Miután Viktor apja, Szabó István a 31 hetes várandós Eszterre támadt, és szétverte a babaszobát, Eszter a fürdőbe zárkózott.
Amikor Viktor és Áron hazaért, látta az üvegszilánkokat, és a belyukadt falat, amitől halálra rémültek. Viktor Eszter után kiabált, aki a fürdőből kijövet
vérzett és elájult, azonnal kórházba vitték.
Áron vezetett, és Viktor az ölében tartotta Esztert a hátsó ülésen, végig beszélt hozzá, azonban ő továbbra is eszméletlen
volt, és vérzett. Attól féltek, hogy Esztert és Kristófot is elveszítik. Áron néha hátrapillantott, abban reménykedve, hogy Eszter magához tért, azonban
csak Viktor aggódó tekintetét láthatta. Alig 10 perc alatt értek oda, Andi már várta őket. Áron indulás után telefonált neki. Viktor ölbe vitte Esztert, még
így is látta a nőgyógyász arcán átfutó rémületet.
– Eszter, ébredj fel – kérte századjára Viktor.
A kórházban Andi megkezdte a vizsgálatot, és mindenkit kiküldött. A két férfi a folyosón fel-alá járkálva várt, majd Andi fél óra múlva szólt nekik, hogy
bemehetnek.
– Ébren vagy? Mi történt? Ki tette ezt? – kérdezte Viktor a kórterembe lépve és örömmel látta, hogy Eszter magánál van.
– Ne kiabálj, kérlek! Hasogat a fejem. Andi, hogy van Kristóf? – szólalt meg Eszter, Viktor mellé lépett, és a kezét a kezébe
fogta.
– Megindult a szülés – tájékoztatta Andi.
– Az még túl korai – döbbent rá Eszter, és szörnyen megrémült.
– Ne izgasd fel magad – kérte lágyan. – Mindjárt kötök be egy infúziót, a gyógyszer segít leállítani a szülést, előfordulhat
viszont, hogy ez nem segít. Ebben az esetben, még ma, vagy holnap, de meg fog születni. Elég jó esélyei vannak – magyarázta Andi.
– Esélyei? Esélyei, hogy életben maradjon? – Eszter szíve darabokra tört, mindennél jobban szerette a fiát.
– Sajnálom, Eszter. Pihenned kell. Semmi mozgás, legalább egy hétig! Ha minden jól megy, akkor heteket is nyerhetünk.
– Meddig kell kihúznom?
– Legalább a 37. hétig.
– Jó, rendben. Akkor semmi mozgás – ismételte meg a hasát simogatva. – A vérzés? – kérdezte és már az sem érdekelte, hogy
Viktor és Áron is mellette áll.
– Pár nap, és elmúlik, most minden érték jó. A sokk miatt ájultál el.
Andi végzett, közben beengedte az éppen megérkező Vikit és Robit, akik Eszter barátai és munkatársai, és Lolót is, aki a pótapja.
– Minden rendben, ne aggódjatok. Inkább szurkoljatok – mondta Eszter, amikor mindannyian aggódva néztek rá.
– Eszter, ki tette? – kérdezte újra Viktor, mivel percekkel később sem kapott választ, máshogy próbálkozott. – Áron, feltetted
a kamerákat a múlt héten, amit kértem?
– Milyen kamerák? Nem, a tudtom nélkül nem tehettétek! – háborodott fel Eszter, szörnyen mérges volt Viktor apjára, mégsem
akarta, hogy ilyen állapotban Viktor bármit is tegyen.
– Igen, mind a helyén – felelte Áron. – A biztonságod érdekében Eszter, másrészt pedig a kisfiatok miatt is.
– Viktor, Áron, ha tényleg van kamera és megnézitek, akkor nem állok veletek szóba! – közölte Eszter, érezte, hogy ez csak
gyerekes fenyegetőzésnek tűnik, viszont nem tudott jobbat kitalálni.
