Vissza

Vérbeli nyomozók I.

      Eszter várandósága eddig közel sem volt könnyű, szédülés és gyengeség kínozta, ami az egyik reggelen nagy riadalmat okozott, amikor rosszul lett a közös zuhanyzás során, Viktor azonnal értesítette a nőgyógyászt. A hívás után pár perccel, megérkezett, Andi és Csaba. Viktor a hálóba vezette őket, ahol Andi Eszter mellé ült.
      – Eszter, hallasz? – kezdte meg a vizsgálatot a nőgyógyász, Andi.
      – Igen – válaszolt halkan, mialatt fehérneműben feküdt az oldalán az ágyban.
      – Mit érzel?
      – Szédülök és hányingerem van.
      – Megmérem a vérnyomásod. 90/80 ez tényleg alacsony. Mit csinált, amikor megszédült? – fordult Viktorhoz, aki éppen a nadrágját vette fel.
      – Tusoltunk.
      – Együtt?
      – Igen.
      – Meddig jutottatok? – kérdezte Andi. – Tudnom kell, hogy az együttlét előtt, után vagy közben lett rosszul.
      – Előtte, csak ölbe vettem és csókolóztunk. Hajnalban viszont utána szédült meg, amikor felállt az ágyról, de az hamar elmúlt.
      – Nem hiszem, hogy ez lenne a gond – jelentette ki Andi. – Eszter! Milyen volt a vizeleted?
      – Tiszta.
      – Próbálj meg felállni – kérte Andi.
Eszter felült az ágyon, de a gyomra kavargott. Lassan felállt, Andi mellé lépett, és átkarolta. Viktor pedig a másik oldalról tartotta.
      – Menjünk pár lépést. Csak lassan – mondta Andi.
      – Viktor, a gyomrom – súgta Eszter, mire Viktor felvette és a fürdőbe vitte.
Közben Andi és Csaba megvitatták az állapotát.
      – Be kell jönnie a kórházba! Járni sem bír! – jelentette ki Csaba.
      – Tudom, bízik bennem! A gyógyszert is ott tudjuk beállítani. Siessünk, mielőtt nagyobb baj lenne! – értett egyet Andi.
Viktor visszahozta Esztert, az ágyra tette, aki sápadt volt és gyenge, de ő is érezte, hogy baj van.
      – Öltözz fel Eszter! Be kell jönnöd a kórházba!
      – Jó – Viktor segített neki felöltözni.
Közben az őrsön, a Kapitány Esztert kereste. Robi és Viki mosolyogtak.
      – Tudják, hogy hol van Eszter?
      – Uram, voltunk reggel náluk, de Viktor elküldött minket – kezdte Viki.
      – Szerintem ünnepelnek! – nevetett Robi.
      – Már 9 óra, Eszter nem szokott késni. Ha megtudnak valamit, kérem, jelezzék!
      A vizsgálatok után a kórházban semmilyen eltérést sem tapasztaltak, így két megoldást ajánlottak neki. Az egyik, hogy kap gyógyszert az alacsony vérnyomására, amit körülbelül a harmadik trimeszterig kell szednie. Vagy szed vitaminokat, amik segíthetnek abban, hogy kevésbé szédüljön.
      – Eszter, szerintem itt a stressz is közrejátszott! A tested még nem dolgozta fel az elmúlt napok traumáit – jegyezte meg Andi.
      – Nem kérek gyógyszert! Megpróbálom a vitamint, és nem teszek hirtelen mozdulatokat!
      – Rendben. Amíg csöpög az infúzió, megírom a zárójelentést. De minden este fuss 20 percet, amíg nem okoz fájdalmat. Ez is segíteni fog. Jobb a színed.
      – Sokkal jobban érzem magam.
      – Ennek nagyon örülünk – mondta Csaba.
      – Sejtettem már legutóbb is, hogy Andi a felesége, de most már biztos! Gratulálok! – mosolygott Eszter erőtlenül, de őszintén.
      – Igen – mosolygott Csaba. – A maga kapcsán találkoztunk először.
      – Én már 6 éve vagyok az orvosod, de amikor meséltél egy jóképű és kedves orvosról, meg kellett ismernem!
      – És lassan 4 éve vagyunk együtt – dicsekedett Csaba. – Ezért is megérdemli a különleges bánásmódot! – Eszterre kacsintott. – Itt van egy olyan terhes vitamin, ami vasat is tartalmaz, ez jó lesz szédülésre. De csak napi egyet vegyen be.
      – Értem. Ma még nem mennék be dolgozni, ha lehet.
      – Én is így gondoltam. Holnap reggel mehetsz nyugodtan! – értett egyet Andi.
Magukra hagyták őket.
      – Nagyon szeretlek! – mondta Viktor, átölelte és megpuszilta Eszter homlokát. – Nagyon megijedtem – vallotta be.
      – Én is szeretlek! – bújt a karjaiba. – Nem tudnám elviselni, ha valami baja esne.
Andi behozta a zárójelentést, megnyugtatta Esztert. A lelkére kötötte, hogy pihenjen sokat. Eszter mindenképpen beszélni akart a kapitánnyal. 11 óra után értek az őrsre.
      – Jó napot, Főnök! – nevetett Robi. – Hosszúra nyúlt az éjszaka?
      – Sziasztok! Te miről beszélsz? – kérdezett vissza Eszter, mert fogalma sem volt róla, hogy miről beszél.
      – Reggel Viktor elküldött minket, tudtuk, hogy kettesben akartok maradni. Nem akartunk megzavarni semmit – magyarázta meg Robi, és Viki is mosolygott.
      – Na és milyen volt? – kérdezte Viki vigyorogva. – Még sosem késtél ennyit.
      – Egyszerűen fantasztikus! – vágta rá Eszter, mert megértette végre, hogy mire gondol Robi és Viki. – Keresett a Kapitány?
      – Igen, de mondtuk neki, hogy biztos ünnepeltek! Amíg ti szórakoztatok, mi megszereztük 3 nő vallomását. Már csak 9 maradt.
      – Még valami ehhez hasonló okosságot nem mondtatok véletlenül a Kapitánynak? – csattant fel Eszter, és próbált lassan mozogni, de annyira mérges volt, hogy legszívesebben futott volna.
      – Mi baja van Eszternek? Csak vicceltem! – magyarázkodott Robi.
      – Lehet, hogy a kórházban töltött délelőtt miatt lett ilyen. De csak lehet! – felelt gúnyosan Viktor.
Robi arcára fagyott a mosoly, Viki is megdöbbent. Viktor nem várta meg a kérdéseket, Eszter után indult. A Kapitány irodája üres volt, ezért Eszternek várnia kellett, de addig volt ideje megnyugodni.
      – Jó napot, Uram!
      – Jó napot, Eszter! Aggódtam magáért! Mi történt?
      – Kórházban voltam. Elnézést, hogy nem jeleztem, de…
      – Semmi baj! Ha rosszul van, logikus, hogy nem a telefonálás az első dolga. Köszönöm, hogy bejött szólni. Akkor ma még nem dolgozik – szakította félbe a Kapitány.
      – Nem, hoztam az orvosi papírt is – adta át a zárójelentést. – De Viktor bent marad, még 9 nőt ki kell hallgatni.
      – Nem, Viktor hazamegy magával. Itt az áll, hogy annyira szédült, hogy nem volt képes felállni sem! Hogy gondolja, hogy hazaengedem egyedül? Az ügy várhat holnapig. Róbert is dolgozzon egy kicsit.
      – Köszönöm!
      – Találtak megoldást?
      – Úgy döntöttem, hogy vitaminnal próbálkozok, nem szeretnék gyógyszert szedni, csak ha nincs más megoldás.
      – Rendben! Bízzunk benne, hogy megoldódik. Menjenek haza!
Viktor kopogott.
      – Jó napot, Uram! Elnézést kérek, az én hibám, hogy nem szóltam ide.
      – Jó napot! Semmi baj. Vigyázzon rájuk!
Lolo sem maradt ki a kérdezősködésből, gyorsan elmondták, megvárták az ebédet, utána hazamentek. Eszter lefeküdt aludni, és este ébredt csak fel. Viktor pedig Kristóf szobáját folytatta.
      – Vacsi? – érdeklődött Viktor.
      – Szerintem jobban járok, ha futás után eszek – felelte Eszter.
      – Rendben.
Futás után még ütött párat.
      – Veled megyek – mondta Viktor, mikor Eszter tusolni készült.
      – Viktor, most egyedül mennék inkább.
      – Nem arra gondoltam! Csak veled megyek, ha szédülnél – Eszter rábólintott.
Együtt tusoltak, de Viktor meg sem csókolta. Vacsora után Eszter a kanapéra ült, Viktor követte.
      – Viktor, beszélhetünk?
      – Persze.
      – Sajnálom a reggeli tusolást! Azt hittem, hogy elmúlik, de csak rosszabb lett.
      – Nézz rám! – szólt gyengéden, az arcát maga felé fordította. – Ha bármi gondod van, rosszul érzed magad, kényelmetlen valami azonnal szólj! Ne várd ki, hogy magától elmúlik-e. Mondtam már neked, hogy úgy én sem élvezem! Másrészt meg semmi baj, nem a te hibád! Sőt nem is volt hiba, máskor is elő fog még ilyen fordulni.
      – De olyan rossz érzésem van emiatt.
      – Nekem meg amiatt, hogy nem szóltál rögtön! Ennyire nem bízol bennem? Vagy azt hiszed, hogy nekem csak az számít? Ilyen felszínesnek látsz engem? Máskor abban a percben szólj, ha érzed, hogy baj van. Megígéred? – nem volt mérges, csak szomorú és csalódott.
      – Igen. Sajnálom! – pityergett.
Fel akart állni, de Viktor visszahúzta.
      – Szeretlek! Nem akarom, hogy bajod essen! Tudnom kell róla, ha valami gond van! – Eszter hozzábújt szorosan.
Reggel a kapitányságon Eszter a védőnős ügyet akarta rendbe szedni, de közben jött egy másik hívás.
      – Kaptunk még egy ügyet! Éjszaka elloptak egy autót! – szólt Eszter.
      – Ez mitől a mi ügyünk? – kérdezte Viktor.
      – Attól, hogy a nőt arra kényszerítették, hogy legyen együtt a férjével, akivel az autóban utazott.
      – Így már világos!
      – Robi, te folytasd a nők vallomásának a felvételét! Szólj, ha az összes megvan!
      – Igenis.
      – Viki, te tudj meg róluk mindent. Fenyi János és Erdei Zsuzsa az áldozatok.
      – Igenis.
      – Mi beszélünk velük.
      Az áldozatok egy forgalmas utcában éltek, percenként jöttek mentek az autók. Egy családi ház előtt álltak meg, aminek alacsony deszka kerítése volt. Július végére érkezett meg az igazi nyár, fülledt és párás volt a levegő. A háznál kicsit körbenéztek, nem látnak-e valahol valami szokatlant. Az esetek többségében valamilyen kukkoló lehet a tettes. Becsengettek, és miután bemutatkoztak, a nappaliba indultak beszélgetni, ami nagyon világos és nyitott volt. Az asztalon vágott rózsa illatozott, egymással szemben ültek le két kanapéra.
      – Meséljék el kérem, az egész tegnap estéjüket! – kérte Eszter.
      – Munka után hazajöttünk – kezdte Zsuzsa. – Átöltöztünk, és vacsorázni indultunk. Hazafelé az úton láttunk egy kisgyereket, aki nekünk integetett. Megálltunk, kiszálltunk és a kisfiú azt mondta, hogy balesetük volt. Követtük, ahol két férfi volt.
      – Folytassa, kérem.
      – Azt mondták, ha azt csináljuk, amit mondanak, akkor nem bántanak minket. – vette át a szót János. – Azt kérték, hogy ott előttük legyünk együtt! A gyereket elvitte az egyik férfi, fegyvert fogtak ránk. Megtettük! A férfi elment, mire felöltöztünk, az autó is eltűnt.
      – Nem mondott semmi mást? – kérdezte Viktor.
      – De igen. Azt, hogy ezt kettesben kell csinálnunk, nem az étteremben, ahol gyerekek is vannak – ismerte el Zsuzsa, miközben vörösre váltott az arca. – És reméli, hogy ez jó lecke volt.
      – Mit csináltak az étteremben? – kíváncsiskodott Eszter.
      – Csókolóztunk, nevettünk és beszélgettünk – felelte Zsuzsa.
      – Csak ennyi? – kérdezte Eszter, mert érezte, hogy ennél sokkal többről van szó.
      – Nem – pirult el Zsuzsa. – Az asztal alatt egyszer megsimogattam. De csak ennyi volt.
      – Értem. Nem emlékeznek arra a kisfiúra az étteremből? Az autót már keresik. Tudnak személyleírást adni róluk?
      – Nem emlékszünk rá, később pedig nagyon sötét volt.
      – Köszönjük szépen! Szólunk, ha van valami nyom.
A kapitányságra menet megálltak enni.
      – Bevetted a vitamint? – aggodalmaskodott Viktor.
      – Persze, még a kávé előtt. Én csak egy pogácsát kérek – válaszolt Eszter.
      – Akkor két pogácsa lesz. Köszönjük!
Eszter vezetés közben etette Viktort, miközben ő is evett. Lolóhoz mentek kávézni és rágyújtottak. Eszter megcsókolta Viktort.
      – Szeretlek! – mondta a férfi és visszacsókolt.
      – Szeretlek! Menjünk!
Robi éppen egy nővel beszélt, és vallomást gépelt. Viki nem volt az irodában.
      – Kimegyek a mosdóba. Mindjárt itt vagyok – súgta Eszter.
A mosdóban meghallotta Vikit, bekopogott.
      – Jól vagy?
      – Persze, csak valami gyomorrontás – felelte Viki, kijött a fülkéből, és a csaphoz ment.
      – Fáj valahol?
      – Itt – a jobb oldalon az alhasára mutatott.
Eszter felhúzta a pólóját a hasán. Megnyomta, majd körbetapogatta.
      – Mióta hánysz?
      – Kb. 1 órája.
      – Terhes vagy?
      – Nem, az én ciklusom atom biztos – Eszter elővette a telefont és a mentőket hívta.
Elmondta a tüneteket. Hányás, jobb oldali alhasi fájdalom, kemény has, valószínűleg láz is. Megemlítette, hogy lehet a vakbél perforált. Majd felhívta Viktort.
      – Gyere a női mosdóba! – majd letette.
Viktor rohant, a legrosszabbra gondolva.
      – Eszter! – kiabált be Viktor, és besietett.
      – Itt vagyunk. Vikinek szerintem vakbél gyulladása van. Le kell menned a mentők elé. Siess!
      – Oké.
Pár percen belül már a mentősök vizsgálták Vikit. Az ő véleményük is az volt, hogy vakbélgyulladás. Ágyra tették, és kitolták. Robi akkor vette észre, hogy baj van, amikor látta Vikit a hord ágyon.
