Történik Magyarországon, Budapesten, nyár elején, június 10-én. Az „Új Időszámítás Előtti” 4.-ik évben, az Ötödik Nagy Mutáns
Járvány után…
Sir Claymore riportja:
Árpádföld, Tormás utca 10., Június 10. Reggel 8 óra 30 perc. Egy 4 gyerekes családot készül ma kilakoltatni itt, Szamosvölgyi
Géza Önálló Bírósági Végrehajtó.
Természetesen egy fizethetetlenné vált devizahitel, (négyszeresére növekedett havi részletekkel, s kamatokkal irreálissá
emelkedett össztartozás; 10 millióból lett 40 millió), fajult odáig, hogy a végrehajtó, titokban (TITOKBAN!) elárverezte a házat a család feje fölül.
Egy internetes árverésnek nevezett átjátszási akcióban, melyen mindössze csak egyetlen vevő vett részt. Aki természetesen,
így mélyen áron alul szerezte meg az amúgy 50 milliót érő házat, mindössze 30 millió forintért. Ebből is csak 20 milliót könyveltek le hivatalosan, mivel a
végrehajtónak is járt 10 millió, egy a lakásnepperrel kötött titkos megállapodás szerint.
Ám mielőtt kinéznénk a helyszínre, ahol mindenki a szó szoros értelmében már csatára készül, akár a háborúban –, de mi azért
álljunk meg egy szóra!
Vegyük most le a szemünket a végrehajtóról, és segédeiről s az őket segítő rendőrökről – s a velük szemben felálló elszánt
családról, s a családot segítő
önkéntesekről…
S tegyük föl a kérdést; Ugyan vajon hogyan sikerült összehozni ezt a fizethetetlen tartozást???
>> Erre pedig Az alábbi MELLÉKLETBEN találjuk meg a választ >> (A mellékletet pedig ideiglenesen, ezen lap alján lehet elolvasni).
***
Tehát a 4 gyermekes Kovács családot ma ki akarják lakoltatni, s ez most egy szó szerint megoldhatatlan probléma elé állította
őket.
Kilakoltatásuk után nem lesz hová menniük ebből a gonosz csapdából, melyet az Ördögi-hármas; a bank, a végrehajtó és a
lakásnepper állított föl a családnak, már sehogyan sem tudtak kitörni.
A gyerekeiket is el akarta venni a gyámhatóság, mely értesült arról, hogy a családot az utcára teszi a végrehajtó, s az új
tulajdonos. Ezért a Gyámhatóság állami gondozásba venné a 4 gyereket, akár erőszakkal is.
A család választhatott tehát a megalázó és azonnali erőszakos megsemmisülés, (hisz lényegében kilakoltatásuk, s a gyermekeik
elvétele ezt jelentette), vagy pedig a némi reménnyel kecsegtető, ám annál dicsőségesebb ellenállás között.
S ők az utóbbit választották. De odahívták az újságírókat, riportereket és tudósítókat, (így jutottam én is oda), valamint az
országos tévécsatornák stábjait, sőt, a nemzetközi médiát is. Európait, amerikait, oroszt, japánt és kínait.
Mondván:
„Hadd tudja meg mindenki a világban, hogy a banki, a végrehajtói és lakásnepperek ördögi hármas maffiája, hogyan bánik el a magyar családokkal!”
Így jutottam tehát én is oda. Tudtam, hogy „Harc” lesz a kilakoltatás ellen az Önkéntesek segítségével.
És most vártak. És készültek.
Előzetes információim szerint: a ház még a hatvanas években épült tipikus sátortetős kockaház volt, bár az átlagosnál nagyobb
alapterületű, 100 négyzetméter. Ennek felújítására, s a tetőtér beépítésére vették fel a hitelt. Ez nagyjából össze is jött, de a ház jogilag már nem volt
az övéké. De persze, hogy ez megvalósuljon, előbb ki kell lakoltatni őket onnan. Ez viszont, ahogy a dolgok most kinéztek, nem is lesz olyan egyszerű.
Mert Kovácsék háza és telke mára már egy kész erőd lett. Az udvart körbevevő 2 méteres kőfalat körös-körül homokzsákokkal
magasították. Így lett jó 3 méteres. Magát a házat is homokzsákokkal erősítették meg.
Ám ezt egyelőre csak messziről láthattuk, mert a Rendőrség lezárta a környéket. Senkit nem engedtek be, csakis a környéken
lakókat, akik a lakcímkártyájukkal igazolták magukat.
Én a harmadik utcában az Euronews és a Fox News közvetítő kocsija mögé parkoltam le. Kisvártatva mögém kanyarodott a Deutsche
Welle mikrobusza. Elől pedig, úgy 50 méterre, pedig megláttam az RT, (Russia Today) közvetítő autóját. Tetején az elmaradhatatlan parabola antennával.
Előre sétáltam a rendőrkordonhoz. Kék egyenruhás, sárgamellényes zsaruk sorfala zárta el az utcát, ahogy észrevettem, minden
oldalról. Néhány lelkes, ám erőszakmentes otthonvédő tüntető állt szemben velük, voltak vagy húszan. Táblákat emeltek a magasba, melyekre ez volt ráírva
vízfestékkel:
„ÁLLÍTSÁTOK MEG A KILAKOLTATÁSOKAT!”