István így is utálja, és minden lehetőséget megragad, hogy elválassza tőle a gyermeke apját, mégsem akarta, hogy Viktor valami
őrültséget kövessen el. Nem az apósát féltette. Hanem a következményektől tartott, tudta, hogy Viktorban túlteng a védelmezési ösztön, és ha kell, puszta
kézzel öli meg azt, aki bántja a családját.
– Eszternek nyugalom kell! – zárta le Andi.
Viktoron kívül mindenki kiment. Áron, Eszter legjobb barátja, a folyosón töltötte az éjszakát, reggel Andi közölte, hogy hatásos volt a magnézium, és leállt a
szülés. Megint itt volt mindenki.
– Akkor mi megyünk, nemsokára jövünk – közölte Viktor, és megpuszilta Eszter homlokát.
– Ha visszajössz, hozzám se szólj – felelte Eszter.
– Szeretlek Eszter! Nagyon sajnálom, hogy megint nem voltam veled, amikor szükséged volt rám. Tudnom kell – bezárta maga
mögött az ajtót.
– Robi, Lolo menjetek vele, mielőtt valami óriási hülyeséget csinál. Ne engedjétek neki – kérte őket Eszter.
Viktor és Áron akkor kezdte el a felvételek visszanézését, amikor Robi és Lolo a házhoz értek. Lélegzetvisszafojtva keresték a felvételen azt, aki veszélybe
sodorta Esztert és Kristófot.
– Nem lehet! Ez az apám! – kiáltott fel Viktor, a szíve összeszorult, és alig kapott levegőt. Végignézték a felvételt, minden
egyes szót hallott, amit Eszter fejéhez vágott. – A szemétláda! – felfogta, hogy az apja miatt került veszélybe a szerelme és a kisfia.
Benyitott Kristóf szobájába, és a több hónapos kemény, de szeretetteljes munka most mind odaveszett. A szoba romokban hevert, semmi sem maradt egyben.
– Megölöm! Megkeresem és megölöm! – kiabált, és elrohant.
Az apja a szokásos szállodában szállt meg, Viktor berontott hozzá, a többiek pedig követték.
– Mi a francot csináltál? – ordított Viktor, és meglökte az apját, akinek hátra kellett lépnie, hogy talpon maradjon.
– Amit kellett, nem kell a hiszti – válaszolta István, mintha valami apróságról lett volna szó. Durván és érzelemmentesen.
– Ez nem hiszti, ez gyűlölet! Gyűlöllek! Miért kell neked minden jót tönkretenned? – üvöltötte az arcába Viktor.
Viktornak minden képkocka az agyába vésődött. A szeme előtt látta Eszter félelmét, ahogyan a fal mellett ülve a hasát védte.
A kisfiukat védte! A saját nagyapjától! A legrosszabb az, hogy biztos volt benne, Esztert is bántotta volna, ha a nappaliban marad.
– Az a kis ribanc – fröcsögte István dühösen. – Hagyjuk már, egy-egy estére még igen, mert amúgy rohadt jól néz ki, de ennyi.
Hogy tudnál már felnevelni egy gyereket? Inkább mentél volna a sarokra ágymelegítőt keresni. Hogy lehettél ilyen hülye! Teherbe ejteni? Biztos ez volt a
célja.
Viktorban dolgozott az adrenalin is, viszont az utolsó mondat adta meg neki a lökést. A karját erősen előre lendítve behúzott egyet az apjának, aki a földre
esett.
– Soha többé nem akarlak látni! Hagyd békén a családomat, és ne keress!
– Én vagyok a családod! – ugrott talpra István.
– Már nem – rázta meg a fejét fájdalmasan Viktor. – Nekem Eszter a családom. Hagyj békén minket. Ha bármi baja esik Eszternek
vagy Kristófnak, akkor a saját kezemmel öllek meg!
Viktor a kórházba sietett vissza Eszterhez, aki mikor meglátta a kezét, Lolóhoz fordult.
– Kértem, hogy figyelj rá! – sóhajtott fel Eszter, azonnal a lehetséges következmények villogtak az agyában.
– Hogy érzed magad? – vette elejét Viktor a faggatózásnak.