      – Menj vele! Indulj már! – szólt neki Eszter. – Majd én folytatom. Hívj!
Robi helyére ült, de látta, hogy csak az aláírás hiányzik. A lap tetején a 12-es szám szerepelt. Megvolt az összes vallomás.
      – Viktor! Nézd meg kérlek Viki gépén, meddig jutott a kereséssel!
Viktor elé lépett és átölelte, megpuszilta a homlokát.
      – Azt gondoltam, hogy bajotok esett! Persze ez sem jobb!
      – Értelek. De most dolgozzunk! Semmi bajunk!
      – Igenis! – mosolygott Viktor.
Eszter összerakta a védőnő ellen bizonyítékokat, a vallomásokat, a sajátját is mellé téve.
      – Beszélek a Kapitánnyal – felpattant a székből, de visszaült.
      – Eszter?
      – Elfelejtettem, hogy lajhárt kell játszanom. Sajnálom! De már jobb! – lassan felállt, hátat fordított a kollégáknak és csókot küldött Viktornak.
      – Csak óvatosan!
A Kapitány éppen nem volt elérhető, ezért Eszter odakint leült. Legalább 30 percet várt, közben elbóbiskolt.
      – Eszter! – fogta meg a vállát a Kapitány.
      – Elnézést, Uram!
      – Ne kérjen folyton bocsánatot! Mondtam, hogy ha fáradt nyugodtan pihenjen. Jöjjön, beszéljünk. Lassan.
      – Sosem fogom megszokni ezt a nyugdíjas tempót! – nevetett magán Eszter.
      – Mert maga az egész életét lefutja, ahelyett, hogy élné! – felelte a Kapitány, de nem bántó módon. – Miről szeretne beszélni?
      – Vikinek vakbélgyulladása van, Robit vele küldtem.
      – Akkor most ketten maradtak. Bírni fogja?
      – Ha nem, akkor kérek segítséget!
      – Gyógyulást kívánok Viktóriának!
      – Átadom! Ez a ma reggeli ügy elég szokatlan! Mintha egy büntetés lett volna!
      – Igen, olvastam a feljelentést. De magának menni fog! Ne feledje, 4 órakor vége a munkának! Tartsanak ebédszünetet is!
      – Igenis!
Viktor befejezte a keresést, csak Esztert várta, hogy beszámolhasson az eredményekről, amiket kiderített.
      – Fenyi János, 33 éves menedzser egy étteremben. Erdei Zsuzsa, 29 éves és jogi tanácsadóként dolgozik. Nincs gyerekük, 5 éve házasok, van megtakarításuk, de semmi szokatlan pénzmozgás nincs a számlájukon. Ennyit találtam.
      – Hát ez nem sok. Hol kezdjük el? Az autót körözik, de vagy leveszik a rendszámot, vagy otthagyják valahol. Esetleg felgyújtják.
      – Könnyebb, mint kitakarítani – jegyezte meg Viktor.
      – Reménykedjünk, hogy nem ilyen alaposak!
      Ebéd után folytatták a munkát. Eszter felhívta az éttermet, és elkérte a biztonsági kamera felvételeit. De csak egy kamera van, és az is elég rossz szögben veszi a bejáratot. Az áldozatok tegnap este 8-kor vacsoráztak, ezért 7-től nézték a felvételt egészen este 10 óráig, ugyanis ekkor történt az eset. Nagyon szemcsés volt a kép, miután megnézték a technikusokhoz küldte, hogy tisztítsák meg amennyire tudják. A Kapitány komolyan vette a 4 órát, mert 5 perccel korábban már Eszter mellett állt, és hazaküldte.
      – Viktor! Robi még nem hívott.
      – Az előbb szólt ide, amikor kimentél. Megműtötték.
      – Akkor vigyünk be neki ruhát. Van kulcsom.
A lakásukban összeszedett mindent, amire Vikinek szüksége lehet. Egy utazóba pakolt, tett mellé Robinak is ruhát. A kórházban Viki még aludt, Robi pedig mellette volt.
      – Hogy van? – kérdezte Eszter, de Robi hirtelen megölelte.
      – Megmentetted az életét! Az orvos szerint 10 perccel később ér be, akkor nem tudja megmenteni.
      – Ez a mentősök érdeme!
      – Nem, te leírtad az összes tünetet, így ők rögtön azt ellenőrizték. Nem vizsgálták, csak ezt. Köszönöm Eszter! Honnan tudtad?
      – Csak jöjjön rendbe, Diának 12 éves korában vették ki a vakbelét, ott voltam vele végig, innen tudtam a tüneteket. Hoztam nektek ruhát. Menj, egyél, én addig itt maradok! – leült Viki ágya mellé.
      – Köszönöm, és sajnálom Eszter – kisétált a kórteremből.
      – Sokáig akarsz még aludni? Nagyon gyorsan meg kell gyógyulnod! A Kapitány is ezt üzeni! Rég tartottunk csajos estét, amit be kell pótolni, úgyhogy sietned kell! – megfogta a kezét. – Nem lesz gond! Ne aggódj! A mi barátságunk mindent kibír! Robi teljesen kiborult, aggódik érted! Nagyon szeret téged, lehet ajándékba ad neked egy babát!
      – Most biztos, hogy nem! Majd később! – mosolygott Viki.
      – Hogy vagy?
      – Mint akin átment egy úthenger!
      – Majd elmúlik! Lesz még rosszabb is! Kitartás! Megyek, szólok a nővérnek, hogy felkeltél.
Az orvos megvizsgálta. Robi is ott volt már.
      – Jobbulást kívánok! – mondta Viktor.
      – Szóljatok, ha kell valami. De mi most megyünk, mert nagyon fáradt vagyok. Robi maradj bent Vikivel. Vigyázz rá! Sziasztok!
Tényleg nagyon fáradtnak érezte magát, hazamentek Viktorral, és lefeküdt. Viktor elment vacsiért, Eszter egy órát aludt, utána futott.
      – Tusolunk? – mosolygott Viktorra.
      – Inkább fürödjünk – tért ki Viktor.
      – Nem, megyek gyorsan letusolok.
      Eszter a fürdőből a hálóba ment. Viktor pedig a fürdőbe. Eszter nem aludt, csak feküdt és gondolkozott. Ha az autót hátrahagyják, semmilyen nyomuk sem marad. Lehet, hogy a tettes után kellene nyomozni, a profilja alapján megkeresni.
      – Ébren vagy? – kérdezett Viktor halkan.
      – Igen.
      – Ne értsd, félre kérlek!
      – Nem. Attól félsz, hogy elájulok, és nem tudsz elkapni?
      – Igen. Tudom, önző dolog, de nem akarok kockáztatni.
      – Pedig még fogytam is. Nem lehetek olyan nehéz – viccelt Eszter, és felült az ágyban. – Nem önző dolog, hogy aggódsz értünk! Lehet, csak gyenge vagy! Többet kell edzened!
      – Tényleg, lehet, hogy igazad van. Van esetleg valami jó ötleted?
      – Akad egy, de az nagyon megerőltető lesz, remélem nem zavar, hogy ilyenkor egymáshoz kell simulni.
      – Majd megküzdök vele. Mit tegyek?
      – Gyere ide mellém.
      – Vagy inkább te gyere mellém, kérlek – sokáig húzták egymást, csókolták és cirógatták.
      Már nem volt rajtuk semmi, amikor Viktor ölbe vette, Eszter a nyakára kulcsolta a kezét, hátát a falnak támasztotta, majd csókolta, ahol érte. Végül egybe olvadtak, egy közös ütemre mozogva. Majd a tetőpontnál Eszter Viktor nyakába fúrta az arcát, és szorosan ölelte a hátát. Viktor pedig Eszter combját tartotta, a másik kezével pedig a falnak támaszkodott közvetlenül Eszter karja alatt és próbált minél több lüktetést érezni. Sokáig maradtak így, később pedig Viktor leült vele az ágy sarkára, mintha sosem akarnának szétválni. Hátradőlt, Eszter pedig rá. Reggel korán ébredtek, de még mindig ugyanabban a helyzetben.
      – Szia! Hogy aludtál? – kérdezte Viktor és megcsókolta.
      – Szia! Nagyon jól! Te?
      – Fel kéne kelünk, mielőtt a szokásos reggeli nyújtózás el nem kezdődik. Azt nem tudom befolyásolni – Eszter mosolygott, és kihasználta ezt az alkalmat, felült, és ütemesen mozogni kezdett. – Ez is egy megoldás!
      A kapitányságon Eszter a fehér táblára rögzítette az adatokat, az áldozatok nevét, az autó típusát és rendszámát. Ennyit tudtak jelenleg az ügyről, mivel csak ketten voltak, még keményebben kellett dolgozniuk.
      – Szerinted mi lehet az indítéka? – vetette fel Eszter.
      – Talán egy kukkoló? Látta, hogy milyen jó érzik magukat az étteremben. Így őket választotta – találgatott Viktor, miközben Esztert figyelte.
      – De akkor miért mondta nekik, hogy ezt otthon kell a négy fal között elintézni?
      – Jogos. Szerinted?
      – Valami más lehet a háttérben.
      – Ötlet?
      – Lehet, hogy gyermekkorában zaklatták, vagy egy önkéntes erkölcsrendész.
      – Biztosan nem egyszeri eset volt. Hamar rá fog kapni, minden adandó alkalmat ki fog használni.
      – Attól tartok, hogy egyre durvább lesz. Viktor, nagyon aggódok a kisfiúért! Miért kell őt is belekeverni?
      – Mert jó csalinak! Bárki megáll az éjszaka közepén is, ha egy gyerek kér segítséget. Én is megállnék!
      – Remélem, hogy csak ennyi szerepe van, és nem kell végignéznie!
      – Igen, én is! Az autóról még semmi hír nincs.
Délután a Kapitány Esztert hívatta, Viktor is vele ment. Az irodában volt a kerületi ügyész is.
      – Eszter, van egy kis gond a védőnő ügyében. Az Ügyész úr ezért van itt – tájékoztatta a Kapitány.
      – Értem, mi a probléma? – fordult Eszter az ügyészhez.
      – A legtöbb eset már évekkel ezelőtt történt, a magáé a legfrissebb. Viszont arról nincs fénykép – felelte a férfi.
      – De ott az orvosi jelentés, és a nő beismerte.
      – Biztosra kell mennünk! Bármikor hivatkozhat arra, hogy kényszerítették, hogy tegyen vallomást.
      – Van róla fénykép, aznap este készítettem – próbálkozott Eszter.
      – Az sajnos nem lesz jó! Nekem kell hivatalos fényképet készíteni. Tudom, hogy ez kellemetlen magának. De mondhat rá nemet is.
      – Akkor inkább nem – vágta rá azonnal Eszter.
      – Rendben, akkor ennyi volt. Ezt szerettem volna megbeszélni. Akkor viszontlátásra! – az ügyész felállt, és az ajtó felé indult.
      – Mikor szállítják át a börtönbe? – kérdezte Eszter.
      – Nem szállítják át. Nem vállalom az ügyet. Nincs elég bizonyíték – válaszolt az ügyész.
      – Ha nem engedem, hogy lefényképezzen, akkor ki kell engednünk? Nem emel vádat ellene?
      – Ez nagyon zsarolásnak tűnik – jegyezte meg Viktor.
      – Ha nincs meg a kellő bizonyíték, akkor csak az állam pénzét pazaroljuk olyan perekre, amik eleve lehetetlenek. Nem is beszélve a rágalmazási keresetekről!
      – Uram? – a Kapitánytól várt segítséget.
      – Nagyon sajnálom Eszter, de az Ügyész úr jobban ért ezekhez a dolgokhoz.
      – Jó, legyen!
      – Biztos benne? – kérdezett vissza a Kapitány.
      – Nem tehetem meg a másik 19 nővel, hogy miattam engedjék ki. Azt mondtam nekik, hogy bűnhődni fog a tetteiért! Sokan csak ezért tettek vallomást.
      – Menjenek a kihallgatóba! Eszter, utána kérem, jöjjön vissza!
      – Igenis, Uram! De csak akkor, ha Viktor is bent marad.
      – Nem hiszem, hogy szükség lesz rá, de ha ragaszkodik hozzá, akkor rendben – egyezett bele a kerületi ügyész.
      – Ragaszkodom!
A kihallgatóban Eszter levette a pólóját és a melltartóját, míg az ügyész kint várakozott. Viktor bent volt vele, megölelte.
      – Nagyon büszke vagyok rád! Erős vagy!
      – Szólj neki kérlek! – a pólóját maga elé vette.
Az ügyész a kamerát vette elő, Eszter pedig leengedte a pólót, de csak a baloldalon.
      – Ez így nem lesz jó. Az egész mellkasról kell a kép, hogy pontosan meghatározható legyen a sérülés helyzete – akadékoskodott az ügyész.
Eszter leengedte a pólót, így a mellkasa teljes egészében látható volt. A férfi belenézett a kamerába, majd mellette a nőre.
      – Maga piszkosul gyönyörű!
Eszter elfordította a fejét, amikor ezt kimondta.
      – A kép elkészítésére szorítkozzon! – szólt indulatosan Viktor.
Tudta, hogy Eszter számára így is elég megalázó a helyzet, de a férfi még megjegyzéseket is tesz.
      – Csak annyit mondtam, hogy elképesztően gyönyörű! Alig látszik magán a terhesség, csak egy kis pocakja van! Hanyadik hétben jár?
      – Elkészült már? – kérdezett Eszter.
      – Igen, kész – felelte a férfi, ezért Eszter maga elé vette a pólóját.
      – Szeretném megnézni a képeket!
      – Jöjjön.
Egyik képen sem látszott az arca, ez volt számára a legfontosabb. Legalább 10 képet csinált.
      – Erre mind szükség van?
      – Igen.
      – Akkor menjen ki, szeretnék felöltözni!
      – Rendben – mondta az ügyész, majd motyogva hozzá tette. – Bár szerintem már mindent láttam.
      – Hogy mondta? – kérdezett vissza Viktor.
      – Már szerintem minden meg van – mondta az ügyész, és kiment.
Eszter felöltözött. Viktor mellé állt, és meg akarta ölelni.
      – Most hagyj, kérlek! Megyek a Kapitányhoz! – felzaklatta az ügyész viselkedése, de nem engedhette el magát.
A Kapitány már várta. A Kapitány irodájába indult, de időt adott magának megnyugodni, hogy ne lássák a feldúltságát, ezért inkább lépcsőn ment.
      – Uram? – kopogott Eszter.
      – Jöjjön csak. Tiszteletre méltó, amit a nőkért tett. Minden elismerésem a magáé.
      – Ez volt a dolgom.
      – Történt valami?
      – Nem.
      – Mi a helyzet a szerda esti támadással?
      – Az autót körözzük, de eddig semmi. Az áldozatok nem tudtak személyleírást adni, az étterem kamerája pedig csak a bejáratot veszi, azt is csak félig. Nem láttunk rajta semmit. A technikusoknál van, hogy élesítsék a képet.
