egy falatot, és Viktor elé tartotta, a következőt pedig ő ette meg.
Mikor Lolo látta, hogy befejezték, az asztalhoz ment.
      – Minden rendben volt? – érdeklődött.
      – Igen, minden nagyon finom volt! Köszönjük! Megyek fizetni – szólt Viktor.
      – Csak úgy sugárzik belőled a boldogság! – jegyezte meg Lolo, és leült Viktor helyére.
      – Nagyon szeretem! – pirult el Eszter.
      – Ne szégyelld! A szerelem az nagyon jó dolog.
      – Neked is találni kell valakit!
      – Tudod jól, hogy az már sohasem lesz olyan! Nekem itt vagytok ti, Tomi, Dia és te. Így vagyok boldog.
      – Ha így gondolod, akkor örülök neki.
      – Megyek, vigyázz magadra! Szeretlek!
      – Szeretlek! Puszilom Tomit!
Viktorral indultak, amíg a taxira vártak az utcán, esni kezdett a hó.
      – Nézd, milyen szép! – emelte fel a fejét Eszter, hogy a hópelyhek az arcára hullhassanak.
      Az egyik az ajkára esett, amit Viktor lecsókolt onnan. Egymást ölelve álltak az egyre nagyobb hóesésben, és csókolóztak, megszűnt számukra a külvilág. Otthon az edzés után Viktor tusolni ment, Eszter pedig futott még. Miután végzett, Eszterhez ment, aki éppen befejezte a futást. Megcsókolta.
      – Teljesen le vagyok izzadva – mondta Eszter.
      – Nem érdekel – felelte Viktor és megint megcsókolta.
      – Megyek tusolni.
      – Még ne! – újra csókolta.
Eszter visszacsókolt, de közben megfordultak.
      – Mindjárt jövök.
Viktor a hálóba ment előkészíteni a tervezett dolgokat. A kanapén várta Esztert.
      – Rágyújtunk?
      – Persze, de csak egyet, hideg van – mikor bejöttek, a kanapéra ültek.
Viktor terpeszben ült, elé Eszter, és a férfi masszírozni kezdte a hátát. Félóra után hátradőlt, majd Eszter is. Beszélgettek.
      – Holnap mit szeretnél csinálni?
      – Mindegy, hogy mit csinálunk, ha mellettem vagy – válaszolt Viktor.
      – Mit szólnál, ha megsütnénk az almás pitét?
      – Ami Dia szerint verhetetlen? Nem is nyertem fogadást.
      – Tudom, de szeretném neked viszonozni a mai napot.
      – Én nem azért tettem, mert várok cserébe valamit. Csak azért, mert szeretlek.
      – Igen, tudom. Én is szeretlek – Eszter megfordult, és Viktor mellkasára tette a kezét, és rá fejét. – Tényleg, nagyon szeretlek!
      – Ahogy én is téged! Imádom az ajkaidat csókolni! – Viktor megfogta Eszter kezeit, és közelebb húzta magához.
      – Igazán? – kacéran mosolygott rá.
Viktor megcsókolta, majd egy órán keresztül folytatták. Eszter felállt.
      – Hagyjuk abba most, később nem fogjuk tudni.
      – Miért kellene abbahagynunk? – kérdezte Viktor, majd ő is felállt, és Eszter nyakát csókolta, aki átkarolta a nyakát.
Majd megint csókolóztak, Viktor megfogta a fenekét és felvette. Eszter a lábait Viktor derekára fonta, a hálóba vitte, de az ajkuk nem vált szét.
      – Rózsaszirmok? Illatgyertya? Ezeket mikor csináltad? – csodálkozott Eszter, és nagyon boldog volt.
      – Amíg tusoltál – Viktor levette a pólóját.
      – Várj! Mindenre gondoltál?
      – Igen, az éjjeliszekrényben van.
      – Szeretlek! – innentől nem beszéltek, hanem élvezték egymás közelségét.
Viktor lassan haladt, mindent jól akart csinálni. Simogatta, cirógatta, csókolta Esztert, majd amikor először érintette meg a mellét, úgy érezte, hogy ennél nem lehet boldogabb.
      – Gyönyörű vagy és imádom, hogy a meztelen bőröd az enyémhez ér. Szeretlek! – Eszter végre Viktor egész súlyát magán érezhette, amit már most szeretett. Lassan végigsimította az izmos hátát, miközben Viktor a nyakát csókolta. Úgy érezte, hogy nem bírják tovább, lassan és óvatosan eggyé váltak.
      – Annyira vágytam már rád. Szeretlek! – súgta Eszter Viktor fülébe.
      Boldog borzongás futott végig a testükön, és tökéletesen összeillettek, ezen kívül imádták egymást. Az is boldogította őket, hogy a másiknak is örömöt szereznek. Sokáig húzták, de egy szenvedélyes, régóta vágyott éjszakát töltöttek együtt.
      – Szeretlek! – mondta Viktor, megcsókolta, és melléfeküdt.
      – Én is szeretlek! – megcsókolta a férfi mellkasát és rátette a fejét.
Csak feküdtek csendben egymás mellett, és mindketten érezték, hogy megérte várni. Eszter törte meg a csendet.
      – Köszönöm, hogy utánam jöttél és kitartottál!
      – Köszönöm, hogy adtál egy esélyt és, hogy hajlandó voltál több, mint hat hónapot várni!
      – Igazad volt, érdemes volt ennyit várni. De valamit nem tudok.
      – Mit?
      – Hogy a második is lesz-e ilyen csodálatos? – a férfira nézett, megcsókolta és a hasára ült.
      – Meglátjuk – mosolygott és visszacsókolt.
Egész éjszaka ébren voltak, de mégsem voltak fáradtak.

Vissza