Eszter elfordította a fejét a másik irányba. A következő hét a kórházban így telt el némán. Mindegy, hogy Viktor vagy Áron
szólt hozzá, egyiknek sem válaszolt semmit. Arra is Robit kérte meg, hogy vigye haza.
– Felvegyelek? – kérdezte Robi.
– Nem, otthon is tudnom kell járni.
Viki az egyik, Robi a másik oldalról tartotta, és hazavitték. Miután kiszálltak az autóból, Eszter a teraszig sétált, az ajtó előtt megállt, a lábai nem
vitték tovább.
– Nem megy, nem tudok bemenni – tört Eszterre a felismerés.
Nem magát féltette, hanem azt a kis életet a méhében, és a tudat, hogy a saját otthonukban történt, még inkább kiborította.
– Nyugodj meg! Üljünk le egy kicsit – mondta Viki.
Viktor és Áron csak figyelte őket. Amikor Eszternek sikerült a házba lépnie, a nappaliban ült le, és rögtön le is feküdt.
Megköszönte, hogy hazahozták, majd elaludt. A házat Viktor teljesen helyrehozta. Mindenből, amit az apja eltört, újat vett. Igyekezett, hogy egy hét alatt
végezzen. Csak éjszaka dolgozott, amikor Áron maradt Eszterrel, nappal ő volt mellette.
Az első nap volt a legrosszabb, alig bírt járni, az egy hetes fekvés alatt ellustultak az izmai, mosdóba mégis muszáj volt
kimennie. Viktor segíteni akart neki, megpróbálta felvenni, de elhessegette. Eszter számolta magában a napokat, hogy hány napot kell még kibírnia, hogy
Kristófnak ne esélye legyen, hanem élete. Minden este rémálom kínozta, igaz csak pár perces, és utána újra tudott aludni. Eltelt még egy hét. Két hete nem
állt szóba a két fiúval. Viktor mindennap elmondta, hogy szereti, csak egy esetben nem zavarta el, amikor reggel és este köszönt Kristófnak.
– Sajnálom! – mondta Eszter alig hallhatóan az egyik este, amikor Viktor Kristófnak köszönt. – Annyira mérges vagyok rátok.
– Én sajnálom. Magadra hagytalak újra. Szeretlek.
– Én nem sajnálom! – közölte Áron mérgesen. – Nem tehette ezt büntetlenül, még így is olcsón megúszta.
Viktor a kanapé mellé térdelt, és megcsókolta Esztert úgy, mintha ez lenne az első csókjuk, ami két hét után valóban az első
volt. Pár nappal később kaptak egy új ügyet. Hivatalosan Eszter nem dolgozott, de így lett valami, amire koncentrálni tud. Viktor pedig képtelen volt magára
hagyni, ezért megegyeztek, hogy otthonról dolgozik. Áron bement az őrsre, mint kapitány, jelen kellett lennie, és most Eszter munkáját is átvette.
– Melyik oldalon feküdt Áron? – kérdezte Eszter az ágyban fekve.
– A te oldaladon, mert az első este a földön aludt, utána meg nem tudott felállni. Így együtt aludtunk – válaszolt Viktor, és
Eszter felnevetett. – Ezt nem így kellett volna mondanom.
– Már késő. Dolgozni akarok, csak így az ágyból – váltott témát Eszter, túl sok ideje volt gondolkodni, és esélyeket
latolgatni. – Nem akarom Kristófot veszélyeztetni, viszont az agyamnak szüksége van rá.
– Igen, tudom, majd megbeszéled Áronnal – felelte Viktor, ő is tisztában volt a helyzettel.
Áron késő délután ért haza az ügy aktáival a táskájában. Nagyon jól ismerte Esztert, és a korábbi kapitány tanácsait is
figyelembe véve, előre úgy készült, engedi, hogy otthonról dolgozzon, mert abban biztos volt, hogy az elmúlt pár hét szörnyen megviselte.
– Dolgozhatok az ágyból? – tette fel Eszter a kérdést.
– Ha nem zaklatod fel magad – hagyta jóvá Áron.