      – Helyes! Elmehet!
      – Köszönöm! Uram, holnap is be kell jönnünk.
      – Igen, tudom. De csak délután 4-ig. Ha nagyon szükséges tovább.
      – Igenis.
Eszter az irodájába ment, egy újabb kupac jelentés feküdt az asztalán. Be akarta fejezni, hogy minden ügy zökkenőmentesen haladjon. Eközben Viktor összetalálkozott a Kapitánnyal.
      – Magát keresem! Menjünk az irodába! – mondta a Kapitány, és bezárta az ajtót. – Mi történt a kihallgatóban?
      – Az ügyész átlépte azt a bizonyos határt. Először is kifogásolta, hogy Eszter csak a bal oldalát akarta lefényképeztetni.
      – Ebben még lehet némi logika.
      – Eleget tett a kérésének. Utána pedig, miközben fényképeket készített, elkezdte mondani, hogy piszkosul gyönyörű. Ekkor már szóltam, hogy a képekre koncentráljon.
      – Abbahagyta?
      – Nem. Elkezdett magyarázkodni, hogy csak azt mondta, hogy gyönyörű, meg hogy alig látszik, hogy terhes, csak egy kis pocakja van.
      – Sajnálom! Nagy nőcsábász hírében áll, de kivételes ügyész! Láttam, hogy valami zavarta Esztert, de azt mondta, hogy minden rendben.
      – Tipikus Eszter.
Eszter az ablak felé fordult a székével, ahova a délutáni órákban besütött a nap. Július vége volt. Meleg és párás volt az idő. Nehezebben viselte a meleget mióta babát várt. Viktor bekopogott.
      – Bejöhetek?
      – Persze, de menjünk a kórházba Vikihez. Ma még nem is beszéltem vele.
      – Oké, akkor utána jövünk vissza Lolóhoz.
      – Jó.
A kórházban Robi el sem mozdult Viki mellől. Először a házukhoz mentek, később a kórházba.
      – Hogy vagy? – érdeklődött Eszter.
      – Nagyon fáj a hasam – válaszolta Viki. – Nem akartok inni egy kávét fiúk?
      – Én nem kérek – felelt Robi.
      – Akkor csak kísérj el engem – mondta Viktor.
      – Köszi – suttogta Eszter. – Tessék, itt van – adta át a neszeszerét, amikor a fiúk kimentek.
      – Köszönöm szépen! Nem tudom, hogy kértem volna meg rá Robit – Eszter nevetett.
      – Igen, én is erre jutottam. Minden rendben?
      – Igen, de még legalább egy hétig itt kell maradnom. Veletek minden rendben?
      – Persze. De, ha nem haragszol, akkor mi megyünk. Egész nap tudnék aludni.
      – Semmi baj. Köszönöm szépen! – a két férfi az ajtóban várt.
Eszterék elköszöntek, és vacsoráért indultak, de alig várta, hogy hazaérjen, és megszabaduljon a cipőtől és a farmertől.
      – Valamivel megbántottalak? – érdeklődött Lolo, amikor megérkeztek a vendéglőbe. – Mostanában alig esztek itt.
      – Dehogyis, Lolo – felelte Eszter, közben megölelte. – Csak nagyon megvisel a meleg, és a hosszú nadrág csak ront rajta. De ma itt vacsorázunk. Tomi?
      – Nyáron ki se lehet robbantani a konyhából! Pont olyan, mint te voltál! Mindent tudni akar! – Viktor álla leesett, és óriásira nyitotta a szemeit.
      – Eszter tud főzni? – tette fel a kérdést továbbra is döbbenten.
      – De még hogy! – vágta rá Lolo büszkén.
      – Ne túlozd el. Pár egyszerű ételt megfőzök, de ennyi – mondta Eszter.
      – Eszter! – kiabált Tomi, amikor meglátta. – Szeretlek! – óvatosan megölelte.
      – Szia, Herceg! Szeretlek!
      – Szia! – Viktor nyakába ugrott. – Szeretlek!
      – Szia, Kölyök! Szeretlek! Főzni tanulsz?
      – Igen, olyan jól akarok főzni, mint Eszter és apa.
      – Mi a legfinomabb, amit Eszter főz?
      – Minden! Hogy van Kristóf?
      – Nagyon jól. Eszel velünk? – Tomi bólogatott.
Vacsora után hazaindultak. Otthon Eszter rögtön lecserélte a nadrágját rövidre. Majd futás és tusolás után lefeküdt aludni. Viktor egy órával később csatlakozott.
      – Hány óra van? – kérdezte Eszter.
      – 9. Nem akartalak felkelteni, ne haragudj! – felelte Viktor.
      – Nem tudok aludni, nagyon meleg van. Sajnálom Viktor! – a férfi mellkasára hajtotta a fejét.
      – Nincs semmi baj! A fickó lehetett volna kevésbé bunkó!
      – Arrogáns és érzéketlen! Valamiért úgy éreztem magam, mint valami árverésen. Tetőtől talpig végigmért a szemeivel.
      – Láttam, de hiába szóltam.
      – Tudom! Nem téged hibáztatlak!
      – Nem is fordult meg a fejemben! De legalább a nőt börtönbe zárják!
      – Igen! Aludjunk! Szeretlek!
      – Szeretlek! Téged is szeretlek! – Viktor megsimogatta és megpuszilta Eszter hasát. – Hozzak inni?
      – Nem, úgyis ki kell mennem, majd iszok kint.
Hajnalban csengésre ébredtek, Esztert keresték telefonon. Újabb autólopás történt tegnap. A kapitányságon volt az újabb két áldozat, éppen vallomást tettek az éjszakásoknál.
      – Jó reggelt, Főnök! Elnézést, amiért ilyen korán behívtuk, de ez az ügy ugyanolyan, mint amin dolgoznak. Sordi Dénes és Sordi Dénesné, leánykori nevén, Homla Kitti.
      – Jó reggelt! Semmi baj. Hallgatom!
      – Az áldozatok elmondása alapján tegnap este ünnepelték az első házassági évfordulójukat. Egy étteremben ettek, utána pedig hazaindultak. Egy kisfiú sírt az út szélén, megálltak. Eddig jutottunk. Gondoltam, maga is tudni akar róla.
      – Jól tette! Küldje az irodámba őket, legyen szíves! Majd ott folytatjuk a vallomás felvételét!
      – Igenis!
Eszter az irodában várta az áldozatokat, a fejét az asztalra hajtotta. Kinyílt az ajtó, felriadt.
      – Látom, el kell még egy kávé! Máris jövök! – mosolygott Viktor, majd újra kinyitotta az ajtót. – Szeretlek!
      – Szeretlek! – mosolygott Eszter is.
Megérkeztek az áldozatok.
      – Jó reggelt!
      – Jó reggelt! Kérem, mondják el az elejéről, hogy mi történt – kopogtattak az ajtón. – Elnézést kérek! Igen?
      – Főnök, gépeljem tovább a vallomást?
      – Igen, köszönöm! Szóval, kérem, mondják el mi történt tegnap este.
      – Tegnap volt az első házassági évfordulónk. Ezt akartuk megünnepelni, egy étteremben vacsoráztunk. Jól szórakoztunk, hazaindultunk. De az út szélén egy kisfiú integetett és sírt – kezdte Kitti.
      – Megálltam, és kiszálltunk az autóból. A kisfiú valami olyasmit hadart, hogy balesetük volt és az anyukája beszorult az autóba. Rögtön utána siettünk, de két férfi várt ránk. Az egyik kezében fegyver volt. A másik elvitte a fiút – folytatta Dénes.
      – Mi történt ezután? – kérdezte Eszter, hogy fenntartsa a beszélgetés folytonosságát.
      – Azt kérte tőlünk, hogy… – Kitti sírni kezdett.
      – Hogy ott, előtte feküdjünk le. Nemet mondtunk, amire azt felelte, hogy ha nem velem, akkor majd vele. Nem hagyhattam, hogy megtegye – magyarázkodott Dénes.
      – Így inkább engedelmeskedtek – erősítette meg Eszter. – Mondott maguknak valamit?
      – Annyit, hogy most legalább megtanuljuk, hogy ezt otthon illik csinálni.
      – Nem tudja, miért mondhatta?
      – Az étteremben, kicsit túllőttünk a célon. Mondhatnánk úgy is, hogy közönségesek voltunk. Azt hittük, hogy a terítő miatt senki sem látja, hogy néha megsimogattuk egymást.
      – Értem. És mi volt azután, miután megtették?
      – Addigra már nem volt ott, és az autónk is eltűnt.
      – Megadták a rendszámot?
      – Igen.
      – Egyiküknek se esett baja?
      – Csak a méltóságunk sérült szerencsére.
      – Köszönöm! Majd hívjuk Önöket, ha megtudunk valamit – az áldozatok kimentek.
      – Köszönöm szépen, Gergő! Majd nyomtassa ki, és hozza át, kérem!
      – Igenis!
Viktor az asztalánál várt, hogy bevigye a kávét Eszternek.
      – Tessék a kávé!
      – Köszönöm! Menjünk ki a táblához! – Eszter felírta az új áldozatok nevét, az autójuk típusát és rendszámát. – Mit szólnál, ha étterembe mennénk?
      – Ahol tegnap voltak az áldozatok? – Viktor tudta, hogy mire gondolt.
      – Igen.
Az étterem az egyik leghíresebb volt a városban, hetekkel előre le volt foglalva minden asztal, a tulajdonosával beszéltek, aki nem igazán volt elragadtatva a negatív hírveréstől.
      – Nincs biztonsági kameránk. Sosem volt bajunk, ez egy jó környék – mentegetőzött a tulajdonos.
      – Nem emlékszik két férfira és egy kisfiúra? – kérdezte Eszter.
      – Sajnos nem, annyi ember fordul meg itt minden este, nem lehet megjegyezni őket.
      – A párra emlékszik? – megmutatta a fényképet az áldozatokról.
      – Rájuk igen. Nagyon hangosak voltak, többször mentem oda szólni, hogy halkabban folytassák.
      – Nem történt valami szokatlan? – kérdezett közbe Viktor.
      – Azt leszámítva, hogy majdnem egymásra másztak? Semmi.
      – Ennyire feltűnő volt? – folytatta Eszter a kérdezést.
      – Ide leginkább enni járnak az emberek, előfordul egy-egy csók, de amit ők műveltek, az kirítt a tömegből. Hangosan vihorásztak, csókolóztak és az asztal alá nyúlkáltak.
      – Nem panaszkodtak a vendégek?
      – Nem, igazából nem. Látták, hogy szólok nekik nem is egyszer. Mást nem tudtam volna csinálni.
      – Értem, köszönjük!
A kapitányság előtt parkolt le Viktor, Eszter nagyon éhes volt. Reggel nem volt étvágya, amikor Viktor reggelizett Lolónál. Most viszont alig várta, hogy visszaérjenek.
      – Viktor, menjünk be enni. Nagyon éhes vagyok.
      – Eszter, egy étteremben voltunk. Miért nem ettél ott? – mosolygott.
      – Eszembe se jutott. Útközben lettem éhes. Most csak a két véglet van, vagy rá sem bírok nézni az ételre, vagy farkas éhes vagyok.
      – Ne kínozd anyát Kristóf! – beszélt Eszter hasához. – Gyere, üljünk le!
      – Mit kérsz? – kérdezte Lolo.
      – Van rakott karfiol?
      – Igen. De biztos azt kérsz reggelire?
      – Már 10 óra van. Igen, azt kérek.
      – Viktor?
      – Egy kávét. Köszönöm.
Étkezés után az irodában újra nekiláttak a munkának. Eszter a feleség, Viktor pedig a férj után nyomozott. Majd információt cseréltek.
      – Sordi Dénesné, leánykori nevén, Homla Kitti. 26 éves, műköröm építőként dolgozik. 3 évig jártak, utána házasodtak össze. Nincs gyerekük. A lakást csak bérlik.
      – Sordi Dénes 31 éves, építész. Ez a második házassága, de szerintem ennek most nincs jelentősége. A bankszámla az ő nevén van. Elég sok pénzük van, de ez a kettőjük munkájából származik.
      – Nem tudom, hogy fogjuk megtalálni őket!
      – Megoldjuk!
      A nap további részében az ügyet próbálták megérteni, biztosak voltak benne, hogy az elkövetők saját maguk számára elfogadható magyarázatot találtak arra, amit csinálnak. Ha erre rájönnek, sokkal könnyebben találják meg őket. Délután indultak volna Vikihez, amikor az egyik járőr szaladt Eszterhez.
      – Főnök! Megvan az autó. A Ford, az első áldozatoké.
      – Hol találták meg?
      – A város szélén, egy kis mellékúton. Egyben van, nem tették tönkre.
      – Küldök egy nyomrögzítő egységet, és mi is megyünk. Köszönöm! Szép munka volt!
Majdnem egy óra volt az út a délutáni forgalomban. Az autó tényleg sértetlen volt, sőt a lerakódott por mennyiségéből arra következtetek, hogy szerda este, de legkésőbb csütörtök óta itt van.
      – Vigyék be! Keressenek ujjlenyomatokat! – adta ki a parancsot Eszter, és Vikihez indultak.
A kórházban Eszter bekopogott a kórterem ajtaján, és benyitott.
      – Robi? – lepődött meg Viktor, eddig mindig itt találták.
      – Elment hozzátok – felelte Viki.
      – Baj van?
      – Nem, csak eszébe jutott valami a mostani üggyel kapcsolatban.
      – Hogy vagy? – szólt közbe Eszter.
      – Jól, csak unatkozom. Azt hittem, hogy ma nem jöttök be, ezért ment Robi hozzátok.
      – Megtalálták az első autót. Már vizsgálják.
      – Menjetek. Pihenj Eszter. Nagyon nyúzott vagy.
      – Köszönöm szépen! Te is hasonlóan szép vagy – nevettek.
      – Hát, itt vagytok! – szólalt meg Robi. – Eszter, szerintem valami gyerekkori trauma lehet a kiváltó ok. Nem az érdekli, amit csinálnak, az számára a büntetés. Esetleg kiskorában zaklatták.
      – Mi is valami hasonlóra lyukadtunk ki. Holnap utána nézek! Te meg gyógyulj gyorsan! Nagyon hiányzol!
Otthon Eszter lefutotta a 20 percet, 10 percet bokszolt Viktorral, amikor csörgött a telefonja.
      – Igen?
      – Szia, Andi vagyok!
      – Szia!
      – Megzavartam valamit?
      – Nem, most fejeztem be az edzést. Valami gond van?
      – Nem, csak érdekelt, hogy hogy vagy? Szédülsz még, vannak egyéb panaszaid? – kérdezte Andi, Eszter pedig örült, hogy az orvosa ennyire lelkiismeretes, mellesleg a barátnője is.
      – Csak nagyon ritkán, amikor elfelejtem, hogy lajhár módban vagyok – felelte mosolyogva Eszter.