A sorfalban álló rendőrök arcán semmitmondó kifejezés ült. Mogorván bámulták az előttük topogó, táblákat lengető, ideges tüntetőket.
– Engedjetek be minket! – kiabálták azok. – Menjetek haza! Hagyjátok élni a népet! Anyádat is kilakoltatnád?
De két méternél közelebb nem mentek a sorfalhoz. Biztos voltam benne, hogy mivel csak erőszakkal juthatnának be, ezt nem
fogják megpróbálni.
Visszamentem a média parkolójába. Tanácstalannak látszott mindenki. Ekkor az autók között hirtelen feltűnt egy úgy harmincas,
fiatal nő. Szép volt; arca ovális, intelligens, barna hullámos hajú, fekete szemű, fehér bőrű, jó alakú. Mosolygott.
– Jó napot kívánok mindnyájuknak! Tiszteletem a tudósító uraknak és hölgyeknek! – mondta hangosan. – Kovács Krisztina vagyok,
ennek a háznak, amit ma ki akarnak ürítetni, az egyik tulajdonosa. Másik a férjem, Kovács Zoltán. Ő most bent maradt a gyerekekkel… Én pedig azért jöttem
ide magukhoz, hogy bevigyem önöket a házba!… Hogy onnan tudósítsanak az elkövetkező eseményekről. Első kézből a frontvonalról.
Hallottam, hogy a hátam mögött a tudósítók tolmácsai elkezdték fordítani, hogy mit mond a nő. Angolul az Euronewsnak a Foxnak
és a Russia Today-nak, s az időközben befutott The Washington Post, s a Daily Mail riporterének. Németül pedig a Deutsche Welle munkatársának.
– De hogyan képzeli ezt? – kérdeztem a nőtől. – Talán azért, mert maga kéri, átengednek minket a kordonon a zsaruk, vagy van
valami másik út is?
A nő mosolyogva bólintott. Fel sem vette a kérdésemben lévő gúnyt.
– Hát persze, hogy van másik út is. A kertek alatt. De csak az jöjjön, aki elég fürge és tud mászni – nézett rám. – Mert
mászni kell. Magasra.
Ezt meghallván némelyik tudósító felnevetett. Gyorsan tárgyalni kezdték egymás között az új fordulatot.
– So like in the war – mondta angolul az orosz tudósító. /„Akár a háborúban.”
– Yes – mondta a kis nő, akinek eltűnt a mosoly az arcáról. – This is an already war. /„Ez már háború.”
Néma csend lett. Egy pillanatra minden riporter önmagába nézett. „Biztosan akarja ezt? Vajon végig tudja-e csinálni mindazt,
ami most következik?”…
„Vagy kész lenne-e akár meghalni is az ügyért? Vagyis a saját ügyéért; ami nem más, mint, hogy hogyan csináljon egy rohadt jó
riportot erről az éppen most kirobbanó háborúról?”
Hiszen a BBC elvei szerint a tudósítónak pontosan oda kell rohannia, ahonnan mindenki elszalad. És ezt minden riporter így
gondolja. A jobbak legalábbis.
***
Szinte egy emberként sorakoztunk fel a kis nő mögött, mind a 7 média tudósítói; A Fox News, a Euronews angol nyelvű szekciója,
a Deutsche Welle, a The Washington Post, a Daily Mail, a Russia Today és én, a Nova Europa-tól. Már elindultunk a kertek alatt, mikor az utolsó pillanatban
csatlakozott hozzánk a tekintélyes lengyel Gazeta Wyborcza napilap öltönyös riportere, valamint a Pesti Sztori bulvár újság szemtelen, mitugrász tudósítója.
Így jött össze a 9 média, hogy tudósítson az Árpádföld, Tormás utcai kilakoltatásról.
Fél szemmel még láttam, hogy a kordont alkotó rendőrök a gyanakodva nézegetnek felénk, ahogy elindulunk a susnyásba.
Az említett ház egy kis domb oldalában állt, de mi éppen ellenkező irányba lefelé indultunk a dombról. Krisztina egy jó nagy
kerülővel vezetett minket a domb aljához, ahol a szomszéd ház telke véget ért.
Itt egy elég magas és masszív drótkerítés állta utunkat. Azon tanakodtunk angolul, hogy fogunk ezen átmászni és hogyan
fogjuk ezen átemelni a kamerákat?
De Krisztina megoldotta ezt a problémát is. Egy előzetesen drótvágóval kivágott kerítés réshez vezetett minket, ahol mászni
ugyan nem kellett, de kúszni azt igen. Éppen akkora lyuk volt, hogy egy ember átfért rajta, de persze csak hason kúszva. Na, az egész tudósító társaság így
jutott át a kerítés alatt. Szép látvány volt. Különösképpen a Gazeta Wyborcza öltönyös tudósítója, akinek a szép fehér inge egy pillanat alatt fekete lett,
és az öltönye sem volt már öltöny, mire átért.