– Köszönöm szépen – mondta Eszter, és megpuszilta az arcát. – Hogy nem hagytál egyedül.
– Azért én sem tartottam az ígéretem, sajnálom – felelte Áron.
Eszter kiment rágyújtani, még mindig ágynyugalomra volt ítélve, a mosdóba és néha a teraszra elsétált.
– Figyelj, két perc, és visszajön az aktáért – mondta Áron, mert ismerték Eszter munka iránti szenvedélyét.
– Még egy perc sem – tromfolt Viktor.
Eszter már az ajtóban állt, és elkérte az aktákat. Viktor utánament, és megcsókolta újra és újra.
– Ne tedd ezt magaddal. Tudod, hogy nem mehetünk tovább – suttogott Eszter.
– Az elsőre is vártunk hat hónapot. Csak csókolni akartalak, visszább fogom magam – nyugtatta meg Viktor, és féltőn a karjába
zárta.
Eszter a hálóba ment aludni, éjszaka egy újabb rémálom keltette, erre Viktor is felriadt.
– Jól vagy? – kérdezte ijedten Viktor.
– Persze, aludj tovább – felelte Eszter.
– Rémálom? Mennyi ideje?
– Azóta. Nem olyan vészes, tudok aludni. Csak ölelj magadhoz szorosan.
Reggeli után Eszter az aktákat az ágyban kezdte olvasni, a következő hetekben ez az ágy lesz az irodája, ideje lesz
hozzászoknia. Eddig három áldozat volt, egy robbantás, egy lövés, és egy szúrás. Még sosem találkozott hasonlóval, arra gondolt, először, hogy nem is egy
elkövető van. Minden helyszínen találtak egy apró fém teknőst, innen tudták beazonosítani, hogy melyik ügyhöz tartozik.
– Itt a tízórai, kicsit késve – Viktor egy tálcát tett le, és Eszterhez hajolt.
– Köszönöm, hogy gondoskodsz rólunk – felelte Eszter, és megcsókolta, egyszer, kétszer, tízszer, az ajkuk nem akart
elválni.
Ezután tovább folytatta a munkát, Viktor teret hagyott neki, ő a konyhában tanulmányozta az aktákat, miközben mindent
elvégzett, amit Eszter nem tudott. Az első eset három hete volt. Egy 32 éves férfi háza robbant fel, valószínűleg gázrobbanás lehetett a tűzoltók jelentései
alapján, azonban ők sem biztosak benne. A nyomok alapján kinyitották a gázcsapot, és valamilyen szerkezet segítségével berobbantották. Az áldozat azonnal
meghalt, viszont a robbanás nem döntötte le az egész házat. Egy apró fém teknős volt a postaládában, nem volt sem ujjlenyomat, sem DNS. Ennyi volt az első
esetről. Eszter most kezdett csak dolgozni. Kivette a háta alól a párnákat, és lefeküdt, behunyta a szemeit, hogy az agyát dolgoztassa.
– Miért éppen gáz? – gondolkodott hangosan. – Kéznél van, ez a legegyszerűbb, és mégis a legbonyolultabb. Egyszerű, hiszen
csak be kell robbantani, viszont tudni kell, hogy milyen mértékben áramlik ki a gáz, mennyi idő kell, amíg megtölti a teret. Plusz kell hozzá valami, amivel
berobban. A tűzoltók nem találtak semmit. Vagyis, de, egy égés nyomot a gázcsap előtt, innen indult a robbanás. Egy égésnyom… – szünetet tartott, amíg
összeszedte a gondolatait. – A gyilkos semmiképpen nem lehetett ott, mert akkor megsérül. Tényleg valami szerkezet lehetett, a kérdés csak az, hogy milyen.
Olyan, ami magától végbe megy, és nem igényel külső beavatkozást, így a gyilkos biztosra mehet. Az áldozat kezén lévő égési seb azonban nem olyan, mint a
többi – az emlékeiben kutatott, hogy hol láthatott már ehhez hasonló sérülést. – Ezt vegyszer okozhatta, és a keze mellett besüppedt a szőnyeg – a helyszínről
készült képeket nézte.