      – Ennek örülök. Találtál magadnak új védőnőt? – a korábbi jókedve eltűnt Andi téma váltásának köszönhetően.
      – Nem is kerestem – vallotta be.
      – Az unokanővérem védőnő, igaz, hogy nem hozzá tartozol, de szívesen vállal téged. A következő kontrollra elhívom, ha nem gond.
      – Nem, persze.
      – A másik. Nálam van a terhességi kiskönyved. Csináltam egy újat, és van hozzá egy kis meglepetés is.
      – Köszönjük szépen!
      – Pihenj sokat! Igyál bőven. Vigyázz magatokra! Szia!
      – Köszönöm, hogy gondoltál ránk! Szia! – letette a telefont, Viktor mellé lépett, és átölelte.
      – Munka?
      – Andi volt, érdeklődött, hogy vagyok. Meg ajánlott egy új védőnőt, aki az unokanővére. Bemutatja a következő kontrollon.
      – Kedves tőle!
      – Igen – megölelte és megcsókolta. – Nagyon fáradt vagyok.
      – Menj, gyorsan tusolj le, utána pedig aludj.
      – Akkor ne is vacsorázzak? – mosolygott Viktorra.
      – Csak egy dolgot tehetünk – jelentette ki komolyan Viktor.
      – Mit?
      – Segítek letusolni, utána pedig eszünk és alszunk.
      – Elég erős vagy már? – cukkolta Eszter, Viktor válasz helyett ölbe vette és a fürdőbe vitte.
Reggel megint a telefonra keltek, de most Dia volt.
      – Szia, Dia!
      – Szia, Eszter! Felkeltettelek?
      – Igen, de nem baj. Mennünk kell dolgozni nemsokára.
      – De ma vasárnap van. Egy ügy közepén vagytok?
      – Igen. De azt mond, hogy miért hívtál. Biztos nem azért, hogy elmond, ma vasárnap van.
      – Hogy vagytok?
      – Jól, köszönjük. Te?
      – Én is. A keresztfiam is jól van?
      – Igen. Szóval?
      – Szóval?
      – Mit szeretnél szülinapodra?
      – Hát most arra gondoltam, hogy nem kérek semmit. Az ajándékom útban van. Csak vigyáznod kell rá! – Eszter elérzékenyült. – Nem mondasz semmit? Eszter?
      – Szeretlek! Te vagy a világ legjobb kishúga! – most valóban így is érezte. – Várj egy percet! – Viktorhoz fordult. – Viktor, kérlek, hozd ide a laptopot.
      – Tessék – a saját ölébe tette a gépet, amikor visszaült Eszter mellé. – Mit csináljak?
      – Elküldöd neki a videót Kristófról?
      – Azonnal – válaszolt Viktor.
      – Itt vagyok – szólt Eszter újra a telefonba. – Hogy megy a suli?
      – Eddig minden ötös.
      – Büszke vagyok rád! Nagyon! – Viktor a füléhez hajolt és bele súgta, hogy készen van. – Nézd meg az emailjeidet!
      – Egy perc! – mondta Dia.
      – Köszönöm Viktor! – megcsókolta. – Szeretlek!
      – Szeretlek! – felelte Viktor, majd csak a sikítást és az ujjongást hallották.
Amikor egy kicsit halkabb lett, Eszter beleszólt a telefonba.
      – A jobb fülemre süket lettem – nevetett.
      – Annyira cuki! És tényleg látszik, hogy fiú! Imádom! Látod, már most kaptam tőled ajándékot! Szeretlek!
      – Ne sírj!
      – Örömömben sírok. Mennem kell órára.
      – Mikor jössz? Nem sok a nyári iskola?
      – 29-én reggel, tudod, hogy szeretek tanulni. Üdvözlöm Viktort! Szeretlek! Szia!
      – Szeretlek! Szia! – Viktorhoz bújt és megölelte.
      – Mikor lesz a szülinapja?
      – Most 30-án. De még nem volt időm kitalálni, hogy milyen ajándékot adjak neki.
A kapitányságon reggel kezdték el az autó átvizsgálását. Eszter egy új nyomot keresett.
      – Először is, miért pont két férfi és egy gyerek? – gondolkozott hangosan. – Hacsak nem a kisfiú is egy áldozat. De nagyon remélem, hogy nem!
      – Testvérek? – vetette fel Viktor.
      – Igen, elképzelhető. Ez megmagyarázza, hogy miért van két férfi mellette. Viszont akkor, biztosan történt valami a gyerekkorukban, ami ezt kiváltotta.
      – Talán a szüleik voltak ízléstelenek.
      – Ha ilyen környezetben nőttek fel, akkor vagy hozzá szoknak vagy undorodnak ettől a viselkedési formától.
      – Ha tényleg ez a helyzet, akkor lehet, hogy nyoma van a gyámügyön. Eszter, lehet, hogy bántalmazták is őket, ezért lépnek fel ennyire elutasítóan.
      – Akkor irány a gyámügy!
Nagyon meleg nap volt, amit igencsak nehezen viselt Eszter. Hiába ivott több vizet, akkor is megterhelő volt számára. A légkondicionált autóból kiszállva hirtelen csapta meg a forró nyári levegő.
      – Viktor, álljunk meg egy kicsit.
      – Valami baj van?
      – Csak ez a meleg.
      – Visszakísérlek az autóhoz, bemegyek egyedül.
      – Nem, mehetünk! Csak vegyünk bent vizet.
A gyámügy vezetőjét keresték meg. Eszter már hírből ismerte, ezért tudta, hogy neki is be kell jönnie.
      – Nem adhatok ki semmilyen információt! Főleg, hogy maguk csak nyomozók! Ezek után bárki jöhetne, és kérhetne gyerekekről adatokat. Nekem ez a feladatom, hogy elbíráljam, kinek adjunk ki információkat! – felelt a hivatal vezetője.
      – Szükségünk lenne a lehetséges fiúk nevére! – kérte Viktor.
      – Van terhelő bizonyítékuk? Vagy teljesen biztosak benne, hogy ez a helyzet? Vagy mindez csak feltevés?
      – Ez egy lehetséges irány a nyomozásban, természetesen nem élnénk vissza a fiúk adataival! De lehet, hogy elfelejtettem bemutatkozni rendesen. A bűnügyi osztály vezetője vagyok!
      – Elkérhetném az igazolványát?
      – Tessék!
      – Nagyon nem örülök ennek! Ezeknek a gyermekeknek is vannak jogai! Nem tehetjük ki őket veszélynek! Attól, mert egy gyermek gondozásba kerül, még nem lesz bűnöző!
      – Nem is ezt állítottuk! Kérem, segítsen, hogy megtaláljuk őket! Hogyan tudnánk gyorsan kiszűrni azokat a fiúkat, akik megfelelnek a kritériumoknak?
      – Ez már a maguk dolga! Itt vannak az akták! – egy szobába vezette a nyomozókat, ahol az évtizedek alatt összegyűlt jelentések sorakoztak. – Parancsoljanak!
      – Esetleg meg tudná mutatni, hogy hol keressük az elmúlt 5 év anyagát?
      – Természetesen! Itt! – mutatott körbe a szobában.
      – Köszönjük szépen! – kezdte Eszter. – Remélem, tudja, hogy a nyomozás akadályoztatása bűncselekmény!
      – Ez az oldal, itt vannak a legfrissebb ügyek!
      – Köszönjük!
Órákon keresztül keresték a lehetséges elkövetőket, de rengeteg akta volt és az sem biztos, hogy itt van. Lehet, hogy nem is volt eljárás.
      – Nagyon sápadt vagy! Menjünk ki egy kicsit a friss levegőre! – mondta Viktor aggódva.
      – Sosem találjuk meg! Legalább 1000 eset van. Ha egész héten itt ülünk, akkor sem sikerül. Kérek engedélyt a Kapitánytól, hogy átvihessük az őrsre – mondta Eszter.
Délután volt mire visszaértek az őrsre, felhordták a dobozokat. Megkérte a szabad egységeket, hogy segítsenek a keresésben.
      – Mit keressünk, Főnök? – kérdezte a rangidős nyomozó.
      – Olyan eseteket, ahol a szülők a gyermekek előtt éltek házas életet, vagy ilyen módon bántalmazták őket. Vagy mindkettő. Minden ilyen esetet tegyenek külön, de ezek közül is a legfontosabbak, ahol legalább három fiútestvér van. Két idősebb, és egy fiatal.
      – Igenis!
      – Sajnos lehet, hogy egyik sem a mi emberünk, de nem hagyhatjuk ki a számításból.
      – Rendben, mi folytatjuk, maguk pedig menjenek ebédelni – mondta a rangidős nyomozó.
      – Köszönjük szépen!
A liftnél találkoztak a Kapitánnyal, aki nagyon örült neki, hogy segítséget kértek. Majd a bisztró előtt Eszter átkarolta Viktor nyakát és hozzábújt, ő pedig átfogta a derekát.
      – Pihenned kell! Ebéd után az irodában pihenj egy kicsit! – már két óra is elmúlt, és ma még nem is pihent, aggódott, hogy túl erőlteti magát.
      – Nem akarom megvárni, amíg bedurvulnak. Menjünk együnk! – Eszter bement, Lolo pedig csodálkozott, hogy miért nem maradtak kint.
      – Bent esztek?
      – Igen. De én valami könnyűt, és hideget kérek – felelt Eszter.
      – Nekem pedig sült hús, és valamilyen köret lesz. Köszönöm!
      – Máris.
Leültek egy üres asztalhoz, a lábukat az asztal alatt összefonták.
      – Tessék! Gyümölcsleves.
      – Más nincs? – kérdezte Eszter.
      – Ami könnyű és hideg nincs. Mire gondoltál? – tapogatózott Lolo nem sok sikerrel.
      – Nem tudom. Jó lesz ez. Köszönöm!
Megebédeltek, majd visszamentek. Eszter elvett egy kupac aktát, és az irodá-ába ment. Nem sokkal később bekopogott az egyik járőr.
      – Főnök! Azt hiszem találtam valamit. Nézze! – Eszter mellé állt és elé tette az aktát. – Ez két éve történt. 5,15,16 éves fiúk kerültek intézetbe, mert a szülők túlságosan szabad életet éltek. Mindegy mikor és hol voltak, ha megkívánták egymást. A gyerekek szemtanúi voltak ezeknek.
      – De akkor miért nincs a két fiatalabb fiú gondozásban? – kérdezett rá Eszter.
      – Az nem szerepel itt. Csak ennyi. A nevük Hajd Jenő, Pál és Norbert.
      – Szép munka volt László! Megyek, rákeresek! Köszönöm! – felállt, de megszédült.
      – Jól van, Főnök? – a járőr már mellette állt, és a karját fogta, lassan visszaült a székbe.
      – Csak túl gyorsan álltam fel! Semmi gond! Köszönöm! Menjen!
      – Inkább itt maradnék.
      – Megyek mindjárt. Segítsen a többieknek!
      – Igenis! – László kiment, de egyenesen Viktorhoz indult, aki azonnal az irodába sietett.
Eszter a fejét az asztalra hajtotta, de tudta, hogy Viktor nyitott be.
      – Jól vagyok! Gyorsan álltam fel!
      – Kérsz valamit?
      – Hideget és hóesést.
      – Esetleg egy hideg ásványvíz?
      – Ha nincs más.
Viktor az automatához ment, közben megköszönte Lászlónak.
      – Ez csak természetes. A feleségem két éve volt várandós, a nyár volt a legnehezebb. Kitartást kívánok maguknak!
      – Köszönjük szépen! Kisfiú vagy kislány?
      – Kisfiú, és folyton azt játssza, hogy rendőr! Minden gyermek egy kincs!
      – Igaza van. Gratulálok a családjához! – visszament Eszterhez.
      Eszter ivott, és lassan felállt, Viki gépéhez ment. Mindenáron meg akarta találni a fiúkat, bár nem volt biztos benne, hogy ezek a fiúk azok, a profil viszont rájuk illett. Az utolsó adat, amit talált róluk, hogy 2004-ben állami gondozásba vették a testvéreket. A legidősebb fiú, Hajd Jenő két hete költözött ki. De nincs hír a két fiatalabb testvérről.
      – Viktor, beszélnünk kell az intézet igazgatójával! A két fiatalabb fiúról semmi adat nincs.
      – Eszter fél 5 van, pihenned kell. Holnap reggel ott kezdünk. Rendben?
      – Igen. Köszönöm szépen mindenkinek! Menjenek haza! – felvette a táskáját és az autóhoz mentek.
      Viktor felvetette, hogy ma ne menjenek be a kórházba, de Eszter ragaszkodott hozzá, hiszen ők is minden nap voltak bent mellette. Hamar végeztek, csak köszöntek, látták Eszteren, hogy fáradt. Irány vissza Lolóhoz.
      – Elvitelre?
      – Igen. Holnap később jövünk, ne aggódj!
      – Rendben. Parancsoljatok! Eszter pihend ki magad!
      Hazaértek. Eszter a hálóba ment, levette a pólóját és a nadrágját. Majd átvette a sportmelltartóját, miközben az ágyba feküdt, eldöntötte, hogy holnaptól a munkába is ezt veszi fel. Amint lefeküdt, el is aludt. Viktor megterített, és a hálóba ment Eszter után.
      – Gyere, kész a vacsora! – de a szobába érve látta, hogy fehérneműben fekszik az ágyban és alszik.
      Óvatosan megpuszilta a homlokát, majd a hasát is megsimogatta. Eszter vacsoráját a hűtőbe tette miután megette a sajátját, majd letusolt, és Kristóf szobáját folytatta. Éjfél körül lefeküdt aludni, Eszter még mindig ugyanúgy aludt. Hajnali kettőkor felkelt, letusolt, de a szárítón csak fehérneműt talált, pólója nem volt, így Viktor pólóját vette fel, ami ott lógott. A konyhában megette a vacsoráját, már három óra is elmúlt. A kanapéra feküdt egy kicsit dolgozni, de elaludt. Viktor reggel felkelt, és üresen találta az ágyat, a nappaliba rohant, ahol Eszter aludt. Megnyugodott. Hagyta aludni, de 7-kor felébresztette. Mellé térdelt, és meg akarta csókolni, de Eszter felriadt, és összefejeltek.
      – Viktor! – Eszter a fejét fogta, és az oldalára fordult.
      – Ne haragudj! Nagyon fáj? – kérdezte ijedten Viktor.
      – Már nem. Sajnálom.
      – Főztem kávét, vedd be a vitamint, együnk és induljunk!
      – Csókolj meg! – Viktor Eszter felé hajolt, és megcsókolta, majd a nő felült, és visszacsókolt. – Mi a reggeli?
      – Tükörtojás és szalonna. Szeretlek! Jól áll a pólóm.
      – Csak ez az egy póló volt a szárítón. Nem akartalak felkelteni hajnalban. Veszek egy nadrágot, és megyek.