– Segíthetek? – kérdezte Viktor, imádtak együtt dolgozni, most, hogy távolságot kellett tartaniuk, inkább megkérdezte.
– Persze – felelte Eszter.
– Hol jársz? – érdeklődött és közben mellé feküdt, a karját a nyaka alá tette, hogy Eszter feje a vállán pihenjen.
– Szerintem vegyszerrel lobbant be a gáz. Nézd a kezén ezt a sebet – Eszter még mindig fekve odaadta a képet az áldozat
kezéről.
– Teljesen más, mint a többi – jelentette ki, alapos tanulmányozás után. – Igen, tényleg.
– Ilyet vegyszer okoz, és mit gondolsz erről? – adta a kezébe a következő képet.
– Ez be van süppedve, mármint a szőnyeg, olyan, mint amikor csöpög a csap, és egy idő után mélyedést hagy a víz.
– Pontosan. Megvan, fehér foszfor! – jutott Eszter eszébe hirtelen.
– Tudnom kellene, hogy miről beszélsz? – nézett összevont szemöldökkel Viktor.
– Nem. Tudsz róla, hogy vegyészmérnöknek készültem?
– Nem – Viktor szeme elkerekedett.
– Majd egyszer elmesélem – zárta le Eszter gyorsan. – A fehér foszfor levegőn meggyullad.
– Ha levegőn meggyullad, akkor hogyan tudta irányítani? – kérdezett közbe Áron, aki éppen most ért haza.
– Kísérlettel. Mivel ez magától is meggyullad, ezért mindig víz alatt tárolják. Itt találtak egy kevés olvadt műanyagot. Úgy
gondolom, hogy műanyag edénybe tette, kiszúrta az alját, amint az összes víz lecsöpögött, az egész felrobbant.
– Ez igen Eszter! A tűzoltók három hét alatt sem jöttek rá! – örült meg neki Áron, mert így legalább van valami nyomuk, a
rendőrség így is elvesztegetett három hetet.
– Amíg nincs bizonyítva, addig csak egy elmélet. A tűzoltóknak és a technikusoknak is szólni kell, hogy keressenek kémiai
anyag égésére utaló nyomokat – jelentette ki Eszter.
– Majd holnap, már mindenkit hazaküldtem. Elnézést, hogy csak így beleszóltam a beszélgetésbe, nyitva volt az ajtó –
mentegetőzött Áron, mert csak most jött rá, hogy mennyire udvariatlan volt.
– Nem gond – mondta Viktor. – Hoztál vacsorát?
– Persze. Hol eszünk?
– Mi a konyhában – mosolygott Viktor.
Eszter elaludt. Nemsokára felébredt, csatlakozott hozzájuk vacsorázni, később pedig egymást ölelve aludtak el, miután Eszter
énekelt Kristófnak. Másnap reggel Eszter már újult erővel vetette magát a párnák közé.
– A második a lövés – kezdte Eszter megint hangosan. – Ezek szerint van fegyvere. Nem olyan nehéz pisztollyal ölni, ezzel
ellentétben igen hangos. Az áldozat háza pont a főút mellett van, nem biztos, hogy a forgalom zajától meghallották volna. Ez az áldozat 28 éves nő – olvasta
az aktát, majd indítékokat kreált. – Egy lövés a szívébe, egy pedig a lábába. Szíven lőtte, vagyis szereti, szerette. A nő elhagyhatta, ezért lőtte lábon,
hogy ne tudjon elmenni.
Viktor is a szobába ment az ebéddel együtt, gondosan odafigyelt rá, hogy Eszter és Kristóf rendszeresen egyenek.
– Szólni kell Vikinek, hogy keressen ex-barátokat – jegyezte meg Eszter.
– Majd ebéd után – döntött Viktor, majd az ágyban ettek egymással szemben. – Gyönyörű vagy. Nagyon szeretlek.
– Sajnálom a születésnapod! – sóhajtott fel szomorúan Eszter, visszaemlékezve István támadására.
– Ha itt vagyok melletted, akkor ez az egész nem történik meg – hárította el Viktor a bocsánatkérést, mert magát tartotta
felelősnek érte. – Szóval ne sajnáld! Gyorsan elpakolok, és jövök.
– Rendben.
– Itt is volt zöld fém teknős? – kérdezte Viktor, amikor visszaért.
– Igen, a postaládában. A tettes akkor teszi oda, amikor a szomszédok nem látják. Tudatosan készül a gyilkosságokra – szünetet
tartott, és Viktor keze után nyúlt. – Add csak a kezed. Ez a lába.
– Ezt így lehet érezni? – érzékenyült el. – A talpa. Milyen kis pici. Apa nagyon vár kint, de kérlek, még maradj odabent.
– Remélem, hogy türelmes. Mert még van négy hét legalább. De dolgozzunk, mert rengeteg energiám van – pillantott szégyenlősen
Eszter.
Este miközben a kicsinek énekelt, a szeme előtt látta ezt a vagány kissrácot felnőni. Biztos volt benne, hogy időben lesz
anyuka, a baba is felkészült rá, ő is a babára. A harmadik ügy aktáját csak reggel vette elő, utána pedig megpróbálta magát a gyilkos helyébe képzelni.
– Mit csinálsz? – szólt ki Viktornak a konyhába.
– Pakolok – válaszolt Eszternek.
– Nincs kedved hozzám bújni? Nagyon hiányzol.
– Te is nekem, azt hittem, hogy így könnyebben viseled az önmegtartóztatást. Ezért adtam egy kis távolságot – magyarázta az
ágyra fekve.
– Tudom. Érzem, hogy csak nekem akarsz segíteni, és látom, hogy így neked is könnyebb. Attól még hiányzol – magyarázta
Eszter. – Az izmos karod, ahogy átölelsz, a szuper kényelmes mellkasod, amin olyan jó feküdni. Az illatod, ami az egekbe repít. Az ajkad, ahogyan az enyémhez
tapad. A gyönyörű szemeid, amikben a lelkedet látom. Szeretlek!
– Sajnálom, Eszter – fújta ki az eddig bent tartott levegőt Viktor. – Azt gondoltam, hogy ha ritkábban bújok melléd, akkor
könnyebben megy. Szeretlek. Az idők végezetéig is szívesen ölelnélek és csókolnálak.
– Akkor mire vársz? – mosolygott Viktorra.
Hosszú órákig csókolták egymást.
– Itt megint egy férfi az áldozat, 30 éves – folytatták délután a munkát. – Az otthonában ölték meg. Hátba szúrták. Ezek
elég érdekes gyilkosságok. Mindnek van mondandója – jegyezte meg Eszter.
– Ennek mi? Hogy elárulta a gyilkost, képletesen hátba szúrta, ezért a gyilkos így ölte meg? – kérdezett rá Viktor.
– Igen, erre gondoltam. A második áldozat esetében a nő megcsalta, és elhagyta. Ezért lőtt a szívébe és a lábába.
– Az első pedig szétrombolta az életét?
– Igen. Bár ebből csak annyi derült ki, hogy ezek személyes gyilkosságok. Rendelünk kaját? – vetette fel Eszter, örült, hogy
van étvágya, mert így sem hízott szinte semmit.
– Persze, mit szeretnél enni? – érdeklődött Viktor boldogan.
– Mondjuk spagettit mézes-krémessel? – szólt be a szobába Áron, ezzel megelőzve Esztert.
– Tökéletes. Köszönöm – mosolygott.
– Maradj, majd behozom. Itt eszünk – Viktor a konyhába ment Áronnal. – Köszönöm szépen. Tényleg jó barátja vagy és azt is
köszönöm, hogy nekem is sokat segítesz. Hálás vagyok.
– Úgy gondolom, hogy mi is barátok vagyunk. Apa! – nevetett Áron egy korábbi viccet felidézve.
– Igaz, fiam! – megölelte. – Vacsorázol velünk?
– Szívesen.