      – Nem kell, gyönyörű vagy! Maradj nyugodtan így, nem veszem semmiféle jelnek.
      – Szeretlek! – újra megcsókolta.
Nagyon ízlett neki a reggeli. Az intézethez érve Eszter elszomorodott, hogy milyen lehet a gyerekek élete itt egyedül. A hasát simogatta.
      – A legtöbb gyereknek ez jelenti a túlélést! – érvelt Viktor.
      – Tudom, de akkor is szomorú, hogy ennyi gyereknek kell itt élnie. Miért vállalnak gyermeket olyan emberek, akik nem is szeretik őket?
      – László azt mondta tegnap, hogy minden gyermek egy kincs. Van egy kétéves kisfia, aki rendőröset játszik.
      – Igaza van. Kristóf is egy kincs. Ott az igazgató.
Az igazgató felé sétáltak, amikor egy 11 éves kisfiú rohant végig a folyosón, közben pedig hátrafelé nézett. Viktor éppen megfogta, mielőtt Eszterbe szaladt volna.
      – Jól vagy? – érdeklődött Viktor.
      – Igen, sajnálom.
      – Jó napot! Kérem, engedje el a gyereket! – szólt Viktornak az igazgató.
      – Az én hibám volt Erzsi néni! Majdnem belefutottam a nénibe – magyarázta a fiú, az igazgató végignézett Eszteren.
      – Babát vár?
      – Igen.
      – Jöjjön utánam! – az irodába vezette, Viktor követte. – Itt vannak a szükséges papírok, töltse ki és a lap alján írja alá! – Eszter elolvasta miről szólnak a papírok.
      – Elnézést, de félreérti a helyzetet.
      – Dehogy értem félre, már több száz ilyet vezettem le. Higgye el, jó helyre kerül, szeretni fogják.
      – Asszonyom! Nem mondok le a fiamról! – mondta Eszter határozottan, mire Viktor mellé lépett, és megnézte a papírokat. – Más ügyben jöttünk.
      – Ne haragudjon! De annyira fiatalnak tűnik, sok lány fordul meg itt. A megszokás. Miben segíthetek?
      – A Hajd testvérekről szeretnénk érdeklődni. A két fiatalabb testvér még itt van?
      – Nem, őket még tavaly nevelőszülők vitték ki. Csak a bátyjuk maradt itt, de nemrég ő is elment.
      – Szükségünk lesz a nevelőszülők nevére és címére.
      – Egy pillanat – keresgélni kezdett az iratok között. – Itt van. Tessék. Ők voltak az elsők, akiket kivittek.
      – Akkor csak a két testvér van náluk? Miért nem vitték ki Jenőt is?
      – Igen. Jenő erős testalkatú fiatalember, sosem volt agresszív, de a nevelők tartottak tőle.
      – Értem. Azt el tudja mondani, hogy pontosan miért kerültek ide a fiúk?
      – A szüleik éveken keresztül veszélyeztették őket, de mielőtt kiemelték a fiúkat, észrevették, hogy zúzódások vannak rajtuk. Ezért alapos vizsgálatot rendeltek el, amiből kiderült, hogy a legidősebb fiút rendszeresen verték.
      – Beszélt valakivel erről?
      – Igen, amikor megtudta, hogy nem mehet a testvéreivel. Akkor mesélt először az életéről.
      – Elmeséli?
      – Nem tehetem, sajnálom. De ha abban az ügyben nyomoznak, amit a mai újság lehozott, akkor valószínűleg Jenőt keresik. De tudomásom szerint Pál és Norbert a nevelőszülőknél vannak.
      – Miből gondolja, hogy Jenő lehet a tettes?
      – Mert azt mondta, hogy ha rajta múlna, akkor büntetnék az illetlen viselkedést nyilvános helyeken.
      – Ez elég konkrét. Köszönjük! Felkeressük a nevelőszülőket.
Eszter telefonált a Kapitánynak az őrsre, hogy terepen vannak, később mennek be az irodába. Elmondta, hogy van egy új nyomuk, amit követnek. A Kapitány azt kérte tőle, hogy legyen óvatos.
      – Mit gondolsz? Tényleg ők lehetnek azok?
      – Nem tudom. Állj meg kérlek, ki kell mennem a mosdóba. Kérsz valamit? Veszek vizet is.
      – Csak vizet. De veled megyek.
      Gyönyörű házhoz értek, az udvaron méregzöld fű, a kertben pedig tarka virágok sokasága illatozott. A ház nagyon jó állapotban volt, az utca csendes. Délelőtt volt, szóval nem volt fura, hogy nincs mozgás a házban. Csengettek, kopogtak többször is. De senki nem válaszolt. Megkerülték a házat, a hátsó ajtó nyitva volt.
      – Menjünk vissza a mellényekért! – mondta Eszter.
      – Jó, de maradj mögöttem – utasította Viktor.
      Emeletes ház volt, a földszinten nem láttak semmi különöset, minden tiszta és rendezett volt, talán egy kicsit poros. Nem gondoltak semmi rosszra, mivel mindkét nevelőszülő dolgozott, biztos nincs idejük folyton takarítani, az emeletre indultak. Eszter érzett valamit, de azt hitte, hogy ez csak a terhesség miatt van. Minden ajtó nyitva volt, egyet kivéve. Az ajtó két oldalára álltak, Eszter jelzett, Viktor pedig belökte az ajtót. Az ajtóból nem vették észre semmit, üresnek látták, viszont nagyon büdös volt. Majd beléptek, és az ágy felé indultak, Eszter vette észre a két testet a földön, már ami maradt belőlük. Vérbe fagyva feküdtek, összeverve, és tele voltak lárvákkal, ami csak azt jelenthette, hogy napok óta halottak voltak. Nagyon gyorsan kapta el a fejét onnan, Viktor pont mögötte állt, fél kézzel átkarolta a nő hátát.
      – Lassan menjünk ki – Viktor kikísérte, a ház előtt álltak meg, még mindig fogta az egyik kezével Eszter hátát, félt, hogy elájul. De Eszter telefonált a halottkémnek, és kihívta a nyomrögzítőket is. Tündi csak 2 órával később ért oda.
      – Sziasztok! Bocsánat a késésért! Egy másik városba hívtak helyettesíteni – szabadkozott Tündi, mialatt az emeletre értek.
      – Szia! Semmi baj! – válaszolt Viktor.
      – Én itt maradok – mondta Eszter a hálószoba ajtóban.
      – Lássuk csak! Ez tényleg nagyon csúnya! Rengeteg sérülés van rajtuk, de a halál oka az, hogy betörték a koponyájukat. Mindkét koponyán ugyanolyan sérülés – kezdte meg a vizsgálatokat Tündi.
      – Mióta halottak? – kérdezte Eszter.
      – Legalább 5 napja, de majd a boncolás után tudok pontosabbat mondani. Megyek, beviszem őket és nekikezdek.
      – Köszönjük!
      Átvizsgálták a házat, de semmi okot nem találtak arra, hogy miért ölték meg őket. Egy dolgot biztosan tudtak, hogy Jenő a gyilkosságra is képes. Nem tudták biztosra, hogy ő tette, de nem lehet véletlen, hogy a nevelőszülőket meggyilkolják, a testvérek pedig újra egyesülnek. Viktor megállt az őrs előtt.
      – Beugrok egy percre Lolóhoz.
Eszter a mosdóba, Viktor pedig kávéért.
      – Hogy van Eszter? – kérdezte Lolo.
      – Nagyon megviseli a meleg, és ma reggel voltunk egy durva helyszínen.
      – Reggeliztetek?
      – Igen, otthon.
      – Szia Lolo! Menjünk Viktor.
Meglepetést okozott számukra, hogy a kollégák, már végeztek az összes akta átnézésével.
      – Köszönöm szépen! Jó munkát végeztek!
      – Nem találtunk másik családot, ahol az összes feltétel teljesül – mondta László.
      – Köszönöm!
      Az aktákat elkezdték vissza vinni a gyámügyre. Eszter felhívta a nyomrögzítőket, hogy végeztek-e az autóval. Azt a választ kapta, hogy teljesen tisztára törölték, csak egy ujjlenyomatot találtak. A slusszkulcson maradt egy teljes hüvelykujj lenyomat, ami sajnos nincs meg a rendszerben. Délben Lolónál ettek, majd újra csak ketten dolgoztak tovább. Azon törték a fejüket, hogy derítsék ki, hol vannak, de Eszter nem tudott gondolkozni.
      – Viktor, le kell mennem egy kicsit. Muszáj rágyújtanom, csak egy szál.
      – Persze, nyugodtan. Napok óta nem gyújtottál rá. Veled megyek, akkor én is szívok egyet.
      Leültek kint a szokásos helyükre Lolónál, rendeltek két kávét, és cigiztek. A lábuk már csak megszokásból is összeakadt. Eszter a cigi feléig sem ért, amikor eszébe jutott. De csak akkor tért magához, amikor Viktor kivette a csikket a kezéből, mielőtt megégette volna.
      – Sajnálom – jegyezte meg Eszter.
      – Nem kell – mondta Viktor, szívott egyet a cigijéből, és Eszternek adta. – A tiéd fele úgyis csak elégett.
      – Beszélnem kell a Kapitánnyal! – egy mélyet szívott és visszaadta.
      – Menjünk.
A Kapitány éppen telefonált, ezért visszamentek az osztályra. Eszter az irodájába ment, levette a cipőjét, és az ügyön kezdett dolgozni. Viktor bejött megkérdezni, hogy mit tud segíteni.
      – Keress rá, kérlek, hogy Pál és Norbert melyik iskolába járt, és hogy miért nem jelentették, hogy nem járnak be. Köszönöm.
      – Intézem.
Esztert telefonon értesítették, hogy megtalálták a második autót is egy erdőben. A Kapitány ott állt az ajtóban, amikor befejezte a hívást.
      – Keresett?
      – Igen, Uram – felállt, hogy felvegye a cipőjét.
      – Hagyja csak nyugodtan! A feleségem is nehezen viselte a meleget, és a cipőt is – mosolygott.
      – Köszönöm! Csak annyit akartam mondani, hogy nagy valószínűséggel Hajd Jenő megölte a testvérei nevelőszüleit. A két fiú nem volt a házban, úgy gondoljuk, hogy egyesítette a családot. Viktor az iskolákra keres rá éppen.
      – Eszter, az iskolával ma már nem tudnak beszélni. Tudja hány óra van?
      – Már fél hat? – lepődött meg, miután az órájára nézett. – Elnézést, Uram!
      – Menjenek haza! Pihennie kell!
      – Még beszélnem kell a halottkémmel, be kell hozatni a második autót is. Most már tudjuk, hogy képes gyilkolni, csak idő kérdése, mikor kezd el bedurvulni.
      – Holnap reggel mindet elintézheti.
      – Elkérem Tünditől a jelentést, és haza megyünk.
      – Látom, hogy nagyon nehéz magát lebeszélni! Legyen, de utána menjenek!
      – Igenis.
      – Holnap reggel várom az irodában!
A Kapitány magára hagyta, majd Viktor jött be. Eszter felvette a cipőjét.
      – Már nem volt bent senki az iskolákban, Eszter.
      – Igen, már tudom, hogy késő van. Lemegyek Tündihez, elmennél a közeli boltba?
      – Persze, mit szeretnél?
      – Vennél mindenkinek egy Raffaello-t?
      – 10 perc, és itt vagyok. Mindenkinek tegyek egyet az asztalára?
      – Igen. Lent találkozunk.
A lifttel az alagsorba ment, ahol a boncterem előtt megállt. Bekopogott, majd amikor Tündi kiszólt, belökte az ajtót és bement.
      – Szia! Jöttem a jelentésért.
      – Szia! Az előbb fejeztem be, elmondjam a lényegesebb dolgokat?
      – Persze.
      – Rengeteg sérülés van rajtuk. Törött bordák, a nő tüdejét átszúrta az egyik borda, ő ebbe halt bele. A halála után törték be a koponyáját. Zúzódások, hajszálrepedések. A férfi a koponyatörésbe halt bele, neki is eltörtek a bordái, valamint mindkét lába. Ezen kívül mindkettejük arcát szilánkosra verték! A nemi szerveken is rengeteg sérülés van, nem történt nemi erőszak egyik esetben sem. Szerintem rúgással okozták ezeket a sebeket.
      – Ez eddig a legbrutálisabb gyilkosság, amit valaha láttam!
      – Én sem láttam még ilyen mértékű agressziót! – válaszolt Tündi. – Szerda reggel és délután között haltak meg. Először a nő, és nem sokkal később a férfi is, megváltás volt számukra a halál.
      – Drognak, alkoholnak volt valami nyoma?
      – Nem, semmi. Tessék a jelentés, minden benne van.
      – Köszönöm!
      – Szia, Tündi! – belépett Viktor. – Nehéz ügy volt?
      – Inkább csak borzasztóan hosszú, összesen 83 sérülés volt a nőn, és 96 a férfin.
      – Ez brutális – ámult el Viktor. – Mehetünk Eszter? – a nő bólogatott. Lolónál vettek vacsorát.
      – Mit tervezel Dia szülinapjára? – kíváncsiskodott Lolo, amíg a vacsorára vártak.
      – Majd később megbeszéljük, Lolo. Ne haragudj!
      – Túl sokat vállalsz! Majd beszélünk! Pihenj!
A házukban Eszter edzés és tusolás után a konyhában terített meg, közösen vacsoráztak. Vacsora után a teraszra ment. Vitt magával cigit, de nem gyújtott rá. Viktor a fürdőből egyenesen a teraszra indult.
      – Nem hoztál ki gyújtót? – kérdezte Esztert, aki a kinti kanapén ült.
      – De. Tessék – Eszter odaadta.
      – Nem gyújtasz rá?
      – Nem, megyek be, még pár dolgot átakarok nézni – Viktor is követte, miután elszívta.
Egy órát dolgoztak, Eszter megint a teraszra ment, de most cigit sem vitt. Viktor megértette.
      – Tessék – Viktor meggyújtott egy szálat, és Eszternek adta.
      – Nem kérem – felelte Eszter és felállt, de Viktor elé állt.
      – Beszéljünk?
      – Most ne!
      – Rendben, de akkor szívd el ezt a szálat.
      – Nem lehet.
      – Ettől nem leszel rossz anya Eszter! Előtte is dohányoztál, az elején is. A szervezeted kívánja, és hiányolja. Sőt te is kívánod. Legyen úgy, hogy napi 3 szálat szívunk mindketten.
      – És ha miattam baja lesz a kicsinek?
      – Nyugodj meg! Nem lesz baja. Szívd el, és menjünk aludni – Eszter kettőt szívott a cigiből, megcsókolta Viktort, és visszament.