Esztert az elmúlt három napban átvette az áldozatokat, és a munkamódszert. Ma az indítékra koncentrált, vagyis, hogy mi
válthatta ki, hiszen biztos volt benne, hogy miért őket ölte meg, és miért így. Azt azonban nem tudta, hogy miért most.
– Mit kérsz reggelire? – vetette fel Viktor.
– Téged – felelte őszintén Eszter, nagyon vágytak egymásra, Kristóf biztonsága volt számukra az első, tudta a választ, mégis
jólesett kimondania.
– Gyönyörűm, bárcsak megadhatnám neked! Ugyanúgy kívánlak, mint te engem, még nem lehet, tudod – szólt szomorúan Viktor,
sosem szerette azokat a helyzeteket, amikor nem tudta megadni Eszternek amit kért.
– Tudom – sóhajtott Eszter csalódottan. – Lepj meg!
– Jó, gyere – nyújtotta a kezét.
– Hova? – kérdezte igazán meglepődve.
– Tusoljunk együtt.
– Nem lehet.
– Csak tusolni. Bízz bennem! – kérte Viktor.
Letusoltak a meztelen bőrük a másikhoz simult, ahogy ölelték egymást. A hálóba mentek öltözni, mindkettőjükön csak egy
törölköző. Álltak egymással szemben, Eszter a férfi nyakát karolta, Viktor a nő derekát fogta, a homlokuk összeért. Szaggatottan, lassan, és vágyakozva vették
a levegőt.
– Remélem, tudod, hogy ez borzalmasan rossz ötlet volt – állapította meg Eszter.
– Igen, sajnálom. De imádlak. Ölelni is. Megyek, letusolok hideg vízzel!
– Viktor! – mondta Eszter mérgesen, és az ágyra feküdt.
– Baj van? – toppant be Áron.
– Te hogy hogy itt vagy? – kíváncsiskodott Eszter, utána rájött, hogy csak törölköző volt rajta, felült.
– Hoztam reggelit, semmi nincs itthon. Jól vagy? Hol van Viktor? – nézett körbe Áron, mindegy, hogy hova, csak Eszterre ne.
– Fordulj el! Jól vagyok, hideg zuhanyt vesz – pólót, fehérneműt és nadrágot húzott. – A reggelit pedig köszönöm. Találtatok
valamit? – terelte a témát Eszter.
– Még nem. A nő nem sok mindent osztott meg magáról – számolt be róla Áron.
– És a foszfor?
– Igazad volt, megtalálták a nyomokat. Most próbáljuk kideríteni, ki vehet fehér foszfort.
– Az iskolai szertárokban van, oda pedig bárki bejuthat, ha tudja, mit kell tennie vele, akkor két perc az egész. A harmadik
áldozatnak pedig az ellenségei között kell kutatni.
– Oké, szólok Vikinek, ha beérek. Mit vegyek itthonra?
– Kaját meg édességet, fagyit, Nutellát. Vegyél félkész ennivalót, nem tudok főzni, vagyis nem szabad. Pénz a tárcában.
– Ezt most én fizetem. Így is sokáig éltem vissza a vendégszeretetekkel.
– Te nem vendég vagy, hanem családtag. Szeretlek – vágta rá Eszter, és megölelte.
– Köszönöm. Én is szeretlek. Pihenj, nehogy bajotok legyen. Tudom, hogy nehéz lehet folyton feküdni – közölte Áron, nagyon jól
ismerte ahhoz, hogy tudja fáradhatatlan.
– Reggeli után megyünk Andihoz. Nem bánom, mert Kristóf bármennyi szenvedést megér.
– Szuper vagy Áron. Köszi – mondta Viktor a szobába lépve, és enni kezdett. – Mindjárt indulnunk kell.
– Én megyek, a bevásárló listát már megbeszéltem Eszterrel – mosolygott Áron.
– Kitalálom, fagyi, Nutella és kaja – nevetett Viktor.
– Kimaradt az édesség – csatlakozott hozzá Áron is.
– Utálatosak vagytok! – csattant fel dühösen Eszter. – Nem futhatok, a csókon kívül más nem lehet, és még ezt a kevés örömöt
is elveszitek. Most már bűntudatom is van.
– Nem így értettük! – szégyellte el magát a két férfi, mert egy pillanatra elfelejtették, hogy Eszter miért is van hetek óta
ágyban.
– De igen, menjünk – szúrta oda Eszter.
Ma egy hosszú napot töltöttek a kórházban, ahol Andi megvizsgálta, és beszélt Fruzsival, a védőnővel. Megtartotta a következő
szülés felkészítőt, valamint ultrahang és vérvétel is volt. Majd minden eredménnyel vissza Andihoz.
– Szuper, nagyon jó. Csak így tovább! Már 33 hetes, menni fog – Andi valóban boldog volt.
– Mondtam, hogy bent tartom. Mosdóba kell mennem – Viktor már indult segíteni. – Egyedül.
Andi megvárta, amíg kettesben marad Viktorral.
– Látom, összekaptatok. Viktor, lesz egy pont, amikor Eszter elkezd befelé fordulni, már – már depresszióra hajazni. Tudnom
kell róla! Amint észreveszed, hogy máshogy viselkedik, szomorúbb, többet sír, hívj fel! – hadarta el gyorsan.
– Rendben, természetesen – bólintott Viktor.
A védőnő, Fruzsi, is visszajött az eredmények miatt.
– Hol van Eszter? – érdeklődött.
– Már itt vagyok – válaszolt, és becsukta maga mögött a rendelő ajtaját.
– Kell még egy vizsgálat – közölte a védőnő.
– Baj van? – ijedtek meg.
– Tudnom kell, hogy miért nem hízik. Meg kell kérdeznem, eleget eszik? Vagy nincs étvágya?
– Megint? – Eszter csalódottan az ágy szélére ült. – Viktort kérdezze, ő tudja, hogy mikor és mennyit eszek.
– Rendben, akkor legyen szíves elmondani, hogy mit evett Eszter tegnap – kérte Fruzsi.
– Sorban mondom: 3 tojásból szalonnával és zöldséggel omlett, alma, narancs, barack gyümölcssaláta, sült hús burgonyával és
zöldséggel, fagyi és keksz, a vacsora pedig spagetti és mézes-krémes – sorolta Viktor, és Esztert is meglepte, hogy ennyire képben van, főleg, hogy ő maga
inkább csak megette, amit elé tett.
– Kihagytad a Nutellás kenyeret – szólt Eszter, erre nagyon is emlékezett, mert utána legalább száz csókot kapott.
– Tényleg, az is a tízórai volt a gyümölcs mellé – jutott eszébe Viktornak is, és Eszterre mosolygott.
– Elnézést kérek, Andi azt mondta, hogy majdnem négy hete ágyban fekszik, és még mindig csak 56 kg.
– Értem, de mégis mit csináljak? – csattant fel, azonban hirtelen ijedtségbe váltott a kezdeti harag. – Andi, ebből lehet
baja Kristófnak?
– Nem lehet – nyugtatta meg azonnal. – Nyilván csak ilyen típus vagy. Évek óta szinte versenyszerűen sportolsz, szerintem az
izmaid ilyenkor is dolgoznak. A kicsi egészséges, és minden érték rendben. A vérvétel is jó eredményt mutat. Nyugodj meg, ez a legfontosabb!
– Sajnálom! Én nem tudtam, hogy maga ilyen sportos életet élt. Mit jelent a versenyszerűen az Ön életében?
– Napi 1,5-2 óra futás. Plusz az edzések.
– Igen, akkor nincs semmi baj. Elnézést.
Csak délután értek haza, Eszternek kizárólag aludni volt kedve a hosszú és véget nem érő vizsgálatok miatt. Most is, mint
mindig, lassított Kristóf szobája előtt, nem mert benézni, a lyuk helyét nézte a falon, amit Viktor javított ki.
– Fáradt vagyok, megyek aludni – jegyezte meg.
– Rendben – jelentette ki Viktor.
Eszter bezárta a szoba ajtaját, pólóra és bugyira vetkőzött, hogy lefeküdjön aludni, ahová pár óra múlva Viktor is követte.