      A következő lépések jártak a fejében. Először is átolvasta Tündi jelentését, és elborzadt azon, hogy egy 18 éves, még majdnem gyerek mekkora dühöt és haragot hordozhat magában. Nagyon jól tudta, hogy ő nem élvezetből ölt, hanem gyermekkori traumáktól vezérelve. Ilyenkor úgy érezheti, hogy valamivel könnyebb a számára, hogy jót tesz. Valami megtört benne, abban sem volt biztos, hogy beszámítható. A két nevelőszülőt akarta lenyomozni, volt valami oka, amiért ilyen kegyetlen halált haltak. Lehet, hogy ők is bántották a fiúkat. Viktor közben elindította a mosást, és rendet rakott, tudta, hogy most magányra vágyik Eszter, de később mellé ült, ami kizökkentette a gondolatmenetéből.
      – Köszönöm szépen! – hallotta a mosógépet.
      – Nem kell megköszönni! Ketten lakunk itt, ez a természetes, hogy a házimunka is a kettőnké. Menj aludni, kérlek. Én befejezem.
      – Tudom, megyek majd. Legkésőbb 2-kor lefekszem, ígérem.
      – Segíthetek valamiben?
      – Nem. Vagyis csak annyi, hogy reggel fél nyolckor kelts fel, kérlek – megcsókolta Viktort, és újra dolgozni kezdett.
Viktor megpuszilta a homlokát és a hasát.
      – Szeretlek!
Eszter ezt már nem hallotta, belefeledkezett a munkába, tudta, hogy közel a megoldás. Megpróbálta pontokba szedni a holnapi nap lépéseit.
      1. Beszélni kell az iskolaigazgatóval, az osztályfőnökkel, és a barátaikkal.
      2. Meg kell keresni a szüleiket.
      3. A nevelőszülők szomszédait is ki kell kérdezni.
      4. Megnézni, hogy van-e albérlet Hajd Jenő néven.
Ezek után azt tervezte, hogyan lehetne csapdába csalni. Két lehetséges megoldást is kitalált, bár egyikkel sem volt megelégedve. A hálóba ment, Viktor felébredt.
      – Hány óra van? – motyogta álmosan.
      – Negyed 2. Aludj tovább, nem akartalak megzavarni.
      – Te sosem zavarsz. Gyere, bújj ide mellém. Szeretlek!
      – Szeretlek! – a fejét a mellkasára tette.
Reggel Viktor keltette Esztert. Kiszállt az ágyból, és Viktor megölelte, Eszter pedig összerándult.
      – Baj van?
      – Csak a mellem. Nagyon érzékeny, ezért csak a pólódat vettem fel este.
      – Én pedig most megnyomtam. Sajnálom, nem akartam.
      – Nem a te hibád. Mondhattam volna, hogy nincs rajtam melltartó.
      – Lehettem volna figyelmesebb! Nagyon fáj?
      – Már nem. Gyorsan felöltözök.
      – Addig öntök kávét.
      Visszafordult megkérdezni, hogy mire jutott éjszaka, de Eszter az ágy szélén ült, és a keze a mellén volt. Sóhajtott, majd nagyon lassan és óvatosan felvette a sportmelltartót, de így sem sikerült fájdalom nélkül megúsznia. Viktor a konyhában kávét töltött és nagyon mérges volt magára. Lolóhoz csak ő ugrott be reggeliért, Eszter a Kapitányhoz indult.
      – Jó reggelt kívánok!
      – Jó reggelt, Eszter! Tegnap félbeszakítottam. Mit szeretett volna mondani?
      – Volt egy ötletem hogyan kapjuk el, de este eszembe jutott még egy. Viszont mindkettő kockázatos.
      – Mondja csak.
      – Az első, hogy adjunk ki a sajtónak mindent. Azt, hogy egy kisfiú a csali, és semmiképpen ne álljanak meg éjszaka az út szélén.
      – Ezzel mi a problémája?
      – Több is van. Vagy feldühítjük vele, és akkor a rendőrség ellen fordul. Vagy nyilvános helyen fog lecsapni, ami akár több civil életét is veszélyeztetheti.
      – A másik?
      – Adjunk ki felhívást, és nevezzük el. Állítsuk be pozitívként a tettét, hitessük el vele, hogy szükségünk van rá. De ennek is több buktatója van.
      – Például?
      – Előfordulhat, hogy tényleg elhiszi, viszont akkor sem biztos, hogy hozzánk fordul. Lehet, még több embert akar megbüntetni. Vagy el sem hiszi, rájön, hogy csapda, és újfent a rendőrség ellen fordulhat.
      – Mit gondol?
      – Nagyon kegyetlen gyilkosság volt, ami a nevelőszülőket illeti. Ha képes ilyenfajta agresszióra, akkor mindenki veszélyben van, aki a közelében van. Egyik megoldás sem elég biztonságos.
      – Ebben egyetértünk, legalábbis egyelőre. Mihez kezd most?
      – Megkeresem a szüleit, beszélünk az áldozatok szomszédaival, és az iskolákkal.
      – Legyen ez. Másrészt a második autót még este beszállították. Azóta vizsgálják. És külön gratulálok a tegnap esti ötletéhez.
      – Mire gondol, Uram? – kérdezte Eszter, fogalma sem volt, hogy mire gondolhat a Kapitány.
      – A kollégák munkájának az elismerése. Apám mindig azt mondta, hogy ha a dolgozók érzik, hogy elismerik a munkájukat, még keményebben fognak dolgozni.
      – Köszönöm! De nekem csak az volt a célom, hogy megköszönjem nekik a segítséget.
      – Pontosan – zárta le a beszélgetést a Kapitány.
Az osztályra érve mindenki elismerően biccentett Eszter felé, de ő nem értette a dolgot, utána az egyik nyomozó szólalt meg.
      – Köszönjük szépen, Főnök! Nagyon jó érzés, ha elismerik a munkánkat!
      – Köszönöm a segítségüket! Nagyon jó munkát végeztek!
Az irodájába ment, nem szerette, ha középpontban van. Viktor bekopogott.
      – Megvan az iskola. Menjek egyedül?
      – Nem, csak előtte együnk.
      – Elfelejtettem – kapott észbe Viktor. – Elbeszélgettük az időt Lolóval.
      – Nem baj, akkor indulás előtt vegyünk valamit.
Az általános iskola volt az első, ahova mentek. Az igazgató és az osztályfőnök is jelen volt. Eszter első kérdése az volt, hogy milyen kisfiú Norbert.
      – Csendes, szófogadó, de mégis vidám és kiegyensúlyozott kisfiú! Tudtunk a korábbi gondjairól, a nevelőszülei folyamatosan érdeklődtek. Sőt, pszichológushoz is hordták őket.
      – Véletlenül nem tudja, hogy kihez?
      – De, megadták a nevét – keresni kezdte a kisfiú aktáját. – Tessék, Dr. Németi Tímea.
      – Köszönjük szépen. Jó tanuló? – kérdezte Eszter, majd megcsörrent a telefonja. – Elnézést! – arrébb állt, és felvette.
      – Igen, az írás kicsit nehezebben megy neki, de keményen próbálkozik – válaszolta az osztályfőnök Viktornak.
      – Köszönjük szépen! – szólt Eszter. – Mennünk kell.
Amíg az autóhoz sétáltak, Eszter próbálta a darabokat a helyére rakni, de valami hiányzott.
      – A középiskolába megyünk? – kérdezte Viktor, miközben indított.
      – Igen, de gyorsan kell végeznünk, mert utána a kórházba kell mennünk a harmadik áldozathoz – válaszolt Eszter.
      – Kórház? Túl gyors a tempója.
      – Francba! Már rég meg kellett volna találnunk!
      – Ne tedd ezt magaddal!
Beszéltek a középiskola igazgatójával, aki szerint Pál rendes, okos, figyelmes és segítőkész fiatalember.
      – Miért nem értesítették a szülőket a hiányzásról? – érdeklődött Eszter.
      – Mert csütörtök délután felhívott minket a nevelőapja, Péter, és elmondta, hogy Pál influenzás lett, majd csak két hét múlva jön. Sosem hiányzott így, nem volt gyanús, hogy egyszer beteg lett – magyarázta az igazgatónő.
      – Biztos benne, hogy csütörtök délután telefonáltak? – Viktor pontosítani akarta a telefon időpontját.
      – Igen, teljes mértékben!
      – Köszönjük szépen a segítséget!
A kórház felé vették az irányt, de már lassan dél volt. Az orvos még vizsgálta a férfit és a nőt. Eszter és Viktor a kórterem előtt vártak, amíg az orvos kijött.
      – Jó napot kívánok! A rendőrségtől jöttünk, hogy vannak?
      – Jó napot! Nagyon csúnyán megverték a férfit, a nőt is helyben hagyták, de ő kevesebbel megúszta. A férfinak több bordája eltört, belső vérzése volt, amit műtéttel helyre tudtunk hozni. A nőnek is eltörtek a bordái, de ő végig eszméletén volt. Nem engedte, hogy megvizsgáljuk, így nem tudjuk, hogy történt-e erőszak – ismertette az orvos.
      – Bemehetek hozzá? – kérdezte Eszter.
      – Igen, de legyen gyors – adott engedélyt az orvos.
Eszter kopogott az ajtón, majd bement.
      – Jó napot! Mesélje el, mi történt tegnap este.
      – Jó napot! A férjemmel egy kicsit kirúgtunk a hámból, egy kietlen, elhagyatott mezőn álltunk meg az autóval. Születésnapja volt tegnap, így a csillagok alatt akartuk tölteni az éjszakát – kezdte a nő a könnyeivel küszködve.
      – Előtte voltak valahol vacsorázni? – kérdezett közbe Eszter, mert már tudta a sémát.
      – Igen, a kedvenc helyünkön.
      – Elnézést a kérdésért, de fel kell tennem. Csináltak valamit a férjével az étteremben? Csókolóztak? A nő lesütötte a szemét.
      – A mosdóban mi – nem folytatta, hanem sírva fakadt. – Mi.
      – Együtt voltak? – segítette ki Eszter, a nő bólogatott. – Megnézték előtte, hogy üres-e a fülke?
      – Igen, de sehol sem láttunk lábakat.
      – Nyitva vagy zárva voltak a fülkék?
      – Egy zárva volt, azt hittük, hogy az rossz, így a mellette lévő fülkébe mentünk.
      – Hallottak valami olyasmi hangot, mint amikor lehúzzák a WC-t?
      – Igen, pár perccel később, mint ahogy bementünk.
      – Kérdeznem kell még valamit. Történt erőszak? – a nő a fejét rázta. – Megvizsgálhatják az orvosok? – bólogatott. – Tudna személyleírást adni a tettesről?
      – Két férfi volt, és egy kisfiú. De az egyik férfi és a kisfiú azonnal elmentek onnan, amikor a férfi fegyvert fogott ránk. Nem tudom, hogy néztek ki.
      – Mondott maguknak valamit?
      – Azt, hogy legközelebb meggondolom, hogy hol teszem szét a lábam – zokogott.
      – Nyugodjon meg! Már biztonságban van!
Eszter kiment, ahol szólt az orvosnak, hogy a nő belement a vizsgálatba. Megvárták az orvost, aki arról számolt be, hogy több ütés érte a nemi szervén.
      – Viktor, menjünk vissza az őrsre!
Nem szóltak egymáshoz, Viktor tudta, hogy Eszter nagyon küzd ezzel az üggyel. Az osztályon Eszter körbenézett, hogy ki szabad.
      – László, ráér? Tudna segíteni? – kérdezte Eszter, tudta, hogy ő találta meg a fiúkat, és úgy érezte, hogy megérdemli, hogy részt vegyen a nyomozásban.
      – Persze, Főnök. Miben tudok segíteni?
      – A harmadik áldozat pár, Rema István és Farkas Szabina. Utánuk nézne?
      – Igen, természetesen.
      – Köszönöm! Viktor, kérlek, keress rá a pszichológusra. Én keresem a szüleiket.
      – Rendben.
Alig telt el 10 perc, Viktor megtalálta, beszélt vele telefonon, és a pszichológus csak most tud vele személyesen találkozni.
      – Eszter, a pszichológus vár – mondta Viktor.
      – Zsolt? El tudja kísérni Viktort? – kérdezte Eszter a nyomozót.
      – Igen, Főnök.
      – Jól vagy Eszter? – súgta Viktor.
      – Igen, csak még nem találtam meg a szülőket. Sietnünk kell. Menjetek, de vigyázzatok!
László és Eszter tovább keresett. Az áldozatok lenyomozása hamarabb készen volt, ezért László jelentést tett.
      – Rema István, 41 éves vállalkozó. Van egy 15 éves lányuk, nem volt büntetve. A felesége Farkas Szabina 42 éves, főállású anya. Ő sem volt büntetve.
      – A lány neve?
      – Rema Klára. Ő jelentette, hogy a szülei nem mentek haza éjszaka. Otthon várja a hívásunkat – Eszter a telefon után nyúlt.
      – Szia! Én vezetem a nyomozást a szüleid ügyében, küldök hozzád nyomozókat, kérlek, maradj velük, amíg nem kereslek újra! – letette, majd megint szabad embert keresett. – Van jelenleg szabad egység? – kiáltott.
      – Igen, Főnök. A 6-os szabad.
      – Menjenek ki erre a címre kérem, egy fiatal lány várja magukat, a tegnap esti áldozatok lánya. Maradjanak vele, nem vagyok benne biztos, hogy nem keresik meg.
      – Azonnal megyünk!
      – Köszönöm!
Eszter fáradt volt, de mégis hajtotta a vágy, hogy rács mögé tegye a férfit.
      – Főnök, hozzak fel ebédet? – kérdezte László. – Már 2 óra van.
      – Köszönöm szépen, nem, de ha maga éhes menjen nyugodtan – felelte Eszter.
      – Én már ebédeltem.
      – Viszont lemegyek kávéért, velem jön? – László bólintott.
Pár perccel később mikor visszaértek, már befejeződött a keresés. Eszter rögtön hívta Viktort, aki még a pszichológusra várt.
      – László, mit szólna egy kis terepmunkához?
      – Mehetünk, Főnök.
      – Erősítésre van szükségünk, ki tud jönni?
      – A 10-es, Főnök.
      – Az 5-ös is.
      – Rendben, akkor menjünk. A fiúk szüleihez megyünk, fel kell készülnünk arra is, hogy ellenállnak. Mindenkin legyen mellény!
      Egy családi házas környékre értek, ahol a sor végén volt egy régi, elhanyagolt ház. Kívülről hullott a vakolat és a festék is le volt peregve, az udvar tele használt dolgokkal és szeméttel. Viktorral úgy egyeztek meg, hogy ha végzett, akkor utána jön. Két nyomozó körbement a ház oldalán, majd vissza a hátsó ajtóhoz. Elöl pedig maradtak négyen. A három férfi Eszter elé állt.
      – Uraim, ezt mire véljem? – kérdezte mosolyogva és boldog volt, hogy ők az emberei.
      – Biztosítjuk a terepet, Főnök! – felelték szinte majdnem egyszerre mind.
      – Nem szeretném, ha miattam esne bajuk. Óvatosak legyenek. Induljunk – a hátsó csapat is elindult.
      A ház belülről még romosabb volt, mint kintről, a tapéta a falakról félig lecibálva, a földön szemét és mocsok. A bútorok szakadtak és koszosak voltak, mindenhol rothadás szag terjengett. Az egész házat átkutatták, már csak a hálószoba maradt. Eszter tudta, hogy mit fog bent találni. Két nyomozó előtte ment, és kinyitották az ajtót. Hirtelen megcsapta őket az oszló holttest szaga. Odakint legalább 35 °C, a szobában még melegebb volt, a mozgásra a legyek felrepültek és mindent elleptek. Szinte tudta, hogy az ágy mellett lesznek, így arra indult. Eszter csak rápillantott a holttestekre, de abban a pillanatban elindult a házból kifelé. A testeket beborították a férgek, amik az alvadt vérből táplálkoztak, amibe a két áldozat feküdt. László utánament, ha rosszul lenne.
      – Főnök, jól van?
      – Igen, persze. Csak le kell ülnöm.
      – Jöjjön, az autóba bekapcsolom a légkondit. Üljön ide az anyósülésre – elé guggolt, majd megkereste Eszter vizét és odaadta, ivott pár kortyot és hátradőlt.
      – Maga dohányzik? – kérdezte Lászlót.
      – Igen, és ne aggódjon, nem török pálcát egy várandós nő felett sem, aki dohányzik. A feleségem is rágyújtott néha.
      – Köszönöm!
      László tudta, hogy dolgozik a főnöke, de ilyen közelről még sosem látta. Eszter a járda padkájára ült, és rágyújtott, nem dohányzott sem a házban sem az autóban. Pár perc múlva eloltotta a cigit, amiből csak kettőt slukkolt.
      – Hát persze! Tudnom kellett volna! Itt kezdődött az egész! Az intézet után, ide jött haza! De a szülei nem változtak, így végzett velük. Egészen addig itt élhetett, amíg a testvéreit megkereste – fel akart állni, de túl alacsonyan ült.
      – László, segítene felállni? Elfelejtettem, hogy nem ülhetek túl mélyen, mert nem tudok felállni – mosolygott.
      – Persze – felsegítette. – Ne aggódjon! Csak óvatosan.
      – Köszönöm! Be kell mennünk, át kell néznünk a szobáját – a másik hálóba mentek, ahol mindjárt feltűnt Eszternek valami. – Lát valami érdekeset?
      – Rend van az egész házban.
      – Igen, de nézze meg az ágyakat. Három paplan, három párna. Mindhárman itt laknak. Ide hozta őket. Minél gyorsabban el kell hagynunk a házat! Különben sosem jönnek vissza!
      – Szólok a többieknek! – ajánlotta László.
      Közben Eszter elmondta a halottkémnek, hogy még ne jöjjön. Öt perc alatt mindent visszaraktak a helyére, és a hátsó ajtón távoztak. Eszter mindenkit az őrsre rendelt. Ők pedig megálltak egy kisboltnál az utcán, bementek ennivalót és vizet venni. Viktor befordult az utcába, és megállt a kisbolt előtt, a másik civil rendőrautó mögött. Látta Esztert kijönni, és kiszállt az autóból.
      – Sziasztok! – mondta, és megölelte Esztert. – Miért nem vagytok a helyszínen?
      – Szia! Majd az őrsön elmesélem. Lászlóval megyek vissza. Vigyázz magadra!
      – Ti is. Vigyázz rá, kérlek! – fordult Lászlóhoz.
      – Természetesen!
Eszter nagyon sietett, mert a Kapitány nem szerette, ha sokáig vannak bent az előírások, a szakszervezetek és a szűkös költségvetés miatt. Már 4 óra elmúlt, de még lett volna dolguk.
      – Mi volt a szülőknél? – kérdezte meg újra Viktor az osztályon.
      – László, kérem, mondja el Viktornak. Nekem el kell intéznem pár telefont. De előbb a Kapitányhoz megyek.
Eszter a Kapitány irodájába indult, ami egy emelettel volt feljebb, mint az övé, gyorsan elmondott mindent.
      – Akkor mi a terve? – kérdezte a Kapitány, miután végighallgatta a legújabb híreket.
      – Szeretnék egy egységet a szülők házához küldeni, ha éjszaka hazamennek, akkor elkaphatjuk őket, és váltás egységet Rema Klárához.
      – Rendben, csinálja. De ha ezeket elintézte, akkor menjen haza.
      – Igenis, Uram.
Az irodájában telefonált, és kiküldte az egységeket. Ezalatt László mindenről beszámolt Viktornak, aki nagyon szépen megköszönte, hogy vigyázott Eszterre.
      – Hazamegyünk? – kérdezte Viktor.
      – Igen. Köszönöm László! Menjen haza.
      – Jó éjszakát! – László összeszedte a holmiját és elment.
      – Együnk otthon, kérlek – szólt Eszter, amíg a liftre vártak.
      – Rendben.
A bisztró előtt Viktor megölelte és megcsókolta Esztert. Aki utána Lolóhoz indult, de Viktor hátulról átkarolta és a hasát fogta.
      – Szeretlek! – súgta Eszter fülébe és simogatta a pocakját, ami szemmel láthatóan nőtt.
      – Szeretlek! – visszafordult és megcsókolta.
Lolo már várta őket, Eszter nagyon feszülnek tűnt.
      – Mit kértek? – érdeklődött Lolo.
      – Nekem mindegy. De elvisszük – válaszolt Eszter. – Hogy vagytok?
      – Jól, köszönöm. Viktor?
      – Valami nagyon finomat. Köszönöm!
Lolo hátrament, Eszter Viktornak dőlt, és ő pedig átölelte.
      – Utána megyünk Vikihez? – kérdezte Viktor.
      – Igen, de gyors látogatás lesz, mert dolgoznom kell – felelte Eszter és Viktor megpuszilta a homlokát.
      – Ha vége van ennek az ügynek, beszéljük meg Dia szülinapját – kérte Lolo.
      – Oké. Szeretlek – Eszter megölelte Lolót. – Hol van Tomi?
      – A konyhában főz, azt üzeni, hogy szeret – adta át az üzenetet Lolo.
Eszter a konyhába indult, ahol Tomi éppen pudingot főzött.
      – Szia, Hercegem! Szeretlek! Büszke vagyok rád, hogy ilyen sokat segítesz apának. Vigyázz magadra! – megpuszilta.
      – Szia! Te is vigyázz magadra és Kristófra is! Nagyon szeretlek! – megpuszilta az arcát.
A kórházban Viki azt mondta, hogy két nap múlva hazamehet. Fél hatra értek haza, vacsora után Eszter rögtön munkához látott.
      – Dolgozzunk együtt. Szeretek veled dolgozni – szólt Viktor.
      – Oké. Úgysem tudom, hogy mi volt a pszichológusnál.
      – Konkrét dolgokat nem mondhatott, de azt igen, hogy a fiúk boldogok és kiegyensúlyozottak voltak. A nevelőszüleik biztos, hogy nem bántották őket, viszont amit a szüleikről meséltek, főleg Pál, a pszichológus szerint éppen elég ahhoz, hogy egy érzelmileg labilis kamasz bekattanjon. Bár ő nem ismeri Jenőt, de a testvérei leírásából, erre a következtetésre jutott. Mi tudtál meg a kórházban?
      – A harmadik támadás áldozatai a mosdóban éppen a férfi születésnapját ünnepelte.
      – A mosdóban? – nézett kérdőn Viktor.
      – Igen, megpróbálták egy kicsit megfűszerezni a dolgot – kacsintott egyet Eszter.
      – Már értem.
      – Azt mondta, hogy a mellettük lévő fülke zárva volt, de nem látott lábat, így azt hitték, hogy üres. Pedig az alig 7 éves Norbert volt odabent, akinek a lába nem ért le. Hallotta, hogy mi folyik mellette, hiszen ebben nőtt fel. Biztosan elmondta a bátyjának, aki emiatt bedurvult. Ezért volt annyira brutális a támadás!
      – Attól tartok, hogy egyre messzebb fog menni.
      – Igen, ezért kell börtönbe zárni. Kell lennie valaminek, ami elárulja, hogy hol vannak. Nem hiszem, hogy visszamennek a házba. Rákeresek a szülőkre. Még mindig nem tudom, hogy honnan szerezte a fegyvert.
      – A férfit intézem – mindketten a laptopjuk felett ültek és dolgoztak.
      – Zaldi Dóra, 46 éves, munkanélküli. Több ittas vezetés és gyermek veszélyeztetés van itt. Nincs fegyver a nevén. Sőt, semmi nincs a nevén.
      – Hajd Barnabás, 53 éves, munkanélküli. Italozás, verekedés és zaklatás. Van egy fegyvere, vagyis kapott rá engedélyt, közel 20 éve. Egy kis kézi pisztoly.
      – Nem tudjuk átvizsgálni addig a házat, amíg el nem fogjuk a fiúkat. Lehet, hogy az apja fegyvere van nála.
      – És a telefon? A szülőknek nincs mobiljuk? Lehet azt is elvitte.
      – Megpróbálhatjuk megkeresni, de ide Vikire lenne szükség – sóhajtott Eszter, és lezárta a gépét.
Viktor mellébújt, és így dolgoztak tovább ketten.
      – Igen, ott van egy szám – mondta Eszter.
      – Mindjárt kiderül, hogy be lehet-e mérni – válaszolta Viktor.
      – Nem tudták, mert a telefon ki volt kapcsolva.
      – De legalább most már tudunk róla. Megyek futni, utána pedig tusolni. Késő van – ásított Eszter.
      – Igen, mindjárt éjfél. De még mindig nagyon meleg van.
      – Zavarna, ha csak bugyiban aludnék?
      – Egyáltalán nem – mosolygott Viktor. – Addig én letusolok, amíg te futsz.
Eszter majdnem egy órával később végzett, de akkor már Viktor a kanapén aludt. A fejét a mellkasára tette, de ahogy az ölébe feküdt, felébredt.
      – Imádlak! Imádok veled így aludni! – megölelte a nőt és a lábát is az övé mellé tette. Megcsókolta.
      – Szeretlek! Biztos, hogy nem zavar? Felvehetek egy pólót és egy nadrágot, nem gond.
      – Nem kell, így is tökéletes. Levenném a pólóm én is, ha nem lennék ilyen fáradt. Nagyon szeretem, amikor a bőrünk egymáshoz ér.
      – Aludjunk! Szeretlek!
      – Szeretlek!
      Hajnali 4 körül Eszter valami zajra ébredt. Azt hitte először, hogy csak álmodta, így visszahunyta a szemét és aludni próbált. De utána suttogást is hallott, nem messze tőlük. Megrázta Viktort, az egyik kezét a szájára, a másikat a füléhez tette, mint ahogy máskor is, amikor csendben kell maradniuk. Ő is hallotta őket, a nappaliban voltak, de mintha a háló felé mentek volna. Nagyon sötét volt ezért, nem vették észre őket a kanapén, Eszter megpróbált nagyon halkan felülni, hogy Viktor is felülhessen. Úgy gondolták, hogy a hálóba mennek, így nem néznek hátra. Hallották, hogy a kilincset keresik a háló ajtaján, közben továbbra is suttogtak. Eszter a kapcsolóhoz ment, Viktor pedig valami nehezet keresett az asztalon. De nem volt a közelben semmi, így rávetette magát az egyikre.
      – Hé, én vagyok az, Robi!
Eszter felkapcsolta a villanyt.
      – Te tiszta hülye vagy! – mérgelődött Viktor.
      – Mi a francot csináltok? – kiabált Eszter. – Hogy jöttetek be?
      – A kulccsal, amit adtál – válaszolt Viki. – Nem akarsz felvenni valamit?
Eszter észbe kapott, hogy csak alsó van rajta, a melle elé tette a karját.
      – Robi, fordulj el! – szólt rá Eszter.
Viktor segített neki elfordulni és kihozta az egyik pólóját Eszternek.
      – Kérem a kulcsot! – mondta határozottan Eszter.
      – Ne sértődj meg, nem akartunk megijeszteni – magyarázta Viki, de továbbra is a markát tartotta, végül odaadta a kulcsot.
      – Két percetek van elmondani, hogy mit kerestek itt! – mondta Eszter határozottan.
      – Kristófért jöttünk! – felelték, majd Viki és Robi arca megváltozott.
      Hajni volt a régi főnöke és a fivére. A semmiből előkerült egy kés, amivel hasba szúrták Viktort, és felé indultak. Ekkor sikerült Viktornak felkelteni Esztert, aki sikított, majd lassan magához tért. Úszott a verejtékben, zavart volt és zihált. Először nem is hallotta, hogy Viktor beszél hozzá.
      – Eszter! Itt vagyok, csak egy rossz álom volt! Nem bánthat senki! Már vége van! Nyugodj meg! Biztonságban vagy! – Viktor simogatta a hátát, és ölelte, hogy megnyugodjon. Még mindig rajta feküdt.
      – Viktor! – nem akart sírni, de nagyon felzaklatta ez a rémálom.
      – Itt vagyok! Semmi baj! Ez csak egy álom!
Alig múlt el hajnali kettő, nézte meg az óráját Eszter. Felült, és fel akart állni.
      – Eszter, hova mész?
      – Csak a fürdőbe – villanyt kapcsolt és megnézte a bejárati ajtó zárva van-e, a kezével takarva el a mellét. – Le kell tusolnom.
      – Utána beszéljünk. Menjek veled?
      – Nem.
Megnyitotta a zuhanyt, a kádba ült és sírt. Miután végzett a teraszra ment, Viktor követte és meggyújtott egy szálat, majd még egyet.
      – Tessék – adta az egyiket Eszternek, aki elvette és egy mélyet szívott belőle.
Most nem hagyta elégni.
      – Elmondod mit álmodtál?
      – Majd ha vége ennek az ügynek. Dolgoznom kell.
      – Segítek.
      – Nem, menj aludni.
A kanapéra ültek, és folytatták a nyomozást. Arra gondolt, hogy a környék összes éttermébe rendőrt kell küldeni, akik eljátsszák a szerelmes párt. De nincs annyi emberük.
      – Beszéljünk az ügyről, jók vagyunk együtt – jegyezte meg Viktor.
Eszter a konyhába ment, egy doboz fagyival jött vissza, aminek az egyik oldalára juharszirupot öntött. Egy kanalat adott Viktornak.
      – A szülők megölése indította el ezt az egész erkölcsrendész ügyet. Szerintem a szülők semmit sem változtak – vágott bele Eszter a profil elkészítésébe.
      – Jenő pedig felszabadította magát. De, miért nem hagyta ennyiben? Megölte azokat, akik elvették a gyermekkorát – folytatta Viktor.
      – Mert felszabadító érzés volt számára. Minél több „rossz” embert büntet meg, ő annál szabadabbnak érzi magát. De ez már kevés neki, ezért egyre gyakrabban fog támadni, és ha nem kapjuk el időben, akkor újra gyilkolni fog.
      – És a testvérei?
      – Nem hiszem, hogy ők akartak menni. Jenő azt érezheti, hogy meg kell védeni őket. De igazából Pál vigyáz Norbertre, elviszi onnan, ahol a bátyjuk bántja az áldozatokat.
      – Lehet, hogy ha szét tudjuk őket választani, vagy Pál megérti, hogy helytelen, akkor a rendőrségre megy.
      – Igen, viszont ha nyíltan Jenő ellen fordul, akkor lehet, hogy őt is bántaná. Meg kell találnunk! – Eszter nagyon küzdött, hiába gondolkodott egyszerűen nem tudott összpontosítani.
      – Biztosan van valami, ami elvezet hozzá. Kimegyek egy kicsit! – az ajtóból visszafordult. – Sétálunk?
      – Persze, csak felöltözök – felelte Viktor.
      Eszter nagyon szerette a hajnalt, amikor még szürke az ég és hűs a levegő. Viktor átkarolta, Eszter a fejét a karjára támasztotta, és sétáltak a környéken. Az őrsön tovább figyelték a szülők telefonját, hogy ha bekapcsolják, akkor le tudják nyomozni. László csatlakozott a csapatukhoz, de így is kevesen voltak. A Rema Klárára vigyázó egységhez váltást küldött. A szülői háztól azt jelentették, hogy senki sem volt ott, így kiküldte a halottkémet és a nyomrögzítőket is. Mindhárman a helyszínre mentek, átkutatni a fiúk szobáját. Kerestek valamit, amiből tudják, hogy hol találják őket. De semmi nyomot nem hagytak. Visszamentek a kapitányságra.
      – Pál már 17 éves. Tuti, hogy van saját telefonja. Persze! – szólt Eszter. – Viktor keress rá, hogy hány telefon van a nevelőszülők nevén. Kérlek.
      – Máris. Van még egy, és ez be van kapcsolva, ha nincs messze, akkor hamar meglesz.
      – Ha tényleg van telefonja, akkor az csak nála lehet, a házban nem volt semmi – mondta László.
      – Pontosan.
      – Eszter, megvan a telefon!
      – Induljunk! Szeretne jönni László?
      – Ha nem zavarok.
      – 5 perc múlva megyünk – kért még egy egységet, a mosdóba ment.
A telefon egy autó mellett volt az út szélén. Az autó vészjelzőzött, viszont nem ült benne senki.
      – Viktor! Nézd! – a fűre mutatott, egy ösvényt tapostak bele. – Nincsenek itt a fiúk! Elkéstünk!
      – Főnök, elnézést kérek, de miből következtet arra, hogy elkéstünk? – László nem értette Eszter gondolatmenetét.
Előre küldte Viktort és a nyomozókat. Majd megpróbálta rávezetni Lászlót a megoldásra.
      – Hol találtuk meg a telefont?
      – Egy autó mellett az út szélén.
      – Az autó üres volt, vészjelzőzött. Maga mikor tenné ki?
      – Ha megáll az autó – Eszter a kezével mutatta, hogy mondja tovább. – Baleset ért, vagy hirtelen le kell állnom.
      – Igen, és a letaposott fűből mire gondol?
      – Erre mentek.
      – Igen, mint a korábbi áldozatok esetében, de itt nem jöttek vissza. Szóval valószínűleg már nem élnek, a többi áldozatot éjjel 10 és 12 között támadták meg. Most délután fél 1 van, ha eddig nem tudtak jelentkezni, akkor a legegyszerűbb magyarázat, hogy már nem élnek.
      – Sajnálom!
      – Ne tegye! Nem félt kérdezni, így lehet sokat fejlődni! – Viktor Eszter felé sétált és a fejét rázta.
      – Igazad volt! – Eszter elindult, de Viktor megfogta a kezét. – Nem kéne odamenned, Eszter. Az eddigieknél is sokkal
brutálisabb volt.
      – Látnom kell – tovább ment.
      Felkészült a legrosszabbra, de a látvány még attól is rosszabb volt. Mindketten meztelenül, vérbe fagyva feküdtek a földön. Számos seb, zúzódás, és vágás volt rajtuk test szerte. Tudta, hogy innentől, már csak gyilkolni fog, nem éri be kevesebbel. Elfordult, Viktor elé állt, de Eszter a fejét rázta. Kihívta Tündit és a nyomszakértőket. Átvizsgálták a helyszínt, de nem találtak semmit, majd az autóhoz sétálva észrevett valami fehéret a kocsi jobb első felnijébe rakva. Lehajolt és kivette, egy üzenet állt benne.

Kérem, segítsenek! Jenő teljesen megőrült, nem tudunk elmenni!
A szüleink házában vagyunk!
Kérem, segítsenek, mielőtt velünk is végez!
Hajd Pál

      – Sajnos már nincsenek ott. Nem tudom, hol kereshetnénk! – jegyezte meg Eszter.
A halottkém megvizsgálta a testeket, majd a boncterembe szállíttatta. De az előzetes vizsgálat alapján tegnap este éjfél körül ölhették meg az áldozatokat. Eszterék is visszamentek a kapitányságra.
      – Éhes vagy? – kérdezte Viktor a bisztró előtt.
      – Nem, de ennem kell. Rendelj nekem, kérlek egy gyümölcssalátát, addig elszívok egy cigit – felelte Eszter.
      – Oké. Maga mit kér László?
      – Mogyoróvajas-lekváros szendvicset. Köszönöm! – leültek az asztalukhoz, Viktor pedig bement rendelni.
      Eszter cigizett, és azon törte a fejét, hogy ő hova menne a helyükben. De ahányszor csak összpontosítani akart, mindig Hajni arca villant fel előtte. Ebéd után az irodában is a lehetséges búvóhelyeken elmélkedtek.
      – Van pénze, szóval akárhol lehetnek – kezdte Viktor.
      – Én egy rokonomhoz mennék – mondta László.
      – Rendben, nézzen utána, hogy vannak-e még rokonaik itt – biztatta Eszter.
      – Igenis.
      – Talán keresnek egy elhagyatott épületet. Vagy autóban alszanak, bár nem találtunk másik járműre utaló jeleket – folytatta Eszter.
      – Lehet a kocsit távolabb hagyták. Megnézem, hogy a szülőknek illetve a nevelőszülőknek van-e autójuk – ajánlotta Viktor.
      – Rendben, én pedig megyek, mert vár a papírmunka – az irodájába ment, és dolgozni kezdett.
Délután 3 órakor hívták, hogy megtalálták a negyedik támadás áldozatainak a papírjait. Tudják a nevüket. Eszter kiment és a helyére ült. Mindent kikeresett, amit csak tudott.
      – Lapu Gergő 23 éves, egyetemi tanuló, és Fanni a felesége, 21 éves és szintén tanuló. Csak telefon és az autó volt a nevükön. Diákhitel tartozásuk van – osztotta meg a többiekkel Eszter.
      – A nevelőszülőknek is volt egy autójuk, de ha jól emlékszem, akkor a garázs is üres volt. Itt a rendszáma, megpróbálok rákeresni – számolt be róla Viktor.
      – Nem találtam rokonokat, csak ők vannak egymásnak. Rossz ötlet volt – ismerte be László.
      – Nem számít, hogy rossz vagy sem. Van ötlete, ezek vihetik előre a nyomozást. Kiküldök két egységet Gergő és Fanni szüleihez, hogy közöljék a rossz hírt. Addig én feltérképezem az utolsó estéjüket – mondta Eszter, és nem vette észre, hogy a Kapitány is a közelében áll.
      – Eszter, jöjjön az irodába – szólalt meg a hátuk mögül.
      – Igenis – felelte Eszter, és bezárta maguk mögött az iroda ajtaját, és leültek.
      – Ez egy nagyon kemény ügy, hosszú távra rendezkedjenek be. Örömmel látom, hogy segítséget kér. Csak este 7 óráig engedélyezem a túlórát.
      – Igenis. Köszönöm! Lassan haladnak a keresések.
      – Igen, Viki szakértő, ezért ő gyorsabban halad. De, ha nagyon nem sikerül, tőle is kérhet segítséget.
      – Tudom, de neki gyógyulni kell. Elnézést Uram, de mennem kell – nem akarta az időt vesztegetni.
      – Menjen csak.
      Újra a gép előtt ült, és éppen azt nézte, hogy fizettek-e valahol bankkártyával tegnap este. Nem talált ilyen adatot, de ez jelenthette azt is, hogy készpénzt használtak. Az előző esetekből kiindulva nem sokat várt a biztonsági kamera felvételeitől, így ezt most annyiban hagyta.
      – Eszter, nem találom az autót – vallotta be Viktor.
      – Én sem tudom, hol jártak tegnap az áldozatok – felelte Eszter, rettentően fáradt volt.
      – László, segítene Viktornak? Hátha ketten jobban haladnak.
      – Persze.
Esztert Tündi kereste, hogy elkészülte- a boncolással. Az alagsorba ment, és erőt vett magán, belépett, majd a halottkém részletezte az összes sebet a testükön.
      – A sérülések súlyosságát, számát és formáját tekintve mindkét áldozat óriási kínokat élt át, mielőtt megölte őket. Először a nővel végzett, utána pedig a férfival – ismertette Tündi.
      – Volt erőszak? – kérdezett rá Eszter.
      – Nem, de látszanak sérülések a combján. Szerintem meggondolta magát.
      – Igen, de akkor már erre is képes. A következő nőt nemcsak megöli, hanem meg is gyalázza.
      – Sajnálom Eszter. Semmi nyomot nem találtam, ami elárulná, hogy hol tartózkodnak.
      – Szép munka! Megyek, ha szükséged van még rám, odafent vagyok 7-ig.
      – Rendben.
Este 7 óra után az őrs előtt Esztert megölelte Viktort, szó szerint kapaszkodott a férfiba, aki érezte, hogy alig tudja magát tartani.
      – Ne aggódj! Elkapjuk őket – nyugtatta Viktor.
      – Hány embert öl meg addig? – csattant fel Eszter.
      – Veszek vacsorát, pihenünk, és utána frissen nekikezdünk még egyszer.
      Viktor rendelt, Eszter pedig Vikit hívta, hogy nem mennek be, mert nagyon elcsúsztak a munkával. Nagy körvonalakban elmesélte az ügyet, és, hogy mi okoz nekik gondot. Ezután hazamentek, vacsora után rágyújtottak a teraszon. Viktor a kanapén ült, Eszter mellé bújt, megcsókolta és tovább cigizett. Még mindig nagyon meleg volt.
      – Nem tudom, hogy hova mehettek. Nem értem Jenőt, nem tudom, mi lehet a következő lépése – fakadt ki Eszter.
      – Mert fáradt vagy, majd ha pihentél, akkor könnyebben fog menni.
      – De lehet, hogy feketén bérel egy szobát. Így soha nem fogjuk lecsukni.
Eszter a konyhába ment, és elölről kezdte az egész ügyet, de éjfélkor feladta. Futott, majd letusolt. Viktor már várta, a hálóban.
      – Ma is fehérneműben alszol?
      – Ühüm – Viktor levette a pólóját, és várt. – Most csak aludni szeretnék.
      – Én is – mondta Viktor. – Csak szeretem, amikor hozzám simul a tested és érzem a bőröd.
      – Rendben, nagyon fáradt vagyok. Szeretlek!
      – Szeretlek! – Eszter Viktor mellé feküdt, és átölelte.
      Már elmúlt egy óra, mire Eszter elaludt. Alig aludt egy órát, amikor újra megjelent előtte a rémálma. Viktor alig tudta felébreszteni, hosszú perceken keresztül szólongatta, és a vállát rázta. Majd hirtelen felébredt, meglátta Viktor kétségbeesett arcát, és rájött, hogy ez egy újabb rémálom volt. Megint csurom víz volt, és nagyon fáradt. Letusolt, és a kanapéra ült dolgozni. Viktor vele maradt, majd Eszter elbóbiskolt, a fejét a kanapéra hajtotta, és aludt. Ekkor Viktor is elaludt, de Eszter pár perccel később felriadt. Fogta a papírokat, a hálóba ment, felkapcsolta a villanyt.
      – Na, lássuk Jenő, hogy hol vagy? – gondolkodott hangosan. – Biztos, hogy ismert helyre mentél, oda, ahol többször is pihentél. Igen, a régi címetek környékén kell keresni elhagyatott helyeket.
      Elaludt, de alig telt el negyed óra, újra felriadt. Az éjszaka folyamán többször is próbált aludni, de mindig ugyanaz lett a vége. Hajni elvette Kristófot, és megölte Viktort. Az ötödik alkalommal már megelégelte, és vissza sem próbált aludni. Majdnem hideg vízzel letusolt, és ivott egy nagy bögre feketét. A teraszra ment, de csak hogy magához térjen. Hajnali 4 óra volt, amikor bement. Folytatta a munkát, a gépén megkereste, hol laktak régen, és hogy most milyen elhagyatott épületek, raktárak vannak a környéken.
      – Vikinek biztosan gyorsabban menne – jegyezte meg.
      Tudta, hogy Pál üzenni fog, de ez azt jelenti, hogy lesz még áldozat. Egy amatőr gyilkos, és semmilyen nyomot nem hagy. Ettől nem jutott tovább, így inkább a konyhába ment. Reggelit készített, és kávézott. Még mindig csak fél 6 volt, így Viktor mellé feküdt, átölelte.
      – Szeretlek! – mondta és megcsókolta.
      – Szeretlek! – közel húzta magához és Eszter elaludt, de megint csak felriadt
. Erre Viktor is felkelt.
      – Mondd el, mit álmodsz, lehet, tudok segíteni.
      – Először az ügy! Nem halhat meg még több ember! Majd elmúlik! Inkább ölelj át, jó szorosan!
      – Ezer örömmel. Aludtál éjszaka?
      – Nem, de hidd el, hogy akartam. De.
      – Rémálom – fejezte be helyette Viktor, Eszter bólogatott és megcsókolta.
      A kapitányságon Eszter újra kezdte a keresést az elhagyatott épületek után. Viktor és László pedig a nevelőszülők autója után nyomoztak. Délben Lolónál ebédeltek, majd visszamentek dolgozni. Egy óra körül megjelent Viki és Robi. Eszter fel sem nézett a gépből, nem is hallotta, hogy köszöntek.
      – Eszter – fogta meg a vállát Viki. – Itt vagyok, megcsinálom. A Kapitány és az orvos engedélyezte a 4 óra munkát.
      – Köszönöm szépen! Elég lassan megy nélküled – ismerte el Eszter.
      – Az én munkám nem is hiányzik? – játszotta a sértődöttet Robi.
      – De igen! – mondta Eszter, és Robi mosolygott. – Szép munka, hogy behoztad Vikit! Köszönöm! – mindenki nevetett, csak Robi és Eszter nem.
Robi látta rajta, hogy egyáltalán nincs jól.
      – Ne haragudj! Hiányoztál te is.

Vissza